Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

12 szabály, amit nem szeghet meg Katalin

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2012. július 4. 10:22
Házassága első évében még mondhatni ,,türelmi időt\" kapott Katalin a királyi családtól. Az elmúlt napokban azonban többször nyilvánosan bírálták a ,,beházasodott hercegnőt\", valamint felszólították, hogy ne szegje meg királyi család tagjaira vonatkozó szabályokat. Így például nem vásárolgathat szupermarketben, és nem csókolhatja meg férjét nyilvánosan.

Nők Lapja Café: A királynő 12 aranyszabálya, amit nem szeghet meg Kate Middleton
  1. 2012. július 26. 10:28103.

    Gyilkossag???

    Baleset volt, ha volt gazolo, hat nem volt eleg hulye, vagy becsuletes, hogy szoljon, o gazolt. Ha volt gazolo, mert ez is csak feltetelezes.

    A sofor nem veletlen volt reszeg, hanem egy altalaban reszeges ember volt.

    Mi jott kapora a kiralyi csaladnak, hogy meghalt az unokajuk, a gyermekuk anyja???? EZ kapora jon? Karoly mar el volt valva, azt csinalt, amit akart.

    Diana nem huzgalt volna muzulman kolkot a kiralyi udvarba, ahova ezek utan, avalas utan nem volt belepese. A gyerekeit a kiralyi udvaron kivul meghatarozott idoben lathatta. A kiralyi csladnak mar nem volt tagja. Nem ertem. Kinek mi jott kapora. Diana mar artalmatlan volt ekkor, ugy ertem,mar nem arthatott senkinek, sajat magan kivul, hat artott is, ekkor is. Ha addig nyirtak volna ki, amig meg feleseg, leendo kiralyne volt es K-kodott,az mas lett vola. De igy, semmi ok nem volt a kinyirasara. Ugy halt meg, ahogyan elt. Egy rendes artatlan nonek miert is kell ejszakankent reszegen reszeg selyemfiukkal rohangalni egyik barbol a masikba reszeg soforrel? Miert is? Beke poraira.

     

    előzmény:
    teaivó (100)
    2012-07-25  01:40
  2. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 26. 10:27102.
    És hova lett az én hsz-em, mi szerint: Her Majesty elkezdett unatkozni. - ??
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-07-04  10:22
  3. 2012. július 26. 10:18101.

    Hat lehet filozofalni. Azon gondolkodtam, az emberek nehezen fogadjak el, hogy vege a tundermesenek, hogy atejtettek oket, hogy ennyi volt az egesz, hogy nem is volt igaz az egesz, hogy atvertek oket, stb. Aztan kitalalnak, hogy megsem ugy lehetett, mert nem akarjak az almaikat elveszteni.

    Jo filozofia ez, az arab selyemfiu apja talalta ki es taplalta bele az emberekbe. Mondjuk,az o reszerol erteheto, hiszen a sajat gyermeket vesztette el, es egyaltalan belenyugodni a gyermeke halalaba nagyon nehez, plane meg ilyen csufos modon, hiszen oket egyebkent is az egesz vilag ismeri. A nep reszerol is ertheto, hiszen akik Diana orultek voltak, azokat is megfosztottak almaiktol.

    Diana soforje egyszreuen reszeges alak volt, regota volt rekordja az urgenek,a ki regota volt alkoholista. Lakasa is egy lepukkant lebuj volt. Hogy miert eppen o volt a sofroje, szamomra tovabb egesziti a Dianarola alkotott kepet.

    Diana korul mindig is rengeteg paparazzo volt, o maga adta el magat a paparazzoknak, ezert lett olyan nagyon vilaghiru, csak arra nem szamitott, ennek mekkora ara lesz. Nem csoda, hogy ekkor is ott voltak a paparazzok, mint maskor is. Eppen akkor mi volt meg? Mindketten reszegek voltak, dugtak a piat a soforbe is rendesen, aki gondolom, nem tiltakozott, majd megusszak, nekik mindent lehet alapon. Ejszaka rohangasztak tul nagy sebesseggel, nagy a valoszinusege, hogy egy reszeg sofor nekimegy valamelyik oszlopnak. A tobbi sok veletlen csak kitalalas. Nem veletlen, ennek eppen igy kellett tortennie, csupan azert,mert igy tortent. En is eleinte nem akartam elhinni, de ez van. Diana elete nem is volt tundermese, csupan annak indult. A tobbi csupan mazga.

