Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyerekek a repülőn

N?k Lapja Café
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2010. szeptember 22. 02:01
Egy friss felmérés szerint az utasok egy részét zavarják a repülőn utazó kisgyermekek. A megkérdezettek többsége nem bánná, ha családi részleget alakítanának ki a repülőkön, a kisgyermekes szülők, nagyszülők szemszögéből természetesen más a helyzet. S mivel a vélemények sokfélék, cikkünkben most nem szeretnénk igazságot tenni. Következzék Winkler Nóra különvéleménye.

Tovább a cikkre...
  1. 2010. szeptember 27. 14:0870.

    Hozzászólnék...

     

    5 napja jöttünk haza egy 2 hetes pihenésből. Oda is, vissza is 3 órás repülés volt.Jött velünk a 10 hónapos kislányunk is. A kislány a beszállásnál majdnem elaludt, ellenben indulásnál, mint akit a darázs csípett meg...végigrandalírozta a 3 órás utat. Mi mindenáron altatni szerettük volna, ő viszont játszani akart. Amint megállt a gép, elaludt . Lehet a gép zúgása, vagy a levegő, de valami nagyon felpörgette, mert amúgy nem ilyen (mondjuk gyanítom, hogy a saját idegességünket is ráragasztottuk szegényre..). Viszont odajött egy utas és közölte: hogy legyek rá büszke, mert nagyon ügyesen viselkedett, hosszú út volt ez. Hozzáteszem hangos nem volt a kislányom, csak állandóan mehetnékje volt.

     Visszafelé ugyanez volt, csak akkor délután repültünk és már nem csináltunk belőle lelkiismereti kérdést. A stewardessek is nagyon készségesek voltak.

     Nem tudom mi lenne a megoldás. Felnőttként én is tudom, hogy jó elaludni a repülőn, átaludni az egészet, de ha lenne külön részleg, az sem lenne megoldás. Miért jó a mai világban, ahol esélyegyenlőségről beszélünk mindenhol, hogy elszeparáljuk a kicsit idegesítőeket???? Engem is idegesít, ha másnak átlóg az újságja, ha kávét rendel és ott "illatozik", ha az előttem lévő hátradönti az ülést....ha valaki pakol, vagy ha nem pakol...Szerintem itt csak egy megoldás van, amit II János Pál mondott:

      Nyitott szemmel járni, nem mindent szóvá tenni és egy kicsit segíteni..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116446 (0)
     
  2. 2010. szeptember 24. 04:0969.

    5-6 evvel ezelott az anyukamnak egy olyan utastarsa akadt aki levette a cipojet. Mindezt egy 10-11 oras uton. Az urgenek olyan elviselhetetlen labszaga volt hogy korulotte mindenki oklendezni kezdett. Anyukam aki alig tudott angolul elmagyarazta a  legiutaskiseroknek akik felvetettek a cipot a tulajaval. De azt mondta hogy erre mig el emlekezni fog. Soha nem panaszkodott gyerek miatt, sot ugy altalaban semmire nem panaszkodott meg eddig az utjai alatt, kiveve ezt az egyet. 

     

    egyebkent azok akik egy ket orat repultek meg eddig csak maximum el sem tudjak kepzelni milyen lehet egy 6-8-10 es ennel tobb oras ut bezarva egy gyufasdobozba. Huszon eves koromban megjartam londont oda vissza nagyon sokszor. Akkor ugy gondoltam hogy johet nekem a hosszabb is, ide vele. Amiota az usabol repkedunk oda vissza 16-20 orat osszesen mar nem vagyok annyira lelkes.  

    A repulogepnek van egy elviselhetetlen zugasa, nem tul hangos de megis kimerito. Erre mar feltalaltak a zajkiegyenlito fulhallgatot, ami sokkal jobb mint a fuldugo, de meg ezzel egyutt is faraszto tud lenni egy ilyen hosszu repulout.  

    előzmény:
    kukucs2 (66)
    2010-09-23  13:47
  3. 2010. szeptember 23. 21:5568.
    Sziasztok!

