Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Burgonyás pogácsa lépésről lépésre

N?k Lapja Café
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2010. január 4. 15:28
Ez az egyik legkiválóbb pogácsarecept, amellyel valaha dolgoztam. Ha kellő odafigyeléssel készítjük el, egészen biztosan nem okoz csalódást a végeredmény.

Tovább a cikkre...
  1. 2010. január 7. 10:4728.

    http://www.nlcafe.hu/gasztro/20050118/krumplis_pogacsa_/

     

    Ez is nagyon jó recept, megsütöttem.2 tepsinyi mennyiség. 

     

    Annyit módosítottam a recepten, hogy a fél tojás helyett 1 tojássárgáját+2 evőkanál tejfölt tettem bele, és több (1 teáskanál) sót. Fél órás pihenés után vékonyra nyújtottam és feltekertem, összehajtottam, majd kb 15 percig pihent még kinyújtás előtt.

     

    Cca 1,5 cm vtg-ra nyújtottam, bevagdostam, és 4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggattam. Sütőpapírral bélelt tepsikbe rakosgattam, felvert tojással kentem.

     

    Gázsütőben legfelül sült, majdnem 4-en, kb 30 percig.

     

    Sütés közben nem dőlt el, magasságában és széltében is alig nőtt.

    Kívül ropogós, belül foszlós, nagyon finom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2010. január 6. 18:1427.
    Sziasztok!
    Éppen most készítettem el a pogácsát, ami nagyon finom lett. Meg is tartom ezt a receptet.
    Igáz én nem pihentettem olyan hosszú ideig. Jó sütést mindenkinek!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2010. január 6. 10:3226.

    No ha az én pogácsám is mindig ilyen "rosszul" sikerülne, nem lennék szomorú! 

    Juteszembe, nemrég találtam egy receptet egy úgynevezett gyors pogácsáról, ami nem élesztős, szinte teljesen azonos ízre, állagra a rendes pogival, de ezt a sütőbe kerülésig kb 5-10 perc alatt össze lehet rakni. 

    előzmény:
    Milu (20)
    2010-01-05  13:29
  4. 2010. január 5. 23:2425.
    Szia agicsiga!

    Melyik részt nem érted? Az "az összes többi összetevőt mérd ki", vagy a "Tedd rá az áttört, kihűlt burgonyát is" kifejezést?

    Azért megpróbálok segíteni:
    1. fogsz egy tálat
    2. a főtt áttört burgonya kivételével mindent beleteszel
    3. a tál egyik felébe mérd a sót és a cukrot, a másikba az élesztőt, így nem érintkeznek közvetlenül
    4. tedd rá a kihűlt, főtt áttört burgonyát
    5 gyúrd össze

    Kész

    A felfuttatásról annyit, hogy ez valami kényszer egyeseknek? Ha nem kell felfuttatni ennél a tésztánál, akkor nem kell felfuttatni. Lehet, de minek? Mikrózni is lehet a tésztát, csak minek. Sőt lilahagymát is tehetsz bele, csak minek?

    Sok sikert! ;-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2010. január 5. 21:5724.

    Ez a "ne érintkezzen" szerintem valami túlmisztifikálás.

     

    Én direkt felfuttatom az élesztőt egy kevés cukros tejben MINDIG, akármit is ír a recept. És mégis sikerülnek a pogácsáim, meg más sütik is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850900 (22)
    2010-01-05  20:31
  6. 2010. január 5. 21:0723.
    Fogsz egy tálat. Beleteszed a lisztet, szétmorzsolod a liszttel a vajat, és ebbe a morzsalékba nem egy kupacba szórod bele az élesztőt, sót, cukrot, hanem úgy, hogy ne érjenek össze. Ha már összedolgozod, fognak találkozni. Az élesztőt nem kell mindig felfuttatni, csak akkor, ha a recept azt írja. Ebben a receptben nincs is tej, itt csak belemorzsolod a lisztbe. Azt nem tudom más szavakkal leírni, hogy mire tedd rá a burgonyát. Arra a masszára, amiben már benne van a többi hozzávaló.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850900 (22)
    2010-01-05  20:31
  7. Torolt_felhasznalo_850900
    Torolt_felhasznalo_850900
    2010. január 5. 20:3122.
    Életemben először készültem pogácsát - egyáltalán élesztős tésztát - sütni, gondoltam, ez a recept jó lesz kezdésnek. Ott azonban rögtön elvesztettem a fonalat, hogy "az összes többi összetevőt mérd ki úgy, hogy a só és a cukor ne érintkezzen közvetlenül az élesztővel. Tedd rá az áttört, kihűlt burgonyát is". Hogy mi??????? Hogyhogy ne érintkezzen? Nekem úgy rémlik, hogy az élesztőt langyos, cukros tejben kell felfuttatni. És mire tegyem rá a burgonyát? Megköszönném, ha valaki leírná a kezdést - ezúttal tényleg lépésről lépésre!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2010. január 5. 13:4521.

