Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Megölte gyermekét az anya
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2011. február 28. 06:29
Hogyan lesz rémálom egy békés babavárásból? Miként válik hallucináló, önmagára is veszélyes bestiává a kismama, amikor elvileg élete legszebb időszakát kezdi meg?
Tovább a cikkre...
Tovább a cikkre...
Csak hangulatkeltés az egész.
Akkora reklámja van ma annak hogy te szülj gyereket, hogy az hihetetlen.
És, bizony, nem véletlen ez sem..............
Ha valaki így érez, hogy nem bírna elviselni egy (látszólag) ok nélkül ordító babát, az nagyon jól teszi, ha időben felismeri ezt a tulajdonságát és nem vállal gyereket. Mert könnyen lehet, hogy megelőz vele egy olyan tragédiát, amikről a cikkben is írnak.
A babák ilyenek, nem tudnak másként kommunikálni, csak sírással. Vannak nyugodtabb és sírosabb babák, bár véleményem szerint a sírósabb babákat is meg lehet nyugtatni, ha valahogy sikerül a szülőnek megtalálni és kiküszöbölni a problémáját. Például az én gyerekem is utálta a babakocsit. Ha azon kevés alkalmak egyikekor, amikor próbálkoztunk a babakocsival szembejöttél volna velünk, bizony az én gyerekemről is ezt gondolnád, amit itt leírtál. Nos ez megoldható, manapság babakocsi nélkül is lehet boldogulni, hiszen sok egyéb eszköz kapható a babák szállítására. Csak egy kis rugalmasság kell a szülő részéről, empátia, és némi türelem. De ilyen volt még például az is, hogy a kiságyában is ordított szüntelenül. Azt sem erőltettük, fél éves koráig csak kívülről látta a kiságyát. Rengeteg ilyen rigolyája volt még, mindegyiket meg lehetett oldani. És nem csak azért, hogy magunkat megkíméljül az állandó ordítástól. Egy babának sem jó, ha sokat sír. Kimerül a tüdeje, stresszes lesz, szorongani fog, akkor is, amikor már nem sír, mert belefáradt.
Egyébként sok babát közvetlenül a születése után gyilkolnak meg, ezeknek a babáknak esélyük sincs idegileg kikészíteni az anyjukat.
Engem is elért a baby blues, főleg a nyűgösebb napokon. Nekem is voltak sötét gondolataim, de ezek a gondolatok soha nem irányultak a gyerekem ellen, képtelen lettem volna kárt tenni benne. Inkább saját magam ellen irányultak, na meg előfordult (ezért mit kaptam már egy másik topicban...), hogy a férjemmel bántam gorombán emiatt.
Tudom, az ilyen tragédiáknál általában nem csak egy kis baby bluesról van szó, hanem komoly pszichés zavarról. De aki tudja magáról, hogy ilyen, már előre megfogalmaz olyan gondolatokat a fejében, hogy nem bírná elviselni a síró babát, hogy képes lenne otthon hagyni egyedül, csak hogy ő pihenhessen, az semmiképpen ne vállaljon gyereket, a saját és a születendő gyereke érdekében.
Na ne.
Az én gyerekemet is többször vizsgálta orvos,szervi baj,fájdalom kizárva.
A komfort érzésről csak annyit,hogy ha kézbe vettük,akkor csendesedett el.Ha kézben elaludt,bárki is tette le óvatosan,pár perc múlva beindult a riasztója.Mellesleg én is ilyen voltam,határozottan emlékszem arra,hogy anyukán ringatott a karjában,a családtagok körbe álltak és némelyik befogta a fülét (éjszaka volt),én pedig ordítottam,noha semmi bajom nem volt.Csak úgy jól esett szórakozni,vagy unatkoztam,már nem tudom.
