Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásfestés ára

Giduska20
Létrehozva: 2013. február 27. 12:25

Sziasztok!

 

Segítséget szeretnék kérni. 53nm-es panellakásban lakunk és ki kellene festetnünk, mert a tapéta már jön le és penészesedik is. Már kértem egy ajánlatot, de megdöbbentem, hogy ennyibe kerül. Aki mostanában festetett ki meg tudná mondani, hogy milyen áron sikerült? Ha van esetleg valaki akit tudnátok ajánlani annak is nagyon örülnék. A két félszobát, a nagyszobát és a konyhát festetnénk ki, az előszoba és a mellékhelységek festettek és ott minden rendben is van. 

 

Mi sajnos a férjemmel nem értünk hozzá és ráadásul a 16 hónapos fiammal vagyok otthon 24 hetes terhesként, így nem is tudnék segíteni. Lehet ha csak ketten lennénk belevágnánk, de ilyen helyzetben nem megy. 

 

Előre is nagyon köszönöm a segítséget!!

  1. 2016. szeptember 24. 18:0830.

    A JóSzakin megjelent nemrég egy árkalauz, ami segítséget nyújt a szobafestés árakkal kapcsolatban. Vannak négyzetméter árak és néhány konkrét megrendelés a valós árral publikálva. Pl: Egy kis 80 m2 négyzetméteres családi ház festése 2016. augusztusában 50.000 - 100.000 Ft közötti ártartományba esett. 

  2. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. február 28. 22:0729.

    komolyan mondtam. mi az hogy nem veszel komolyan ?

     

    álmos vagyok már!

     

    unatkozosba érdemes benézned. vicces

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (28)
    2013-02-28  22:04
  3. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2013. február 28. 22:0428.
    Ez nem fikázás, ne vicceljél! Nem szokásom. Sajnálom, hogy igy reagáltál.-
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_190648 (27)
    2013-02-28  21:56
  4. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. február 28. 21:5627.

    ember fejekbe nem szögelek. csak leszögezem hogy a családom tabu. csak én fikázhatom őket!

    köszönöm megértésed!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (26)
    2013-02-28  21:48
  5. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2013. február 28. 21:4826.

    Szerencsés vagy, ugy-e tudod?????

    Nekem azt mondja a férjem, hogy aki mindenhez ért, az tökéletesen semmihez.

    És ezt hótkomolyan mondja, el is hiszi. Ugyhogy 1 szöget is én kalapácsolok be a falba.

    (most azt gondolod, hogy Te meg a fejébe kalapálnád, igaz????)   Egyébként felőlem festhet 4 ember 1 hétig, ha előre megegyezünk: mit csinálnak (kaparás, glettelés, smirglizés, netán fűrészporos tapéta, előtte függőleges csik a tap.összeeresztési helyei alá, aztán lefestése, stb.....

    és mennyiért? s 5-6 nap???? mert száradás is van, hát akkor engem nem tudnak átvágni.- 

    Így volt ez 5 éve is.   De árra már nem emléxem.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_190648 (20)
    2013-02-27  19:59
  6. 2013. február 28. 08:3825.

    Szia!

     

    Nagyszoba, konyha, előszoba, félszoba kb. 32 m2, 100 000 Ft-ért most nyáron, anyaggal, glettel, munkadíjjal, gyönyörű lett, 3,5 nap alatt megvoltak. Pesti panel.

    előzmény:
    Giduska20 (1)
    2013-02-27  12:25
  7. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. február 27. 21:1124.

    én nem gondoltam ezt! aki igen, avval ne törödj!

     

     

     persze,nem mindegy hogy fel-le vagy jobbra -balra

    előzmény:
    trulla (23)
    2013-02-27  21:07
  8. 2013. február 27. 21:0723.

    Ezaz, hogy festettem már!!! Csak megmutatta a festö, hogy egy hozzáértö mit csinál másképp, mint én. Nem véletlenül egy szakma ez!

    (ok, most azt hiszitek, hogy tök béna vagyok és csikosra meg foltosra festettem, de nem! mindegy, megyek aludni :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_190648 (22)
    2013-02-27  20:35
  9. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. február 27. 20:3522.

    na én nem a mekk elekről beszélek!

     

    nálam aki ezer mester, van rola papirja. a szakmáiról. plusz gyakszi...

     

    de ha te  meg nem festettél,akkor miből gondoltad hogy tudsz?

     

    én ha gondolom hogy tudok valamit,kiprobálom,és ha sikeres volt akkor meg tudom csinálni. maximalista vagyok,ugyhogy ugysem hagyom magam békén addig mig valamit nem cisnálok  meg tökéletesre. és nem is kell sok idő

     

    viszont van olyan amihez nincs merszem .na azt nem csinálom meg

     

    ha valakinek van kézügyessége, lehet hogy majdnem mindent meg tud csinálni. nem?.

     

     

    nem,  nem a névjegyem ez a virág, csak kedvesség. (ill.norm.hangnemben írodott szöveg :)  )

    előzmény:
    trulla (21)
    2013-02-27  20:21
  10. 2013. február 27. 20:2121.

