Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barna foltok ruhán

sylviekate
Létrehozva: 2011. november 18. 11:08

Sziasztok!

 

Néhány hete fura barna foltokat találok mosás után a ruháinkon. Először azt hittem, hogy lekávéztam a pólómat. De egyre többön jelent meg. Már a fehér törölközőkön is találtam. Na azt biztos nem kávéztam le. :)

1-2 centis pöttyök (vagy több kisebb), amik úgy néznek mintha kávéfoltok lennének. És nem jönnek ki akkor sem, ha újra mosom a ruhákat.

A mosógép mosószertartóját most áztatom. A gép 2 éves, de most nagyon gyanús lett nekem, hogy abból jön valami.

 

Van ötletetek, hogy mi okozhatja?

  1. 2016. június 7. 16:2213.

    Sziasztok!
    A napokban kicsit esősebb volt az idő és a vászon cipőmet összecsapta az autó. Mivel nem vízálló, így habbal szoktuk mosni. De miután az autó összecsapta megjelentek rajta barna foltok. Mintha benne maradna a víz. Tudtok valami praktikát vagy módszert amivel ki lehet szedni?

  2. 2014. május 22. 15:0212.

    HEURÉKAAA!!

    21 éves létemre sok tapasztalatom nincsen a mosásban..

    DE a mai napon gondoltam kedveskedek édesanyámnak és ki mosok,amit bizony ilyen nagyon szép még a tenyérnél is nagyobb barnás foltok követtek!Természetesen csak az én nadrágomon,előtte is előfordult már ilyen így az összes ruha mehetett a kukába! :/

    Bánatomba beírtam a google-ba mások milyen megoldást találtak,sajnos nem találtam semmit!Így beletettem a farmer nadrágomat jó sok TRISO-s  forró vízbe ázni.Édesanyám párja hangosan fejét fogva nevetett hogy de hát az szétszedi a ruhádat (hiszen mindannyian tudjuk az zsíroldó és vízkő oldó és egyéb nyalánkságra van kitalálva :D ) én mentegetőztem mint aki szándékosan követte el hogy "rá van írva általános áztató vagy valami ilyesmi,mindenesetre kivettem a vízből egy jó fél óra áztatás után,lezuhanyoztam hogy kijöjjön belőle a szer és láss csodát elégedetten mondhattam neki nevetni fogsz de a TRISO kiszedte a foltokat!A nadrágom pedig szebb mint új korában! :)  

  3. 2011. november 20. 10:4011.

    Köszi mindenkinek!

     

    A férjem szétszedte tegnap, amennyire tudta. Semmit sem találtunk benne. Semmi kóbor, rozsdásodó fémalkatrész. A szűrőben alig volt valami kosz. A mosószertartályt kisikáltam. Még elindítottunk egy 95 fokos mosást, hátha valahol lerakódott benne valami. Most megfigyelem, hogy javult-e valami.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2011. november 18. 15:0510.

    1. rozsda

    2. folyó gépolaj. 

    előzmény:
    sylviekate (1)
    2011-11-18  11:08
  5. 2011. november 18. 13:129.

    A dobon és a szárítón nem láttam rozsdát, viszont a fémgomb szöget ütött a fejembe. A hétvégén megkérem a férjemet, hogy szedje szét amennyire tudja, hátha találunk benne valamit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. 2011. november 18. 12:448.

    Rozsdára gondolok.

    Én akkor jártam így, amikor a kinti szárítóm, amit az erkélyen tartok, elkezdett rozsdásoni. Észre sem vettem addig, pici 1-2 mm-es kis rozsdás részek lettek rajta, amire a vizes ruhát rátéve cuki kis barna foltok lettek a ruhákon. A szárítót persze kidobtam, azóta sem tudtam olyat venni ami garantáltan rozsdamentes marad ha kint tárolom.

     

    Ha bent szárítasz, akkor valószínűleg vlmi rozsdásodik a gépben....

    előzmény:
    sylviekate (1)
    2011-11-18  11:08
  7. 2011. november 18. 12:387.

    Szia!

     

    Barátnőméknál volt ilyen eset, és náluk akkor az volt a gond, hogy valamit fémgomb, zipzárdarab (pontosan már nem emlékszem) beakadt a dob külső részére és ugye ő is ecetezte a gépet tisztítás végett és az ecet miatt ez a darab valami rozsdásodni kezdett a rozsda meg fogta össze a ruhákat.

     

    És esetleg azt is érdemes lenne megnézd, hogy a dob nem sérült-e valahol, mert lehet hogy ott is utat talált a rozsda.

     

    Csak két tipp

    előzmény:
    sylviekate (1)
    2011-11-18  11:08
  8. 2011. november 18. 12:076.

     

     

    Szia.

     

    Nem  elég  csak  a  mosószertartót  lesikálni.

     

    A mosószertartó  házat is  sikáld  ki. Onnan jöhet  ilyen  rondaság.

     

    Én nyeles  mosogató  kefével szoktam  takarítani,  mert csak  az  fér  bele.

    előzmény:
    sylviekate (1)
    2011-11-18  11:08
  9. 2011. november 18. 12:045.
    Sima mosóport. Talán P*rsil van itthon. Nem tudom pontosan, mert az akciósat szoktuk venni.
    előzmény:
    Csipsz (4)
    2011-11-18  11:55
  10. 2011. november 18. 11:554.
    Milyen mosószert használsz? Nekem ilyet a mosódió csinált...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  11. 2011. november 18. 11:353.
    Néhány hete már csináltam egy ecetes mosást. A férjem szerint azóta foltosak a ruhák. A szűrőre azért ránézek. Köszi!
    előzmény:
    Lilly22 (2)
    2011-11-18  11:14
  12. 2011. november 18. 11:142.
    Csinalj egy mosast ruhak nelkul csak ecettel! Ja es a szurot feltetlenul tisztisd ki! Nekem is pont ez volt mikor elfelejtettem a szurobol kiszedni a koszt.
    előzmény:
    sylviekate (1)
    2011-11-18  11:08

Címlap

top