Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A füst is társasházi átok?

Torolt_felhasznalo_773465
Torolt_felhasznalo_773465
Létrehozva: 2014. Április 13. 09:29

 Mivel ma reggel is tömény cigiszagra ébredetem 6 órakor, és azóta ezen márgelődöm, hát most már megkérdezem, hogy nálunk rendkívüli a helyzet a lakásban, vagy más társasházi lakásban is előfordul az alábbi helyzet:Adott egy téglaház. Jó drága részen (Duna Pláza szomszédsága). Szerencsére csak béreljük, nem saját. Minden rendben van a házban, és a lakásban is (ránézésre). A lakók tök normálisnak látszanak. Azt, hogy ki cigizik és ki nem a négy fal között, azt persze nem tudjuk. Azt viszont tudjuk, mert minden áldott nap érezzük, hogy valakinek vagy valakiknek a lakásából átáramlik a mi lakásunkba a tömény cigifüstszag. Hajszál pontosan meg tudom mondani, hogy hajnalban hány órakor szívja el az első cigijét az illető, és este mikor nyomja el az utolsót. Nem arról beszélek, hogy a vécében vagy a fördőben érződik, mert az még elmenne. A hálószobánk a legkutyább hely ilyen szempontból. Ott érezzük legjobban a szagot. Egyszerűen nem tudom, hogy mit tegyek. Nem szólhatok bele, hogy ki mikor cigizik a SAJÁT LAKÁSÁBAN... Na de az mégis felháborító, hogy egy tök drága lakóházban is ennyire rossz legyen a rendszer, hogy így meg kell szenvedni az embernek a másik lakó dohányzását. Semmi intim szféra.Nem tudom, mit tegyek, mert amúgy minden szempontból jó a lakás. Jó helyen van, rendes a tulaj, korrekt a bérleti díj, minden jó a lakásban, csak ez a rohadt cigiszag zavar. Volt, aki írta itt az nlc-n másik topikban, hogy náluk szabályosan füstöl a konnektor, mikor a szomszéd cigizik. Páromnak ezt meséltem, azt mondja, dugaszoljuk be a konnktorokat olyan izével, amit a kisgyerekesek is csinálnak, baleset megelőzés miatt. Jó, megteszem, bedugaszolom, de mi biztosítja, hogy utána nem lesz cigiszag? Az is egy csomó pénzkiadás lesz majd, amennyi konnekorunk van, és vagy jó lesz a módszer vagy nem... Szerintetek a társasházi téglalakások hány százalékában mászkál a cigiszag szabadon a lakások közt? Mire számítsunk, ha a későbbiekben téglalakást szeretnénk majd venni Budapesten? Ezt el kell fogadnom? Ne hisztizzek, más is ugyanúgy szenved a cigiszagtól a lakásban, csak én vagyok hiperérzékeny?? Döbbenet, tényleg, ezt álmomban se gondoltam, ezt az átkot, amíg be nem költöztem is.  
  1. 2014. október 7. 09:4254.

    Igazság szerint én is nevetek ezeken a megnyilvánulásokon, amit művel a pasi.

    Félni nem félek tőle, mert alig mozdul ki. Fél a férfi lakóktól.


    Általában éjjelente mászkál a lépcsőházban. Liftezik. Felmegy a 9.-re, majd a földszintre, onnan vissza a 7.-re, majd nálam az 5.-en száll ki, de nem kapcsolja fel a világítást, hanem a sötétben lemegy. Egyszer kilestem mit csinál, mert éjjel hallottam, hogy járkál a lift. Általában fél 1 és 1 óra közt mászkált. Az ajtóm kukucskálóján jól látható a lépcsőház, így láttam amikor valaki kiszáll a liftből, de a sötétben nem kapcsolt világítást és úgy ment el. A liftből a fény jól bevilágítja a teret. A lakóktól tudom, hogy becsönget lakásokba, de csak olyan lakásba csenget be ahol rács van az ajtón. 3 lakó is mesélte, hogy éjjel fél kettő körül becsengetett valaki, de mire kiment, hogy megnézze ki az, nem volt senki az ajtó előtt.