    Nos, nekem a repülő egyenlőre kimaradt, vonatozásból ellenben otthon vagyok.Ahogy még egy felnőttet is megvisel a több órás egyhelyben ülés, úgy minden bizonnyal a gyerekeket is. Annál kellemetlenebb helyzetet egy hosszú úton elképzelni sem tudok, mint amikor állandóan csendre kell intenem a fiamat (5éves), mert a bácsik nénik csúnyán néznek, amellett, hogy nagy valószinűséggel ők is átélték életük során legalább egyszer a helyzetünket akár a szülő akár a gyermek oldaláról. De ezt előszeretettel elfelejti mindenki, mert ez a legkönnyebb. Valljuk be a "kultúrált" népekre legkevésbé sem jellemző a tolerancia vagy az empátia. Senkinek nem kellemes ez a helyzet, én is mindenképpen jónak tartanám, ha lennének elkülönített részek a gyerekeknek, félreértés ne essék, nem is annyira azért, hoyg a nagyrabecsült felnőtt utazóközönségnek könnyebb legyen az élete, hanem hogy azok az anyukák és kisgyerekek, akik amúgy végigstresszelik az ilyen utakat, és 6x meggondolnak minden ilyen vállalkozást, hozzájussanak egy olyan megoldáshoz, ami megkönnyíti az életüket. Nekem pl. folyton gond volt a szopiztatás és a pelenkázás...ha jól sejtem egy csupa gyerek, csupa szülő kompániából nem néznének ki sem az ordító kölyköm sem a szükségletei kielégítésében való közbenjárás miatt, sőt még akkor sem, ha nem ül rendesen a fenekén több órát...megjegyzem nekem sem megy..szivesen potyáznék a játszószőnyegen, akár egy halom ordító 8éven aluli kupac kellős közepén. JA, és persze el ne felejtsem..nem érezném diszkriminálónak..sőt! :D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  4. 2010. szeptember 23. 19:5367.

    Tipikus a helyzet:-)

    Nekem is vannak gyerekeim, de maximálisan egyetértek azzal, hogy alakítsanak ki családos részt a repülőkön. Kedves anyukák, tessék tudomásul venni, hogy egy idegen ember számára iszonyú idegesítő más kölkének a sírását hallgatni órákon keresztül, pláne, ha emiatt nem lehet aludni vagy pihenni. Az anyukának is az, nem kétséges, de ő kénytelen.... Még ennél is szörnyűbb a futkosás/hajcibálás/széklökdösés és társai. Ugyan miért kellene ezt bárkinek is tolerálni? Ahogy azt sem kell, ha valaki bunkó és kiabál. Sok kisgyerek nagyon megszenvedi az utat, mert unatkozik, fáj a füle, kiesik a napi bevált alvásritmusából. Nyilván az lenne  legegyszerűbb, hogy ilyen gyerekkel nem repül a család, de ha már mindenáron muszáj, akkor ezt tegye úgy, hogy ne menjen mindenki idegeire. Erre lenne kitalálva a családos karantén:-)

    Nem kell ezen megsértődni. Nem várhatjuk el a gyerektől, hogy tűrjön és viselkedjen úgy, mint egy felnőtt, de ne is lepődjünk meg, ha az "elevensége" zavaró. Egy kutyatulajdonosnak sem nézem el, ha a kis drága mindent szétrág vagy lepisil, csak azért, mert ártatlan kis kutya. Kis toleranciát a gyerekesektől is! Nem jár plecsni, dicsőség vagy külön bánásmód azért, mert valaki gyereket nevel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  5. 2010. szeptember 23. 13:4766.
    Szerintem a gyerekekkel semmi olyan gond nincs a repulon, amit ne lehetne kibirni. Ellenben, ha van szerencsed kifogni egy ketlabon jaro parfumfelhot vagy izzadtsag gombocot, az valodi szenvedes! Persze ez az ut hosszatol is fugg.....egy 7 oras ut soran nem szivesen hallgatnam, ahogy nonstop sir egy gyerkoc, de gondolom ezzel az anyja/apja ugyanigy van...mese nincs, tarsadalomban elunk, emberek vesznek minket korul, akik elviselnek minket, nekunk is el kell viselnunk oket!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  6. 2010. szeptember 23. 12:4365.

