Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyakatona
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2010. november 1. 09:49
Anyának lenni kiváltság és móka-kacagás. Egyfelől. Másfelől pedig olyan kemény, mint egy elitkommandós-kiképzés.
Tovább a cikkre...
Tovább a cikkre...
"Jó a cikk, csak azt kifogásolom hogy csak a kisbabás időszakról ír.
a nagyobb, 2-3 - ....... éves gyerek melletti életről nincs szó benne
Pedig az is ugyanolyan nehéz mint a pici babás periódus, csak más minőségben."
....és mi van a 17-20 éves "gyerekekkel"?
Igaz, ebben a korukban már zavartalanul budizhatsz, ujsággal a kezedben, viszont jöhetnek megint az álmatlan éjszakák....
Folytatódik az elitkommandós-kiképzés....vagyis nincs is vége soha!
Kitartás anyakatonák!
Sziasztok!
Most találtam ezt a cikke, de isteni! Egy az egyben rólunk szól! Nálunk az Apuka is kómában volt, felváltva voltunk a lányommal, mert koraszülött, nagyon pici, hasfájós, lukas szívű stb. volt. Plusz egy nagymama is segített, mégis, néha délután még pizsamában voltam. Most 7 éves elmúlt, de a helyzet nem sokat változott. Most is állandó "szolgálatban" vagyunk, csak most mások a gondok. De imádjuk Őt!
Lamia
sziasztok
ritka,hogy mernek írni a nehézségekről, nem csak a szépről-jóról
biztos,hogy csodás gyerekkel élni,de igen, az alvás, a wc,zuhny,étkezés,intimitás-hát annak annyi
5 gyerekünk van,már nem kicsik, dolgozom,de akinek nincs gyereke otthon, nem tudja elképzelni,hogy fáradtan hazamész és egyik közli,ma szülői, a másiknak valami spéci füzet kell másnapra,meg osztálypénz, meg ebéd,meg verset tanulunkstb.
utazás gyerekkel-ha alszik azértnéznek furán, ha nyugtalan azért, ha enni kér,ha hány-komolyan, semmi nem jó a többieknek,pedig tényleg profik a gyerekek, autó nélkül élünk, vonat,busz természetes, egyszerűen csak gyerekek
hétvégén is elutaztunk, az egyik buszsofór kedves,mosolygós volt, másik undok,morgós, a vonaton csak dohányzó kocsiban volt hely, ha ablakot nyitottam a füst miatt,az1 szem dohányos morgott,hogy fázik(nem fülke,hanem kisebb kocsik vannak újabban kb.20 fő) a
a panzióban már ismernek minket, nagyon kedvesek,a személyzet évek óta ismeri a gyrekeket, toleránsak, jól érezzük ott magunkat, próbálunk mi is néha felnőtt társaságba kerülni
de bizony sztem is katonai kiképzéssel ér fel a gyereknevelés, családirányítás
és ahogy nőnek,nem lesz egyszerűbb, lesznek gondok, csak másfélék, de ezt a csodát nem adnám semmiért
azt hiszem, ezt a cikket inkább a gyerektelen főnököknek ,szomszédoknak, utasoknak kéne elolvasni,talán jutna nekünk egy kis megértés
Amit a cikkben leírtak teljesen úgy van, igaz kicsit felturbózva. De nekem duplán így volt, ikreim vannak. gyakorlatilag az első évről csak arra emlékszem, hogy etettem, forráztam, főztem, és vég nélkül pelenkáztam. A legrosszabb számomra az volt, hogy míg nem születtek meg a fiaim én minden barátnőmet meglátogattam mikor megszületett a kisbabájuk, rendszeresen mentem. Mindenki ígérte, hogy majd nekem is segít, de mikor én kerültem ebbe az élethelyzetbe senki nem nyitott rám ajtót, anyukámat kivéve. Senki nem hívott fel, hogy hogy érzem magam. Így panaszkodni is a babáimnak panaszkodtam. Gyakorlatilag velük beszélgettem. Nekik mondtam el mindent. És persze a férjemnek, aki a világ legjobb férje és apukája. A gyerekeimmel a mai napig megvan a beszélgetés, este fürdés után leülünk négyen és beszélgetünk. De ma már könnyű. Hat évesek lesznek nemsokára, és néhány hete már átalszom az éjszakákat. Ebbe csak az a poén, hogy ők egy éves koruk óta átalusszák az éjszakát, csak nekem maradt meg az a berögződés, hogy éjszaka felkelek és megnézem őket. De minden nehézség ellenére még egyet bevállalnánk. mert nincs ennél jobb dolog a világon. Na jó éjszakát mindenkinek!
Maga a cikk jo, viszont a felvetessel nem igazan ertek egyet.