    A muzulman selyemgyerek apjanak, a mukinak van penze, hidd el, koltott ra, hogy bebizonyitsa az o igazat, csak az nem letezik. Nem nezett volna jol ki, hogy a kiralyi kolkok anyja muzulman kolykot pottyant a vilagra, de Diana be lett volna csomagolva mar fekete lepelbe es elt volna ezentul bezarva egy hatso udvarban, ha a selyemgyerek egyaltalan nosulos tipus lett volna,mert nem volt az.

    előzmény:
    teaivó (100)
    2012-07-25  01:40
  4. 2012. július 25. 01:40100.

    Drága Sissike!

     

    A gyilkosságra közvetlen bizonyítékom természetesen nincs - de Diana halálával kapcsolatban kicsit furcsa a sok véletlen(???) egybeesés:

    - a sofőr pont akkor volt olyan halálosan részeg (egy hivatásos sofőr?!),

    - pont akkor volt ott olyan sok paparazzo, akik elől menekülni kellett (valaki talán odahívta őket?),

    -  és végül Diana meg a szeretője pont akkor halt meg, amikor az annyira kapóra jött az angol királyi családnak - mert milyen halál ciki lett volna, ha a kis koronahercegek anyja fél-arab* gyereket szül, és így ezeknek a legfőbb angol trónörökösöknek fél-arab* féltestvérük lesz...

     

    (*Bocsánat a nem-p.c. megfogalmazásért, de a szemléletesség kedvéért írtam így.) 

     

    ------------------------------------------------ ---------

    "Vagy mondjuk lenne véletlen / Egy szerencsétlen baleset, / Megrendelni egy-két vadkant / Jó pénzért mindig lehet." - István, a király rockopera, az Abcug István dalból

    előzmény:
    Sissi52 (91)
    2012-07-19  09:44
  5. 2012. július 21. 16:5799.
    Szerencsere nem is kell, se neked, se nekunk. Engem herceg meg nem kert meg, de el tudom kepzelni, hogy nagy kisertes. Akkor az ember meg nem gondol bele. Mindennek ara van. De nem hinnem, hogy nem lehetne kibirni, plane, ha az ember fulig szerelmes. A hetkoznapi mindennapi robotot ki lehet birni sima alattvaloi hazassagokban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (96)
    2012-07-20  12:36
  6. 2012. július 21. 16:5498.
    Plane ha akad, aki elvegezze.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_609166 (97)
    2012-07-20  15:28
  7. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. július 20. 15:2897.
    Milyen jo dolog is a  nagytakaritas
  8. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. július 20. 12:3696.
    Hát, egy újabb élet, amit nem élnék...
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-07-04  10:22
  9. 2012. július 20. 12:2895.
    En meg eljegyzesuk ota kovettem nyomon atortenetuket, olvastam, hogy Diana kerdete Karolytol az askuvoi kocsiban az eskuvore menet, hogy most is tole jossz? (Kamillatol) Karoly meg azt felelte, hogy igen. Csak akkor mar benne voltak az eskuvoben, amikor Diana tudott Kamillarol, tehat nem ekkor eloszor, es nem csinaltak vissza. Tulajdonkeppen a reszletek ma mar mindegyek, legalabbis a kozembereknek, am a lenyeg, a tettek a fontosak. Karoly soha nem mondott semmi rosszat Dianarol, egyetlen egyszer szolalt meg, akkor is szolidan nyilatkozott. Soha nem teregetett csaladi szennyest, ellenben Diana... A kiralyno egyebek kozott ezert is becsuli Kamillat, mert o nem pofazik a csaladrol. Gondolj bele egy egyszeru csalad eleteben is eges az ilyesmi. Tulajdonkeppen tisztelnem Dianat, ha lenne ra okom, mert miert ne? de nincs. Mutatos no volt akkor, addig az ideig, amikor a kiralyi csalad kikupalta, de szepnek sosem mondanam, na csunya se volt. Szep mese, ami kellett a nepnek a mai vilagban, csak elbukott mese lett belole, csufos vege lett a szep almoknak. Igy nem szabad csinalni. Vilmos figyel es tanul belole. Neki az anyja, es en ugy tudom, jo anyjuk volt.
    előzmény:
    TiaMaria (94)
    2012-07-20  11:59
  10. 2012. július 20. 11:5994.

