Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Forrónadrágban a burkatilalom ellen

N?k Lapja Café
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2010. október 5. 11:23
Felül nikáb, alul forrónadrág és magas sarkú cipő – ebben az öltözékben tiltakozik Párizs kormányzati negyedében sétálgatva két fiatal lány az ellen a francia parlament által a közelmúltban elfogadott törvény ellen, amely megtiltja az arcot teljesen elfedő iszlám női viselet, a nikáb és a burka viselését nyilvános helyen.

Tovább a cikkre...
  1. 2010. november 23. 16:111296.

    Bocsanat, en a hivokrol beszeltem, nem pedig azokrol az emberekrol, akik a vallasok neveben kovettek-kovetik el aljas tetteiket. A ketto nem ugyanaz.

    Eleg sajnalatos ami veled tortent, valoszinu, emiatt van az, hogy nem hiszel.Abban tokeletesen igazad van, hogy a hit megelese mindenki maganugye.

    előzmény:
    csampi (1295)
    2010-11-23  15:10
  2. 2010. november 23. 15:101295.

    "nem nagyon lattam meg, hogy egy hivo kivont karddal esett volna neki egy ateistanak"

    Nyilván ismeretlen fogalom a keresztes háborúk (igaz, ezt nem láthattuk)... Anno hány törzset mészároltak le a hittérítők... Ma pedig a vallási fanatizmuson (terrorizmuson) kívül micsoda verbális kardforgatás zajlik... Én nagyszülői ágtól felfelé erősen vallásos családból származom, magam nem hiszek Istenben. Ordtoztak velem pont eleget, miért nem járok templomba, épphogy pofont nem kaptam. Mindenkinek magánügye a hite, amíg engem nem akar megtéríteni, addig én sem harapok :)

    előzmény:
    kahera (1292)
    2010-11-23  09:32
  3. 2010. november 23. 14:111294.

    Igazad van, a vallasi fanatikusak elegge artalmas teremtmenyek. Mert kettos rontast okoznak; artanak az embereknek,e s artanak a sajatjuknak mondott vallasnak. Nem sokkal volt dolgom eddig, de az a keves vegtelenul meglepett a lenyebol arado gyuloletevel, a sanda nezesevel, kicsinyes kis bosszujaval.

    Mikor a fiam bekerult ebbe a felsobb iskolaba, volt dolgom egy ilyennel; egyetlen bunom annyi volt a szemeben, hogy europai no vagyok. Igaz, beoltozve, iszlam szerint, de megiscsak europai. no ez eppen eleg volt arra, hogy ne akarja a fiam felvenni abba a suliba, hanem egy joval tavolabb levo, alacsonyabb nivojuba tanacsolta el. Persze, engem sem kell felteni, foleg ha  a kolkeimrol van szo, hat elmentem en bizony a "fejhez". Es a fej egy no volt, aki keszsegesen segitett. Szegeny kis fanatikusnak remegett mind a hat szal szakalla duheben, de hat nem sokat tehetett a felsobb utasita ellen.

    Egy masik elmenyem a multkoraban  bevasarlas kozben ert; ket fiatal legeny allt a standnal, es eppen habzo szajjal szidtak a siiakat. Egy darabig hallgattam,aztan nem alltam meg, beleszoltam; megkerdeztem toluk, hogy vajjon a fitna/szethuzas keltese/ nem bun-e az iszlamban. 

    Abban a pillanatban ellszallt minden batorsaguk, eloszor bamban neztek ram, aki meg mertem oket szolitani, aztan nagyon csendben azt mondtak; igen, bun. es elkullogtak.

    Soma okfejtesei valahogy engem sem ejtenek amulatba, dehat neki is csak meg kell elni valamibol, gondolom...

    előzmény:
    Tweety (1293)
    2010-11-23  13:55
  4. 2010. november 23. 13:551293.

    nem ertem ezeket az embereket, akik a vallasok ellen agalnak. Hisz oket is Isten teremtette

     

    Igen, csak ők ebben nem hisznek.

