Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Burkolat csre

Ardian05
Létrehozva: 2017. január 31. 10:04

Sziasztok!


Sajnos a előszobánkban az építkezés végén egy olcsó padlólapot tettünk le, ami sajnos nagyon sérülékeny, több helyen repedt, csúnya, ezért most 10 év után rászántuk magunkat a cserére.


Burkolót találtunk, megalkudtunk, de most, hogy közeledik az "esemény" (a tavaszi szünetben gondoltuk megejteni) szeretném kikérni mások tapasztalatait esetleg ötleteit... Azt sejtem és a burkoló is bevallotta, hogy ez bizony elég nagy porral jár, pár napra el is kell utaznunk, mert lesznek olyan munkafázisok, amikor nem tudunk közlekedni és ez ugye folyosó, ami minden helyiséget érint...


Kérdésem, hogy vki ezt átélte már úgy, hogy nem költözött ki teljesen :-), a szekrényekbe is beszáll a por, vagy azért nem ilyen durva a helyzet?


Ötletek, hogyan minimalizáljuk utána a takarítást? Arra gondoltam, hogy a szőnyegeket felgurítom, lefóliázom, esetleg a szekrényeket is lefóliázom előtte, az segít? Egyéb ötlet?


És hogy vmi pozitívabbat is kérdezzek: két fajta burkolat között vacillálok, szeretném kikérni a véleményeteket:


az egyik egy klasszikus, csiszolt greslap bézs színben


a másik egy fehér, matt járólap halványszürke mintával,ami cementlap mintát utánoz... a cementlapot imitáló csempék, lapok most nagyon divatosak, bevallom, tetszenek is, de félek, hogy ha lefut ez a divathullám avítt és "sok" lesz, viszont ez egy nagyon diszkrét, "épp hogy csak" minta


vagy maradjak a klasszikusnál, mert azzal nem lehet hibázni?


köszi előre is a válaszokat!

  1. 2017. május 2. 14:2638.

    +ja igen, és a nappaliban volt még parketta (laminált) csere.

    előzmény:
    Ardian05 (37)
    2017-05-02  14:24
  2. 2017. május 2. 14:2437.

    Igazság szerint a spájzban is volt kőcsere, a festés meg fürdő, wc, mosókonyha, előszoba, nappali-konyha vonalon volt. A hálószobákhoz nem nyúltunk, azokban volt minden hermetikusan elszállásolva. :-)


    Azt jövőre szeretném majd bolygatni, mert különköltöztetem a gyerekeket, már igénylik a külön szobát. Mostanra épp elég volt ennyi, örülök, hogy minden végre a helyére került.


    Kitartást, ti is nagy munkára vállalkoztok, de megéri, mert szép lesz a végén!

    előzmény:
    asztanaviszta (36)
    2017-05-02  13:54
  3. 2017. május 2. 13:5436.

    Ezt jó olvasni. Nappaliban festettek és cseréltetek parkettát?


    Nálunk jövő héten ablakcsere (mindenhol, most egyeztettem, redőnnyel, mindennel együtt másfél nap)


    Május utolsó hetében  bejárató ajtó csere meg festés az egész lakásban. Most kezd el tudatosulni, hogy mire vállalkozunk.

    előzmény:
    Ardian05 (35)
    2017-05-02  13:38
  4. 2017. május 2. 13:3835.

    Sziasztok!


    Hátha vaLlaki hasonló dolgon töri a fejét és érdekli... túl vagyunk a burkolatcserén. Végül pár napra kiköltöztünk, de ránéztünk a mesterre.


    A nappaliból mindent kipakoltunk, behurcolkodtunk a hálószobákba, mert ott úgyis festettünk utána és parkettát cseréltünk. A hálószobák ajtaját lefóliáztuk és nem lett kinyitva, míg az új burkolat helyre nem került. Kicsit féltem, mit találok, de semmilyen por nem jutott be, ezért egyszerű feltakarítás után visszaköltözhettünk.


    Másnak is tudom ajánlani a módszert.


    üdv: ardian

    előzmény:
    Ardian05 (25)
    2017-01-31  11:12
  5. 2017. január 31. 15:3434.