En 77-es vagyok, es nem azert nincs gyerekem, mert senki nem kerdezte meg, mit szeretnek, hanem azert, mert fogalmam sincs, ki lenne az apja.
Raadasul mivel az utobbi 1 evben osszesen harom fiu volt, aki komolyan tetszett, es ebbol ketto kb 23 eves, igy kezdek arra gyanakodni, hogy valahol 25 eves koromban kellett volna meglelnem az igazit (igaz, akkor pont erre keszultem, es egy ot eves kapcsolatot hagytam hatra, azt remelve, hogy csak letezik valahol az orok szerelem - na ez az, amiben mar nem hiszek).
Szia! Ismerem ezt az érzést, átestem rajta én is, nem vagy egyedül, hidd el. Én spec alig vártam, hogy visszamehessek dolgozni, de tényleg embertpróbáló volt az első pár hónap, hiszen a gyerek+ férj+ háztartás továbbra is teljes embert igényel a napi munka után is, plusz ugye a bölcsibe rohangálás, a mikor kit kérjek meg, hogy menjen el a gyerekért, mert részmunkaidő Magyarországon csak a mesében létezik..stb.
De hidd el, belejössz néhány hónap alatt!
Addig meg kitartás, és napi 3 kávé....:))
2 éves a gyerkőc (épp ma
), imádom, mindent megtennék érte. Mégis...
Visszamentem szeptemberben dolgozni (vagy most, vagy csak jövő ősszel tehettem volna meg,sajna ilyen a munkám). Gyerkőc bölcsis, pontosabban egy hét bölcsi, egy hét betegség. Mindenféle immunerősítés ellenére.
Nagyon jó a cikk,csak hiányzik belőle ez a korszak.
Én most érzem magam totál mélyponton (gyanítom, depresszióközeli állapot lehet): gyerkőc sértve van,hogy "cserbenhagytam", munkahely nem kímél (lassan a napi 12 óránál tartok), háztartás, férj ugyanúgy van, az én erőm meg elfogyott. KO...
És mindenkitől csak annyit hallok: ez az élet rendje, és szedd össze magad...
(bocs, legalább kiírtam magamból)
utólag már olyan jókat mosolyog az ember lánya rajta...
no igen, akkor nem mosolyogtunk, hanem a hajunkat téptük
egyébként a hócipőm tele ezzel a "mantrával", hogy kisgyerekesként is legyen összeszedett, naprakész mindenből egy nő, tegye ugyanazt ugyanúgy, mint annak előtte, legyen igénye minden olyan dologra, tevékenységre, mint a baba előtt, Isten ments, hogy akár egy dekát hízzon, vagy ha mégis, azt azonnal le is kell adnia, mert egyébként miféle ember már?!
ha nem képes egy társadalom tudomásul venni, hogy egy kisgyerek 24 órás műszak, akkor ne támasszon elvárásokat (gyanítom egyébként, hogy ezeket az elvárásokat olyanok sulykolják az anyukák fejébe, akik közelről se láttak még gyereket...)
tessék szépen tudomásul venni apukának, tágabb családnak, barátoknak és ismerősöknek, hogy nem fog minden ugyanúgy menni, mint előtte...mert bár ugyanúgy tisztálkodunk, takarítunk, mosunk, főzünk, vasalunk, férjet pátyolgatunk, stb. mint előtte, csak éppen...egy-két-három vagy tíz perc múlva oda kell menni a "nagyfőnökhöz", mert ő még nem tudja önállóan megoldani a problémáit
kár h. ezt a topikot nem munkanap (pl. holnap) nyitottad.
nagyobb látogatottsága lett volna
kivi lettem volna mások mit írnak
Jó a cikk, csak azt kifogásolom hogy csak a kisbabás időszakról ír.
a nagyobb, 2-3 - ....... éves gyerek melletti életről nincs szó benne
Pedig az is ugyanolyan nehéz mint a pici babás periódus, csak más minőségben.
Mert a picibaba ha alszik /még akkor is ha csak 20 percet/ akkor nyugodtan tudok kakálni, de a 3 évesem mellett nem.
Mert utánam jön, mert közben beszél és kérdez és bújócskázik a fürdőszobában lévő törcsik mögé rejtőzik stb.
ami néha tök mókás nekem is, és legtöbbször élvezem, de esküszöm, már fogalmam sincs milyen egyedül nyugodtan zavartalanul (esetleg oh, urambocsá' újságot olvasva) nagyvécézni.
és ez, -bár extrém- csak egyetlen példa
Emellett, imádom a gyermekemet, nincs amit meg nem tennék érte,
mondom ezt azoknak akik kövekkel érkeznek :)