Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Költözés kisgyermekekkel

koltozkodok
Létrehozva: 2017. október 18. 13:11
Hová lenne érdemes költözni egy 2 két kisgyermekes (1 és 3 évesek) családnak 10 milliós max. kerettel?

Néhány feltételt támasztunk csak, hátha belefér egy "álomotthon"

- max. 10 mFt a keret, nem gond ha felújítandó, csak ne dőljön ránk  
- Családi ház vagy sorház lenne jó 
- A közelben óvoda és ált. iskola, bolt amit gyalogosan is el lehet érni. 
- 10-20 km-en belül egy nagyobb város (nagyobb bevásárlás stb.) 
- Jó legyen a közbiztonság (ez az egyik oka a költözésünknek Ózdról) 
- Jó lenne Pest megyében, esetleg a Dunántúl valahol.

  1. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. november 9. 07:1181.

    "Nem tudom mit akarsz ezzel, tegnap már belinkelted, "


    mert hülye vagy


    vesd össze a térképeken, hogy mennyi muzeum van a lakhelyed körül és mennyi bp 


    de persze normális ezt térkép nélkül is tudja


     


    szerencsétlen tényleg azér nem vettél bp jó helyen jó házat 100 millióért, mert nem szerettél volna


    de persze olcsóházat is csak HITELRE tudtál venni bivalybasznádon


    de te ugye nem szerettél volna és az már csak egy apróság, hogy csóró is vagy hozzá


     


     

    előzmény:
    Babyface83 (72)
    2017-10-27  21:25
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. november 9. 07:0380.

    ez nem csak kényelmi oldalról érdekes


    nem igazán megnyugtató, ha egy tini dekkol a városban éjjel, mert ugye haza nem tud egyszerűen jutni


    még a gellérthegyen lakva is elég sok ment el anno taxira, pedig akkoriban az nem volt drága


    és a budajenős haver 1000 dologból pont azért maradt ki, mert hazajutni nem nagyon tudott


     


    szóval aki már felnőtt és nem nagyon nyüsgős, nincs kiskorú gyereke, van kocsija, annak oké a vidéd


     


    az anyáméknál is láttam, hogy logisztikázni kellett rendesen


    színház után nem mentek leányfalu, mert aludhadtak a gellérten


    de ami kellett másnapra a melóba, azt cucukázni kellett és kurvára figyelni, hogy ne felejtsék leányfalun


     

    előzmény:
    cabron (76)
    2017-10-30  09:08
  3. 2017. október 31. 16:1579.

    Ez így oké, csak arra mondtam, hogy ha esetleg valamiért úgy alakulna, nem hagynánk a gyereket éjjel a hidegben egyedül dekkolni az első hajnali buszig.

    előzmény:
    cabron (78)
    2017-10-31  08:13
  4. 2017. október 31. 08:1378.

    Ha igényelni fogja. :)


    Mi anno elég sokszor "kényszerültünk" a szomszéd községből (5-6 km) hazagyalogolni, mert csak odáig ment az utolsó busz. Ezek állati jó bulik voltak. Vagy ismerőshöz beraktuk a bringáinkat, aztán azzal nyomultunk haza. 


    Pedig volt kocsi, csak a szülők úgy mutattak volna be, hogy fuvarozgassanak minket, mint a pinty. És ez így volt jól.


    Később, amikor már volt saját keresetünk, akkor megfizettük a helyi vállalkozót, aki fuvarozással foglalkozott, hogy jöjjön értünk. 


    Nem kell a gyereknek feltétlenül a seggét nyalni. Kialakul az ilyenek által a jó problémamegoldó készség, flexibilisebb lesz, stb. 

    előzmény:
    Babyface83 (77)
    2017-10-31  00:48
  5. 2017. október 31. 00:4877.

    Mondjuk annyit simán megtennénk, és meg is fogunk, hogy adott esetben hazafuvarozzuk a gyereket kocsival, ha nem jól jönnek ki a buszjáratok. Bár ügyi nyomozása busz ügyben nem volt túl pontos, gyakrabban jár ide busz, csak nem mindegyik áll meg itt a faluban, hanem a falu előtti buszmegállóban, ahonnan kb 10 percet kellene sétálni hazáig...

    előzmény:
    cabron (76)
    2017-10-30  09:08
  6. 2017. október 30. 09:0876.