    Napokban rovarirtás volt a házban és az egyik lakó mesélte, hogy a rovarirtó pasi majdnem elhányta magát amikor bement a lakásába. Először nem akarta beengedni, de a gondnok felment és akkor beengedte. A rovarirtó azt mesélte: A WC-je brutális. Tiszta szar, kosz mocsok van az egész WC-ban. A fürdőkád valami brutálisan néz ki. Olyan mintha szétkenték volna a szart benne. A vízóra-leolvasónak azt mondta, hogy azért olyan kevés a víz használata (1 m3/2hó) mert hetente csak 1-szer fürdik. Szerintem nem mos, majdnem mindig ugyan abban a ruhákban van. Takarítani sem takarít.


     


    Elköltözni? Egyelőre nem tudnék, mert a lakáson jelzáloghitel van. Nem tudnék másik lakást venni. Szerencsémre a szövetkezeti elnök velem szemben lakik, tőle fél, mert egy kigyúrt 2 méteres pasi. Alatta is egy fiatal srác lakik, így mostanában csendben van. Vagy valami okosságon töri a fejét.Sajnos mindenhol lehet ilyen szomszéd. Nem válogathatjuk meg a szomszédainkat. Valószínű a csaj akitől vettük a lakást is ezért költözhetett el, mert őt is piszkálhatta. Egyszer azt mondta nekem a pasi, hogy akik előttem laktak a lakásban krumplis zsákokat dobáltak a nappaliban. Amikor ideköltöztünk, kedves, udvarias volt. Néha leállt beszélgetni és kérdeztem tőle, nem vagyunk hangosak?


    Már idős, így ha tényleg beteg, akkor nem sok lehet neki hátra. Nem irigylem azt, aki a lakását megveszi, mert a lánya tuti nem fog ideköltözni.


    A környék ahol lakom, nem a legjobb hírnek örvend, de mint minden panel lakótelep, itt is vannak olyan emberek akiktől nem lehet teljes nyugiban élni. A mi házunk aránylag jó lakó közösség. A szemben levő házsorban él pár indián, őket az önkormányzat telepítette ide.


    A barátnődet sajnálom. Remélem sikerül valami biztatót  intézni a bíróságon. Lehet gyámság alá kéne tenni a mamát és akkor semmit nem tud csinálni. Ha bírósági orvos-szakértő megvizsgálja és nem beszámíthatónak ítéli meg, nem tudja kitenni.

    előzmény:
    Bibige (53)
    2014-09-29  01:33
  2. 2014. szeptember 29. 01:3353.

    Kedves Drvia! Még csak most olvastam el az utolsó 3 bejegyzésedet, és szinte végignevettem az egészet. Bár -- gondolom -- számodra mindez nem ilyen mulatságos. Én is ilyen nehezen mozduló ember vagyok, mint te, velem is sok szemétséget megcsinált már egyik-másik szomszéd. De 12 év nagyon hosszú idő. Talán költözködnöd kéne. Vagy annyira rosszhírű környéken laksz, hogy senki nem akarna ott lakást vásárolni? 


     


    Egyébként 100%-ban megértelek, sajnos. Most egyik barátnőm van hasonló helyzetben. Az édesanyja bipoláris zavaros (mániás depressziós), és hol ki akarja rakni a barátnőmet, hogy agyonkényezteti. Pl. erején felül vásárol neki ruhaneműt, műszaki cikket, élelmiszert. 4 napja volt egy bírósági tárgyalás, nem tudom, milyen eredménnyel zárult, mert a barátnőmet ki akarja tenni a lakásból. 1 hete leglábbis még ezt akarta. 


     


    Minden részvétem az ilyen embereké. Sajnos, 1 évig éltem én is így, de az egyik szomszédasszonyom már 19 éve ilyen-olyan ürüggyel borsot tör az orrom alá. Közben van, hogy évek eltelnek, de néha hetirenden csinálja, úgyhogy én sem lehetek teljesen nyugodt.

    előzmény:
    drvia (52)
    2014-09-06  10:27
  3. 2014. szeptember 6. 10:2752.