Kiváltó ok természetesen lehet,egy folt a falon,anyuka sárga színű ruhája,vagy befestette a haját,vagy egy olyan zajforrás ami a szülőknek fel sem tűnik...ezeket lehetetlen mind megszüntetni,jól írod,felderíthetetlen,a gyereknek bizony alkalmazkodnia kell a számára félelmetes dolgokhoz is.A méhben nagyjából nyugi volt,túl sok inger éri őket születés után.
De három éves kor körül,amíkor nyílik az értelmük,képesek folyékonyan kommunikálni,általában megszűnik.
Szerintem jó okkal gondolom, hogy ok nélkül ordító baba nincs.
Abból indulok ki, hogy a szüntelen ordítás a babának nem kellemes, ezért kell lenni valami kiváltó oknak: fájdalom, diszkomfort érzés, stb.
Amely okot nem feltétlenül lehet mindig felderíteni.
Éjjel is meg nappal is nem ordíthat folyamatosan egy gyerek, hisz valamikor neki is aludnia kell.
Félretéve a viccet agybeteg (vagy daganatos?) kisbabáknál hallottam, hogy szinte napokon át képesek folyamatosan üvölteni, de ők -- úgy tudom -- meg is halnak néhány hónapon belül, szegénykék.
de jo, hogy ilyen konkretan tudod, hogy ok nelkul ordito baba nincs. fogalmazz ugy, hogy NEKED nem volt ilyened.
mert bizony hogy van. a 3. fiam volt ilyen. tehat meg azt sem lehet mondani, hogy nem tudtam, mit kell kezdeni egy babaval. hidd el, mindent kiprobaltam, eredmenytelenul.
mar az idegosszeomlas szelen voltam. a ferjem szerzett beutalot a vallalati udulojukbe, ahova egyedul elutaztam. nagyon hianyoztak a gyerekeim. de 2 hetig szintes csak aludtam, setaltam es ettem.
volt nehany fiatal is ott, de en bizony senkivel sem baratkoztam. semmit es senkit se akartam.
szoval hidd el, van ilyen.
csak nem mindenkinek van olyan segito tarsa, mint akkor az en ferjem. 3 gyerekkel egyedul, neki se volt konnyu.
tuleltuk. most mar a kicsi orditos is 24 eves.
Én teljesen megértem.
Az én egyik gyerekem két egész évig ordított,félálomban tettem a dolgom.
Az többször megfordult a fejemben hogy agyoncsapom,megfojtom,kihajítom az ablakon,de az soha hogy magára hagyjam.Dajkáltam,sírtam,amikor fél órákat aludt,akkor próbáltam valamit én is.Két éves kora után,szinte egyik pillanatról a másikra hagyta abba.És pár év múlva amikor rákérdeztem,hogy emlékszik-e valamire abból a korszakból,igen emlékezett,és azt mondta fogalma sem volt hogy miért sírt,csak úgy.
Ha egy nő nem elég erős,pillanatok alatt bekövetkezhet a tragédia,nem lehet azt előre látni.
És aki azt mondja hogy soha,egyetlen pillanatra sem érzett hasonlót,az valótlant állít.A gyilkos ösztön is bennünk van,ha valami már elviselhetetlenül zavaró,szeretnénk megszüntetni,egy idő után már szinte bármi áron. Minden gyereksírás zavaró,épp azért hogy felkeltse a figyelmet.De hosszú távon elviselhetetlen,főleg ha minden tőlünk telhetőt megteszünk,hogy szemünk fénye végre megnyugodjon.
Két ellenszere van,az anyák felkészítése,arra az érzésre is,hogy esetleg megölheti a csecsemőjét.Kíméletlenül beszélni kell róla,és amikor esetleg eljut arra a határra amikor még van visszaút,emlékezni fog a felkészítők szavaira. A felismerés remélhetően blokkolni fogja a nőket a cselekedetben.
A másik,egy sírós baba mellett ne kizárólag a babára figyeljenek a rokonok,hanem elsősorban az anyára.Egy kimerült anya a legjobb tudásával sem tud segíteni a babájának,de egy kipihent anyuka ösztönösen végigcsinál mindent a babával,ami segíthet. El kell vinni a gyereket,hadd sírjon máshol,anyuka pedig pihenjen pár órát.De a gyereket felügyelet nélkül hagyni tilos.