     

    nem nagyon lattam meg, hogy egy hivo kivont karddal esett volna neki egy ateistanak.

     

    Hááát pedig van ilyen, de nem a normális embereknél, hanem főként a vallási fanatikusoknál.

    Ezt Popper Péter nagyon jól fogalmazta meg. Szerinte aki fanatikus, az azért veszélyes, mert úgy beszűkül a gondolkodása, hogy azt hiszi:

    "Aki nem úgy él/érez/gondolkodik, mint én, az rossz. De nem csak rossz, hanem gonosz. De nem csak gonosz, hanem sátáni. És ha sátáni, akkor jogom van elpusztítani. Isten is ezt várná tőlem."

     

    Na ez a hozzáállás már valóban életveszélyes.

     

    ha nem tud valaki felerni hozzad, akkor le akar huzni az o szintjere...

     

    Igen, általában a legtöbb szoros emberi kapcsolatban a "nehézkedés törvénye" érvényesül: a (szellemileg-lelkileg) lejjebb álló lehúzza magához a feljebb állót.

     

    Mert oriasi baj az, ha valaki boldognak erzi magat a valsztott vallasaban. Akkor mar azt el kell kezdeni feltetlen fikazni, hatha a buta, gyepes szentfazek vegre rajon a "Nagy Igazsagra". Es ezek az emberek nem veszik eszre, mennyire szanalomra meltoak. Es nevetsegesek...

     

    Pontosan. Soma is pontosan ezt csinálja. De szerencsére ez egyre kevesebb embernek tetszik, sőőőt...

    Nem értem, miért osztja az észt folyton vallás és egyház témában, amikor halvány gőze sincs az egészről. De hát ugye a vallás is egy olyan téma, amelyhez "mindenki nagyon ért" :P

     

    "embert meg Isten nelkul meghalni nem lattam".

     

    Így van. Erre mondják azt is, hogy zuhanó repülőn nincsenek ateisták...

    előzmény:
    kahera (1292)
    2010-11-23  09:32
  5. 2010. november 23. 09:321292.

    Szia. Na, megint igazad van. Tudjuk kirol nem illik rosszat irni...... 

    nem ertem ezeket az embereket, akik a vallasok ellen agalnak. Hisz oket is Isten teremtette, es ok is elvezik a korulottunk levo vilagot. A masik; nem nagyon lattam meg, hogy egy hivo kivont karddal esett volna neki egy ateistanak.  De ennek is talan az az oka, ha nem tud valaki felerni hozzad, akkor le akar huzni az o szintjere...Mert oriasi baj az, ha valaki boldognak erzi magat a valsztott vallasaban. Akkor mar azt el kell kezdeni feltetlen fikazni, hatha a buta, gyepes szentfazek vegre rajon a "Nagy Igazsagra". Es ezek az emberek nem veszik eszre, mennyire szanalomra meltoak. Es nevetsegesek... Vagy 20 eve, epp itt olvastam egy cikket, az utolso mondata megragadt bennem: "embert meg Isten nelkul meghalni nem lattam". Hat valahogy igy...

    előzmény:
    Tweety (1291)
    2010-11-23  01:50
  6. 2010. november 23. 01:501291.

    Köszike ;) Hát igen, szerintem is, de hát mindig vannak-lesznek, akik azt élvezik, ha a sárban dagonyázhatnak.

     

    Más: aki még mindig azt hiszi, hogy itt csakis a muszlimokra meg az iszlámra köpködés megy, annak ajánlom figyelmébe a mostani különvéleményes cikket, amelyben somamamagésácska éppen - legújabb szokásához híven - két pofára szidja az egyházat és a keresztény vallást.

