Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Halásztelek, Dunaharaszti

Bubi31
Létrehozva: 2015. május 1. 20:20

Infokat szeretnék gyűjteni eme két városról. Úgy néz ki, költözünk Bpről kertes háza, bár még nincs tuti célpont :) Akik itt laknak, szeretik e, milyen az infrastruktúra, bejutás Bpre mennyi idő, orvosok, ovi, suli...stb.


 


Várok mindenkit sok szeretettel!!!

  1. 2015. május 16. 18:0526.

    Sziasztok!


    Mi is Halásztelekre tervezünk költözni nyáron. De nagyon aggaszt az, amit a közlekedésről írtátok. Én nem Budapesten dolgozom, hanem Székesfehérváron, tehát először az M0-ra, majd M7-re kell felhajtanom. De ha jól tudom ez is a dugóval érintett II. Rákóczi Ferenc útról lehetséges. Tudtok esetleg valamilyen kerülőutat, ahol nincs dugó? Reggel mikor érdemes indulni, hogy ne kelljen a dugóban ülni? A hazaút kb hány órától kritikus? Köszönöm, Marcsi 

  2. 2015. május 5. 15:0825.

    Nagyon köszönöm a sok véleményt!
    ! Igen , mindenhol azt olvasom,hogy dugó van reggelente. De végülis Budapesten is van dugó,és ha egyik felé ről jár az ember dolgozni a másikba,bizony az is lehet 1 óra . Jelenleg én 4 órában dolgozom,párom 24-48azik, úgyhogy a dugos időt nagyjából el tudjuk kerülni.


    Persze a legjobb lenne Budapesten házat venni, de sajnos nem mi nyertük a lottó 5öst :)


    Gyerkőc 6kor kel alapból :) ha megtartja oviig szokását,nem lesz probléma a bejarassal Aztán hogy az élet mit hoz nem lehet előre tudni....


     


     


     

    előzmény:
    Bubi31 (1)
    2015-05-01  20:20
  3. 2015. május 4. 14:5524.

    Nálunk is így van (Bp.) és a sulinál is. 4ig tart, legtöbben már ott állnak olyankor az ajtóban.


    Mindenkinél bébiszitter, nagyszülő lenne? vagy mindenki kötetlenben dolgozik?


     

    előzmény:
    fulopag (23)
    2015-05-04  14:36
  4. 2015. május 4. 14:3623.

    Minden van itt is a környéken. Szerintem ha a közlekedés nem lenne gáz, jó kis hely lenne.


    Ovi 5.45-től van 17.45-ig. Szóval nem f8-tól lehet vinni a gyereket 16 óráig.


    Igaz, teljesen el szoktam csodálkozni azon, hogy én 7-re viszem a gyerekem, ő az első a csoportban, és f5 felé szoktam érte menni és általában ő az utolsó.


    Hogy az istenbe csinálják mások?

  5. 2015. május 4. 14:2422.

    Szia!


    Én Halásztelekről járok be mindennap dolgozni. Igaz "csak" Csepelre, szóval nem belváros.


    7 órakor szoktam letenni a gyereket az oviba és f8-kor a csepeli tesco előtt vagyok. Szóval egy jó fél órás út kocsival. De persze ez van hogy rosszabb. 


    Igaz nem a Rákóczi úton jövök, mert az általában a halásztelki benzinkúttól (a körforgalomtól) áll az M0-ig. Régebben onnan, ez a ca. 3 km-es szakasz 40-45 perc volt. Régen jártam erre, szerintem most is ennyi lehet időben kb. 


    Én most kerülök. Elmegyek Tököl felé az új elkerülő úton. Igaz km-ben kicsit több, de legalább haladok és nem állok a dugóban.


    Hétvégén és nyári szünetben, ill. iskola szünetekben klasszisokkal jobb a közlekedés.


    Hazafelé katasztrófális szintén. Én időben megyek, tehát 4-kor indulok Csepelről, de ha már kb. fél órával később indulok dugó van rendesen.


    Szóval gondoljátok meg, ahogy az előttem írók is írták, hogy tényleg ez irányba tervezitek-e vagy sem. De szerintem ha agglomerációba költöztök akkor mindenhol ez van. Tán ahonnan még szerintem viszonylag jól be lehet járni, az Alsónémedi. Mi is nézelődtünk itt, mert épp költözés előtt vagyunk, de aztán Tököl mellett maradtunk. Ez ugyan a közlekedésünket nem fogja megoldani, de már több mint 5 éve így csináljuk, szóval megszoktuk :-)


     

    előzmény:
    Bubi31 (1)
    2015-05-01  20:20
  6. 2015. május 4. 13:3821.