    Csak annyit, hogy egy kömüves "kicsit" gyorsabban glettel, mint egy ezermester, aki hobby szinten glettelget.

    Nekem is ezermester a férjem, felújitáskor ö is vert le falakat, épített újakat,  csakhogy ez neki 4szer annyi idejébe kerül, mint egy szakembernek.

     A másik meg, hogy én is azt hittem, hogy tudok festeni, mindaddig, míg nem segítettem a festönknek. Ö felhívta a figyelmem a különbségekre a mester és az "ezermester" munkája között.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_190648 (20)
    2013-02-27  19:59
  11. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. február 27. 19:5920.

    ha neked az nem volt sok összeg akkor jo. de Budapesten sem ennyi sztem! 4 ember? 1 hét? nem sok az? időben és pénzben?

    hallani hogy direkt huzzák az időt sokan, leakasszák a  lovét.ugy hogy meg sem sejt semmit a házigazda!

     

    én sem vitatkozom sosem! 

    csak a témát megvitatom!

     

     

    én nem látok bele annak az életébe aki nem saját maga csinál mindent.

    mert a családom megcsinálta eddig. mindent. apu ezermester.és mindenki kreativ ügyes! de még a szomszéd is kifestett 1 hét alatt a hölgy egyedül.also felsö szintet,többször átkenve mert az első kikevert szin nem tetszett neki.a párja glettelt .mondjuk a pasi kömüves.

     

    de nem tudtam elképzelni hogy vannak olyanok akiknek nincs olyan ember(ek ) a családjukban,akik ne értenének valamihez!

     

    én csak ötletek.

    ha tetszik jo. ha nem (valakinek-bárkinek) akkor nem. nem baj ez! 

     

    ahány ház annyi szokás........

     

    előzmény:
    Taisha (19)
    2013-02-27  19:40
  12. 2013. február 27. 19:4019.
    Nem akarok vitatkozni, de egyáltalán nem értek ezzel egyet! Nálunk nyáron festették ki az egész lakást: a palfont majdnem teljesen le kellett verni, utána hálót raktak fel, gletteltek, mindent kijavítottak, végül a kért színekre kifestették. mindez 310e Ft-ba került (100 nm) Székesfehérváron. ' hétig dolgoztak négyen, az első két nap csak azzal telt szinte, hogy letakarték a bútorokat, a padlót, a lépcsőt. Amikor végeztek, akkor mindent a helyére tettek és még a durva takarítást is elvégezték. Hát ha mindezt saját erőből csináltuk volna, akkor nem is tudom, h mindez meddig tartott volna, ráadásul laikusként BIZTOS, h nem végeztünk volna túl jó munkát. Így viszont megnyugtat a tudat, h pár évig szép a lakás, repedések normálisan befedve hálóval stb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_190648 (18)
    2013-02-27  19:28
  13. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. február 27. 19:2818.

    és ha valaki más fest ki akkor nem leszel otthon a gyerekkel??

     

    a család sem tud segiteni?

    csak mert miért idegennek adnátok azt a pént amit magatokra is költhetnétek!

    nem szolok ám bele. csak azt gondolom hogy ki tudna festeni a párod is! festék szóró is jo hozzá,egyszerü gyors idő pénz takarékos.

     

    vagy teddihengerrel is pikk pakk megvan! vizbázisu festék már hamar szárad. 1 nap penész ölő spré a szavo az jo állitolag. aztán lehet festeni. biztosan ügyesek lennétek megcsinálni!!!

     

    vagy nem jok a gondolataim?

     

    előzmény:
    Giduska20 (1)
    2013-02-27  12:25
  14. 2013. február 27. 18:5917.
    Budapest.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (16)
    2013-02-27  18:31
  15. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2013. február 27. 18:3116.
    És ez melyik városban van, ha kérdezhetem????  Nekünk pont ekkora a lakásunk.
    előzmény:
    Catara (13)
    2013-02-27  14:46
  16. 2013. február 27. 16:0615.

    Szia!

     

    A bácsi, aki nálam festett, napi 8 e ft-ért dolgozik. Egy háló-nappali-előszoba-konyha festés-tapétázás ha jól emlékszem kb 2 hétig tartott. Az anyagot én vettem-vittem. Hozzá tartozik, hogy azért tartott ilyen sokáig, mert glettelni is kellett, nem keveset. A bácsi nagyon rendes, és nagyon vigyáz a tisztaságra is. Hátránya, hogy ha nem a XIX. ker. környékén laktok (IX., X., XVIII., XX.) akkor nem szóltam, mert télen-nyáron csak bicajjal hajlandó közlekedni. Ha a hely stimmel és érdekel, akkor írj privit, adok telefonszámot. 

    előzmény:
    Giduska20 (1)
    2013-02-27  12:25
  17. 2013. február 27. 15:2214.

    Bizony,erre nagyon figyelj,mert tízezrekkel fizethetsz többet,mint amit valóságban kellene. Sokan nem tudják és ez senkinek nem jut eszébe,pedig ezzel csalnak a legtöbben.(Pedig logikus,mert ajtót,ablakot nem is kell befesteni,nem dolgozik vele,oda nem használ fel anyagot sem).