     

    Ez egyébként Soma legújabb hobbija, ahogy látom. 3 különvéleményéből 2-ben tuti a vallásokat szidja. Ezzel nem is az a baj, hogy ő ennyire szűklátókörű, hiszen mindenkinek joga van a saját hülyeségeihez és ostoba előítéleteihez. Hanem az, hogy ő baromi okosnak és tájékozottnak képzeli magát, aki majd tanítja a szegény butuska embereket :S Hát szép kis tanítás. Lehet, hogy szex és orgazmus témakörben ő itt a profi, de hogy az egyházról és a vallásról halvány gőze sincs, az "hétszentség".

     

    Nagyon szomorú, hogy az enelcé a nevét adja ehhez :( A libbant Soma helyett én inkább Für Anikó véleményére lennék kíváncsi.  Ő egy értelme nő, kár, hogy csak ritkán ír, de olyankor mindig jókat.

     

    Erre mondtam, hogy én úgy érzem, most éppen a keresztény ÉS az iszlám vallás lejáratása folyik mindenütt a világon... de legalábbis a médiában... és akkor már megint: ki(k)nek is az érdeke ez? Kik uralják a médiát? Melyik is az a vallás, amelyre TILOS bármi rosszat mondani? :( Szerintem.

    előzmény:
    kahera (1290)
    2010-11-22  14:43
  7. 2010. november 22. 14:431290.
    Gratula a hoditasodhoz. Hallod, szegenyes kis oromok, de hat akinek ez megfelel, egeszzsegere, en is azt mondom.
    előzmény:
    Tweety (1289)
    2010-11-22  14:04
  8. 2010. november 22. 14:041289.

    Na látod, éppen az ilyenekről beszéltem Az ilyennek most minek válaszoljak?

     

    Ez a korintiai nick egyébként néhány agyatlan trollt takar, akik tényleg nem tudnak rendesen magyarul, és akiknek az a legfőbb szórakozásuk az életben, hogy itt a fórumon mindenkinek beszólogatnak, hátha valakit sikerül felhergelniük. Rendkívül izgalmas és tartalmas életet élhetnek, nem gondolod? Én csak kismajmoknak hívom őket, arra hallgatnak

     

    Ezek amúgy mostanában eléggé rám szálltak, úgy szimatolnak utánam, mint valami kopók, nyomoznak, hogy mikor hova mit írok, és arra mindig valami ilyesmi hülyeséget reagálnak, más topicokon is. Ez jelenti nekik a legnagyobb örömet az életben. Hát biztos belém vannak zúgva, ha ennyire nem tudnak nélkülem élni

     

    Szerinted lenne bármi értelme válaszolni nekik? Lehetne velük értelmesen beszélgetni? Ugyan már. A macskámnak több esze van, mint ezeknek együttvéve. Nem kell velük foglalkozni, aztán majd csak megunják, hogy senki sem vevő az irritáló hülyeségeikre, és eltakarodnak.

     

    Van köztük 1 vagy 2 értelmes, aki szokott jókat írni, de sajnos ő ír ritkábban, általában a hülye kismajmok ontják itt magukból a baromságaikat.

     

    Na röviden ennyit ezekről Bár gondolom, fognak még itt engem ostromolni, mondom én, hogy belém vannak zúgva

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
    2010-11-22  07:34
  9. Torolt_felhasznalo_381144
    Torolt_felhasznalo_381144
    2010. november 22. 08:281288.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
    2010-11-22  07:34
  10. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. november 22. 01:071287.

    Persze,  azt  se  felejtsd  el,  hogy  a  BIZONYITE'K,  minden  esetben, a

    AZ,  ami  szamit !!!

    előzmény:
    Tweety (1286)
    2010-11-22  00:39
  11. 2010. november 22. 00:391286.

    Igen, a rasszizmus, a klasszikus értelemben azt jelenti, hogy az én rasszom (esetünkben éppen a kaukázusi fehér bőrű rassz) felsőbbrendű, mint a többi rassz (sötétebb bőrű rasszok).

