Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szobanövények

Torolt_felhasznalo_860648
Torolt_felhasznalo_860648
Létrehozva: 2006. május 9. 15:43

Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni tőletek szobanövény ügyben! Kis, fényes szobába szeretnék növényeket, akár zöldeket, akár virágosakat! Aki tud, segítsen nekem, mit érdemes, és hogyan gondozzam!

Köszöntem!

  1. 2017. Április 7. 18:141960.

    Sziasztok!


     


    A segítségeteket szeretném kérni!


    Pár hónapja van egy Calathea ornata-m. Néhány hete elkezdtek felpöndörödni a levelei. Utánanéztem, és a legtöbb helyen azt írták, hogy a növény így reagál, ha túl sok fény éri. Így átraktam egy kevésbé napos helyre, bár hozzáteszem előtte is bőven félárnyékos-árnyékos helyen volt. Azóta sajnos nem reagál, sőt, talán még jobban összepöndöríti a magát...Szegényem elég szánalmasan néz így ki!


    Esetleg valaki járt már így ? Hogy tudtátok orvosolni a problémát?


     


    Előre is köszönöm a válaszokat!


     


    Tina

  2. 2012. december 21. 16:211959.

    Sziasztok! Segítséget kérek!! minél több válasz érdekel.

    Van kettő darab orchideám ami most decemberbe hozott szárat illetve tele van bimbóval.

    A probléma az hogy mind a kettő orchideám elkezdte ledobálni a bimbóit.

    Megsárgulnak és lehullanak. Valamiért ne tudja kinevelni hogy kinyiljanak a virágok rajta.

    Már mindent megpróbáltam, raktam déli ablakba illetve északiba és egyik helyen sem jön helyre a bimbók ugyan úgy sárgulnak. hetente egyszer locsolom illetve ablakpárkányba vannak szóval a fényhiány nem lehet oka.

    A szobába pára van mert a mosott ruhák valamikor ott száradnak.

    A problémára nem tudok rájönni. Talán valakinek van ötlete.A válaszokat előre is köszönöm................

  3. 2012. december 20. 08:511958.

    Szia!

     

    Az első virág az a vitorlavirág, a második az futóka, a harmadik és negyedik úgy látom ugyan a, az szerintem a sárkányfa valamelyik változata lehet. 

     

    További szép napot!!!

    előzmény:
    Theresia (1952)
    2011-04-28  15:30
  4. 2012. december 19. 11:451957.

    Üdv!

    Én 2 dologban szeretnék segítséget kérni!

     

    1. Folyamatosan sárgul a csokros indám levele. Még hajtás korában kaptam, szépen kigyökereztettem és beültettem. Eddig a keleti oldalon lévő ablakban volt az előszobába (ahol nincs túl meleg) és szépen növögetett. Úgy olvastam, hogy ezt a növényt lehet fürsőszobában is tartani, ezért bevittem és feltettem a polcos tükör tetejére. (a fürdő az északi oldalon van ablakos). Azóta folyamatosan van rajta 1-2 sárga levél amit le szoktam csípni, de újra elsárgul. Olyan 20-22 fok környékén lehet ott a hőmérséklet.

    Valaki mondjon már valami jó tanácsot, szeretném, ha továbbra is lenne növény a fürdőben. Előre is köszi

     

    2. Kaptam egy szál nagylevelű fikuszt, hogy gyökereztessem ki, mégy a nyáron valamikor. Azóta egy szál gyökér nincs még rajta de már az összes levelét ledobta még zölden és a szára bebarnul és fonnyadt. az alját megvágtam kicsit, hogy megnézzem a belsejét de az egészségesnek tűnt. Először a konyhában gyökereztettem a hűtő tetején, majd bevittem a sarokszobába (ahol szintén nincs nagy meleg) az ablakba de semmi. 

    Lesz még ebből növény? Vagy már lehet kidobni?

     

    Előre is köszönöm a segítséget!!! további szép napt!!!

  5. 2012. május 30. 12:091956.

