Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szüléshullám - Bepánikoltak a harmincasok?

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2012. július 25. 09:11
Az év első öt hónapjában több gyerek született, mint tavaly ilyenkor. Öt százalékkal haladtuk meg a korábbi szintet, igaz, csak valamelyest javítottunk a történelmi mélyponton. Demográfusok szerint a hurráoptimizmus még korai, az azonban biztos: ha a 34-38 éves korosztály észbe kapna, ugrásszerűen javulnának a magyarországi kilátások.

Nők Lapja Café: Szüléshullám - Bepánikoltak a harmincasok?
  1. 2012. július 28. 07:4867.

    Nagyon erdekes megallapitas es oszinten szolva erre meg sose gondoltam, de teljesen egyetertek veled.

     

    Sok orszag akik  a volt szocialista blokkban voltak , joval elobbre tart mit Mo.

     

    Es en most se latom hogy elore mennenek a dolgok. De en kivulrol szemlelem ti akik benne eltek jobban latjatok a dolgokat.

    előzmény:
    feleselek (66)
    2012-07-27  22:00
  2. 2012. július 27. 22:0066.

    Én úgy látom, hogy most a válság miatt sok olyan ország a lejtőre került, ahol korábban nem volt rossz, volt fejlődés, kevesen voltak munkanélküliek/szegények. Pl. Írország, Spanyolország

     

    Viszont Mo-n az elmúlt 20 év alatt egy olyan év, vagy periódus sem volt, amikor jó lett volna, ne lett volna szükség megszorításokra, ne lettek volna tömeges elbocsátások, ne lett volna egyre szélesedő az olló a gazdagok és a szegények között és ne fogyatkozott volna a "középosztály".

     

    Érdekes a többi volt szocialista ország sorsa, mert pl. Lengyelország, Csehország, Szlovénia, de még Horvátország és Szlovákia is tudott gyarapodni, jócskán megelőzve Mo-t.

    előzmény:
    Amarynda (62)
    2012-07-27  08:32
  3. 2012. július 27. 21:4365.

    Azt az árat fizeti most a mostani fiatal - és idős is... -, amibe a Kádár-rendszer alatti kényelem került...

     

    Ezzel nem értek egyet. Akkor volt mezőgazdaság, ipar, export, beruházások, azaz termelés és munkahelyek. Lehet, hogy összességében ezek nem nyújtottak elég fedezetet a "jóléti" kiadásokra, ezért kellett a sok kölcsön, de legalább működött a gazdaság.

     

    Most pangás van, mert nincs termelés, nincs kereskedelem, nincs fizetőképes kereslet semmire, ergo sorra zárnak be a boltok. A semmirekellők és az önhibájukon kívül munkanélküliek + a betegek, rokkantak, nyugdíjasok és a gyerekek szociális támogatásai a megélhetéshez kevesek, de az államkassza oldaláról aránytalan nagy kiadások, mert nincs mögöttük produktum. Feneketlen zsákokba dobálják a pénzt (még ha aprópénz is), a töredéke sem térül meg, mert nincs ipar, mezőgazdaság, semmi.

     

    Ennek lesz nagyon keserves a böjtje!

     

     

    A segélyek felhasználói nem forgatják vissza a gazdaságba a pénzecskéjüket "észrevehető" vásárlásokkal, és nem is nem egészségi állapotuk javítására, képzésre-oktatásra, művelődésre, stb. fordítják azt. Régebben létezett a "tisztes szegénység" és a törekvés felfelé, most már sajnos a szegénységhez társul egy olyan életforma, amely improduktív, káros.

    Hozzáteszem: nem bélyegzek meg minden szegényt, de a többségre tényleg ez az attitűd jellemző és ők is erősen visszahúzzák a küzdő, dolgozni akaró, feltörekvő sorstársaikat. Az is súlyos hiba a politikusok részéről, hogy az "underclass"-problémát cigánykérdésként aposztrofálják, pedig rengeteg nem cigány etnikumú is így él + a cigányságnak is vannak jómódú rétegei.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_287115 (35)
    2012-07-25  18:21
  4. Torolt_felhasznalo_517177
    Torolt_felhasznalo_517177
    2012. július 27. 08:5464.