    Vagyis nekem több jogom van, nekem mindenből több JÁR, mint más rasszoknak.

    Miért? Csak. Mert ÉN így döntöttem. A többinek meg kuss van. Alsóbbrendűek ne dumáljanak.

     

    en igen is raszista vagyok... igaz, 

    nem vallas, szin, faj, hovatartozas alapjan, HANEM TETTEK ALAPJAN....

     

    Kedves Houston, a legtöbben ugyanígy vagyunk "rasszisták"

    Vagyis az lenne a jó, ha ez lenne a természetes. Aki gazember, arra merje mindenki kimondani, hogy gazember, akármilyen is a bőre színe.

     

    Szép álom, mi?

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1281)
    2010-11-22  00:14
  12. 2010. november 22. 00:261285.
    O jaj ne mondj ilyen szépeket, most tisztára zavarban vagyok
    előzmény:
    kahera (1280)
    2010-11-21  23:09
  13. 2010. november 22. 00:241284.
    Egész nyugodtan, azért írtam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605996 (1278)
    2010-11-21  23:04
  14. Torolt_felhasznalo_605996
    Torolt_felhasznalo_605996
    2010. november 22. 00:221283.

    Ebben meg én értek egyet. Mármint ha ilyen szemszögből nézzük én is rasszista vagyok. És nem faj, szín, vallás alapján, hanem csak és kizárólag tettek alapján.

    De tettek alapján muszáj is rasszistának lenni, hiszen nem helyezhetünk egy jó embert egy rosszal egy szintre.

     

    Egy gyilkos nem egyenlő egy életmentővel. A gyerekeniknek nem a gyilkost fogjuk példaként beállítani, hanem az életmentőt.

     

    Szóval a "tettrasszizmus" nagyon is kell és szükséges.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (1281)
    2010-11-22  00:14
  15. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2010. november 22. 00:151282.

    neharagudj, nem ertem, mit nem ertesz!~

     

     

    előzmény:
    kahera (1279)
    2010-11-21  23:07
  16. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2010. november 22. 00:141281.

    no latod...vegre valamiben mi ketten is egyetertunk!

     

    eppen ma beszelgettunk a fiammal es ferjemmel arrol mi is a raszizmus hivatalos megfogalmazasa...

     

    mindegyikunk elmondta a velemenyet, aztan kikerestuk a "hivatalos" megfogalmazast

     

    es rajottunk hogy egyikunknek sem volt igaza!

     

    ugyanis a raszizmus nem mas, mint mikor EN MAGAM A MASIKNAL SUPRIME -NAK VALLOM... ENNELFOGVA A MASIKAT ALANTASOMNAK!

     

    marpedig egyikunk sem ezt mondta...annak ellenere hogy en vallom, a mai szokas szerint hogy en igen is raszista vagyok... 

    igaz nem 

     

    vallas, szin, faj, hovatartozas alapjan, HANEM TETTEK ALAPJAN....

     

    marpedig ez igy akkor nem jo a "hivatalos" megfogalmazas"ba nem illik bele.

     

    hat ennyi!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605996 (1277)
    2010-11-21  23:02
  17. 2010. november 21. 23:091280.
    Koszonom, a magam reszerol sokat tanultam Toled. Van mit.
    előzmény:
    Tweety (1275)
    2010-11-21  22:32
  18. 2010. november 21. 23:071279.
    Mivan??????na, most ezt nem ertem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-21  22:31
  19. Torolt_felhasznalo_605996
    Torolt_felhasznalo_605996
    2010. november 21. 23:041278.
    Ez jó nyugtató szöveg, ellopom ha nem bánod.
    előzmény:
    Tweety (1275)
    2010-11-21  22:32
  20. Torolt_felhasznalo_605996
    Torolt_felhasznalo_605996
    2010. november 21. 23:021277.

    Mi sosem mondtuk, hogy nem vagyunk emberek.