    Én azt tapasztalom,hogy a problémás gyerekek nem az 1-2-3 évesek,max azok nyafognak,aztán kész.

    Az igazán rossz gyerekek a 5-6-7-8 éves gyerekek,akiket esetleg már fegyelmezni is lehetne,de nem,rohangálnak,destruálnak,önmegvalósítanak:))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  7. 2010. szeptember 23. 07:4664.

    Ezt irtad:

     

    Gyerek reszleg repulokon. A Gulf Air long haul jaratain van ;) de mint tudjuk a Gulf Air jarataira nem 2 forint a repulojegy. 
    http://www.gulfair.com/English/info/OnBoard /Pages/SkyNanny.aspx

     

    Nincs gyerek reszleg a repulokon, meg a gulf air-en sem. Egy nanny van aki hoz jatekot es konyvet ha kell, de nincs kulon hely a gyerekeknek. Maradnak a szekukben ahova a jegyet vettek, ugy mint a tobbi utas. Ennyi. 

     

     

    Aztan meg ezt irtad: 

    Nem irtam en egy szoval sem, hogy van a Gulfon kulon csaladi reszleg, de van egy csomo gepukon hely ahol a gyerekek tudnak jatszani..talan nincs benne a cikkben, megeshet. Ez is tobb mint a semmi szerintem. 

     

    Nem cikk amit belinkeltel. Ez a Gulf air legitarsasag weboldala, a hivatalos tajekoztato. Annyi szerepel benne hogy a foldon, a repuloteren van egy gyerekek reszere kialalkitott varo. De a repulore csak nanny van es jatek de nincsenek jatszo reszek a repulokon.

     

    Hiaba magyarazod.

     

    Na kalap kabat.  

    előzmény:
    FlOoOw (59)
    2010-09-23  02:26
  8. 2010. szeptember 23. 05:5363.
    Whatever...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783768 (57)
    2010-09-23  01:55
  9. 2010. szeptember 23. 03:4462.
    Egy friss felmérés szerint az utasok egy részét zavarják a repülőn utazó kisgyermekek. A megkérdezettek többsége nem bánná, ha családi részleget alakítanának ki a repülőkön, a kisgyermekes szülők, nagyszülők szemszögéből természetesen más a helyzet. S mivel a vélemények sokfélék, cikkünkben most nem szeretnénk igazságot tenni. Következzék Winkler Nóra különvéleménye.

    Tovább a cikkre...
    idézet:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2010-09-22 02:01:11
    sziasztok.  es akkor mi van, ha a hatad mogott canada  amszterdam jaraton ket magyar no ul es az elso perctul fogva uvoltozve beszelgettek. kertuk a  a legiutas kisero holgyet szoljon mar nekik. mire ok: senki sem erti amit mi beszelunk.szepen a kis aszonynak mondtam: en is magyar vagyok es ertem, es nem akarom az ugatast halgatni.  vagy 10 alkalommal ment oda, mire kuss lett. hat ez millioszor rosszabb, mint egy kis gyerek. joccakat nektek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-09-22  02:01
  10. 2010. szeptember 23. 02:5361.

    Na, az mondjuk szerintem is öreg hiba, ha egy tengerentúli útra játék és könyvek nélkül mennek el a szülők. Az is, ha nem szólnak rájuk.

     

    Az én lányom Boston-Madrasz (India) utat tett meg 7 hónaposan. És akármit csináltam, biza volt két sírása, épp jött a foga. Hála a jó égnek hamar abbahagyta, senki nem nézett rám ferde szemmel, inkább részvéttel. Brüsszelben szálltunk át, ott volt gyerekjátszó, matracokkal, ez is segített, mászott és tombolt picit.