    Szia,

    A víz felforralásával szabadulhatunk meg a mésztől, valamint locsolásra az esővíz és az állott csapvíz is tökéletes. Az állott csapvízből kicsapódik a vízkő a tárolt edényben, flakonban és nem pedig a növény földje keményedik és fehéredik el.

    Remélem tudtam segíteni:)

    Szép napot!

    előzmény:
    pnünü (1954)
    2012-05-29  17:37
  6. 2012. május 30. 11:591955.

    Szia:)

    Rengeteg féle fajta szobai dísznövény létezik. A helyes növényválasztás attól is függ mennyit szeretnénk vele foglalkozni. Vannak igénytelenebb fajták és vannak amik szinte mindennapos kis odafigyelést igényelnek. Hova is szeretnénk tenni?

    A starapabíró fikusz sokféle küllemmel díszit és nem igényel babuzsgatást:)Ilyen a Zamioculcas is. Az Orchideák ezek ellentéte, hiszen virágával díszít és néha metszegetni is kell ha elvirágzik. Vagy esetleg színes levelü fajták, mint a Dracena vagy  Kroton.

    Papagály virág, flamingóvirág,bromélia, Calathea, fokföldi ibolya, szoba liliom, vitrolavirág..stb.

    Remélem adtam pár öteletet!:)

    Szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_860648 (1)
    2006-05-09  15:43
  7. 2012. május 29. 17:371954.
    Mint kezdő "dudvás" , szeretnék segítséget kérni : azt írja a weblap, hogy mészmentes vízzel locsoljak, de azt hogyan állítsam elő?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. 2011. május 24. 00:311953.

    Sziasztok!

    Én az alábbi oldalon sok hasznos infohoz jutottam a növényeim gondozásához.

    http://www.szobanovenyek.web-oldala.net/

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_860648 (1)
    2006-05-09  15:43
  9. 2011. Április 28. 15:301952.

    Sziasztok!

     

    Látom, nem valami sűrűn szólnak már hozzá ehhez a topikhoz, de azért megpróbálom, hátha kapok választ. :)

     

    Van pár szobanövényem, aminek nem tudom a nevét, és azért írok, hogy hátha valaki itt meg tudja mondani. (Szeretném a legmegfelelőbben gondozni őket.) Különösen a 3. virág neve érdekelne (arról több képet is csatolok).

     

    Előre is köszönöm, ha valaki válaszol!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  10. 2011. március 28. 18:241951.
    orchideák, kaktusz.... ananász...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  11. 2010. november 11. 22:581950.

    Sziasztok!

     Látom régen jártatok erre, de hárha valaki válaszol

    Van egy nagyon szép ciklámenem, folymataosan virágzik, és hozza az újabb kis leveleket, szerintem pont ideális helyen tartom, és még a páráról is gondoskodok, mégis valamelyik nap több sárga foltot vettem észre 1-2 levelen, és az egyik még ki nem nyilott virág szárán. A beteg leveleit levágtam, remélem nem jelenek meg újra. Szerintetek mi lehet ennek az oka?Mit tudok tenni ellene?

     

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_709103
    Torolt_felhasznalo_709103
    2009. november 16. 17:511949.
    Jó estét!Nyugdíjas lettem,barátikört szeretnék alapítani olyanokat akik a szobanövényekkel való foglalatoskodást hobbijukként szeretik!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_860648 (1)
    2006-05-09  15:43
  13. 2009. június 14. 11:511948.

    Sziasztok LÁnyok!

     

    Még nem jártam itt, segítségért jöttem

     

     

    Kaptam a szüleimtől majomkenyérfa hajtást (gyökér nélkül). Tudnátok segíteni, hogy hogyan kell elültetni? Gyökereztetni előtte, vagy elég anélkül is? HOl legyen? mennyi vízet kapjon?

     

     

    Segítségeteket előre is köszönöm

     

     

     

    Hugi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. május 24. 13:281947.
    Köszönöm szépen!
    előzmény:
    Arienn77 (1946)
    2009-05-24  08:02
  15. 2009. május 24. 08:021946.
    Állitólag ideális növény kezdőknek, de ami valakinek egyszerű a másiknak nem azFélárnyékos helyre rakd, ne érje közvetlen napsütés, mert könyyen megégnek a levelei. Ha locsolod inkább csak esővizzel tedd, mert nem szereti a klóros csapvizet. Ja és figyelj oda, nehogy jéghideg vizet zuttyins szegény nyakába. Tavasszal vissza is metszheted és a hajtásokból gyökereztethetsz.
    előzmény:
    amami (1945)
    2009-05-22  14:58
  16. 2009. május 22. 14:581945.

