Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Férfiak, akik sokat tudnak rólunk

N?k Lapja Café
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2010. szeptember 25. 20:07
Talán többet is, mint szeretnénk. Olyan férfiakat kerestünk meg, akik munkájuk során valamilyen különleges nézőpontból tekintenek a nőkre. Lássuk, milyenek vagyunk az ő szemüvegükön keresztül!



Tovább a cikkre...
  1. 2015. június 18. 07:0926.
    Grád András egy igazi mekkelek válóper esetén. Engem jól összeugrasztott a volt feleségemmel az elején, mert neki az a technikája, hogy rá kell ijeszteni az ´ellenfélre´ és akkor majd lesz megállapodás. Persze a megállapodásból semmi nem lett, majd a bíróságon az volt neki a lényeg, hogy minél előbb le legyen zárva az ügyet, mindegy, hogy mi az ügyfele érdeke, akit neki kellene képviselnie. Borzasztó ügyvéd
  2. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2010. szeptember 26. 11:4725.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_425455 (21)
    2010-09-26  08:57
  3. 2010. szeptember 26. 11:0924.

    "Ez kb olyan, mint ha kiírná a nevéhez, h "mézet árulok", aztán meg csodálkozna, h a neki írók nagy része mézet akar venni. És ebből levonná azt a konzekvencát, h a nőket csakis a méz érdekli"

     

     

     

    előzmény:
    Tweety (2)
    2010-09-25  20:07
  4. 2010. szeptember 26. 09:5523.

    Bocs, a lényeget meg lehagytam:

    http://nokert.hu/

    előzmény:
    meecon (22)
    2010-09-26  09:53
  5. 2010. szeptember 26. 09:5322.

    Sziasztok,

    ajánlom ezen az oldalon az Abortuszról, társkeresésről... kezdetű írást, mely a Nők Lapjáról és főleg erről a cikkről szól. Egyet kellett értenem minden sorával.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_425455
    Torolt_felhasznalo_425455
    2010. szeptember 26. 08:5721.

    Érdekesek a nőkről alkotott vélemények. Akár fel is háborodnék, ha nem lenne sok minden igaz belőle.

     

    Javasolnék megkérdezni egy urológust, egy szexológust, egy edzőt, és a nők közül egy olyat aki elmúlt már 40, helyén van az önértékelése és a magánélete: a férfiakról.

     

    Aztán el lehet beszélgetni a két nemnek az értékekről, az elvárásokról, az életről.

    És a Nők Lapjáról is.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-09-25  20:07
  7. 2010. szeptember 25. 23:5120.
    Hm, érdekes álláspont!
    előzmény:
    flopp (17)
    2010-09-25  23:46
  8. 2010. szeptember 25. 23:4819.
    előzmény:
    Tweety (16)
    2010-09-25  23:44
  9. 2010. szeptember 25. 23:4618.
    Igen, erre én is gondoltam, de így annál riasztóbb a helyzet, mert őket nem lehet elfogultsággal vádolni, hiszen melegek, tehát nem érdekük sem az, hogy dicsérjenek, sem az, hogy szidjanak.  Következtetés: mi tényleg ilyenek vagyunk.
    előzmény:
    Rublika (15)
    2010-09-25  23:39
  10. 2010. szeptember 25. 23:4617.

    Ajaj, nalam rossz helyen kopogtatsz! :)

    Egyszeruen en sem vagyok tul nagy velemennyel rolunk, nokrol.... es ebben az esetben kifejezetten nem szeretem az altalanositast! Sok no van, akit tisztelek, akit nagyratartok, akit gyönyörunek latok es a NO megtestesitojekent "csodalok", de ugy mint csoport...pfffff

    Talan pont azert, mert mentalitasbn sokakat "betonfejű pasira emlékeztetek"... ::))

    előzmény:
    judy546 (13)
    2010-09-25  22:32
  11. 2010. szeptember 25. 23:4416.
    Oké, akkor legyél nagyon büszke magadra, hogy mennyivel sokkal okosabb vagy, mint az emberiség kb 99%-a ;) ;) ;)
    előzmény:
    flopp (9)
    2010-09-25  21:56
  12. 2010. szeptember 25. 23:3915.
    A férfi fodrász meg a stylist szerint vagyunk ilyenek. Akiknek a jőrésze meg homoszexuális. És bár kiszolgálják a nőket, de nem szeretik őket.
    előzmény:
    judy546 (13)
    2010-09-25  22:32
  13. 2010. szeptember 25. 23:3514.

    Mondjuk, ha van már gyereke, megkérdezem, tudna-e neki ártani bárhogyan is. Természetesen a válasz: nem, sőt a legkisebb megfázás esetén is gondosan ápolja, mindent megtesz érte. Akkor annak a másiknak, aki még csak pár centis, és még a hasában van, miért akarja elvenni az életét? Hiszen ő nem tud szólni, nem tud kiabálni, hogy ő ezt nem akarja.