    Elkezdett üvöltözni, majd becsapta az ajtót az orrunk előtt. Erre a srác ököllel rávágott az ajtajára, ő kinyitotta, a srác mondta neki: Maga ne csapkodja az ajtót az orrom előtt, mert kib@szom magát a 4.-ről.


    Hagyja abba a falveregetést, radiátorveregetést és nem verjük senki ajtaját kalapáccsal, mert ha csak 1-szer ébredek fel arra, hogy maga valamit csapkod, akkor nagyon megbánja.
    Most csöndben van pár hete, de a napokban megint bedobált ismeretlen leveleket a postaládámba.
    Ja és egyszer azt mondta a barátnőmnek, hogy elvágja a torkom. Az egyik lakónak (egy nő a VIII. emeletről)is azt mondta a buszmegállóban, hogy nem lesz hosszú életű, mert elvágja a torkát. Állítólag a nő a konyhaablakból kifigyelte őt, hogy jön haza és felhívott engem telefonon, hogy figyelmeztessen. A nő azóta fél tőle, mert a lift lefelé gyűjtő és fél, hogy a liftben találkozik vele.

    Szóval a történet nagyjából ennyi. 12éve tart ez az állapot.
    A pasi egyedül él, a felesége 2001-ben elköltözött, mert állandóan verte (szomszéd mesélte). A lánya 2007-ben elköltözött, csak nagyon ritkán jön.
    Gyámság alá nem lehet tenni, mert azt csak családtag kérheti.
    A lakás kb 30 éve nem volt tatarozva, de takarítva sem (ezt pár lakó mesélte, meg a gondnok). Még minden az eredeti házgyári, a tapéta is a falon. (34 éve lakik itt)
    A cigitől a falak feketék a sok nikotintól fényes a mennyezet. A függönyt egyik nap kifújta a huzat, a nikotintól az is fekete.
    A konyhája brutálisan néz ki. Ezt is a gondnoktól tudom.

    Hát ennyit az én kedves szomszédomról. A cigifüst állandóan feljön a szellőzőn, de ha kinyitja az ablakát ott is. Olyan szivarszerű cigit szív.

    Jó kis blogot írtam.....

    előzmény:
    Bibige (46)
    2014-09-04  03:13
  4. 2014. szeptember 6. 10:1151.

    Egy szombati napon egy barátnőm volt nálam és ki akart menni cigizni a lépcsőházba. Amikor az ajtót kinyitotta, akkor szaladt le a pasi. Ott hallgatózott az ajtóm előtt. Becsuktam az ajtót és a barátnőmmel álltam az ajtóban, vártam, hogy visszasomfordál. vissza is jött. Kérdeztem tőle: Segíthetek valamit? Erre azt mondta a barátnőmnek: Maga! Tudom, hogy van aktája a rendőrségen. A barátnőm mondta: Tudom, mert ott dolgozom. Azután nekem azt mondta: Maga pedig vegye tudomásul, hogy a rákos betegségem előrehaladott és nincs veszíteni valóm, felrobbantom a házat és a fiacskájának semmi nem marad.
    Kihívtam a rendőrséget. jött is 1 rendőrautó szirénázva, majd még kettő. képzelheted, a lakók nem tudták mi történt, hogy 3 szirénázó rendőrautó jött.
    A rendőröknek azt mondta: Felszedtem a járólapot és locsolom le a vizet, nem hagyom aludni éjjel, mert chatelek.