     

    De épp 2 héten belül utazunk Magyarországra, ami rövidebb táv ugyan, viszont most már fut a lányom, gyanítom, hogy lesznek nehézségek vele. Hiába viszek játékot, a 6. óra egy ülésre beszűkítve kínzás neki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  11. 2010. szeptember 23. 02:3960.

    Hát nem tudom-keresztül kasul repültem a világban, de a gondot soha nem a gyerekek jelentették.

     

    A picik sírtak fel-és leszálláskor, néha útközben is, ilyenkor az anyuka ringatta.

    És totyogósok valóban rohantak néha a folyosón, őrizetlenül nem hagynám ezt, de jobb az, ha beszíjazva üvölt órákat? Hiába viszed a kedvenc könyveit, legjobb játékokat ilyenkor, egy idő után nem fog leülni.

     

    Az valóban zavaró, ha egy nagyobb gyerek rugdalja az ülést, ezt nem szabad hagyni. És leszállítottak már olyan gyereket, aki hisztirohamot kapott és nem engedte magát bekötni. Jöhettek a következő járattal. Itt nagy port kavart, hogy mennyire volt ez igazságos.

     

    De tapasztalatom szerint leginkább a 4o-5o éves, pökhendi férfiak viselkednek óvodás módjára, pl. nem hallgatnak a sztyuvira, mert ki neki ez a fiatal nőcske. Hányszor láttam, hogy turbulenciánál nem kötötte be az övét, mert csak.

     

    ha tetszik, ha nem, a gyerekek is része a társadalomnak. Ha ők nem reülnek, akkor leshetitek, mennyibe fog kerülni egy jegy, ugyanis a családos emberek elég jelentős részét teszik ki a forgalomnak.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  12. 2010. szeptember 23. 02:2659.

    huuuuhhaaaa, amig a neten eled ki az agresszioid es nem otthon addig nincs gond 

     

    Nem irtam en egy szoval sem, hogy van a Gulfon kulon csaladi reszleg, de van egy csomo gepukon hely ahol a gyerekek tudnak jatszani..talan nincs benne a cikkben, megeshet. Ez is tobb mint a semmi szerintem.

     

    Nahat azthiszem nincs is tobb mondanivalom, megyek inkabb angol szovegertest gyakorolni  Jo ejszakat 

    előzmény:
    zsuzsi1975 (55)
    2010-09-22  19:19
  13. 2010. szeptember 23. 02:1958.

    Ezt toled idezem: 

    "Lehet, hogy "elmebeteg" vagyok, te TE viszont egy nagyszaju, intolerans, neveletlen, buta proli vagy."

     

    Es ezt meg te mondod??? Akkor nezz a tukorbe!!! A tukorbol egy nagyszaju, intolerans, neveletlen, buta proli fog visszanezni, hogy a te szavaiddal eljek. Sajnallak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783768 (57)
    2010-09-23  01:55
  14. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. szeptember 23. 01:5557.

    Lehet,  hogy  "elmebeteg"  vagyok,  te  TE  viszont  egy  nagyszaju,  intolerans, neveletlen,  buta  proli  vagy.

     

    Have a nice day!

    előzmény:
    Liimo (13)
    2010-09-22  05:57
  15. 2010. szeptember 22. 22:4156.

    Pár órás útra - azaz nem város feletti sétarepülésre - 4 évvel ezelőtt volt szerencsém elutazni. Egyedül, ismerős nélkül jutottam el Angliába. Az úton fel sem merült bennem, hogy végre itt van életem lehetősége, enyém a világ és akkor most ugráljon mindenki úgy, hogy nekem jó legyen! Bár fogalmam sem volt, hogy mikor repülhetek ismét.

     

    Szerencsére azóta már kétszer utaztam - közvetlen járattal - New York-ba, de egyszer sem volt probléma a kisgyermekes gyaládokkal.