    Aki a családi adózás miatt szült, az nem kicsit felelőtlen, ugyanis honnan lehet tudni, hogy akár ez, akár a következő kormány nem törli el??

     

    A több gyerek egyébként 2 ezret jelent, és az egyenleg év végére lehet, hogy rosszabb lesz, mint tavaly volt ugyanis a született gyerekek száma elég eltérő tendenciát mutat hónapról hónapra.

     

    Arról nem is szólva, hogy ha már a statisztikánál tartunk, az első 5 hónapban többen haltak meg, mint tavaly ugyanebben az időszakban. 

    előzmény:
    ancsa21 (60)
    2012-07-26  14:10
  5. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 27. 08:4563.
    Közel sem akkor. És nem AZÉRT.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_287115 (35)
    2012-07-25  18:21
  6. 2012. július 27. 08:3262.
    Sajnos sehol se mennek tul jol a dolgok Mo meg amugy se tartozik a gazdag es szerencses orszagok koze
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_287115 (61)
    2012-07-26  20:34
  7. Torolt_felhasznalo_287115
    Torolt_felhasznalo_287115
    2012. július 26. 20:3461.
    Ezzel nem védeni akartam azt a kaotikus vadkapitalizmust, ami aztán kialakult, csak felhívni a figyelmet arra, hogy akkor adósodott el iszonyúan az ország. Azóta Magyarország már többször visszafizette az adósságát, de nem engedik a vaskarmok. Ez meg már egy másik, nagyon szomorú, gonosz téma... :(
    előzmény:
    Amarynda (41)
    2012-07-26  07:49
  8. 2012. július 26. 14:1060.

    A kiterjedt baráti körben, vagyis azok gyerekeinél, akik éppen a harmincasok korosztálya, én azt látom, hogy ahol a férjnek elfogadható keresete van, ott bizony sorban megszületetnek a második, sokszor a harmadik gyerekek is. Sőt, az egyik családnál a negyedik baba is megérkezett! És mindez a családi adózásnak volt köszönhető, mert igy a család megengedhette magának azt a "luxust".

     

    Szerintem valahol pontban itt, a családi adózásnál kell keresni a választ arra, hogy miért született meg hirtelen több, mint gondolt kisgyerek. Egy biztos, én ennek a jelenségnek szivből örülök :-))

     

     

  9. 2012. július 26. 13:1559.

    Háát azért van ebben némi igazság. Legalábbis, amit magam körül látok. Vidéki város, átlagos életszínvonalú fiatal párok, a korosztályomból, elég sokat ismerek. Volt osztály, évfomyat tásak, m.hely, barátok stb.

     

    A legtöbben szerencsére vállalnak babát, de általában megállnak 1nél, már a 2gyerekes is ritka.

    Viszont nagycsaládos is szép számmal akad, pl. a keresztyén közösségbe, ahová mi is járunk, ott pedig mi vagyunk UFO-k azzal, hogy "csak" kettő van és ennyit is terveztünk, de a nagycsaládban sem halnak éhen, nem nélkülöznek, azok a gyerekek is felnőnek, tanulnak stb. pedig a nagycsalád tényleg nagyobb teher, minden téren. Igaz, én azt mondom, az már külön életforma, amire nem mindenki vágyik... én pl. nem, bevallom, noha imádom a gyerekeket:-)

    Nyilván nagyon sokat számít az a fajta összetartás, segítség, ami egy ilyen közösségen belül egész jól működik. Erről példát lehetne venni másoknak is, mert szerintem nagyon jó dolog.

    Nem kell nagy dolgokra gondolni, de pl. amíg kicsik a gyerekek, szinte csak gyógyszerre és kajára kell költeni, mert a többit "adok, kapok" alapon szépen megoldják/megoldjuk" Nekem van egy kinőtt kiságyam, Neked egy gyerekülésed, akkor most cseréljünk és vica verza, ugyanez ruhák, cipők, tankönyvek stb terén is nagyon jól működik. De volt olyan család, akinek szobabútora lett így stb stb.