    Mentőt hívtak, elvitték, de másnap már otthon volt. Semmit nem lehet vele csinálni, mert az Ügyészségtől kaptam egy határozatot, hogy paranoiás elmebeteg, nem büntethető.
    2011-ben a radiátort verte éjjel. Sokan panaszkodtak, hogy nem tudják ki az az állat aki éjjel vascsővel veri a radiátort. Persze gondolták, hogy ő az.
    A szöv.elnökünk egy kigyúrt 2 méteres pasi, aki velem szemben lakik. lement hozzá a gondnokkal és megkérte, hagyja abban a radiátor verést, de az alatta lakó is beígért neki egy verést.
    Most az volt az indok, hogy én a fiam súlyzóit dobálom éjjelente a szoba padlójára. A súlyzókat a srácnak adtam.
    Aztán egy időre abbamaradt az éjjeli hangoskodás, de pár hete éjszaka rávert az új ajtómra is kalapáccsal, ami nyomot is hagyott. A sráccal lementem hozzá, aki megkérte normális hangon, hogy fejezze be a kötekedést és hagyjon engem békén. Erre megint jött a szöveg: Már 6 éve (vagy 8, már ő sem tudja, mert hol ennyi, hol annyi) nem hagyom őt aludni. Fél 4-ig chatelek, felszedtem a járólapot és öntözöm le a vizet, csöpög a fejére a víz, lefagyasztottam a BOX-át (SET-TOP-BOX tv vevőegység) mert én ahhoz is értek. Rongálom a liftet, mert értek a *magasfeszültséghez*. Amikor elmegy otthonról, a barátnőim a Ráczné (nem tudom ki az?) meg a Nagyné felhívnak telefonon, vagy felszólnak a kaputelefonon és én lemegyek az ajtaján a levélbedobót rugdosni, leköpködöm a kilincsét. Ezen már a srác is röhögött. Na és persze a súlyzókat dobálom éjjel a padlóra.
    Mondta a srác, hogy a súlyzókat neki adtam. Azt mondta van másik a szekrényemben...
    Folytatom....

    előzmény:
    Bibige (46)
    2014-09-04  03:13
  5. 2014. szeptember 6. 09:5450.

    2002-ben avval kezdte, hogy kiszedte a postaládámból a telefonszámlát, de nem azért, hogy befizesse, hanem mert azt gondolta, hogy majd nem fizetem be és akkor jól kibaltázott velem. Tévedett, mert attól még ki tudtam fizetni, csak eleinte fura volt miért nem jön a számla. Akkor még 6 számot használtunk és (gondolom) felhívogatta a számokat, hogy melyik lehet az enyém. A számlákat a WC-ben égette el, mert 2 esetben feljött a füst és amikor lementem hozzá letagadta, hogy éget. Akkor hagyta abba az égetést, amikor azt mondtam neki, kihívom a tűzoltókat, hogy megkeressék honnan jön a füst.


    Egyszer a férjem rajtakapta, hogy kotorászik a postaládánkban. akkor jöttem rá, hogy ő veszi ki a számlát, mert a számla nagy borítékban jött és ki tudta venni.


    Volt, hogy kivette mások postaládájából a levelet és bedobta hozzám, vagy telepakolta kidobott újságokkal. Egyik reggel 8:00 körül csörgött a telefonom. Én álmosan felvettem, mire a vonal másik végén "Adja vissza a postaláda ajtómat"! Miiiivaaan???? Kérdeztem kicsoda? Milyen postaláda? kicsoda maga? Azt válaszolta: A részeges disznó. ..és kinyomta. Aztán küldött 2005-ben egy SMS-t, hogy: Már 4 éve nem hagy aludni! Valaki leszedte a postaláda ajtaját és azt mondta én voltam. Persze, majd éjjel az a legfontosabb, hogy postaláda ajtókat lopok.


    Az ajtómat/lábtörlőmet leöntözte éjjelente, pisivel, valami büdös folyadékkal. Éjjelente verte a bejárati ajtómat kalapáccsal (nyoma is volt) majd később a lépcső széléről levett gumiszalaggal.
    2006-ban a férjem elköltözött, akkor kezdődtek napi szinten a zaklatások. Éjjel verte a falat, az ajtómat, olyan hangja volt, mint amikor felborul egy szekrény. Több lakó is felriadt a durranásra.
    Egyszer találkoztam vele a bejárati aulában és mondtam neki: Maga nem ismeri a nagyobbik fiamat, de ő ismeri magát, ha nem hagy békén és a fiam meglátja magát az utcán, beleveri a betonba. Akkor nyugton maradt pár hétig, aztán minden kezdődött előröl.
    2009-ben ki kellett cseréltetnem a bejárati ajtót, mert annyira szétverte, hogy a felső zsanér kiszakadt. Akkor kezdte a villanyórámat is lekapcsolgatni. Kihívtam a rendőrséget. Azt mondta a rendőrnőnek, én éjjel a szekrényem tetejéről ugrálok, beleugrok a (nemlétező) fotelembe, egész éjjel netezek és őt zavarja. Feljelentettem, de semmit nem tudtak vele kezdeni. Lezártam a villanyóra szekrényt, de a másik szekrényen átnyúlva ismét lekapcsolta a villanyórámat. Akkor egy lemezt szereltem a két óra közé. Azóta az órához nem fér hozzá. A számítógépem tönkrement a sok lekapcsolgatástól.
    Folytatom.....