"Tudod, ez az egész baby blue jelenség, és súlyosabb fajtája, a depresszió nem lenne, ha az egész nap egyedül levő anyát nem zaklatná napirenden a védőnő, a gyermekorvos, a gyámügy, meg a jóisten tudja, még ki. "
Te hol élsz, vagy honnan veszel ilyeneket?
A gyerekorvos egyszer kimegy, a védőnő meg hetente, vagy ha nincs gond, ritkábban. Ha gond van, akkor meg úgyis az anyuka "zaklatja" a védőnőt segítségért. Na meg a gyámügy.... azért az igazán érdekelne, hogy honnan jött neked...
Kedves Olvasó!
Engem még mindig izgat az ok nélkül ordító babák problémája. Rendben,
hogy ő még csak sírással tudja jelezni, hogy gondja van. Az is OK, hogy
enni kap, tisztába teszik és alszik tovább! Én az olyanokra vagyok mérges nagyon, akikkel akármit csinál szerencsétlen kismama, szakadatlanul
ordítanak, sehogy nem lehet őket elhallgattatni! És nem csodálkozom azon,
hogy a kismama megzakkan és nem tudja, hogy mit csinál, megöli a babát,
csak legyen már csend.
Rettenetes tragédia és hogy egy ilyen kismamából lesz-e valaha is épelméjű
ember, szerintem igen csak kétséges. És hányszor látja az ember, hogy a
babakocsiban tolják a babát, aki egyfolytában ordít és semmivel nem lehet elcsendesíteni! Megfeszíti izmait és ahogy csak bír, ordít!
Megvallom: én nem tudnék mit kezdeni vele! Legfeljebb azt csinálnám, hogy
biztonságos helyre tenném, pl. a kiságyába és elmennék otthonról. Ő meg
ordítson akkor, ha annyira szeret ordítani! Mert mint hogy jóvátehetetlen
dolgot kövessek el idegességemben, inkább otthagynám 1-2 órára és meg-
próbálnék megnyugodni.
Szóval ezt a kismamát, aki megölte gyermekét, igenis, bizonyos mértékben
meg tudom érteni! Se éjjele, se nappala, mindenki idegbeteggé válna, ha így
kellene élnie. Ez a kismama is jobban járt volna, ha ott hagyja a lakásban a
babát és lemegy a legközelebbi parkba, leül egy padra és próbál megnyu-
godni, erőt gyűjteni!
Nagyon kíváncsi vagyok mindenki véleményére!
Várom a válaszokat.
Üdvözlettel: Labrador75
Olyan nincs, hogy ok nélkül állandóan ordító baba.
Akkor valami baja van, ki kell deríteni.
A gyerekorvos akkor megy ki, ha hazaviszi az anya az újszülöttet.
A védőnő, jobb esetben, hat hétig hetente meglátogatja az anyát és a gyereket.
A gyámügy? Miért zaklatná a gyűmügy?
Az orvos és a védőnő látogatását nem nevezném zaklatásnak.
Tudod, ez az egész baby blue jelenség, és súlyosabb fajtája, a depresszió nem lenne, ha az egész nap egyedül levő anyát nem zaklatná napirenden a védőnő, a gyermekorvos, a gyámügy, meg a jóisten tudja, még ki.
Nem tudom, egy akármilyen foglalkozású ember hogy tudná tisztességesen ellátni a munkáját, ha napirenden zaklatná az adóhivatal, a TB, a munkavédelmi felügyelet és társai. Miért csak a kismamákkal csinálják ezt? Csak nekik kell mindig tökéleteset alakítaniuk?
na, én pont így jöttem rá, hogy nem lehet mindig segíteni. hogy nem vagyok egy áldozattípus én se
van az, hogy arrébb kell menni.
