Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Állatbarátok, segítség!

gudi.daci
Létrehozva: 2015. július 14. 17:58

Kedves tagok először is szép napot kívánok mindenkinek!


 


Sokak számára elég furcsa lehet ez a kérés épp itt.


Én személy szerint kidobott, állatoknak adok menedéket, illetve elő fordul olyan is, hogy hozzám lökik be őket, aztán reggelre csak azt látom, hogy egy új állat ül az udvaron.
Persze folyamatosan keresek nekik új, szerető gazdit és biztos otthont.


Nemrég elvesztettem a munkám, melynek következtében a letett pénzem kell az orvosi költségekre.


Most épp új munka lehetőség van kilátásban, de addig segítséget szeretnék kérni!


NEM: -készpénz,


NEM: -banki átutalás,


Mivel orvosra van letéve, és némi élelemre is.


Adományt szeretnék gyűjteni mindössze 1 héten keresztül, mivel addigra a munkák valamelyike már biztosan sikerül.


Itt táp-ra, tésztára, konzervre, szalámira gondolok.


 


Ha valakit érdekelné, és segíteni szeretne, kérem írjon itt üzenetet és megadom az e-mail címem ott pedig küldök képet az állatokról, és persze akkor is ha az adomány megérkezett.


Itt postai úton érkező adományra gondolok, de ha valaki személyesen hozza az sem gond, szívesen megmutatom az állatokat.


 


Tudom, hogy valamennyien ezt nem nézik jó szemmel, én is szégyenlem magam, hogy ehhez kellett folyamodnom, de nekem nagyon fontosak az állatok, és mindössze egy héten keresztül gyűjtök csak.


 


További szép napot kívánok mindenkinek!


 
  1. 2015. július 16. 11:013.

    Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat!
    Ugyanolyan fontosak nekem, mint bármely adomány, és hatalmas lelki erőt adnak.
    Nagyon bízom a segítségben, ez most egy picit nehéz idő, (és persze új is, mivel ilyen velem még sosem fordult elő, épp ezért is nem tudtam miként tegyem ki a topik-ot, hogy ne kapjak támadásokat, mert tudom hogy az állatok nálam vannak így én vagyok a felelős értük és ezzel nem szerettem volna mást terhelni, csupán még ebben a nehéz időben is szeretném megoldani az élelmezésüket, mivel ők már sokat szenvedtek nem akarom, hogy bármiféle rossz időszakom rájuk is hatással legyen) de még ennek ellenére sem fogok negatívan gondolkodni, mert ügyesek vagyunk és mindenre van megoldás.

  2. 2015. július 16. 05:232.

    Nagyon nemes es szep feladat amit magadra vallaltal. en mint elkotelezett allatszereto )magma is mentettem mar tobb allatot, cask kivanni tudom hogy a munkadhoz segitseget kapj minel tobbet.


    en messze elek (nem Europaban ) igy sajnos nem tudok gyakorlati segitseget nyujtani, de remelem sok otthoni joszivu ember segit majd neked az allatkaid eleteben.


    sok szerencset es legyen szep a napod neked es a kis vedenceidnek is!

    előzmény:
    gudi.daci (1)
    2015-07-14  17:58

Címlap

top