    én nem ástam bele mélyen a királyi család életébe, de úgy tudom,  Diana nem tudott Károly és Kami kapcsolatáról mielőtt/miközben hozzáment

     

    később vágta mellbe a hír.

     

     

    és bár a dinasztiák rendezték el a házasságot, Diana beleszeretett Károlyba

     

     

     

    mondom, lehet tévedek, de  én így értesültem

    előzmény:
    Sissi52 (92)
    2012-07-19  10:14
  11. 2012. július 19. 10:1493.
    A kiralyno nem engedi. Gondolom, Harry se olyan hulye, hogy kideruljon, hogy o egy zabigyerek es kiessena mezesbodonbol.
    előzmény:
    teaivó (87)
    2012-07-18  20:54
  12. 2012. július 19. 10:1492.
    Senki nem kezdte, Karolynak  mindig is megvolt Kamilla, es ezt mindenki tudta, meg Diana is, akkor is, amikor hozzamenet, meg elotte is, meg utana is. Ugye a szepseg semmit sem er. Bar hogy ki a szep, az relativ.
    előzmény:
    teaivó (86)
    2012-07-16  21:48
  13. 2012. július 19. 09:4491.
    Ugy is lehet mondani, hogy Kamilla Karoly elete szerelme. Hogy ki a kurva, nezopont kerdese. Az, akinek egyetlen szeretoje van, vagy az, aki a hazassagaban mindenfele jott menttel osszekufircol. Erzsebet szerinted kit olt meg, ha szabad erdeklodnom? Bizonyitekod?
  14. 2012. július 19. 09:3790.
    Te mivel jarnal jobban,mert nekem pl teljesen mindegy, hogy hivjak, aki mas orszagban jatssza az agyat. A kiralyno addig kiralyno, amig o akar az lenni, tehat halalaig, senkinek semmi koze hozza. Charles se jarna jol, o nem is akar kiraly lenni. William meg meg raer. Eleinte o sem akart, de azota, hogy mar nincs a feneken a tojashej, rajott, hogy azert jo gazdagnak is lenni, meg jo, ha a tobbiek azt csinaljak, amit o mond, szoval jobb, ha neki nyaliznak.
    előzmény:
    Tulipáncsokor (85)
    2012-07-15  14:24
  15. 2012. július 19. 09:3189.
    Wilmos azota mar leorditotta a nagyanyja meg az egesz udvartartas fejet. Az meg nem egeszen ugy megy, hogy ma kiralyjelolt vagyok, holnap meg irodai hivatalnok. Akkor mar nem lenne se testor, se vagyon, oszt mivel tudjak ki o, kanyar nelkul kinyirnak. Csak egy pelda, hogy mi varna ra. Gondolod, egszokna, hogy a havit beosztva nyomorogjon?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (88)
    2012-07-19  05:03
  16. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2012. július 19. 05:0388.

    Lehet, hogy nem jól olvastam, de a többi 11-ről a cikkben nem esett szó...

    Egyébként, kiváncsi lennék rá, hogy mit szól ehhez a férj. A kedves feleségét mindenképpen "leminősitették". Én a helyében - ha szeretem - protestálnék, persze nem tudom, hogy a megszólaláshoz neki joga van-e. /És nem biztos, hogy a továbbiakban hosszú távra tervezném az együttélést a királyi családdal/

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-07-04  10:22
  17. 2012. július 18. 20:5487.

    Tullottel a celon, en nem alitottam, azt mondtam csupan, hogy Karolyra nem hasonlit. Haha. Senki sem tudja, ki a Harry apja, es ez mar orokre igy marad.

    Vagyis hivatalosan Karoly az apja. Ja csak ugy mondjak, hogy Diananak voltak szeretoi, ja. Egyedul halt meg egy templomban, feher ruhaban rogyott ossze, halalra. Igy szebb lenne, de sajnos, nem igaz.

    idézet:
    Sissi52 (76)
    2012-07-07 08:04:32

    Re: "Senki sem tudja, ki a Harry apja, es ez mar orokre igy marad."