     

    Előre le kell mérned a nyílászárókat,kiszámolni a négyzetmétert és ha nagy az eltérés,akkor rákérdezni a szakinál,hogy nála miképp jött ki az a négyzetméter? Csak nem beleszámolta az ajtókat,ablakokat is??

    Nagyon hülye arcot fog vágni.

     

    előzmény:
    Giduska20 (11)
    2013-02-27  14:36
  18. 2013. február 27. 14:4613.

    Szia nálunk 52 nm-es, 2,8m belmagasságú lakásban 320.000 Ft ért festettek. (Konyha, fürdőszoba, kölekedő és szobák).

    Ebben benne volt

    - a régi tapéta leszedése

    - ahol szükséges volt glettelés

    - csövek, ajtók mázolása (ablakokat nem kellett),

    - anyag: új fűrészporos tapéta (mennyezetre is), festék (pasztel színekben).

     

    Nagyon kell vigyázni és érdemes több árajánlatot bekérni. Nem szabad sajnálni az időt arra, hogy több festőt is megkérdezzünk, mert iszonyat árkülönbségek vannak.

    Ugyanerre a munkára kaptunk (nem hazudok!) 600ezer forintos árajánlatot  is!

    előzmény:
    Giduska20 (1)
    2013-02-27  12:25
  19. 2013. február 27. 14:4112.

    Bocsánat, hogy bele-vauvau   , de először nem a penészesedés okát kéne megszüntetni?

     

    Ha az újonnan festett fal is majd penészesedni kezd, akkor kidobott pénz lesz a mostani festés.

    előzmény:
    Giduska20 (1)
    2013-02-27  12:25
  20. 2013. február 27. 14:3611.

    Sziasztok!

     

    Akkor tényleg nem fogalmaztam egyértelműen. A tapétát leszedetnénk és helyette kifestetnénk, nem meszelnénk. Köszönöm a figyelmeztetést és kiszámoltam a nm-eket és nekem úgy tűnik, hogy az ablakokat, ajtókat is benne hagyták, rákérdezek náluk, hogy azokkal mi van. 

    előzmény:
    Giduska20 (1)
    2013-02-27  12:25
  21. 2013. február 27. 14:2510.

    Bocsi,de ajtókat,ablakokat MÁZOLJUK,falakat festjük,tapétázzuk! Szakik is így mondják!

    Meg az "egyszerű,halandó" emberek is.

     

    Falfestés,tapétázás nm-be nem lehet beleszámolni  az ajtók,ablakok méretét,ki kell vonni a falfelület négyzetméteréből! Ellenkező esetben csalásról,becsapásról van szó,ami a leggyakoribb átverési technika.

    előzmény:
    1963* (9)
    2013-02-27  14:05
  22. 2013. február 27. 14:059.

    Szerintem meg nem ajtókat szeretne festetni, mert akkor azt írta volna, ehelyett a tapéta kopottságára panaszkodik. Szóval lehet, hogy mégis inkább te értetted félre, nem lehet?Tudod, mi földi halandók a "festetni" alatt általában meszelést, tapétázást szoktunk érteni.

     

    előzmény:
    LINA (8)
    2013-02-27  13:43
  23. 2013. február 27. 13:438.

    Ha jól értem,a topikindító az eddigi tapéta helyett(!) festetni szeretne.

    A festés sokkal drágább,mint a tapétázás!

     

    Jelenlegi árakat sajna nem tudok írni a topikindítónak,de néhány csalási módszerre,amellyel a legtöbb "szaki" bepróbálkozik, felhívnám a figyelmet.

     

     

    Festésnél általában nm-ben szoktak számolni,de ebből ki kell vonni az ablakok,ajtók méretét!

     

    Az első és leggyakoribb (!) átverési módszer azoknál,akik árajánlatot adnak nm-re,ugyanis ők lazán beleszámolják a festendő falfelület nm árába az ajtók,ablakok méretét is,ha nem figyelünk!

     NEM MÁZOLÁSRÓL van szó,hanem a falfelületek festéséről!

    Ez pl. egy régi lakásban,ahol hatalmas ajtók,ablakok vannak,vagy sok olyan felület van,ahol nem kell festeni,igen komoly

    + pénzt jelent,ha beleszámolják a festendő falfelületbe.

    A festék minősége,fajtája sem mindegy. 

     

    Az a legcélszerűbb,hogy több szakitól kérünk árajánlatot és lehetőleg olyannal dolgoztatunk,akit megbízható ismerős ajánlott. 

     

    előzmény:
    1963* (7)
    2013-02-27  12:47
  24. 2013. február 27. 12:477.

    Megnéztem az árakat részletesebben is. A tapéta leszedése: 100 Ft/m2, glettelés és 2 rétegben meszelés: 440 Ft/m2, tapétázás középnehéz tapétával: 600 Ft/m2.

     

    Remélem, hogy tudtam segíteni.

    előzmény:
    Giduska20 (1)
    2013-02-27  12:25

Címlap

top