    előzmény:
    Bibige (46)
    2014-09-04  03:13
  6. 2014. szeptember 4. 09:0349.
    Aki nincs hozzaszokva valoszinuleg zavarja kezdetben a szokatlan hang ami raadasul mire elaludna az illeto ujra megszolal.
    ez mar tobb mint 20 eves hozzaszoktunk.

    nem semmi a szomszed a ki a meghalt ferjedet vadolja a rongalassal
    jo termeszeted van en tuti kirborulnek - pedig hat lathato hogy nem 100 as a pofa....
    előzmény:
    Bibige (48)
    2014-09-04  03:26
  7. 2014. szeptember 4. 03:2648.
    Nekink van egy szep nagy faliorank felorankent ut egyet es egeszkor meg annyit ahany ora van. a nappaliban van de halljuk a haloszobakban is
    idézet:
    Amarynda (40)
    2014-04-15 08:42:17
    Egyik régi udvarlóméknál volt ilyen falióra. Ha náluk aludtam, 1 óra előtt soha nem sikerült, mivel -- értelemszerűen -- éjfélkor 12-t kakukkolt. 
    előzmény:
    Amarynda (40)
    2014-04-15  08:42
  8. 2014. szeptember 4. 03:2347.

    A facemen vannak kepek de ide sose sikerult feltenni kepet sajnos.

     

    Nem nagyon vagyunk oregecskek a kornyek lakoihoz kepes, a telepulesen kb 100 ember lakik kisebb nagyobb teruletekkel. az egyik legidosebb tagunk 91 eves, remekul birja magat, autot vezet , computerezik es teniszezni jar.

     

    En nem vagyok ennyire fitt, jobban szeretem az olvasos stb. dolgokat, de a mi korunk itt ebben az orszagban (mindketten 60 alatt) nem szamit az idosek koze.

     

    Mas: itt videken lakni sokkal biztonsagosabb mi nt a varosban. legtobbszor nem zarjuk az autokat a fejem kis teherautoja es az en terepjarom is mindig nyitva van, legtobbszor a kulcs is benne v an

    A varosban volt biztonsagi berendezesunk itt csak 2 kutya van. Ez egy roppant biztonsagos v ilag, 11 ev alatt meg egy cserep virag se tunt el. Kit allnak az eleg nagy erteku gepek traktorok stb. A varosban 15 ev alatt sem tortek be itt meg meg annyi veszely sincs.

     

    Egyebkent van puskaja a ferjemnek de sose kellett meg senki ellen hasznalni.

     

    A nagyvarosok bizonyos teruletei veszelyesebbek, foleg az olcsobb reszek, es ahol sok az allami lakas. Ha jo kornyeken laksz akkor biztonsag van.

     

    Ez a farm ahol mi elunk a Clare Valley nevu johiru bortermo videken van, a bunozes minimalis.

    idézet:
    Amarynda (39)
    2014-04-15 08:35:53
    Írígyellek a helyzetedért! Én laktam már kisváros közepén, családi házban, ahová rendszeresen betörtek. Ezért is költöztem el, bérházba. A végén már az udvarról is eltűnt minden: a locsolókanna, az építkezésről felmaradt tégla, stb. 
    előzmény:
    Amarynda (39)
    2014-04-15  08:35
  9. 2014. szeptember 4. 03:1346.