    Találkoztam olyan anyukával, aki két gyerekkel utazott, a 4-5 év körüli kislánya végig rajzolt a 8 órás úton, a 3 év körüli kisfiúval néha ki kellett mennie a mosdóba, de sem zajongás, sem nyűgösködés nem volt.

    Találkoztam olyan, mellettem ülő, középkorú házaspárral is akik már akkor az idegeimre mentek, amikor még fel sem szállt a gép.

     

    Nem állok sem azok pártján, akik csak egyszer engedhették meg maguknak az összekuporgatott pénzből a jegy árát, sem azokén, akik folyton repülnek, de nem is vagyok ellenük. Azt viszont tudni kell, hogy nem azon múlik a kulturáltság, hogy kinek milyen iskolai papírja, és mennyi pénze van.

     

    Igen, valószínüleg a tolerancia a kulcsszó és az, hogy ne felejtsük el, hogy egyikőnk sem felnőtt emberként látta meg a napvilágot.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  16. 2010. szeptember 22. 19:1955.

    Ugy latszik megis csak a legiutas kisero kategoriaba tartozol.

     

    Ha tudnal angolul es tudnal szoveget ertelmezni akkor lathatnad hogy a Gulf air-nak sincs kulon csaladi reszlege. Nem utletik kulon a csaladokat a tobbitol.

    Ez a kedves kis link amit ide betettel meg tok jo csak nem arrol szol amirol itt temazunk. Ez egy foldi es legi bebiszitter szolgalat, de meg ok sem ultetik kulon a csaladokat.

     

    A bebiszitter jatszik a gyerekekkel, felkiseri a kiscserekes csaladokat a gepre, hoz innivalot es jatekot a gyerekeknek, pelenkat es hozza szukseges dolgokat biztosit, az etkeztetesben segit,  felszereli a baba agyat a falra esatobbi esatobbi. 

    Ez mind szep es jo de ezeket a szolgaltatasokat tobbe kevesbe mas legitarsasagoknal megkapja a kisgyerekes szulo. Kerhetek gyerekmenut, kapunk jatekot szinezot a legtob tengeren tuli jaraton, a kisgyerekes csaladok elsobseget kapnak beszallaskor szinte mindenhol, a babaagyat felszerelik keres nelkul ha azt elore lefoglaltam (a gulf airnal is le kell elore foglalni ezt es a kajat is). Amit altalaban a tobbi jaraton nem kapok meg mint alap szolgaltatas az az hogy megetetik a gyerekemet, de ha kerem kesobb, korabban hozzak ki a kajat neki. Pelenkacucc meg vagy van vagy nincs. Tovabba mas jaratokon nincs kinevezett bebicsosz. 

     

    Ennyit az elkulonitett csaladi reszlegedrol.

     

     

    En meg mindig ugy gondolom, hogy a gyerekekkel altalanossagban nincs gond a repulokon ha a szulok hajlandoak foglalkozni veluk (es ha valaki en tudom :D), csak tessek nekik jatekokat vinni meg ennivalot, es amikor a babaknak setalni van kedvuk a kedves szulok setaljanak veluk, ne engedjek oket szabadon futkosni, mert elesnek, elgazoljak oket, beutik magukat stb. stb. 
    Meg valami, anyukak, ne logassatok ki a picik fejet a folyosora

     

     

    Ezzel egyet ertek mert ha latnad sokszor a gyerekek kezipoggyasza nagyobb es nehezebb mint amit magamnak viszek, a sok uj jatek es kaja miatt. Ettol fuggetlenul eljon az az ido egy 10 oras uton amikor mar ez sem eleg es visitasba, rohangalasba, elevensegbe , es meg sorolhatnam, csap at az addig normalisan mukodo gyerekem. Csupan azert mert faradt, es a toke tele van a mar 8ik oraja tarto uttal ugy hogy kitudja mennyi van meg hatra. Mert egy gyereknek 8-10 ora vegtelensegig tart. 
    előzmény:
    FlOoOw (52)
    2010-09-22  17:51
  17. 2010. szeptember 22. 18:5154.