     

    Csak azt mondtuk, hogy nem vagyunk terroristák.

     

    És azt, hogy maga az iszlám egy békés vallás, csak mi emberek vagyunk, ezért nem is tudjuk maximálisan követni azt.

    Nem magunkat fényeztük, és nem a muszliimokat értsd már meg, hanem a vallást önmagában, emberek nélkül.

     

    Subhanallah: azt jelenti Isten mentes minden rossztól.

     

    Tehát ha én csúnyán beszélek, az csak is tőlem van, és a sátántól, amelyik erre buzdított.

     

    Isten csak a szépre és jóra buzdít, és ő csak is azt fogadja el.

     

    Attól én még beszélhetek csúnyán, hiszen ember vagyok, és majd meg is kapom érte a büntetésemet.

     

    Amikor békéről beszéltünk, azt magára a vallásra mondtuk, az iszlámra.

     

    És ezen kívül pedig azt, hogy nem minden muszlim ember terrorista, sőt a többségük egyszerű, hétköznapi ember mint te, és nem megy robbantgatni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-21  22:31
  21. Torolt_felhasznalo_605996
    Torolt_felhasznalo_605996
    2010. november 21. 22:581276.

    Hogy őszinte legyek, nem nem érzem ettől jobban magam. De ha láttad a végén már inkább én zártam is le gyorsan, mert elegem lett, nem érdekelt a nyerés.

     

    De legfőképpen azért nem érzem jól magam, mert nem engedhetem meg ezt magamnak, pont az iszlám miatt. Nem tehetem a dühömet, csalódottságomat, fájdalmamat közszemlére, mert akkor  egyből az jön, hogy na az iszlám ilyen meg olyan, na amuszlimok mégiscsak terroristák. Nem engem mint embert néznek, hanem igazolva látják saját félreinformált gondolataikat a muszlimokról, az iszlámról. Pedig elsősorban ember vagyok, és akkor is így kiborultam volna a primitív sárdobáláson, ha nem lennék muszlim, csak akkor ugye mint emberrel vitatkoztak volna. De ilyen módon pedig, az iszlámot képviselem, legalábbis az ő szemükben, és ezért nagyon rossz a helyzet.

     

     

    előzmény:
    Tweety (1274)
    2010-11-21  22:21
  22. 2010. november 21. 22:321275.

    Ja és még egy dolog: én ilyenkor azt szoktam mondani magamnak, h mindenkinek joga van olyan hülyének lenni, amilyen akar lenni.

     

    Ha valaki ostoba, beszűkült és előítélettel teli gyűlölködő akar lenni, hát legyen. Ha ő így boldog, tegye ezt - bár kötve hiszem, h ennyi gyűlölettel a szívében bárki is boldog tudna lenni. De ez már nem az én gondom.

    Mindenkinek joga van úgy elcseszni az életét, ahogy akarja ;)

    Nem az én dolgom megmenteni őket. Az én időm és energiám ennél értékesebb, mint hogy ilyenekre pazaroljam.

     

    Én is találkoztam már elvakult kereszténygyűlölőkkel. Nem szoktam leállni velük vitatkozni. Gondoljanak, amit akarnak, bánom is én.

    Szerintem egyébként az ilyen elvakult gyűlölködőknek komoly lelki komplexusaik vannak, de ez már egy másik téma ;)

     

    A gyűlöletükkel pedig másoknak nem tudnak ártani, csak saját maguknak. Ha ők élvezik, h saját magukat mérgezik ezzel, hát akkor hajrá, tegyék, ha más programjuk nincs :P

     

    Szóval szerintem sokszor praktikusabb vállat vonni és elegánsan kivonulni a köpködők köréből, mint leállni velük marakodni.

     

    Elhiszem, h nehéz és hogy rettentően bosszantó a sok beszólogató, de ha leállsz velük veszekedni, azzal csak magadnak ártasz, saját magadat hergeled fel vele.

