Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

ÁLLATOK NÉLKÜL NEM!

hamupip
Létrehozva: 2015. szeptember 23. 07:21

Nemcsak azért tartottunk állatokat, hogy megegyük őket. Családtagok voltak: tyúkok, kacsák, malacok, tehenek, lovak - még fecskénk is volt, hozzánk fészkelt.
Kiscsibe, kisborjú, kiscsikó - mindenkinek örömet okozott.
Az állatokat elláttuk, gondoztuk, ők pedig visszasugároztak ránk valami nyugalmast, kellemest: ÍGY VOLT EGÉSZ AZ ÉLETÜNK!
Az ember emberréválása együtt történt az állatok háziasításával. Mindenki, aki ember, magában hordozza az "állattárs" igénylését.
Nem mondom, hogy akinek nincs állata, nem normális, de azt igen, hogy hiányérzete van, ha nem is tudja pontosan, mi után vágyakozik.
Így nem lep meg, ha hallom, hogy malacot, kecskét, krokodilt tartottak a 10. emeleten. Betondzsungelben élni nyomasztó. (Berlinben már 1980-ban kezdték lebontani ezeket a betonkaszárnyákat, nemcsak azért, mert lakóikat betegítette, hanem mert bűnözőket termelt.)
Ezért, tisztelt urbánus polgártársaim, tartsatok legalább egy macskát és vasárnap menjetek állatkertbe!


 

  1. 2015. szeptember 25. 21:0514.

    Ezért írtam, hogy az idő megszépíti a múltat.

    előzmény:
    Lillaréka (12)
    2015-09-25  20:15
  2. 2015. szeptember 25. 20:2213.

    Mi lett veluk? Ugy tudom, a gazdik tulelik őket. Vegelgyengulesben, agyban-parnak kozt szundikalták at magukat az Orok Vadaszmezokre? 

    előzmény:
    Lillaréka (12)
    2015-09-25  20:15
  3. 2015. szeptember 25. 20:1512.

    Volt csirkém.. kacsáink,  nyulam...


    nem ettük meg őket.. családtagok voltak.

    előzmény:
    csutak51 (8)
    2015-09-23  22:11
  4. 2015. szeptember 25. 20:0111.

    Kiscsibe, kisborju, kiscsiko - mindenkinek oromet okoztak, de keremalassan, mi lett veluk, mikor nagyok lettek? A nagycsibet (tyukot); nagyborjut (tehenet) megettetek, a nagycsikoval nem tudom mit csinaltatok.


    Aki a 10. emeleten allatot tart, szegyelje magat. 


    Az Allatkertet szerettem gyerekkoromban. Ma mar ugy vagyok vele, mint a cirkusszal: kerem a Mindenhatot, szabaditsa meg a szerencsetlen allatokat!

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-09-23  07:21
  5. 2015. szeptember 25. 13:4610.

    Mesélj milyen betegségeket terjesztenek a macskák, mert nekem 25 éve van és még egy nyamvadt toxoplazmát sem kaptam el!

    előzmény:
    terdszelikatica (2)
    2015-09-23  08:28
  6. 2015. szeptember 24. 08:149.

    S ha én szombaton szeretnék állatkertbe menni? :-)


     

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-09-23  07:21
  7. 2015. szeptember 23. 22:118.

    "Nemcsak azért tartottunk állatokat, hogy megegyük őket. Családtagok voltak: tyúkok, kacsák, malacok, tehenek, lovak -"


    Az idő megszépíti a múltat. Ezért aztán kissé idillire sikerült ezt festegetned, kedves Hamupipp.


    Az ember nem eszi meg a családtagjait, nem gondolod?


    A tyúkocskáknak, kacsácskáknak jórésze csak fazékban, vagy tepsiben végezte, ilyesmi nem rémlik Neked?


    "nem lep meg, ha hallom, hogy malacot, kecskét, krokodilt tartottak a 10. emeleten."


    Malacot, kecskét, krokodilt, mint "állattársat", pláne a 10.-en!?  Engem, bizony, ez meglep, és nem is javasolnám senkinek jószívvel!Ráadásul gyanús, hogy minden önkormányzat rendeletileg is tiltja.


    Ha betondzsungelben élni nyomasztó lehet is, tartok tőle, hogy egy-egy malac, kecske, pláne egy krokodil "állattárs" az egészet csak mégnyomasztóbbá teszi!


    A bűnözőket se a panelek "termelik", legfeljebb ha a panelekben (IS) élő tudatlanság, és nyomor (OTT IS) kitermelheti.


     


     


     


     

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-09-23  07:21
  8. 2015. szeptember 23. 16:037.

    Ne már! Hol a nagy állatszertetet, amikor egy panellakásba kényszeríted? Valóban nekünk is a kutyáinkkal teljes az életünk, de van hozzá egy nagy kertes házunk, ha panelban laknék, a világért sem tartanék sem kutyát sem macskát. 

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-09-23  07:21
  9. 2015. szeptember 23. 09:316.

    Van a bánatnak hiányérzete! :-)


    Tök jól megvagyok állat nélkül. Elég éhes szájat etetek itthon enélkül is (pont annyit, amennyit szeretttem volna, szóval nem panasz, hanem tény. :-))


    Marhára nem szereteném magamat ideláncolni pár jószággal, hogy utána folyamatos szervezést igényeljen az ellátásuk, ha épp kedvet kapok lelépni 1-2 hétre...

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-09-23  07:21
  10. 2015. szeptember 23. 08:535.

    Jartal mar Berlinben? Nincs meg Nemetorszagban olyan varos, ahol annyi panelhaz lenne. S a többsegük nem 4 emeletes, hanem legalabb tiz.


    Igazan felelös allatbarat csak akkor tart kutyat, macskat, ha kellö idöt es energiat tud ra forditani.


    S nem, nincs hianyerzetem.

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-09-23  07:21
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. szeptember 23. 08:454.

    és hol van az állat szeretete? ha egy kis lyukban van tartva


    gyereket, állatot az szereti igazán, aki nem kényszeríti méltatlan élettérbe, ha neki nincs rá módja, hogy megfelelőt teremtsen


     


     

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-09-23  07:21
  12. Torolt_felhasznalo_592867
    Torolt_felhasznalo_592867
    2015. szeptember 23. 08:383.

    A nyugalmas, kellemes érzés szerintem inkább abból eredt, hogy birtokoltál valamit - valószínűleg ez a birtoklás hiányzik neked most is! Nem engedted el a múltadat.


    Az állatok inkább a természetközeliségükkel fognak meg, azzal, hogy mennyire önállóak és erősek, mennyire jelen vannak minden pillanatban! Pl. mikor egy gém vadászik, az a rezzenetlen, koncentrált tekintet!

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-09-23  07:21
  13. 2015. szeptember 23. 08:282.

    Nem nem tartok macskat. Mar gyerekkoromban megtanultam, hogy a macska mennyi betegseg hordozoja lehet . Kulonben is jobban tisztelem az alltokat, hogy befogjam oket sajat celjaimra . Jaaaa es kutyank sincs bar hatalmas  parkszeru a kertunk.


    Allatok meg a biologiai lanc reszei ugyanugy ahogy az ember .


    Aki betonrengetegben malacot, krokodiltt vagy kutyat macskat tart... annak javasolom szeretetehseget inkabb forditsa az embertarsai fele. Menjen el onkentesnek egy idosek vagy betegek otthonaba es ott adjon a merhetetlen szeretetebol. Garantalom, ha jol csinalja kapni is fog .

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-09-23  07:21

Címlap

top