    Biztos nem leszek most népszerű, de én egyetértek a családi részleggel, mert volt már rossz tapasztalatom. Félreértés ne essék: ilyenkor sosem a gyerekkel van baj, hanem a szülővel, aki elindul egy többórás repülőútra úgy, hogy egy játékot, egy könyvet nem hoz magával, amivel szórakoztathatná. És ilyenkor senki nem mer szólni, mert akkor ő a rossz fej, aki utálja a gyerekeket. Nem, a szülőket utálja, de nagyon.

    Mondjuk a gyerekeknek is jobb szerintem, ha együtt utaznak, jobban elvannak, ha van gyerektársaság.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  18. 2010. szeptember 22. 18:2653.

    Tobb mint 10 eve repulok rendszeresen. Tengeren tulra es fapadossal is. Sem gyermektelenul ,sem gyermekesen nem zavartak a kicsik.

     

    Amikor meg nem volt gyerekem , fogtam a fuldugot(ami kotelezo szerintem repulon:) vagy zenet hallgattam. Nagyon eldurvult zokogasra nem is emlekszem.

    Mondjuk engem tuti jobban zavarna egy ritmikus horkolas,na attol megorulnek. Szerencsere -lsd fenn-fuldugo.

    Miota megvan a kislanyom- vele is repulunk 4-5 szor egy evben. Soha nem volt gond vele. Egyszer hanyt , de akkor a leghatso ulesen voltunk, nem volt gond. Mindig kap egy uj jatekot,azzal jol elszorakozik.Igaz kislany, elbabral a babaival, fiukat nehezebb lekotni.

     

    Sajnos a vilagon gyerekek is vannak, naja mi is azok voltunk valaha.Lehet elkoltozni egy lakatlan szigetre, ott nem zavar minket a zaj...es meg azt mondjak az ember tarsasagi leny!

    Jatszani sose lesz helyuk. A repulon a legeslegfontosabb ,hogy minel tobb ulohely legyen es fizeto utas.

    Vagy fizethetunk 5.-szor annyit...esetleg vehetunk egy maganrepulot?:)))))

     

    Aki az ablak melle akar ulni, nekem szoljon-en mindig a folyosora kerek helyet...klausztrofobia;)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-09-22  02:01
  19. 2010. szeptember 22. 17:5152.

    Huuuhaaa valaki itt nagyon tamados hangulatban van :D:D:D Koszi a jokivansagokat

     

    Nohat mindegy. En meg mindig ugy gondolom, hogy a gyerekekkel altalanossagban nincs gond a repulokon ha a szulok hajlandoak foglalkozni veluk (es ha valaki en tudom :D), csak tessek nekik jatekokat vinni meg ennivalot, es amikor a babaknak setalni van kedvuk a kedves szulok setaljanak veluk, ne engedjek oket szabadon futkosni, mert elesnek, elgazoljak oket, beutik magukat stb. stb.  

    Meg valami, anyukak, ne logassatok ki a picik fejet a folyosora, mert rendszeresen mindenki neki megy es annyira nem biztonsagos ez sem. Ez csak tanacs.

     

    Gyerek reszleg repulokon. A Gulf Air long haul jaratain van ;) de mint tudjuk a Gulf Air jarataira nem 2 forint a repulojegy. 

    http://www.gulfair.com/English/info/OnBoard /Pages/SkyNanny.aspx

     

    Happy flying!  

    előzmény:
    zsuzsi1975 (7)
    2010-09-22  04:26
  20. 2010. szeptember 22. 17:4351.

    Minap utaztam Bécsből egy majd két órás repülőúttal. Pont mellettem ült egy kedves házaspár két gyermekkel. Az egyik 4-5 éves korú kislány, a másik még csecsemő. A két gyermek végig csendesen elvolt, a kislány saját bőröndjéből színes ceruzák, színező került elő, a kisebb pedig végig egy macit szorongatott, illetve apujával foglalkozott.