    Nem sokkal értékesebb a saját lelked nyugalma, minthogy néhány hülye feldúlja azt? ;)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605996 (1273)
    2010-11-21  21:57
  23. 2010. november 21. 22:211274.

    Én elhiszem, h ez nagyon nehéz lehet. Hidd el, én is tudom, milyen az, amikor elszakad a cérna, amikor elfogy a türelem, amikor 600-an rúgnak beléd és nekd még akkor is mosolyognod kell stb. Tudom, milyen érzés, amikor csak gyűlik-gyűlik a feszültség, én is elég indulatos ember vagyok a való életben, még akkor is, ha ez a fórumon nem látszik ;) Vagy látszik, mittomén, na mindegy.

     

    Én csak azt szeretném kérdezni, hogy amikor itt a fórumon kiadod magadból a feszültséget, akkor utána jobban vagy rosszabbul érzed magad?

     

    Mert pl én sosem érzem magam jobban, ha ledorongolok vkit, még akkor sem, ha az az illető akkora egy rosszindulatú és ostoba "féreg", hogy megérdemelte.

    Mindig az az érzés marad bennem, hogy: mire volt jó ez? Most legyek boldog, hogy leugattam valakit? Most megvan bennem ez az aljas kis öröm, ez a felsőbbséges érzés, hogy háhá, én vagyom az ügyesebb, az okosabb, a JOBB, én nyertem - na és akkor mi van? 

    Jézus vajon örülne, ha ezt látná, h én ezt teszem és ezt gondolom és ezt érzem? Valóban ezt teszi az, aki őt követi? 

     

    Szóval amikor valakinek éppen leharapod itt a fejét, akkor az milyen érzés? Jó a lelkednek? Megkönnyebülés? Megéri?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605996 (1273)
    2010-11-21  21:57
  24. Torolt_felhasznalo_605996
    Torolt_felhasznalo_605996
    2010. november 21. 21:571273.

    Nézd!

     

    Teljesen igazad van. De tudod annak aki évek óta hallgatja, olvassa, és elszenvedi a fröcsögést, annál egy idő után elszakad a cérna, hisz emberek vagyunk.

    Neked csak azt kell elképzelni, hogy nekem mondjuk nem csak itt van az, hogy idejön egy-két fröcsögő és szevassz. Én lennék a legboldogabb ha ez így lenne, akkor nem borultam volna ki ennyire a hülyeségen.

     

    Én évek óta küzdök ezzel, és sajnos az erőm csak addig tartott, amíg a családommal, barátaimmal kellett elfogadtatnom az életmódomat.

     

    De amikor idegenek odajönnek az utcán, vagy ezért kell munkahelyet váltanod, vagy a férjedet örökkön-örökké leterroristázzák, vagy ki akarnak menekíteni a saját életemből, és ezt mind mind mosolyogva tűröd, vagy elmenekülsz, akkor egy ilyen fórum, és az idejáró acsarkodók az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, és bizony megesik, hogy az ember kiakad.

    És, hogy őszinte legyek, amellett, hogy persze sajnálom ezt a mások miatti tiszteletemből adódóan, de nem bántam meg, mert inkább itt adjam ki, mint a főnökmnek, szüleimnek, a férjemnek, a barátaimnak, vagy egyszerűen csak felrobbanjak és az én egészségem menjen rá.

     

    Tudod semmi sem fekete-fehér, nem úgy van az, hogy idejövök, és egyből ilyen stílusban beszélek ezekkel az emberekkel. ÓÓÓ nem. Van annak egy nagyon is hosszú hosszú folyamata és előzménye. Többek közt az idejárókkal is, de leginkább az életemben, és szerintem ezzel nem én vagyok egyedüli muszlimaként így akik itthon élnek.

    előzmény:
    Tweety (1271)
    2010-11-21  21:29

Címlap

top