    ---

     

     Szerintem a nők nagyon kis hányada van tisztában azzal, hogy kicsoda, mi a célja a Földön, és valójában mire lenne képes.

     

    ---

     

    A gyerek érdekeit egy válóperben senki nem képviseli, neki nincs ügyvédje. Az anya imádja őt, és utálja a férjét, ezért komoly vívódást okoz számára, hogy a férj is szeretheti a gyereket. Meggyőzi hát magát, hogy a férfi csak azért megy bele a perbe, hogy bosszantsa őt, ilyenkor azonban nem a férjjel szúr ki, hanem a gyerekkel. 

     

    ---

     

    A nők egyébként jellemzően az ellenkezőjét igyekeznek kommunikálni annak, mint amilyenek valójában. 

     

    ---

     

     Úgy látom, a nőknek sokszor nagyon nem reális az énképe. Sok negyven-ötven feletti, elvált, többgyerekes anya próbált meg velem levelezni úgy, hogy ők kezdeményezték az ismerkedést. Sosem értettem ilyenkor, mi jár a nő fejében. Komolyan azt hiszi, hogy egy harmincas pasi lemegy hozzá Heves megyébe kávézni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-09-25  20:07
  14. 2010. szeptember 25. 22:3213.

    Én akkor is válaszolok, mivel egy kis félreértés történt a technika ördögének köszönhetően: én csak az utolsó mondatot akartam idézni, tudod, azt a bizonyos "Föld alá süllyednék szégyenemben" kezdetűt, ki is jelöltem, de vmi miatt az egészet kihozta a gép. Lehet, hogy én bénáztam el vmit, ki tudja...

    Na és én erre értettem, hogy ebből is látszik, hogy nem vagy férfi, mivel nekik-velünk ellentétben- a szex kezdetű szavakról, tökmindegy, hogyan folytatódnak, rögtön "az" is jut az eszükbe.

    Persze, tisztelet a kevés kivételnek!

    Egyébként pedig éppen a Te, a mi nemünk a topic témája, illetve az, hogy látnak bennünket azok, akik tulképpen, csúnya szóval, belőlünk élnek, így vagy úgy.  Hát, az egyetlen, aki nem csak kritizált minket, hanem tényleg empátiával közelít felénk, a doki volt sztem. A többi eléggé lehangoló képet festett rólunk, Te nem így látod?  Persze, ez lehet építő kritika is, de akkor is! Tényleg ennyire rossz lenne a helyzet, szinte minden téren ennyire bizonytalanok, kisebbrendűségi komplexusokkal küzdők, szexéhesek lennénk, akiknek ráadásul még izlésficamuk is van?

    Ha ez igaz, nagyon gáz a helyzet!

    előzmény:
    flopp (11)
    2010-09-25  22:15
  15. 2010. szeptember 25. 22:2012.

    Nekem tetszett a cikk.

    Szőnyi dokit ismerem, nála született a fiam. Tényleg nagyon emberséges, bár tényleg sokat csúszik magánrendelésen, női lelket ápol:)

     

    Az utolsó pasi tényleg gáz, nagyon el van szállva magától. Fog ő még 40-50 évesen huszonéves bombázó csajok után koslatni (akár internetes párkeresőn is), és jóó sokszor pofára esni...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-09-25  20:07
  16. 2010. szeptember 25. 22:1511.

    "Ebből is látszik, hogy nem vagy férfi.

    De ahogy a témát forszírozod, az nagyon is egy betonfejű pasira emlékeztet."

     

    Ööööö, es a nemem az a topic temaja? Es akkor most ffi vagy no?

    Hagyd, nem kell valaszolni! 

    előzmény:
    judy546 (10)
    2010-09-25  22:10
  17. 2010. szeptember 25. 22:1010.

    Kedves Tweety!

    Akkor elmondom meg egyszer, tudod, erto olvasas. (el ne felejtsek kacsintgatni) ;)

    Ha a pasi szexistat irt a bem.lapjara, akkor nem a szex szot emlegette.

    Szex szo mint kulcsinger ide vagy oda a szexista szonak nincs köze ahhoz. Ha valaki a kulcsingertol nem lat tovabb az attol meg akkor is sötet, ha az agyunk igy muködik.

    Föld ala süllyednek szegyenemben, ha az un. kulcsinger megpillantasa ilyen hülyeve tenne.

     

     

    idézet:
    flopp (9)
    2010-09-25 21:56:15

    Ebből is látszik, hogy nem vagy férfi.

    De ahogy a témát forszírozod, az nagyon is egy betonfejű pasira emlékeztet.

    Sztem tökmindegy, hogy kinek mi jut eszébe erről a szóról, nem erről szól a topic. 

    Amúgy a magam részéről én biztos nem írnék  egy olyan palinak, aki azt állítja magáról, hogy szexista, mert érzem magam olyan emancipáltnak, hogy egyetlen férfi kedvéért sem megyek vissza a konyhába, ha nincs kedvem.

    előzmény:
    flopp (9)
    2010-09-25  21:56
  18. 2010. szeptember 25. 21:569.