    Az tény! Nekem anno Harasztiból a Parlamentig kb. 1,5 óra volt az út helyi biszostól együtt. És életemben nem fagyoskodtam annyit, mint akkor a tömegközlekedésekre várva. Mondjuk én nem is érzem jól magam itt Bp. környékén se, én "vidéki lyány vagyok" és maradok,a míg élek. Mennék is el innne, ha lehetne!

    előzmény:
    asztanaviszta (20)
    2015-05-04  13:24
  7. 2015. május 4. 13:2420.

    Azért ne felejtsd el hozzáadni azt az időt, ameddig eléred, a hévet, vonatot, illetve Budapesten is a közlekedést. Így azért már elég tetemes idő tud kijönni.

    előzmény:
    delfin38 (19)
    2015-05-04  13:15
  8. 2015. május 4. 13:1519.

    Harasztiban pl. az ovik 6-18-ig,a  sulik 7-18-ig nyitva vannak, addig van vmilyen szintű gyerekfelügyelet. Na tény, h. fél 5-5 után már nincs szinte gyerek, foggalmam sincs, hol dolgozik ennyi ember és meddig. Pedig én nem is Pestre ingázom, de 5 előtt nemigen érek oda értük.


    Haraszti szép, fejlett település, viszonylag jó óvoda- és iskolaválasztékkal. Jók e bevásárlási lehetőségek is (tecsó, lidi, aldi, spar, dm, yisk, stb.) Vannak parkok, játszóterek. Csak háziorvosok és gyerekorvosok vannak, meg minimális szakrendelés, annak zöme is fizetős. És van ügyelet, aki ellát felnőttet-gyereket is (bár utóbbit én már nem vinném oda, inkább irány a Tűzoltó utca, ha nagyobb a gond!)


    Setétbőrű van itt is, több mint kellene - de hol nincs ennyi a főváros körül?


    Az ingatlanárak viszont húzósak! Ja, és a 2 fő utcáján tkp. 24 órában dübörög a személyforgalom.


    HÉV-vel és vonattal is 30 perc Bp. - én anno sem jártam volna be semmi pénzért kocsival!


    De ha böngészel a www.dunaharaszti.hu -n, sok mindent megtalálsz!

    előzmény:
    Bubi31 (1)
    2015-05-01  20:20
  9. 2015. május 4. 11:2718.

    Pedig ez egy nagyon okos ötlet, még Budapesten belüli viszonylatban is. Egész más a közlekedés csúcsidőben, és más pl. hétvégén.


    Ha minden nap mindkettőtőknek Pestre kell fix időre bejárni, akkor nagyon megfontolnám a költözést.


    Ovi, iskola biztosan van, de, ha az ovi pl. fél 8-tól 4-ig fél 5-ig van nyitva, hogy oldjátok meg a gyereke hozatalát. Vagy minden nap autóztatjátok be a városba?


    Vannak ismerőseink, akik kiköltöztek a városból, igaz nem az általad írt környékre, de már százszor megbánták. Pedig 2 autó van a családban, nincs már kisgyerek, de az a napi araszolás a dugóban elég idegtépő. Hétköznap szinte semmire nem jut idő, főleg télen. Hétvégén a kertből legtöbbször csak a munka marad.

    előzmény:
    Bubi31 (12)
    2015-05-03  14:06
  10. 2015. május 4. 10:2317.

    Haraszti sok szempontból jobb. Kérdés, hogy hová kellene beutaznotok melózni. Halásztelek kisebb, kedvesebb hely, de szükségszerűen kisebb az infrastruktúrája is.

    előzmény:
    Bubi31 (1)
    2015-05-01  20:20
  11. 2015. május 4. 10:0316.

    Szerintem ezt az egész kiköltözést jól gondoljátok meg, hacsak nem az adott városban fog legalább az egyikőtök dolgozni, vagy nincs ott segítség, nagyszülő-


    Ugyan 1,5 éves a gyerkőc, ahogy írod, de 1,5 év múlva ovis lesz. Hol fog oviba járni?


    Hajnalban beviszed a helyi oviba, rongyolsz be a városba, minimum 1 órát utazva, majd este ugyan ez (szóba se jöjjön, h rád telefonálnak, h beteg lett, s menned kell érte) vagy viszed magaddal be Pestre oviba és a kocsiban alszik még kicsit?


    Peste is van dugó, de ha az ember BKV-val jár, főleg kötött pályással egész jól megoldható, meg nem 1 hanem legalább 2-3 menekülő út van.