    Azt hiszem, a civil társadalom mindig okosabb és jobban tudja a megoldást, mint akik "odafent ülnek" ahol mindenféle intézkedést kitalálnak, aztán van, akinek biztosan jó, de erre tényleg nem lehet alapozni. Úgy látom, ezt az országot már csak a családok és a köztük lévő "szeretetháló" tartják életben. Talán mert ez nem gazdasági érdekek alapján működik, hanem tényleg a szeretet, másik, egymás segítése a cél. Az emberekben pedig még mindig működik a "túlélési ösztön" bár nyilván, ezt, ahol csak lehet, főleg a fogyasztói csoportok, multik stb. próbálják irtani, tűzzel vassal, mert ez a globalizmussal és a gazdasági érdekekkel nem kompatibilis. 

     

    Szóval ez érdekes dolog... sok mindentől függ sztem a gyerekvállalás és, legalább annyiban attól is, ki, mennyire vágyik nagy családra, mint a pénztől, munkahelyektől stb.

    Biztosat majd csak pár év múlva lehet mondani, ha ez így marad(na). Meg meg kell nézni, valóban, hol született a többlet, nem e a segélyből élőknél, ahol rossz körülmények között nőnek fel a kicsik:-(

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-07-25  09:11
  10. 2012. július 26. 09:4958.
    Utalatos nepseg. A magyarok mikor kapnak ilyen celra penzt?
    előzmény:
    Egyszervolt (43)
    2012-07-26  08:22
  11. 2012. július 26. 09:4857.
    Szerintem is sokkal konnyebb volt regebben, es ez ahelyzet ami most van meg rosszabb lesz.
    előzmény:
    Lillaréka (45)
    2012-07-26  08:35
  12. 2012. július 26. 09:4056.
    Oké :) Nyilván van olyan is, de én úgy érzem, anyagilag rendben voltunk, mikor az első babánk érkezett :)
    előzmény:
    guzziné (55)
    2012-07-26  09:34
  13. 2012. július 26. 09:3455.
    Bocs! Hülyén fogalmaztam! És nem mindenkire értettem, csak a nagy többségre az írottakat. 
    előzmény:
    Panndi (54)
    2012-07-26  09:21
  14. 2012. július 26. 09:2154.

    Az intelligensebbje nem vállal 30 alatt gyereket? Hát no comment... Még jó, hogy vannak "nem intelligensek" is, én például örülök, hogy az vagyok ;)

    előzmény:
    guzziné (5)
    2012-07-25  09:38
  15. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 26. 09:1453.
    Hmm.. nemesi név. Elismerésem. (hajbókolós szmájli)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (51)
    2012-07-26  09:12
  16. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 26. 09:1352.
    És ez a hullám mejik cunamiból ered? Mer' én úgy elbúlyok ám, hogy sose tanál meg, ha nem akarom!
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-07-25  09:11
  17. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. július 26. 09:1251.
    Persze! De nem gyuri lesz a keresztneve, mert az snassz, ma megyek az akadémiára engedélyeztetni, a matolcsyt, mint keresztnevet. Sőt, a matolcsynát is, hátha mégis lány lesz :D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (50)
    2012-07-26  09:08
  18. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 26. 09:0850.
    Fully de perverz! De azért egy nevet róla kap, nem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (48)
    2012-07-26  09:05
  19. 2012. július 26. 09:0749.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (48)
    2012-07-26  09:05
  20. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. július 26. 09:0548.

    A matolcsy is megmondta, hogy azért nő a születések száma (mondjuk ezt akkor mondta, amikor még nem nőtt), mert megmozgatta a népek fantáziáját az unortodox politika. Tehát szó sincs pánikról, amikor mi a férjemmel összehoztuk a gyereket (25 hetes ), akkor csak a matolcsy járt a fejünkben.

     

     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-07-25  09:11
  21. 2012. július 26. 08:5547.