    - Mellesleg, ha valakit komolyan érdekel egy kétes apaság tisztázása, manapság (gondolom, némi pénz- és időráfordítás árán) DNS-vizsgálattal már közel 100%-os pontossággal megoldható.  

    előzmény:
    Sissi52 (76)
    2012-07-07  08:04
  18. 2012. július 16. 21:4886.
    De: Ő kezdte? (Mármint a szerető-tartást...)
    előzmény:
    rétilepke (83)
    2012-07-15  14:09
  19. 2012. július 15. 14:2485.

    Egyetértek. Remélem lesz is változás. Ha a banya már alulról szagolja az ibolyát. Nem értem, hogy miért nem veszi észre, hogy már a XXI. században élünk. Igazán vissza is vonulhatna, mert se nem szép látvány, se nem kellemes társaság. Miért nem engedi a fiatalokat is érvényesülni? Annyira szánalmas már ez a görcsös kapaszkodása a saját személyi kultuszába. Kb annyit kéne már csak csinálnia, hogy évente megjelenik 1-2 protokolláris eseményen (ekkor talán írnának is róla az újságok), ezen kívül pedig csak gyönyörködik a kertjében. Mindenki így járna a legjobban.

     

    előzmény:
    Merivel (82)
    2012-07-12  18:25
  20. 2012. július 15. 14:1384.
    Én úgy olvastam, az is szabály, hogy nem dolgozhat, még ha akarna sem.
    előzmény:
    Amarynda (77)
    2012-07-08  11:05
  21. 2012. július 15. 14:0983.
    Azért nem kell elfelejteni, hogy "anyának" is megvolt a maga arab szeretője..
  22. 2012. július 12. 18:2582.
    Kellene már egy kis reform ennek az angol királyságnak. Annyi felesleges értelmetlen hülye szabály van. Attól mert királyi család, még emberből vannak. A királynőt lehet tisztelni, de már lassan úgy tekintenek rá mint egy istenre. Nem lehet szólni hozzá?! Mi ez már.... És ha Camilla a homokban csetlett botlott a magassarkújában, miért ne vehette volna le? Az jobb, ha mindenki szeme láttára orra esik?
    Diana is "csendes polgárlánynak" indult, aztán hogy felforgatott mindent, lehet hogy Katalin a nyomdokaiba akar lépni. Nem lesz egyszerű.
    Amúgy nagyon nem érdekel a királyi család, de nem bírtam megállni hogy hozzá ne szóljak a cikkhez :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  23. 2012. július 8. 15:0081.
    Hat Katalin nem csokolgathat nyilvanosan, na bumm, kibirja talan mig hazaernek. De az, hogy fogja magat es elszalad a sarki boltba, nagyon veszelyes sajnos, a vilag tele van orulttel. Valami agybeteg csupan egyszer lyukasztja ki a boret, oszt neki vege. Ezt iskolazottsag nelkul is felfoghatna valaki a mai vilagban. Ezert nem csodalom, ha felelossegre vontak. De egyelore Katalin meg Vilmos szepen csinaljak ezt az eletet. Mar hogy az oveket, amit nyilvan lehet szepen csinalni. En mindenkinek kivanom, hogy legalabb neki sikeruljon, ha mar masnak nem sikerult.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-07-04  10:22
  24. 2012. július 8. 14:5580.

    A kiralyno azt uzeni, koszoni jol van, Diana meg? Nem lett jo vege a selyemfiuval a reszegen valo ejszakai rohangalasnak. Legalabb a kiralyi csalad tagjai tanultak valamit, hogy mi lesz, ha valaki eladja magat a medianak. A media nem kimel senkit.

    En azt sajnalom, hogy Diana meghalt, ilyet senkinek nem kivanok. De kicsit jobban is megulhetett volna a feneken. Hogy mi kozunk, hogy valasa elott vagy utan kikkel adta ossze a feneket? Semmi. De ok azert vannak, hogy a vilag amuljon, bamuljon, figyelje minden lepesuket. Disztargyak. Ill Diana mar nem volt az, nem is volt erdekes, ot a halala tette halhatatlanna. Szegeny, a temetese egy eges volt. Nagy faba vagta a fejszejet, amibe bele is tort a fejszeje. Nyugodjon mostmar bekeben. De ami, igaz, az igaz.

    előzmény:
    mikl63 (71)
    2012-07-07  00:20

Címlap

top