    Tudom, hogy kertesház, meg minden, ami miatt kiköltöznek sokan, de a legtöbb ismerősöm megbánta.


    Megvette a házat, aztán hétköznap emberi időben soha nem ért haza, mert mire hazakeveredett a dugóban a gyerekekkel, már sötétedett, tehát ohne játszás a kertben, se kertészkedés...maradt a hétvége, de akkor meg rokont kellene látogatni, bevásárolni, főzni, piac....szóval végül mindig ott volt a kert, csak használni  nem tudták, de félre értés ne essék, kert párti vagyok én is,csakvalami emberi helyen, emberi méretű kertre vágyom a 8 órás munkám és a 2 gyerekem mellett :-) persze más, aki otthon dolgozik, vagy otthon van...

    előzmény:
    Bubi31 (1)
    2015-05-01  20:20
  12. 2015. május 4. 09:2515.

    Én szinte minden időszakban járok az M0 ezen szakaszán (este, délután, délelőtt, reggel, hajnali kettőkor stb.). Azért, mert fizetős lett, egyáltalán nem gyérebb a forgalom. Az egyetlen változás az új M0 épülése óta, hogy az M51-es (régi szakasz Bp-re, ill. onnan ki) nagyon jól járható.


    Az én útvonalam: Szszmiklós, új M0, M51, M5 bevezető a Könyves K körútig. Csak a városból ki-bejutás nehézkes csúcsidőben, akkor viszont a város közepétől az M0-ig néha 3/4 óra az az 5-6 km! Én csúcsidőn kívül járok, vagy épp csúcsidőben, de akkor a nagy forgalommal ellentétesen (reggel kifelé, este befelé), akkor ez a táv 30 perc, minden táblát betartva.


    Készültek menekülőutak is Bp felé, azon is sokan járnak, így csúcsidőben szinte mindegy, hogy buszon vagy autóban ülsz, állni fogsz a dugóban.


    A fiam pl Csepelre jár gimibe, ahhoz, hogy busszal beérjen a 3/4 8-as becsengetésre, a 6 óra 23-as busszal indul be. 15 km dici-döci a dugóban.


    Ha minden nap mennem kéne dolgozni a reggeli csúcsban, akkor tuti nem költöztem volna ki Bp-ről. Ott sem jobb a helyzet, mert kollégáim Bp-en belül legalább annyit nem haladnak, mint én, hogy innen beutazom. Vagy pont fordítva, hamarabb beérek kocsival innen, mint ők közelebbről BKV-val.


    Ha gyereket fogsz hurcibálni reggelente, akkor gatya-felkötős a dolog és soksoksoksok türelem, reggeli kv ésatöbbi ésatöbbi. :)


    Nekem így nem gond, mert nem minden nap megyek dolgozni, van, hogy napokig nem kell bemennem Bp-re, ha mégis, akkor a csúcsforgalom előtt/után vagy azzal ellentétesen.


     


     

    előzmény:
    Bubi31 (12)
    2015-05-03  14:06
  13. 2015. május 3. 15:2914.

    Azért érdemes megnézni egynémely légszennyezettségi térképet. Rendre Budafok-nagytétény a legpirosabb, mikor ilyen veszély van, és Halásztelek pont Nagytéténnyel szemben van a Duna túlpartján.

    előzmény:
    Bubi31 (11)
    2015-05-03  14:02
  14. 2015. május 3. 14:0713.

    megmondom =megmondod:)

    előzmény:
    Bubi31 (12)
    2015-05-03  14:06
  15. 2015. május 3. 14:0612.

    Reggel 5kor nem kelek fel, hogy kiautozzam majd vissza :) azt megmondom,hogy pontosan melyik déli agglomeraciobol utazgattal?


    Mióta bevezettek  az M0ast fizetosnek, nincsenek azon kevesebben?


    Mi Halasztelek bp felé eső részét néztük ki, onnan közel van az M0.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_244793 (10)
    2015-05-02  21:30
  16. 2015. május 3. 14:0211.

