Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Festés-tapétázás

Ardian05
Létrehozva: 2016. november 4. 12:13

Sziasztok!


Mivel a gyerekeink megnőttek és külön szeretnének költözni, kisebb átszervezést fogunk rendezni a házunkban. Gondoltam, ha már mindent felforgatunk, fessünk-tapétázzunk is ki a hálószobákban, meg a fürdőben, előszobában.


Kérdésem, hogy tud-e vki megbízható, szépen dolgozó mestert ajánlani, aki nem horror áron dolgozik és "elviseli", hogy nem felvonul, levonul, hanem egy lakott házban dolgozik, ahol némileg alkalmazkodnia kell (pl. egyszerre csak egy, max két helyiséget tudunk kiüríteni), nem csinál hatalmas felfordulást.


Volt aki átesett ehhez hasonló "megmozduláson"? Mi eddig vagy magunk festettünk, tapétáztunk, vagy amikor vettük ezt a házat az egészet felújítottuk, de akkor máshol laktunk, de most időhiány miatt mást bíznánk meg. De őszintén szólva fogalmam sincs, hogy működik ez a gyakorlatban, hogy lehet túlélni... :-)


A másik, hogy kb-i árat (akinél volt hasonló munka) tudtok mondani? A felújítandó rész kb. 70 négyzetméter (a nappali-konyhát máskor tervezem), viszont viszonylag nagy a belmagasság (3.2 m). A plafonra csak tisztasági festés kell, a vizes helyiségekben és előszobában is, a szobákat szeretnénk tapétázni. A falak még nagyon jó állapotban vannak, nincsenek repedések, hibák, 10 éve nagyon szépen megcsinálták.


 


Köszi előre is a segítséget!

  1. 2016. november 5. 07:355.

    Köszi!

    előzmény:
    Lédienn (4)
    2016-11-04  16:14
  2. 2016. november 4. 16:144.

    Küldtem privit! 


     

    előzmény:
    Ardian05 (3)
    2016-11-04  15:29
  3. 2016. november 4. 15:293.

    Igen.

    előzmény:
    Lédienn (2)
    2016-11-04  14:44
  4. 2016. november 4. 14:442.

    Budapesten keresel festőt,ill. itt lenne a munka?

Címlap

top