    Nem csupán a harmonikus család látványa volt megkapó, hanem az a természetes neveltség, amellyel kezelte a család minden tagja az utazást.

    Nem túlzás azt hinnem, hogy mint oly sok dolog, ez is nagyrészt nevelés kérdése.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-09-22  02:01
  21. 2010. szeptember 22. 16:4950.

    Ez a gyerekes részleg soha nem fog megvalósulni. Mégpedig azért, mert a légitársaságoknak nem érné meg. Eddig mindig csak néhány (4-5) gyerekkel utaztam egy fedélzeten. Ha nem töltenék ki azokat a helyeket, akkor értelemszerűen felnőttnek sem lehet eladni, mert gyerekre lenne méretezve az ülés, meg mert eleve az a családosoknak van fenntartva.

    Meg mi az, hogy játszószőnyeg, kisasztal, stb??Ez nagyon vicces. Aztán ha jön egy turbulencia, akkor mindenki kikap egy gyereket a tömegből vagy hogy gondoljátok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-09-22  02:01
  22. 2010. szeptember 22. 14:4749.

    Van 5 igen eleven gyerekem

    többször nyaraltunk vállalati üdülőben, panzióban, de 5*szállodában is, ja igen,egyikük értelmi sérült, nincs autónk, busz, vonat stb. utazgatunk,étteremben ettünk

     

     

    nem volt hely, ahol a gyerekeim ne lettek volna gyerekek,felálltak az asztaltól ,visszaültek,kimentek a mosdóba, mást szerettek volna enni,mint amit kihoztak stb, de mindehol egyöntetű volt,hogy toleránsan,szeretettel bántak velünk, nem voltak  a gyerekeim rosszabbak,mint egy csomó felnőtt

     

     

    de ha egy öreg ember alszik horkolva és eszik gusztustalanul, akkor azt ugye természetesen el kell fogadni-a gyerek is az életkorától fogva más, mint a felnőtt

     

    nem neveletlenek,vannak szabályok, egyszerűen gyerekek

     

    még nem repültem velük, nem hiszem,hogy fogok ,de ha lehetőség lenne a különrészlegre, a gyerekek miatt örünék neki

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-09-22  02:01
  23. 2010. szeptember 22. 14:4648.

    Aaaah, gondoltam, hogy valaki ezzel fog jonni, hogy osszekuporgatott penzbol repjegy es akkor o azt elvezni akarja.

     

    Es pont ehhez kene nemi erettseg es tolerancia.  Megerteni, hogy attol , hogy neked ez egy nagy esemeny, es sok penzedbe kerul a vilag nem fog hirtelen ugy mukodni ahogy te szeretned. Lehet a pilota kicsit faradtabb lesz, az utaskiserok is unni fogjak mar a 12-dik orat, turbulencia lesz , sot a naplemente se lesz olyan tokeletes a felhok folott mint tegnap, esetleg leszallaskor esni fog az eso.  Ne adj Isten, lesznek gyerekek, akik ugy fognak viselkedni , mint ( most kapaszkodj meg ) gyerekek szoknak. 

     

    Egy normalis, atlagos erzelmi intelligenciaval rendelkezo ember ezeket helyen tudja kezelni.  Es igen, az elozo hsz-ban sarkitottam, mert ismerem a tipust, akinek elvarasai vannak, aztan ha valami nem ugy sikerul, akkor az mindenki hibaja.  