Hát, én azért nem mondanám magam annyira szerencsésnek, sokmindennel szembesültem már életemben, és talán emiatt nem vagyok hajlandó az élet áldozataként sajnáltatni magam, hanem teszek (vagy próbálok tenni) azért, hogy ne áldozat legyek, hanem a saját életem alakítója. Rendszerint sikerül, de az is igaz, hogy nem lehet mindent akarattal és/vagy jószándékkal befolyásolni.
(Többek között léptem ki úgy házasságból, hogy reggel elmentem dolgozni, délben hazamentem összepakolni a cuccom, elköltöztem, este riadóláncban állt 4-5 közeli barátom, hogy össze fog-e - megint - verni a férjem, amikor eléállok és elmondom, hogy akkor itt a vége a házasságunknak. Leírhattam volna egy papírra is, vagy sms-ben, félve attól, hogy megint megüt, de nem, hazamentem, elé álltam és elmondtam....nem hitte. Megmutattam a szekrényeket, kimentem az ajtón, beültem a kocsiba. Egy kis ideig jött utánam autóval, mondtam, hogy ne erőlködjön, tudok egész éjszaka is vezetni, fenyegetett hónapokig....stb... és ez csak ez egyik azok közül a dolgok közül, amelyek megerősítettek. De most nem rólam van szól.)
Én azt gondoltam, hogy ha van egy közösség,aki hallja, hogy gond van, csak megsimogatja valaki a fejét, hogy ó, kislány, másnak is vannak ilyen gondolatai, gyere, beszélgessünk róla...
De nem akarom túlragozni a dolgot, elfogadom, hogy nem lehet mindenkinek megoldani a problémáját, annak viszont nagyon örülök, hogy nem én vagyok a férj vagy a közvetlen környezet helyében, aki verheti a fejét a falba, hogy miért nem reagált a jelekre... bár lehet, hogy nem teszik, mert ők is úgy érzik, hogy nem segíthettek volna.
És lehet, hogy nem is
Most már asszem végképp kiveséztük a témát a magunk módján :-)
jajj, visszaolvastam magam. nem akarom ám megmondani a frankót.
én nis csak saját tapasztalatokból ítélek. és én azt tapasztaltam, hogy nics mindig mindenre megoldás. ráadásul kívülről nagyon sokszor teljesen mást látni, mint ami van.
hja, és én már voltam pl lehetetlen helyzetben az az egy ember, aki odaépett. meg nemlehetetlenben is. szóval bizony nem lehet mindig odalépni, és sokszor kevés egy ember.
szerencsére még gyilkosságközelben nem voltam. de pár életet már láttam sajnos tönkremenni
persze van, hogy egy ember is elég. de az szinte mindig szoros baráti, vagy rokoni viszonyt feltételez. ha valakinek ilyen nincs, jöhet kívülről akárki. és persze sokszor nem elég egy ember, akármilyen közeli ember is az.
szerencsés vagy, hogy nem szembesülsz ilyesmikkel.
én eddigi 34 évem alatt nem egyszer szembesültem lehettlen esetekkel. és pontosan tudom, hogy a felszín, na az alapján leet van megoldás, de bele kell kapargatni... aztán mindenki menekül.
„Nem tudok erős és bátor lenni... FÉLEK..., hogy a születendő gyermekem nem lesz egészséges; félek az agresszív emberekkel való konfrontálódástól; félek, hogy az erős akaratúak eltipornak; félek, hogy a házasságom egyszer csak tönkremegy, hiszen mégiscsak emberek vagyunk mindketten; félek, hogy a vállalt kötelezettségeimnek nem tudok megfelelően eleget tenni...”
na, te ez alapján a bezég után, mint gyülekezeti tag, azt gondolnád, hogy most akkor folyamatos kontrollra szorul? ez csak egy beszéd... lehet sokszor féllt felelősségektől, stb, aztán közben meg jól vette az akadályokat. legalábbis kívülről ez látszott. és túl sokat kiáltott úgymond farkast.