    Nekem pl. nincs digitális mérlegem, mert működik a jó öreg hagyományos. Viszont grammokat tényleg nem lehet vele "kicentizni". Amúgy tévedsz, nem csak digitális mérleget árulnak...

     

    Amúgy nem szokott izgatni, max. fél dekákat nem mérek le A pogit meg kipróbálom, amint lesz kedvem hazacipelni pár kiló krumplit.

    előzmény:
    Freizeit (14)
    2010-01-05  01:28
  9. 2010. január 5. 13:2920.
    Az azért túlzás  Mellékelek egy képet róla.
    előzmény:
    e.bari (19)
    2010-01-05  12:18
  10. 2010. január 5. 12:1819.
    Milu! És akkor egy nagy pogácsát sütöttél? 
    előzmény:
    Milu (18)
    2010-01-05  12:06
  11. 2010. január 5. 12:0618.

    Nekem most sül ez a pogácsa. Ez a fajta hajtogatás szerintem nem jár különösebb pluszmunkával. És én sem értem, miért nem mindegy, hogy ugyanazon a mérlegen 380 grammot vagy 375-öt mérek ki. Nekem ugyanaz az energiabefektetés.

    Ha más is megsüti, arra figyeljetek, hogy jó ritkán kell a tepsibe tenni a pogikat, mert széltében is nő. Ez azért ért váratlanul, mert a desszert.eu túrós pogácsáját sokszor sütöttem már és az csak felfelé nő, össze is lehet zsúfolni őket

    előzmény:
    Gazocska (13)
    2010-01-04  21:28
  12. 2010. január 5. 12:0117.
    Igen-igen! Kedvenc szakácskönyvem az volt, amikor ha jól emlékszem a lángoshoz odaírták, hogy pogácsa állagúra gyúrjuk, a pogácsához meg hogy lángos állagúra. No mondom, köszi, nagy segítség volt! 
    előzmény:
    kékeszöld (10)
    2010-01-04  18:36
  13. 2010. január 5. 10:4716.

    Nézd, ha neked van energiád kigrammozni a grammos mérlegen a 375 és fél grammot - hát lelked rajta. :-)

     

    De az előbbiekben írtaknak megfelelően tök fölösleges. Ui. akár a liszt mennyisége, akár a tojás nagysága miatt pluszmínusz 5 dkg is kellhet hozzá lisztből....

    előzmény:
    Freizeit (14)
    2010-01-05  01:28
  14. 2010. január 5. 10:4515.

    A sok hajtogatás helyettesítésére egy tuti tipp: Jó vékonyra, hosszúkás téglalap formára kinyújtod a tésztát, és a keskenyebbik vége felől feltekerd, mint a beiglit. Ez legalább annyi réteg lesz, mintha 2-3x 6-ba v. 9-be hajtogattad volna. A "beiglit" aztán még háromba hajtod és újra kinyújtod. És kész is. .-)

     

     

    előzmény:
    Gazocska (13)
    2010-01-04  21:28
  15. 2010. január 5. 01:2814.
    Vicces, amit írtok. Ha Ti ennyire érzitek a recepteket, miért néztek receptes oldalakat?

    A gramm problémát sem értem. Csak grammos digitális mérleget árulnak már....

    Persze minek örülni a jó receptnek, mikor lehet kritizálni is...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2010. január 4. 21:2813.