     

    Rugdosas, osszemaszatolas?? Ez komoly? Ez igy megtortent valakivel?  Vagy csak nagyon , nagyon gyenge ervkent irjatok..... 

    idézet:
    mmoss (45)
    2010-09-22 11:22:34
    Szerencsésnek tartom azt, akinek Magyarországon nem kell az anyagiakról gondolkodnia, ez körülbelül a teljes lakosság 1%-át teheti ki. Egy repjegy nem ritkán egy havi, nem is éppen kevés, fizetésbe kerül, és senki nem várja ezért, hogy teljesen tökéletes legyen, csak éppen annyit, hogy éppen annyira adják meg neki is a tiszteletet, mint másnak, és ne nézzék érzelmi nullának, csak mert zavarja, ha a gyerek visít, vagy rugdos, csak mert unatkozik, vagy mert neveletlen. Ezek amúgy sajnos nem gyenge érvek, hanem valós helyzetek, én is kerültem már ilyesmibe. A MALÉV gépei gyakran szövetkeznek keletebbi népek járataival, ami azt eredményezi, hogy a gép 95%ában muzulmán emberek ülnek, többnyire nagycsaládosok, és többnyire sok kicsi gyerekkel. Náluk a kultúra is más, így fel sem fogja, hogy nekem zavaró, ha a gyerek két percenként elmegy mellettem, és mindannyiszor könyökkel vállba vág... Nyilván náluk más a privát szféra mérete. Még ezzel is a legtöbben, akik a gépen voltunk, toleránsak voltunk, de azzal szerintem te is egyet fogsz érteni, hogy a tolerancia oda-vissza ható tényező kell, hogy legyen. Nem érdemel semmivel sem kevesebb toleranciát az, aki mondjuk 12 órás munka után holt fáradtan ül fel a gépre, és a legalapabb kérése van: csak hadd ne kelljen arra figyelnie, mi zajlik más gyerekével. Nekem az a tapasztalatom, hogy gyakran sokkal nagyobb toleranciát várnak el a gyermekes szülők, mint amit képesek másoknak adni. Bár hozzáteszem, tisztelet a kivételnek, nem szeretnék sztereotípiát felállítani.
    előzmény:
    mmoss (45)
    2010-09-22  11:22
  24. 2010. szeptember 22. 14:3647.

    Sajnos amiota olcsobbak lettek a repuloutak barki megengedheti maganak.

     

    Ezzel vitatkoznék, kíványcsi vagyok 10 családból hány engedheti meg magának a repülőutat, nem is beszélve egy olyan nyaralásról, ahová 4-5 órás repülőúttal lehet eljutni. Aki "sajnálja", hogy olcsóbbak a repülőjegyek és a "pórnép" számára is elérhetőbbek az vegyen magának magángépet. Kultúrálatlan, bunkó felnőttel nemcsak repülőn, bármilyen tömegközlekedési eszközön össze lehet akadni, ugyanúgy, ahogy kultúrálatla, bunkó szülővel is. Olyat én még nem láttam, hogy gyereket valaki szándékosan lelökött volna a lépcsőn, abban viszont, hogy nem figyelünk eléggé oda egymásra - a kisgyerekekre, várandósokra, idősökre - abban teljesen igazad van. Gyorstalpalót én néhány bunkó anyukának is tartanék a kultúrált utazásról, aki hagyja, hogy a gyerekei fel-alá rohangásszanak a vasúti kocsiban sűrű visongások közepette, mert ők éppen fogócskáznak (1 órás út, nem 4-5 óra), aki a sorban álló embereket (köztük idős nénit is) sorra félrelökve maga előtt tuszkolva elsőként tolja fel a gyerekét a buszra, mert Pistike visít, hogy ő IGENIS legelől AKAR ülni, és még csak annyit sem mond, hogy elnézést. 

    Lehetne itt érveket sorolni pro és kontra, de szerintem teljesen felesleges. Ezt az "elkülönítést" nem rögtön rosszindulatúnak és gyerekellenesnek kellene felfogni. Bizony én igenis örülnék, ha lenne külön családi részleg a repülőn, ahol nyugodtabban, kényelmesebben érezném magam a gyerekkel. Lehetne mondjuk tágasabb az ülések közötti tér, több asztal, esetleg néhány plüssjáték, színes ceruzás stb... Legalább egymással is eljátszhatnának a gyerekek. 

    előzmény:
    mmoss (25)
    2010-09-22  09:11

Címlap

top