    Mivel a szelirany ENY-DK és Halasztelek délre van bp-től így nem fújja oda az összes koszt.

    előzmény:
    az örök Éva (9)
    2015-05-02  21:23
  17. Torolt_felhasznalo_244793
    Torolt_felhasznalo_244793
    2015. május 2. 21:3010.
    A hétvégi és hétköznapi forgalom között nagyságrendi különbség van (és még enyhén fogalmaztam). Ha komoly a szándékotok, szerintem érdemes egy reggel "élesben" kipróbálni, hogy mennyi idő alatt értek be. Én laktam Budapest külső kerületében, azt követően sok évig jártam be az agglomerációból. Őszintén mondom, türelemmel viseltem a reggeli bejutást - nem is szeretnék visszaköltözni Budapestre. Egyedül a déli irányból való reggeli bejutást viseltem nehezen: legkésőbb fél 7-ig (de inkább 6.20-ig) el kellett indulnom, ha időben be akartam érni a munkahelyemre. Az kétségtelen, hogy ilyen korán még relative kényelmes volt a közlekedés, de nem hinném,  hogy erre hosszú távon be lehetne rendezkedni. Összességében tehát nem vagyok agglomeráció ellenes - sőt, imádom, ahol most lakom -, de a déli irányt közlekedési "főpróba" nélkül nem ajánlanám bevállalni.
    előzmény:
    Bubi31 (7)
    2015-05-02  19:14
  18. 2015. május 2. 21:239.

    Javaslom, hogy inkább Budapesttől északra költözzetek, ott tisztább a levegő.


    Az uralkodó szélirány északnyugat-délkelet irányú, tehát a főváros minden koszát-porát pont arrafelé viszi a szél.

    előzmény:
    Bubi31 (1)
    2015-05-01  20:20
  19. 2015. május 2. 19:348.


    Halásztelek-M0ás 10 perc volt most hétvégén


     


    Már bocs, de egy hosszú hétvége abszolút irreleváns számítási alap.


     


    Htelek tököli reptér felé eső végétől egy óra is megvan, míg beérsz az M0-ig. Persze ha fél 6-kor elindulsz, akkor kicsit biztosan jobb. :)))

    előzmény:
    Bubi31 (7)
    2015-05-02  19:14
  20. 2015. május 2. 19:147.

    Tömegközlekedés egyenlőre kizárva, mert 2 autónk van, gyerkőc meg csak 1,5 éves. Ugyhogy autóval megyünk, ha megyünk vhová.


    Halásztelek-M0ás 10 perc volt most hétvégén. Ez hétköznap mennyi?


    Dunaharaszti nagyobb, az igaz, de nincs esetleg több roma? :)

  21. 2015. május 2. 18:336.

    nem a tapasztalatodat kérdőjeleztem meg A saját tapasztalatokat irtam le Igy van pl a tízes út felől csak szerencse alapon lehet normálisan beérni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_244793 (5)
    2015-05-02  18:14
  22. Torolt_felhasznalo_244793
    Torolt_felhasznalo_244793
    2015. május 2. 18:145.

    Eperke: Amit írtam, tapasztalatból írtam - nem mástól hallottam. Nem is értem, miért kell más TAPASZTALATÁT megkérdőjelezni. Egyébként fél 7-es indulással szinte bárhonnét dugómentesen be lehet érni Budapestre (egy kivétel lehet a 10-es út). 


     

    előzmény:
    Eperke2222 (4)
    2015-05-02  15:38
  23. 2015. május 2. 15:384.

    En Délegyházarol jartam harom evig Angyalföldre Fél hetes indulással igaz mert később mar dugó van de folyamatosan lehetett haladni Azentendre vagy Pilis felől halál

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_244793 (3)
    2015-05-02  14:18
  24. Torolt_felhasznalo_244793
    Torolt_felhasznalo_244793
    2015. május 2. 14:183.

    Ha Budapest felé fontos a napi közlekedés, akkor egyetértek az előttem szólóval. 


    Én eddig 3 agglomerációs településről jártam be autóval Budapestre (belvárosba) dolgozni, és egyértelmű, hogy a déli - az általatok kiválasztott - irányból a legrosszabb a közlekedés. Ugyan csak pár hónapig jártam onnan - az építkezésünk ideje alatt ott laktunk -, de rémes volt, főleg reggelente. Én ha autós közlekedésről van szó, oda nem költöznék. (Csak összehasonlításként: M1-M7 közös bevezetőjén, illetve a Szentendrei úton jártam még: el lehet képzelni, ha a déli irány még ezeknél is rosszabb).


    A Hév-ről nincs aktuális tapasztalatom, mert az első rossz élményem után arra nem szálltam fel többet (kb. 20 éve mentem vele egyszer, és kitépték a kezemből a táskámat). Biztos csak én voltam peches/szerencsétlen, de az a Hév örökre elvesztette a bizalmamat...

  25. 2015. május 2. 13:022.

    Ha fontos szempont a közlekedés, akkor feltétlenül DH mellett szól a HÉV!


    Halásztelekről borzasztó a dugó reggelente, délután meg fordított irányban...

    előzmény:
    Bubi31 (1)
    2015-05-01  20:20

Címlap

top