nem, nem tudom hogy történt.
de azt valószínűsítem, hogy nem ennyire egyszerű megállítani tragédiákat, ön és mások sorsának megrontását, hogy: " ha csak egy ember is odalép hozzá és foglalkozik a félelmeivel és nem marad magára az első pár héten...."
mert ha szó szerint értette pl a beszédét a hölgy, és komolyan veszi mindenki.. akkor az nem pár hét... sőt, mégcsak nem is hirtelen változás.
de ugye szinte mindenki tart attól, hgy esetleg beteg babája lesz, akkor mi lesz? akiknek felépített mukájuk, stb, azok féltik az egzisztenciájukat is. akik nem láttak testközelből napis zsinten valamikor babákat, kisgyerekeket, azok a gyerekgondozástól is...
igen, a férj, stb úgymond tudhatta volna. lehet hogy tudták. de nem lehet ott 24 órában az ember!!! mert egyszerűen az fizikai képtelenség.
bár gondolom erre az lesz a válasz, hogy de. be kell osztani a barátoknak, családnak... ha nem népes összetartó a család, akkor az kiesik. ha egy olyan személyiség, aki nem épített ki eleve közelebbi barátságokat, akkor azok nincsenek is. marad a férj. mert ugye pl a gyülekezetből kinek kellett volna ott éjszakázni??? az nem az a viszony.
szóval gondolkodjunk reálisan. szét van esve alapszinten kis társsadalmunk. pr lépcsőt sokan átugranak. saját maguk. a családot, és a barátokat. és igen, az egyén magában sokszor ennyit tud, vagy ér.
sajnálatos, ez igaz.
Most már nagyon elmegyünk a szélsőségek felé... ki mondta, hogy magát vagy a saját gyerekét veszélyeztette volna bárki a segítséggel, mert a másik akarata ellenére segített volna?
Találtam egy cikket, ahol írnak arról, hogy a gyülekezetben beszámolt a problémáiról és a félelmeiről - ez szerinted arra utal, hogy nem akart segítséget?
http://www.borsonline.hu/news.php?felelmeb en-olte-meg-a-kisbabajat-eszter&op&hid=39101
És csak beszélgetett ezekről a gondolatairól a férjével is, akivel- ugyancsak a cikkek szerint - nagyon szerették egymást, jól éltek, közösen szerettek volna gyereket...
Egyébként elfogadom, hogy a világot megmenteni nem lehet, vannak elkerülhetetlen dolgok, lehet, hogy ez is az volt, mert nem pszichológusok hallgatták az ő segélykiáltását, a férje esetleg nyavalygásnak gondolta ezeket...
Sajnos most már a tényeken nem lehet változtatni, valamilyen oknál fogva tönkrement egy család, a kisbabát már senki nem tudja visszahozni az életbe (szegénykém, nyugodjon békében....), de a nő és a férje élete is tönkrement...
Én - lehet dobni a köveket - sajnálom a nőt is az alapján, amiket olvastam a sajtóban (amiről továbbra is mondom, hogy fogalmam sincs, mennyire valósak az infók, de mégis, ez alapján tudok véleményt formálni), mert én azt gondolom, hogy elkerülhető lett volna ez a tragédia, ha csak egy ember is odalép hozzá és foglalkozik a félelmeivel és nem marad magára az első pár héten....
és a magam részéről próbálok továbbra is figyelni a környezetemre, abban igazad van, hogy vélhetően nem erőltetném a segítséget ha a gyermekem (vagy a saját) életem veszélyben lenne, de azt kell mondanom, hogy azért nem ez a jellemző az eddigi életemre, remélem, hogy ezután sem szembesülök ilyesmivel.
igen, mert közben a láthatás jár... de az anyától tényleg csak akkor evszik el a gyereket, ha az anya lemond róla hivatalosan.
jól megvan ez csinálva. mint írtam volt, a ygerek eszköznem van tekintve a magyar jogban.. mindenben magyarországon... szörnyű...