    Azt hiszem az én szomszédomtól (alattam lakó) idegbajt kapnál.

     

    Az csak egy dolog, hogy telefüstöli a lakást, + a zacskós leves, de mellé paranoiás elmebeteg. Hangokat hall és azt hiszi tőlem jön.

     

    Már ugráltam a szekrényem tetejéről (ami a mennyezetig ér), aztán beleugrottam a (nem létező) fotelembe, az internet is zavarja, (ezért állandóan lekapcsolta a villanyórámat), felszedtem a járólapot az előszobámban, meg a WC háta mögött  öntözöm le a vizet, és mostanság a fiam súlyzóit (amit a szembelevő srácnak adtam ) dobálom éjjel a padlóra.

     

    Rongálta a liftet és a lakóknak azt mesélte, hogy a férjem jár vissza ( Ő meghalt) a liftet rongálni, hogy engem bosszantson, és nem is igaz, hogy meghalt, csak én híreszteltem el.

     

    Én haláli türelmes vagyok vele, mert ráhagyom.

     

    Most szombat-ról vasárnapra éjjel fél 1-kor feljött és az ajtóm előtt összeszedte a lábtörlőt és a sarokba dobálta. Csakhogy a fiam akkor jött haza és meghallotta, hogy a kaputelefon csipog és én kinyitottam az ajtót, hogy felkapcsolom neki a villanyt. Akkor szaladt le. Mindig talál valamit amivel bosszanthat, bár nem érdekel mit csinál.

     

    Bedobál mindenféle papírt, reklámanyagot a postaládámba. Egyszer úgy teletömte újsággal a postaládám, hogy alig tudtam kinyitni.

    idézet:
    drvia (38)
    2014-04-14 21:02:32
    Ez rémes! Biztos, hogy idegbajt kapnék tőle. Hány éve kell ezt elviselned? 
    előzmény:
    drvia (38)
    2014-04-14  21:02
  10. 2014. szeptember 4. 03:0845.
    Engem megnyugtat az ütemes kattogás. Síri csendben, vaksötétben nem is tudnék elaludni.
    idézet:
    Maxim (28)
    2014-04-13 18:57:32
    Síri csöndben én sem tudnék elaludni, mivel az egyik fülem állandóan cseng, a vekker hangja pedig ezt elnyomja. Veled ellentétben engem alvásnál zavar a legapróbb fény is, ezért úgy alszom, hogy a szememre sötét textilt terítek. 
    előzmény:
    Maxim (28)
    2014-04-13  18:57
  11. 2014. szeptember 4. 03:0544.
    Én megértem a TI-t, azért vettem át a szót, amit Gesztenyefa félreértett. Valószínűleg hasonlítok a férjedre: ha véletlenül olyan szobában kell aludnom, ahol vekker, vagy falióra van, azt törülközőbe csomagolva kiviszem. Amikor néha úgy alakult régebben, hogy ebben a nagyszobában aludtam, a férjem többnyire a spájzban találta meg a szegény bebugyolált faliórát...)))
    idézet:
    eda-1952 (27)
    2014-04-13 18:51:44
    előzmény:
    eda-1952 (27)
    2014-04-13  18:51
  12. 2014. Április 15. 09:0643.
    Ennek csak gongutesei vannak nincs benne kakukk. megorulne ha a kakukk kiugalna belole
    előzmény:
    eda-1952 (42)
    2014-04-15  09:02
  13. 2014. Április 15. 09:0242.
    Tényleg, emlékszem rá, hogy láttam. Nagyon szép, nekem ezek tetszenek, de a kakukkot már agyonütöttem volna. Nagymamámnak is volt, arra viszont nem emlékszem, hogy zavart volna, ha náluk aludtam abban a szobában...talán akkor még normális voltam..)))
    előzmény:
    Amarynda (40)
    2014-04-15  08:42
  14. 2014. Április 15. 08:4441.
    Ez mondjuk fizikai torveny, hogy a fust felfele szall. altalanos iskola 5. osztaly
    előzmény:
    kukulik (33)
    2014-04-13  22:48
  15. 2014. Április 15. 08:4240.
    Nekink van egy szep nagy faliorank felorankent ut egyet es egeszkor meg annyit ahany ora van. a nappaliban van de halljuk a haloszobakban is
    előzmény:
    eda-1952 (27)
    2014-04-13  18:51
  16. 2014. Április 15. 08:3539.