    Nem látom be, hogy egy tininek miért lenne ez rossz. 


    Én kifejezetten élveztem, amikor a haverokkal "végigkínlódtuk" a pesti iccakát az első busz indulásáig. A személyiségfejlődés része, hogy ha valaki vágyik valamire, akkor azért tenni is kell, hogy elérje, nem kapja készen azon nyomban.


    Nem gondolom, hogy ártunk a gyerekünknek ezzel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (69)
    2017-10-27  17:18
  7. 2017. október 28. 21:5875.

    Albertirsán nagyon jó a közbiztonság. Szimpatikusak az emberek, jó az ellátás. A vonat se vészes, 1 óra az út Pesttől, de abból fél órát Pesten belül megy.

    előzmény:
    koltozkodok (14)
    2017-10-20  07:04
  8. 2017. október 27. 21:4074.

    Igen, kicsit eszelős elmeállapotra utal az is, hogy képes volt kikeresni a buszjáratokat, holott nem is írtam konkrét települést, legalábbis én nem emlékszem rá... Konkrétan nyomoz, kicsit ijesztő.

    előzmény:
    Caithleen (73)
    2017-10-27  21:34
  9. 2017. október 27. 21:3473.

    Igen, igen, erdemes lenyugtatni. Kenyszeres szegeny, es sulyos teveszmekkel kuzd. Jobb nem ingerelni:X

    előzmény:
    Babyface83 (70)
    2017-10-27  17:58
  10. 2017. október 27. 21:2572.

    Nem tudom mit akarsz ezzel, tegnap már belinkelted, hogy milyen ügyesen be tudod írni a google maps-ba, hogy "museum". Képzeld én is képes vagyok rá, és tegnap már át akartam neked küldeni, egy másik linket, hogy lásd, bizony Budapesten kívül is akad kulturális élet, csak épp nem működött a linkelés.


    Azt is írtam, de akkor megismétlem a kedvedért, hogy ha annyira pont egy budapesti múzeum hiányozna az életünkből, akkor nem látnám akadályát, hogy elmenjünk ezért a fővárosba. Amúgy is kb havi rendszerességgel megyünk, mert a férjem szülei, testvérei ott élnek, és meg szoktuk látogatni őket időnként. Nem olyan nagy ügy, autópályán két óra. Mi eddig is néha fogtuk magunkat és elmentünk Pestre például egy koncertre, nem csinálunk úgy, mintha a főváros egy másik, elérhetetlen bolygón lenne. Gyerekes kulturális program miatt eddig még nem mentünk, mert eddig még nem igazán jutott semmi olyan eszünkbe, amiért érdemes lenne és ami nem lenne megtalálható közelebb is, de biztos csak mert suttyó parasztok vagyunk 


    De amúgy még mindig nem értem, ha szerinted mi itt annyira szenvedünk, akkor nem gondolod, hogy nem itt laknánk? Meg lenne a lehetőségünk rá, hogy Pestre költözzünk, sőt, igazából néhány dolog egyszerűbb is lenne ott, de nem akarunk menni, mert összességében jobb itt. Vagy szerinted nekünk igazából rossz itt, csak nem tudjuk? :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (71)
    2017-10-27  21:00
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. október 27. 21:0071.

    https://goo.gl/maps/sJ1CfuuYKUU2


    vs buda


    https://goo.gl/maps/7Uu4Q8n4nRp


    ja és a tanítónőnek jobban sikerült férhezmenni, azéé lakhat fasza angol faluban


    azzal a faluval nem érvel, ahol szaladgált gyerekként a tehénfosokban


     

    előzmény:
    Babyface83 (70)
    2017-10-27  17:58
  12. 2017. október 27. 17:5870.

