Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Miért tagadja meg a szülő gyermekétől a sikert?
Létrehozva: 2012. július 28. 19:37
Veszélyes világban élünk, ahol egy gyermek csak akkor tud túlélni, ha a szülő hagyja, hogy a saját bőrén tanulja meg a szabályokat. A túlóvott gyermekekről dr. Csernus Imre mesél.
Nők Lapja Café: Miért tagadja meg a szülő gyermekétől a sikert?
Nők Lapja Café: Miért tagadja meg a szülő gyermekétől a sikert?
hogy könyörögtem kistestvérért,és szült is nekem
Ugye ezt nem mondod komolyan? ha igen, akkor azért ezen lenne mit rágódni.
Akadt ilyen kísérlet nálunk is. anyám: "jajj nehogy ez vagy az legyen...." stb.
Erre megmondtam, hogy nem vagyok, sem félkegyelmű, sem nyomorék úgyhogy hagyjon már a saját fejem után menni.
És mentem a fejem után és máig is saját hülyeségemből tanulok vagy nem tanulok (ilyenkor meg nem a szüleimmel, hanem magammal cseszek ki...).
És hogyan léphet ki ebből a gyerek szerintetek? Oké, tudom, "kemény és következetes munka". Nade miből áll ez?
A túlféltés szerintem valahol ott kezdődik, amikor a kisbabának minden felesleges szart megvesz a szülő, és a játszótéren ötpercenként fertőtleníti a kezét.
és ugrik anyuka, ha a csöppség elesett- hogyjajpicinyemugyenemütöttedmegmagad... és nem engedi homokozni, meg mászókázni.. aztán nem engedi el iskolai kirándulásra- vagy erdei táborba..
Ne félj! Soha ne félj semmitől, mert amitől félünk, az sokszor be is következik...
A megfelelő humorral áldott emberek nem tudnak nagyot hibázni a gyermeknevelésben...
A gyermek nevelés kb 7 éves korában befejeződik, ha megkapta mindennek az alapját, már oké és ha korának megfelelően nevelkedik...egy példa: nem kell 4 évesen olvasni és írni tudni...mert amíg azt tanítod neki, addig kimarad a lényeg, az iskolába meg azt fogja hinni, hogy ő már mindent tud és úgy is marad...!
Tökigazad van!
A túlféltés szerintem valahol ott kezdődik, amikor a kisbabának minden felesleges szart megvesz a szülő, és a játszótéren ötpercenként fertőtleníti a kezét. Az iskolás gyereket meg kocsival kell vinni akkor is, ha a suli ötpercnyire van, és ha rossz jegyet kap, a tanár a hibás.
A fiam még kicsi, de látom, milyen nehéz néha megállni, hogy felvegyem helyette a földről amit leejtett, hogy kivegyem a kezéből amivel nem boldogul, stb. Pedig muszáj megállni, és muszáj lesz tinikorában is. Aztán jön az az idő, amikor reménykedhetek, hogy jó alapokat adtam neki, mert közvetlen befolyásom már nincs a cselekedeteire. Előre félek ettől... :)
Honnan jön ez a mélységes szülői aggódás? Veszélyes világban élünk, ezt tolják az arcunkba nap mint nap, de ott van egy másik fontos magyarázat is: a szülő is fél, fél, hogy mi lesz vele öregkorára,mi lesz vele, ha a gyermekével történik valami. Sokakat sajnos az önzőség motivál, nem szeretetből féltenek. Régebben legalább volt a családban öt-hat gyermek, ma meg jó, ha van kettő. Ez kevés. Kevés ahhoz, hogy a szülő ne féltse – önmagát.
Én úgy értelmeztem, hogy amikor sok gyermek volt, akkor ugyan nem is ért rá a szülő rabszolga lenni...abban az értelemben, ahogy ma rabszolga egy szülő...tehát a szeretetből szültek inkább...és a sok gyermek mellett nem kellett önzőem szeretni, természetes maradhatott, mert a sok gyermekből biztosan számíthatott segítségre, még ha nem is erre ment rá... míg 1-2 gyerek pedig kevés ahhoz, hogy kiváltsa a természetes és egészséges érzéseket... Így muszáj önzőn szeretni, valamennyire a markunkban tartani a külköt...
Remélem érthetően írtam...