    Ne áltasd magad, lesz mit takarítani. Mikor nekünk volt az előszobába és konyhába padlólap és csempe csere minden mozdíthatót bevittünk a nappaliba. Előszobából nyílik. Én barom, szépen mindent le és kitakarítva vittem be a nappaliba, mondván hát csak a nappali. Nos hiába csuktuk, szigeteltük le az ajtót minden praktikával a finom por megtalálta az útját. Vastagon állt mindenhol a nappaliban. Kitartást:-( kiköltözni ezért azért túlzás.

  6. 2017. január 31. 13:0133.

    Mi nem maradtunk a házban, amíg zajlott a meló. Semmi értelmét nem láttam, hogy ott lihengjük a nyakukba, mert abszolút nem értünk hozzá, felesleges lett volna ott okoskodni. Az anyagiakat meg úgyis akkor rendeztük, amikor láttuk a végeredményt.

    előzmény:
    Ardian05 (18)
    2017-01-31  10:57
  7. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 31. 11:3932.

    ajzatmaróból is van porszívós és nem kell a kérót megtölteni porral


    de ezt a kis felületet a csere miatt nem is kell marni


    leírtam, hogy lehet szépen tisztán megcsinálni


     

    előzmény:
    Angel_fire (31)
    2017-01-31  11:34
  8. 2017. január 31. 11:3431.

    Ez mennyire igaz..


    (az atlag magyar kivitelezo nem vesz ilyen szintu gepet, inkabb zsebreteszi a lovet szamla nelkul es jo lesz a komuves Geza is burkolni, hiszen majdnem ugyanaz a ketto szakma..)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (29)
    2017-01-31  11:26
  9. 2017. január 31. 11:3130.

    Uhh, meg valami eszembe jutott most, hogy olvastam a hozzaszolasokat. Irtam, es masok is javasoltak, hogy mindig legyen ott veluk valaki. (Sztem nem kell ferfi, bar tenyleg szerencsesebb. En otvenkilos nokent is ott alltam mogottuk, mondjuk nagyon hatarozott vagyok es szigoru, ha ilyesmirol van szo. Szoval egy tokos anyos is megteszi :) )


    Azt viszont nem irtam, hogy ha felkesz a melo, akkor is nezd meg at fugazas elott. En sikeresen felszedettem egy sort a beepitett szekreny mellett mert a par mm-s fuga a szekreny egyik vegen masfel centi lett volna. (szerintuk persze "jauuolesszazugy". Nekik otthon lehet, de en ezert nem fizetek.) Es par onallo jarolapot is fel kellett szedetnem mert piszokul nem volt szintben. Vegighuztam a labam, es siman beakadt.  (aztan ha a nehez butort huzom vegig, akkor meg torik..) A masikrol meg legurult a ceruza..


    Szoval meg a vege elott is ellenorizd, ha teheted. 

    előzmény:
    Ardian05 (21)
    2017-01-31  11:07
  10. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 31. 11:2629.

    szaki és szaki között van különbség


    általában a magyar ezzel az egész kérót bemocskolná


     

  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 31. 11:1928.

    úgy értem az utazást :-)


    Bp-en néztem már szállást airbn-n lehet pár napra is bérelni egész normális áron

    idézet:
    Ardian05 (25)
    2017-01-31 11:12:02

    tök mindegy hol alszotok


    a melóssal legyen ott egy férfi felügyelni


    az se árt ha valamennyire tudja mi a burkolás és nem valami lepkegyűjtó prof


     

    előzmény:
    Ardian05 (25)
    2017-01-31  11:12
  12. 2017. január 31. 11:1627.

    Ez az idotol is fugg, de pl. hiaba lesz mar meleg tavasszal, ha szakad az eso.


    1-1 nap kell tutira minden etap szaradasahoz.

    előzmény:
    Ardian05 (21)
    2017-01-31  11:07
  13. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 31. 11:1526.

    Ui: és az később nem okoz gondot, ha nem egyben történik pl. az aljzatkiegyenlítés?

    idézet:
    Ardian05 (19)
    2017-01-31 10:59:32

    figyi


    vizezve szépen felvésegetik azt a kis 12m2


    megkezdi és utána már könnyen megy


    leönti az önterülővel egybe, másnap mehet rá a lap PEI V kopásálló és csúszásgátlás se árt


    flexi ragasztó és fugázó kell


    a lapon is lehet menni 1 nap után


     

    előzmény:
    Ardian05 (19)
    2017-01-31  10:59
  14. 2017. január 31. 11:1225.