    Sziasztok!

    Most írok ide először,majd próbálok visszaolvasni is,biztosan sok hasznos tippet,tanácsot találok itt.

     

    Ha megengeditek lenne egy kérdésem:

    Kaptam egy kávécserjét,nagyon örülök is neki,viszont szeretnék többet megtudni a gondozásásról.Milyen helyet szeret mennyi öntözést,ilyesmi.Olvastam már róla,de az a száraz szakkönyv volt,ha van valakinek,szeretném a tapasztalatokat olvasni.

     

    Előre is köszönöm,ha valaki tud segíteni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. május 22. 14:391944.

    Katancca  a növényed egy Pandanus vagyis Csavarpálma. Ellentétben a nevével  nem rokona a pálmáknak. Eredeti élőhelye az Indonéz szigetvilágban van, ott hatalmas emberfej méretű termést is hoz. Idővel hosszú támasztógyökereket nevel ami megtámasztja a növényt. Sarjhajtásokkal könnyen szaporitható,eléggé igénytelen növény. Átmeneti szárazságot is elviseli. 

    előzmény:
    kattanca (1942)
    2009-04-30  14:11
  18. Torolt_felhasznalo_980201
    Torolt_felhasznalo_980201
    2009. május 16. 11:451943.

     

    Sziasztok!

     

    Találtam egy jó linket ahol egész jó leírások vannak a szobanövényekről!

    www.szobanovenyek.e-lapja.net

     

    Érde mes megnézni, én találtam rajta hasznos infót.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_860648 (1)
    2006-05-09  15:43
  19. 2009. Április 30. 14:111942.
    Sziasztok!

    Valaki felismeri ezt a növényt? Otthon van egy hatalmasra nőtt példány, ez ennek még a "kicsinye". Sajnos a nevét nem tudom és a gondozási szokásait sem ismerem. A levelei közül néhány elkezdett kifehéredni. Recés, szúrós levelei vannak.

    Ő lenne az:

    http://img3.tar.hu/kattanca/size2/37638408.jpg

    http://img3.tar.hu/kattanca/size2/37638407.jpg

    http://img3.tar.hu/kattanca/size2/37638406.jpg
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. március 4. 22:061941.

    Gyonyoru a jacintod,bizti nagyon finom illata is van!!!

    Nekem most az ibolykaim nyilnak szepen----->>

     

    előzmény:
    pincuri (1940)
    2009-03-02  16:11
  21. 2009. március 2. 16:111940.

    Vanilla,

    ez az én idei jácintom. Nagyon büszke vagyok rá. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2009. február 27. 22:291939.
    Az mit jelenet neked hogy keves igenyu?ne kelessen sokat ontozd?napos ablak ele a yukka,esetleg kaktuszok ha szereted oket,kevesbe napos helyre  az anyosnyelv(van nagy es mini is),zoldike,dracena(sarkanyfa),Nolina(elefantlab)es ami most nagyon-nagyon divatos novenyke,a ZZ palmaKepeket keressek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_782904 (1935)
    2009-02-26  21:52
  23. 2009. február 27. 22:191938.

    Jaj,nagyon edes a kis pincuri!!!Isten eltesse nagyon nagyon sokaig,es nagyon jo egeszseget kivanok nektek! puszilom a kis viragot

    előzmény:
    pincuri (1937)
    2009-02-27  18:41
  24. 2009. február 27. 18:411937.

    Vanilla, itt nézegethetsz képeket a kis lurkóról:

     

    http://www.babaszoba.hu/services/albums/list ?search=csonka+csilla+luca

     

    Havonta vannak új albumok. 

     

    Majd jövök dumcsizni. 

    előzmény:
    vanilla (1934)
    2009-02-26  21:43

Címlap

top