    Oké oké ,persze igazad van. Minden putri, csak Bp a hűdefasza, a te szavaiddal élve. Fejlett, tiszta, rendezett, ápolt világváros. Mindenki ott akar élni, aki azt mondja, hogy nem, az tuti irigykedik, és epekedik valami jó kis lakótelep után. Meg amúgyis csak ott van múzeum. Itt mindenki suttyó paraszt csak te vagy helikopter 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (68)
    2017-10-27  16:54
  13. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. október 27. 17:1869.

    a 14-16 éves fiadnak milyen fasza lesz mozi után


    22:45      
    Indulás


    23:48
    Érkezés


    22.4 km 63 perc


    vagy dekkol éjjel


    04:50
    Indulás


    05:56
    Érkezés


    22.4 km — 1 óra 06 perc

    előzmény:
    Babyface83 (64)
    2017-10-27  15:08
  14. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. október 27. 16:5468.

    gondoltam nem kell megismételni


    MO kis szar ország, ahogy pl AU


    még au-ban is csak 1 nagyobbacska város van, vienna, wien, bécs, ahogy magyarban is csak bépé


    a többi putri


    még a gazdag au-ban is elmaradottak bécshez a kisebb városocskák


    normális ember ezt nem is vitatná csak te, akinek putri pécs mááá hű de fasza


    ennyi

    előzmény:
    Babyface83 (64)
    2017-10-27  15:08
  15. 2017. október 27. 15:4867.

    Nem kell vele foglalkozni, csak megint felakadt a lemez.

    előzmény:
    Babyface83 (66)
    2017-10-27  15:38
  16. 2017. október 27. 15:3866.

    Igen, mint oly sokszor, most is a sztereotípiákkal van gond. Meg ezzel a hülye begyöpösödött gondolkodásmóddal, hogy ő márpedig jobban tudja, hogy nincs múzeum, meg innen nem lehet járni zongoraórára stb. És mondhatsz, amit akarsz, ő csak szajkózza, mert a haverjával úgy volt és kész, és még ő hülyéz le engem :) Amúgy vicces, pont mostanában gondolkodtunk rajta, hogy talán jövőre beiratnánk a gyereket a zeneiskolába zongorázni, ami konkrétan nem is a nagyvároban van, hanem még közelebb van egy művészeti iskola. De pl a szomszéd faluban van egy klassz lovarda, oda is járunk rendszeresen lovagolni. Pécsre pedig hetente legalább kétszer, játszóház, állatkert, étterem, ilyesmik, pár napja pl a kalandparkban voltunk bobozni. Szóval nagyon nem gondolom úgy, hogy ingerszegény lenne a fiam gyerekkora. 


    Amúgy én kisvárosban nőttem fel, a férjem pedig Budapesten, mindkettőnknek szép emlékei vannak a gyerekkorából, nem szenvedtünk semmiben pótolhatatlan hiányt, szóval tényleg nem kell egyik verzióra sem azt mondani, hogy ezért és ezért nem jó. Lehet egy nagyvárosban is ingerszegényen gyereket nevelni, ha az a gyerek egész nap a lakásban ül, vagy akár falun is lehet úgy gyereket nevelni, hogy bevágod a tv elé. Nem ezen múlik. Ki kell hozni mindegyik verzióból a legjobbat, és kihasználni az előnyeit. 

    előzmény:
    Caithleen (60)
    2017-10-27  13:39
  17. 2017. október 27. 15:3765.

    Egy kisgyereknek ezek sokkal fontosabbak, sot egeszsegesebbek, mint a nagyvaros ingerei, ahol kikerulhetetlenul jelen vannak a negativumok is. Szerintem ez evidencialis, me'g szulonek sem kell lenni, csak ertelmesnek, hogy felfogja valaki.


    Mi 5-15 percre vagyunk harom varostol, fel oranyira a katedralis szekhelytol, amelynek az egyetemet emlitettem, 45 percre egy masiktol, ahova rendszeresen szinhazba jarunk, stb stb. Amikor Bp-en eltem, siman kellett ilyen idoket autoznunk egy-egy programert.