    úgy értem az utazást :-)


    Bp-en néztem már szállást airbn-n lehet pár napra is bérelni egész normális áron

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (23)
    2017-01-31  11:10
  15. 2017. január 31. 11:1124.

    Ha van rá lehetőség, a helyetekben elutaznék arra a pár napra, én tuti idegbajt kapnék, meg nem is tudom hogy oldanánk meg, ha tényleg vannak olyan fázisok, amikor nem szabad arra menni. Mi van ha mondjuk hirtelen valakinek a mosdóba kell mennie? 


    Mi nemrég a kandallóra csináltattuk a burkolatot. Kint vágták a követ és tényleg vigyáztak, amennyire tudtak, de hatalmas por volt, ráadásul ugy, hogy utána hetekig törölgettük, hiába takarítasz és szellőztetsz rendesen, a por száll a levegőben utána még sokáig, és rakódik le mindenhova. Amit lehet fóliázzatok le, ruhákat zsákoljátok be.


    Hogy milyen mintát válassz az ízlés kérdése, az a tapasztalatom, hogy a hirtelen jött divathullámok később tényleg lehet, hogy soknak hatnak, ami klasszikusabb, az időtállóbb, persze nem kell átesni a ló túlsó oldalára és nagymamásra csinálni, mert akkor meg azért nem fog tetszeni.

  16. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 31. 11:1023.

    gyerek nem kell oda


    ha nem tudsz járkálni, akkor csak addig strázsálj ameddig melóznak


    aludni lehet máshol


     

    előzmény:
    Ardian05 (18)
    2017-01-31  10:57
  17. 2017. január 31. 11:0922.

    Sajnos  mestert  nem  szabad  egyedül  hagyni  dolgozni,  ott  kell  fölötte  állni  és  figyelni,  hogy  mit  csinál,  egyébként  nem  csak  burkolás  lesz  a munka


     

  18. 2017. január 31. 11:0721.

    és meddig szárad?

    előzmény:
    Angel_fire (20)
    2017-01-31  11:07
  19. 2017. január 31. 11:0720.

    Szerintem nem.
    Nalam a felszedes egyben tortent, aztan az aljatkiegyenlites es a burkolas ket reszletben. Hosszabb, mert szaradni is ket reszletben fog majd mindketto, de addig a masikon lehet legalabb kozlekedni.

    előzmény:
    Ardian05 (19)
    2017-01-31  10:59
  20. 2017. január 31. 10:5919.

    Ui: és az később nem okoz gondot, ha nem egyben történik pl. az aljzatkiegyenlítés?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (17)
    2017-01-31  10:51
  21. 2017. január 31. 10:5718.

    Nem olyan vészes az összeg, és inkább én ajánlottam, hogy elmegyünk, mert nem tudom elképzelni, hogy két kisgyerekkel abban a felfordulásban ne szakadjon el nálam a cérna.


    De lehet, hogy igazatok van, és jobb, ha inkább szemmel tartja az ember őket, hátha akkor a porolásban is óvatosabbak lesznek. Lehet, hogy csak a Szörnyeket küldöm el, pl. Keresztmamájukhoz a kritikus napokon.


    Köszönöm a javaslatokat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (17)
    2017-01-31  10:51
  22. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 31. 10:5117.

    meg lehet azt a 12m2 csinálni úgy is ahogy vázoltam


    de persze a szaki, minélnagyobb felhajtást akar, hogy többet tudjon kérni


     

    előzmény:
    Ardian05 (13)
    2017-01-31  10:47
  23. 2017. január 31. 10:5016.

    ui: a lapokat már persze, lehet kint vágni, kertes, földszintes ház, csak a bontást kell túlélni..

    előzmény:
    Angel_fire (6)
    2017-01-31  10:30
  24. 2017. január 31. 10:4915.

    Az a baj, hogy "nincs legtávolabbii helyiség"...


    A zsákoláson én is gondolkodtam.


    Ágymatracokat hogyan lehetne megóvni, hogy ne szívják be a port?

    előzmény:
    Angel_fire (12)
    2017-01-31  10:46

Címlap

top