    A facemen vannak kepek de ide sose sikerult feltenni kepet sajnos.

     

    Nem nagyon vagyunk oregecskek a kornyek lakoihoz kepes, a telepulesen kb 100 ember lakik kisebb nagyobb teruletekkel. az egyik legidosebb tagunk 91 eves, remekul birja magat, autot vezet , computerezik es teniszezni jar.

     

    En nem vagyok ennyire fitt, jobban szeretem az olvasos stb. dolgokat, de a mi korunk itt ebben az orszagban (mindketten 60 alatt) nem szamit az idosek koze.

     

    Mas: itt videken lakni sokkal biztonsagosabb mi nt a varosban. legtobbszor nem zarjuk az autokat a fejem kis teherautoja es az en terepjarom is mindig nyitva van, legtobbszor a kulcs is benne v an

    A varosban volt biztonsagi berendezesunk itt csak 2 kutya van. Ez egy roppant biztonsagos v ilag, 11 ev alatt meg egy cserep virag se tunt el. Kit allnak az eleg nagy erteku gepek traktorok stb. A varosban 15 ev alatt sem tortek be itt meg meg annyi veszely sincs.

     

    Egyebkent van puskaja a ferjemnek de sose kellett meg senki ellen hasznalni.

     

    A nagyvarosok bizonyos teruletei veszelyesebbek, foleg az olcsobb reszek, es ahol sok az allami lakas. Ha jo kornyeken laksz akkor biztonsag van.

     

    Ez a farm ahol mi elunk a Clare Valley nevu johiru bortermo videken van, a bunozes minimalis.

    előzmény:
    Bibige (22)
    2014-04-13  17:46
  17. 2014. Április 14. 21:0238.

    Azt hiszem az én szomszédomtól (alattam lakó) idegbajt kapnál.

     

    Az csak egy dolog, hogy telefüstöli a lakást, + a zacskós leves, de mellé paranoiás elmebeteg. Hangokat hall és azt hiszi tőlem jön.

     

    Már ugráltam a szekrényem tetejéről (ami a mennyezetig ér), aztán beleugrottam a (nem létező) fotelembe, az internet is zavarja, (ezért állandóan lekapcsolta a villanyórámat), felszedtem a járólapot az előszobámban, meg a WC háta mögött  öntözöm le a vizet, és mostanság a fiam súlyzóit (amit a szembelevő srácnak adtam ) dobálom éjjel a padlóra.

     

    Rongálta a liftet és a lakóknak azt mesélte, hogy a férjem jár vissza ( Ő meghalt) a liftet rongálni, hogy engem bosszantson, és nem is igaz, hogy meghalt, csak én híreszteltem el.

     

    Én haláli türelmes vagyok vele, mert ráhagyom.

     

    Most szombat-ról vasárnapra éjjel fél 1-kor feljött és az ajtóm előtt összeszedte a lábtörlőt és a sarokba dobálta. Csakhogy a fiam akkor jött haza és meghallotta, hogy a kaputelefon csipog és én kinyitottam az ajtót, hogy felkapcsolom neki a villanyt. Akkor szaladt le. Mindig talál valamit amivel bosszanthat, bár nem érdekel mit csinál.

     

    Bedobál mindenféle papírt, reklámanyagot a postaládámba. Egyszer úgy teletömte újsággal a postaládám, hogy alig tudtam kinyitni.

    előzmény:
    Bibige (25)
    2014-04-13  18:12
  18. 2014. Április 14. 20:2337.

    Azt hiszem ugyan ott lakunk, bár nem valószínű, hogy ugyan abban az épületben, de szerintem kérdezz rá a gondnoknál, hogy ez mennyire lehet normális. 