"tüneteik" is nagyon hasonlóak a két véglet szerint nevelt-nemnevelt gyerekeknek."
Igen, ezt teljesen ugyanígy gondolom én is...!
" Én több olyan gyerekkel találkozom, aki azért lesz züllött, mert elhanyagolták érzelmileg"
Ez az egy db mondatod bőségesen elég lett volna. Felesleges bőlére ereszteni.
Abszolút jól látod.
Szerintem itt egy picit össze lett mosva a patológiás túlféltés meg az egészséges aggódás. MIndenki tudja, hogy az életben vannak reális félelmek (éjszaka egyedül hazamenni egy veszélyes útvonalon), meg vannak irreálisak (nem merek lemenni a boltba, mert elrabolnak). Betegesen túlféltett gyerekekről láttam műsort a life networkon, de a való életben nem. Szerintem az azért elég ritka lehet, amikor inkább elnézi a szülő (mint abban a műsorban bemutatott családoknál), hogy a gyereke tízévesen hatvan kilós, mert egész nap otthon tud ülni a számítógép előtt, minthogy leengedné a térre focizni más fiúkkal (elit környéken). A mindennapi életben inkább tényleg másik két véglet van: egyrészt vannak az elhanyagolt, érzelmileg nem nevelt gyerekek, másrészt vannak a túlságosan kiszolgált, én úgy hívom "cseléd-anyák" gyerekei. Egyik sem jó, és érdekes, hogy a tünetek is hasonlóak, talán azért, mert ugyannak az éremnek a két oldaláról lehet szó. Szerintem tudat alatt az sem szereti igazán a gyerekét, aki megrágja helyette az ételt, és így akar jó anya szerepben kompenzálni valamit, de az sem, aki nem hallgatja meg, nem tanítja meg kifejezni az érzelmeit, elhanyagolja a gyerekét.
Én több olyan gyerekkel találkozom, aki azért lesz züllött, mert elhanyagolták érzelmileg. De tényleg nagyon hasonló - először meg se lehet különböztetni - azoknak a tiniknek az életvitele is, akiknek cseléd otthon az anyjuk minden értelemben. A példamutatás is számít itt is: hogy azt is lássa egy gyerek, hogy a szülő is ember, neki is vannak jogai, és bár nagyon szereti és mindent megtesz a gyerekért, őérte, de azért szuverén ember marad, önálló jogokkal, akarattal, netán azzal a lehetőséggel, hogy ő is elengedje magát néha.
Az meg tényleg egy "vicces" mondat volt, hogy kevés az egy-két gyerek, mert azért féltjük őket túl. Ez szerintem egyaránt sértő a sokgyerekeseknek meg a kevésgyerekeseknek is: előbbieknek azért, mert az sugallja, hogy van nyolc, hát mit aggódjak, fene se tartja őket számon, ha valami lesz velük, jut is, marad is.
Az egykéseknek meg azt, hogy ha mindent megteszek azért, hogy a saját gyengeségeim ellenére is jó anya legyek, ne féltsem túl a gyerekem, de ne is engedjem azért túl szabadjára a gyeplőt, hanem érezzen egészséges határokat, akkor se nevelhetek mást, csak egy elkényeztetett szociopatát, hiszen törvényszerűen ott lihegek törlőkendővel a kis popója után majd még harmincéves korában is. Azért ne már.
Így van! De a külső körülmény csak rövidtávon "tud beleköpni a levesünkbe" Egy kicsi próbálkozás a kamaszkorban, aztán visszatérnek a gyermekek ahoz, ami már otthon tizenévek alatt beléjük vésődött, amit otthon tőlünk láttak, hallottak, tettünk, tettek... Terméyzetesen többségében... nyilván vannak kivételek...
Drága, te már voltál, nem is egyszer:DD
Tudod mit nem értek? miért hazudsz(de mint a vizfolyás)?:D
ui: még m ielőtt írnál-légyszi ne utánozz, és próbáld meg hogy saját mezei gondolkodásmódódban leirj egy mondatot:DD
A nevelés is nagyon sokat számit, de sok külső körülmény és a személyiség is fontos lehet.
Ha 4 gyereked van, akkor tudod, hogy mindegyik más.
Nekem 3 van...
én azt mondom, hogy a szülői példa az elsődleges, amivel nevelsz.