    Kedves Tweety!

    Akkor elmondom meg egyszer, tudod, erto olvasas. (el ne felejtsek kacsintgatni) ;)

    Ha a pasi szexistat irt a bem.lapjara, akkor nem a szex szot emlegette.

    Szex szo mint kulcsinger ide vagy oda a szexista szonak nincs köze ahhoz. Ha valaki a kulcsingertol nem lat tovabb az attol meg akkor is sötet, ha az agyunk igy muködik.

    Föld ala süllyednek szegyenemben, ha az un. kulcsinger megpillantasa ilyen hülyeve tenne.

     

     

    előzmény:
    Tweety (8)
    2010-09-25  21:31
  19. 2010. szeptember 25. 21:318.

    Kedves flopp, én ezt tudom is, csak tudod, nem mindenki veszi elő az értelmző kéziszótárt egy társkereső adatlapot böngészve. Éppen ezért írtam úgy, hogy SZERINTEM az emberek NAGY RÉSZE úgy értelmezi, ahogy. Tudod, értő olvasás ;)

     

    Ha valaki a társkereső adatlapján megemlíti a "szex" szót (ami az egyik legerőteljesebb kulcsinger az agyban, ha tetszik, ha nem), akkor ne csodálkozzon, ha a legtöbben az ő személyét és a szexet összekapcsolják. Így működik az emberi agy.

    előzmény:
    flopp (3)
    2010-09-25  20:33
  20. 2010. szeptember 25. 21:277.
    előzmény:
    Bagoly (6)
    2010-09-25  21:24
  21. 2010. szeptember 25. 21:246.
    Fogadni mernek, hogy amit a ferfiak tudnak a nokrol - azt rosszul tudjak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-09-25  20:07
  22. 2010. szeptember 25. 20:425.

    Elolvastam.

     

    A cikkből  én is sok mindent megtudtam a férfiakról.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-09-25  20:07
  23. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2010. szeptember 25. 20:394.
    Nekem csak egyetlen mondat nem volt túl szimpatikus az utolsótól, a többi részével semmi bajom.
    előzmény:
    Tweety (2)
    2010-09-25  20:07
  24. 2010. szeptember 25. 20:333.

    "Eleve beírja az adatlapjára, h "szexista", amelyet sztem az emberek nagy része úgy értelmez, h szexőrült vagy szeximádó. Aztán meg csodálkozik, h a neki író nők nagy részét gyorsan ágyba lehetett vinni. Hát mégis mit várt? Hogy egy szeximádó, bohém művészfiút majd a komoly kapcsolatra és biztonságra vágyó nők fogják ostromolni?"

     

    De most akkor te is azt hiszed, hogy a szexista kifejezesnek BARMI köze van a szexhez?

     

    Hat pedig tenyleg semmi!

     

     

     

    "a szexizmus a társadalmi szerepek nemek alapján történő sztereotipizálását jelenti"

    előzmény:
    Tweety (2)
    2010-09-25  20:07
  25. 2010. szeptember 25. 20:072.
    Az első 4 férfi véleménye tetszik, az utolsó nagyképű majom viszont annyira gáz, h nem tudtam, h felhúzzam magam rajta vagy csak röhögjek :P Sztem őt a Nők Lapja csak provokációból hagyta rajta a listán, de most akkor is ráharapok ;)

    Eleve beírja az adatlapjára, h "szexista", amelyet sztem az emberek nagy része úgy értelmez, h szexőrült vagy szeximádó. Aztán meg csodálkozik, h a neki író nők nagy részét gyorsan ágyba lehetett vinni. Hát mégis mit várt? Hogy egy szeximádó, bohém művészfiút majd a komoly kapcsolatra és biztonságra vágyó nők fogják ostromolni?

    Ez kb olyan, mint ha kiírná a nevéhez, h "mézet árulok", aztán meg csodálkozna, h a neki írók nagy része mézet akar venni. És ebből levonná azt a konzekvencát, h a nőket csakis a méz érdekli XDDD Hát könyörgöm, ha egyszer kiírta, h ő azt "árul", akkor mégis mire számított??

    Meg ez a beírása nagyon durva: "Sok negyven-ötven feletti, elvált, többgyerekes anya próbált meg velem levelezni... Komolyan azt hiszi, hogy egy harmincas pasi lemegy hozzá Heves megyébe kávézni?" Hát most miért ne? Egy könnyű kis kalandot ők is bevállalhatnak egy fiatalabb szeximádó "husival", gondolom, többre ők sem vágynak vele. Ez meg mintha személyes sértésnek venné, h neki nem csakis fiatal csini pipik írnak, hanem idősebbek is. Ehh, nekem ő egy ostoba, öntelt hímmajom.

    De a többi valódi FÉRFI véleménye tényleg tetszett ;)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     

Címlap

top