     

    Nálunk a közvetlen szomszédunk- aki azóta már elköltözött- füstölő mániás volt. Akár hányszor hazaértem, éreztem az előtérben, de a lakásba belépve már semmit. Még akkor sem, ha nyitva volt az erkélyajtó.

     

    Úgyhogy szerintem ez, ami leírsz nem lehet normális állapot! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2014-04-13  09:29
  19. 2014. Április 14. 17:1736.
    Ha a szomszédod a reggeli wc-hez használ cigit, hogy lehet, hogy csak a cigifüst megy át, a többi "illat" nem? Ha a cigiszag átmegy, akkor egyéb is, ez engem jobban zavarna.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_269171 (34)
    2014-04-14  09:37
  20. 2014. Április 14. 13:2135.

    Ha lefele nem száll a füst, akkor én mitől fuldoklom minden télen?
    Csak mert ugye a kémények magasan vannak... :)

     

    kémikus

     

    Nem gondoltál még egy légtisztító készülékre? Vannak már egész megfizethető áru készülékek is.
    Ha megérzed a füstöt bekapcsolod éspillanatok alatt semlegesíti, esetleg illatosítjais a levegőt.
    Nekem itt a fórumon ajánlották. Eleinte nem hittem benne de bevált.
    Nálunk annyiból másabb a probléma, hogy családiházas környék, és hiába az új ablak, csak beszivárog a füst a házba fűtés és égetés szezonban.

    előzmény:
    banyoc@ (30)
    2014-04-13  19:23
  21. Torolt_felhasznalo_269171
    Torolt_felhasznalo_269171
    2014. Április 14. 09:3734.
    Hihetetlenül sok "megértő" fórumozó jár ide. Totál korrekten leírtad a bajodat, ami teljesen érthető, némelyek meg belőled gyártanának antiszociális fúriát. Teljesen jogos a bajod, más kérdés, hogy tényleg nehéz tenni ellene. A legtöbb társasházban előfordul ez vagy ehhez hasonló probléma. Én laktam már olyan helyen, ahol a szomszéd a reggeli wc-hez használt cigit, még mondta is egyszer, hogy másképp az neki nem megy, de ezáltal én is minden reggel cigifüstben mehettem wc-re, pedig nekem ment volna anélkül is... Viccen kívül, egy idő után már rohadtul zavart. Megoldást sajnos nem tudok mondani, minden lépcsőházban van valami zavaró. Vagy egy aludni nem tudó szomszéd, aki hajnaltájt áll neki fúrni-faragni, vagy a cigifüst, vagy egy síró gyerek, vagy motort berregtető fiatalok esténként. A kertes ház ilyen szempontból kisebb rizikó, bár ott is lehetnek kellemetlen szomszédok. A mi egykori szomszédunk bűnöző volt, és amikor éppen nem volt hűvösön, akkor sorra tűntek el a dolgok a hátsó udvarunkból, lezárt fészerünkből. A tanyán meg az a veszély, ha nincsenek jó sokáig szomszédok, hogy kirabolják, mert nem tudsz azonnal segítséget kérni, nincs, aki lássa, hogy mi történik. Szóval kell ehhez a lakás dologhoz egy jó adag szerencse is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2014-04-13  09:29
  22. 2014. Április 13. 22:4833.

    "Lefele nem száll a füst."

    Na ja. Meg csakis a szépeket szereti.

     

     

    előzmény:
    banyoc@ (30)
    2014-04-13  19:23
  23. 2014. Április 13. 19:4432.

    "lefele NEM száll a füst"

     

    Aha...

    előzmény:
    banyoc@ (30)
    2014-04-13  19:23
  24. 2014. Április 13. 19:3931.
    Ó, én azt szoktam mondani, hogy a mi házunkat nem túl eminens ipari tanulók építették...))) A tervezőt vágnám szívesen nyakon,  mert a WC-t a konyhával szembe rakta, a konyhaajtót meg a legtöbben levették, mert rányílott  a hűtőre. Viszont szomszéd lakásból szag nem jön át, a jelek szerint ez is valami.
    előzmény:
    Gesztenyefa (29)
    2014-04-13  19:01

Címlap

top