    Na ja. Azért még koránt sem vagyon nagy spiler a sütésben, de azért az ilyenekkel már boldogulok. Viszont barátnőm mondta, hogy tanitsam meg kenyeret sütni. De úgy kezdjem el a recept irást meg a magyarázatot, hogy "vegyél elő egy nagy tálat". És akkor magyarázzam el neki, hogy a kelt tészta mikor jó állagú

     

    Amúgy ennek a receptnek én csak azért nem kezdek neki, mert ez a sok hajtogatás kikészit.

    előzmény:
    kékeszöld (10)
    2010-01-04  18:36
  17. Torolt_felhasznalo_239674
    Torolt_felhasznalo_239674
    2010. január 4. 19:3512.
    Nagyon szeretem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-01-04  15:28
  18. 2010. január 4. 19:3311.

    Meg akarom védeni Gábort akitől a recept származik. Szuper cukrász, akitől bármit készitesz isteni lesz otthon is.

    desszert.eu

     

    Azért ilyen a recept, mert a weboldalon lehetőséged van beállitani hogy mennyi mennyiséget akarsz és akkor kiadja neked a receptet annak megfelelően. Az oldalon találhatsz még egyéb fura dolgokat is, mint pld grammolt tojásfehérje, de ha a weboldalról dolgozol akkor az tele van fázis képekkel és olyan nincs hogy elronthasd!

     

    hajrá Desszert.eu!

     

    Sok sikert a sütögetéshez!

    előzmény:
    safranyne (2)
    2010-01-04  15:28
  19. 2010. január 4. 18:3610.

    Ez tényleg így van.

     

    Csak visszaemlékszem kb. 20-25 évvel ezelőttre, mikor lámer kezdő voltam.... Hát nem sokat tudtam volna kezdeni pl. az "amennyit felvesz" mennyiséggel.... :-))))))

    De hát gyakorlat teszi a mestert. .-)

    előzmény:
    e.bari (9)
    2010-01-04  17:45
  20. 2010. január 4. 17:459.
    Az idétlen mennyiségekről az jutott eszembe, hogy egy konyhamagazinban olvastam egyszer, hogy a süteményrecepteknél a hozzávalók mennyiségét nem kell és nem szabad véresen komolyan venni, hiszen minden függ pl a tojás méretétől, a liszt minőségétől, és még millió dologtól. Inkább csak az arányokat kell figyelembe venni, és kikísérletezni a jó mennyiségeket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2010. január 4. 17:178.

    Nálad a megoldás! :-)

     

    ezek a 125, meg 375 grammok általában 4-8x-os adagú nagyüzemi/cukrászati mennyiségekből vannak visszaszámolva családi (4 személyes) adagokra.

    A másik lehetőség, ahol nem is 5 g végű, hanem még ennél is cifrább :-DDD töredék grammok vannak, hogy angolszász mértékegységekből számolják át grammra.

     

    Egy krumplis pogácsánál nemhogy 5 g de még 5 dkg is "nem oszt - nem szoroz". Úgyis menet közben dől el, és az "amennyit felvesz" alapján kell ezt v. azt hozzátenni. Szegény kezdők ettől a falnak mennek. :-DDDDDDD

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379594 (7)
    2010-01-04  16:09
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 4. 16:097.
    Szerintem úgy értette, hogy mi a jelentősége a fél dekának, hiszen ugyanúgy lehetne 37 vagy 38 dkg is, ki a csuda méri le a fél dekát krumpliban, és mit változtat ez a végeredményen:)?. Mondjuk az én mérlegem ennyire nem is megbízható, hogy fél dekákat számoljon, sónál, élesztőnél is inkább saccolok. Gondolom az eredeti cukrászrecept ennek a többszöröse, teljesen ésszerű adagokkal, csak háztartási mennyiségre leosztva jönnek ki ilyen agyament mennyiségek.
    előzmény:
    kacagó11 (4)
    2010-01-04  15:41
  23. 2010. január 4. 16:086.

    375 g főtt, áttört, kihűlt burgonya.

    Tényleg elég abszurd mennyiségek: 660 g liszt, 22 g só .... Ki az a hülye, aki otthon grammozza a pogácsa hozzávalóit?! 

    előzmény:
    kacagó11 (4)
    2010-01-04  15:41
  24. 2010. január 4. 16:075.

    Hát épp ezaz! 37,5 dkg, azaz 5 gramm a vége! Elég nehéz kimérni, de nem hiszem hogy ezen múlna a pogi íze.

    Mindig jókat mosolygok az ilyen recepteken, 37,5 dkg

    előzmény:
    kacagó11 (4)
    2010-01-04  15:41

Címlap

top