    Én most vagyok terhes a 3. babánkkal. 2 szép gyerkőcünk már van, és én is harmincas éveimben járok, az elsőt 30 évesen szültem. Mindig is nagy családot szerettünk volna a párommal, és egyáltalán nem idióta kormányunk és gazdasági minisztereik még idiótább döntései miatt vállaltuk a 3. gyerkőcöt is... A legszebb mostanában itthon, hogy nem lehet előre tervezni, mert évente 2x változtatnak minden, és még ők mondják, hogy az intézkedéseik eredménye a gyerekvállalás... ami tudjuk 9 hónap múlva hoz kimutatható eredményt... hát gratulálok. Ennyi idő alatt a jogszabályi háttér, a munkahely és juttatásai, szóval az életkörülmények 20x megváltoznak. Aki most  gyereket szül, az egyáltalán nem miattuk teszi.

    Mi is csak azért mertünk belevágni, mert kis faluban lakunk, kertesházban, jó nagy kerttel, ahol nagyon sok ennivalót meg tudunk termelni magunknak és állataink is vannak (tyúkok, 2 db birka), tehát éhenhalni biztos nem fogunk... a többi már kérdéses, hogy amit nem tudunk előállítani, azt hogy szerezzük  be, de alapvetően optimisták vagyunk, és a gondviselés velünk van. 

    Igaz, most párom épp munkanélküli 1 hónapja (csoportos leépítés... méghogy csinálják a munkahelyeket!!!), de alkalmimunkát így is talált már, és több másik lehetőség is folyamatban van, szóval valami biztos sikerülni fog, mert sikerülnie kell. Ennyi.

    És az is segítség, hogy rengeteg ismerőstől kaptunk és kapunk is ruhát a gyerekekre is, magunkra is. Nem vagyunk finnyásak, hogy használtat nem veszünk fel, van mosógép.

    Szerintem, akik nyitott a világ felé, az meg fogja kapni az ilyen -olyan segítséget, és ma nem csak a pénz segítség, hanem rengeteg más dolog is.

    Tény, sajnos, manapság vidéken több szempontból könnyebb, mint nagyvárosban vagy Bp-en. Tudjuk, hiszen 3 éve költöztünk Bp-ről ebbe a kis faluba, Zala megyébe, és még most is van bőven belelátásunk a pesti életbe a barátainkon keresztül. 

  22. 2012. július 26. 08:3846.

    Nem egyedi!

    és azt kivánom, találjátok meg a számitásotokat bárhová is mentek és legyetek boldogok!

    Ez az ország már nem érdemli meg a képzett, jól dolgozó munkaerőt..... mert gondolom a férjed nem akármilyen állást vállalt odakint.  

    előzmény:
    kandurnyul (15)
    2012-07-25  10:18
  23. 2012. július 26. 08:3545.

    22 évesen szültem én. 

    lakást vettünk.. abból a pénzből amit a szüleink összespróltak és mi  a 2-3 éves munkaviszonnyal--- a felét kifizettük. A többi kölcsön volt... kamatmentes önkormányzati a kisebbik része és valami potom kamatra bankkölcsön. két év mulva eladtuk a lakást és családi házat vettünk ugyanannyiért. 1991ben!!!!!

    Még a 90es években is könnyebb és biztosabb volt minden!!

     

    előzmény:
    Amarynda (9)
    2012-07-25  09:59
  24. 2012. július 26. 08:3144.

    NE Bánd, hogy hozzászóltál!

    Mert tökéletesen igazad van!!!

     

     

     

    én csak annyit szeretnék kérdezni!!!

    (nem  olvastam el a cikket)

    DE!

    Melyik réteg is szüli a legtöbb gyereket????????

     

     

     

     

     

     

    Az én egyik unokahugom néhány napja szülte az első gyermekét. 34 évesen. 6 éve volt az esküvő. Most jutottak el addig, hogy saját házuk legyen- ne a szülőknél lakjanak. A házat szinte a saját két kezükkel épitették.  

    előzmény:
    guzziné (5)
    2012-07-25  09:38

Címlap

top