    Amikor meg nagyobb a gyerek, es napi szinten igenyli a varos nyujtotta lehetosegeket, akkor meg mar tud egyedul is kozlekedni, pl a fiam, ha buliba, moziba, edzoterembe jar, buszozik (amikor nem erek ra taxizni ot). 

    előzmény:
    Babyface83 (64)
    2017-10-27  15:08
  18. 2017. október 27. 15:0864.

    Mi a tökömet nem bírsz azon felfogni, hogy nagyváros melletti falvakról beszélünk? 15 perc alatt bennt vagyunk a városban, ha mondjuk moziba, színházba, koncertre, múzeumba, kiállításra stb akarnánk menni. Te Bp-n belül nem vagy ott ennyi időn belül, ha mondjuk nem a következő sarkon van és rendes forgalom van. Csak mellette megvan a lehetőség, hogy kilépünk az ajtón és 3 percen belül sétálhatunk egyet az erdőben, horgászhatunk a tóban vagy akár szalonnát süthetünk a kertben, télen szánkózhatunk a dombokon. Szörnyű dolgok ezek a gyereknek, tényleg :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (56)
    2017-10-27  12:24
  19. 2017. október 27. 14:1163.

    Itt is vegyes:-)


    A mi falunk amolyan butikfalu, gyonyoru tobbszazeves cottage-okkal, amiknek csodajara jarnak az emberek (halistennek elfogadhato mertekben). Egy tanyerszeru volgyben fekszik, ill. annak kor alaku dombjain, nincs atmeno ut rajta, un. zsakfalu, ami miatt kimondottan ertekes lakhelynek szamit.


    Az egyetemet en is igy gondolom. De mivel mar eleg belathato kozelsegben van (idoben), gyermek az erettsegi-felvetelire gyur, persze, h almodozom rola, hogy nem tul messzire fog elmenni. (O viszont max negyedik helyen akarja megjelolni a dolgok mostani allasa szerint...)


     


     

    előzmény:
    Babyface83 (42)
    2017-10-26  15:16
  20. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. október 27. 13:5262.

    tények vannak


    mindenhol a suttyó vidékiek szavaznak meg vezetőnek rohadékokat


    ennyi

    előzmény:
    Caithleen (60)
    2017-10-27  13:39
  21. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. október 27. 13:4861.

    ált osztálytársamék költöztek ki anno budajenöre


    mi mentünk bribgázni óbudaisziget, télen a műjég meg 100 más iskola után, simán mentem a szentisvánparkhoz zongoraórára 10 évig


    de a havernak budajenőről már semmi nem volt elérhető


    az anyámék kiköltöztek leányfalura, de én nem mert még onnan se lehetett normálisan élni, ami a gellérthegyről simán ment


     


    baromi szar lehet egy lakásban a városban az tuti, kert falu szabadság az jó


    de akkor amikor nincs gyerek, vagy nincs nagy igény naponta mozi szinház muzeum kávéház saatöbbi


     

    előzmény:
    cabron (59)
    2017-10-27  13:34
  22. 2017. október 27. 13:3960.

    Szerintem a gond a sztereotipikus gondolkodassal van. Videk=ez, varos=amaz. Meg persze az eloiteletekkel, amik mogul nem kepes kilatni valaki.


    Ezert is irtam, hogy mivel mar eletvitelszeruen kiprobaltam egy par variaciot, raadasul tobb orszag viszonylataban, nyugodtan mondhatom, nincsen kaptafa. Max olyanok, akik csak azokban tudnak gondolkodni, onalloan nem.

  23. 2017. október 27. 13:3459.

    Gyerekkel is simán vállalható, ahol lakom. Kocsival 30 perc Esztergom és másfél óra Buda.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (56)
    2017-10-27  12:24
  24. 2017. október 27. 13:3258.

    Nem érted, amit írtam.


    Ismerem nagyon is jól az említett településeket. A Dunakanyarban nőttem fel, Szentendrét pl. kívülről-betéve ismerem, és mindig is utáltam. 


    A lakótelepi kisboltba lecsattognék papucsban a panelból, de, ha már a városba kéne bringáznom, akkor igen, átvenném a kerti munkás cuccaimat. Lehet, te nem, de hát nem vagyunk egyformák.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (57)
    2017-10-27  12:29

Címlap

top