Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Porcelánt kedvelők ide!

ninamyers
Létrehozva: 2011. augusztus 8. 13:45

Sziasztok!

 

Azt mondják, meg kell érni ahhoz, hogy az ember értékelni tudja a porcelán szépségét.

Rám ez tökéletesen igaz, huszonéves koromban giccsesnek, csicsásnak tartottam őket, de most, 36 évesen lenyűgöz a porcelán tárgyak szépsége, eleganciája.

 

Nagyon szeretnék venni végre egy igazi porcelán étkészletet! Aránylag jó körülmények között élünk, de bizony béna üvegtányérokból eszünk.

 

Persze ez egyszerű ügy, bemegyek egy szaküzletbe, kicsengetek néhány százezer Forintot és megveszem a komplett étkészletet.

Csak most éppen ennyim nincs rá. Egyössszegben úgy 50-60 ezret tudnék rááldozni, majd évente egyszer-kétszer 30-40 ezret, illetve ajándékba is kérhetnék a családomtól alkalmanként pártízezer Forint értékben.

 

Nem tudja valaki, létezik olyan, hogy darabra, vagy kisebb "csomagokban" kapható étkészlet? Nyilván először a tányérokat venném meg, majd később a tálakat, ilyesmiket.

 

Ja, ami fontos: mindenképpen a 3 nagy magyar márkában gondolkodom (Zsolnay, Herendi, Hollóházi).

Létezik ezek között valamiféle sorrend? Egyik drágább, elegánsabb  a másiknál? Vagy nagyjából egy kategória mindhárom?

 

Előre is köszönöm a segítséget!  

 

nina

  1. 2016. június 21. 11:3511.

    Nem feltétlenül kell hozzá "megérni". Szerintem nem lehet sorrendet állítani köztük. Mindegyik más és más. Mindegyiknek megvan a maga varázsa egyedisége és szépsége. Nekem személyes kedvencem a Hollóházi. És mint mondtam "nem kell megérni a porcelánhoz". Egész kisgyermekkorom óta szeretem a porcelánt, régen még a kis figurákat is gyűjtöttem. Megmagyarázni nem tudom, de közel áll a szívemhez az egész, a város, a gyár, (már többször is voltam látogatáson :)) az ott dolgozók, a cég szemléletmódja és persze a termékek is. Mellesleg, nagy hagyományra tekint vissza az egész üzem, ha érdekel titeket, akkor itt el is olvashatjátok: http://www.hollohazi.hu/

  2. Torolt_felhasznalo_727629
    Torolt_felhasznalo_727629
    2011. augusztus 29. 09:0210.

    HAhóóó!

     

    Én is imádom a porcelánt, s bár mindhárom gyártól vannak trófeáim, azt gondolom, nem elsősorban érni kell hozzá, inkább megtalálni a megfelelő tervezőt. Azért, ha csak érdekességként is, nézz szét köztük is!

    Nem csak barokkos van... Az abszolute MAGYAR kedvenc:  http://verdeiporcelain.blogspot.com/
    Kis hazánkban több rendkívül tehetséges fiatal porcelántervező van, s bár azon kívül, hogy egy-egy belvárosi design shop tart ilyet is, nulla a sajtójuk, szerintem sokkal izgalmasabb rájuk vadászni. Modern, használható, egyedi, és sosem lehet tudni, mikor ugrik meg az így sem olcsó készleted értéke.. :) 
    További kedvcsináló:
    http://cerativegroup.blogspot.com/p/fulop-di ana.html

     

    http://www.lubloy.hu/

     

    http://baanta l.hu/Hu_fo.html 

     

    Nagyon szép napot!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. augusztus 28. 13:559.

    Szia!

    ha allitunk sorrendet akkor a herendi, zsolnay es a hollohazi jonnek egymas utan.

     

    En nem otthon elek, de a ferjem nagyon szereti a herendit, igy vettunk egy petrezselymes mintas keszletet amihez megvan minden talalo talak is.

     

    De mi sem egyszerre vettuk, mert ez meg itteni penzzel sem volt olcso 8 szemelyre.

    Mi Mo rol rendeltunk sok mindent de elsore a leveses es lapostanyerok meg egy kaveskeszlet volt amit vettunk.

    Biztos hogy otthon a herendi markaboltokban is vasarolhatok a keszletek ugy hogy nem egyszerre kell megvenned mindent.

     

    Viszont tanacsolnam neked hogy eloszor dontsd el hogy milyen celokra akarod a keszletedet, tehat nagyon unnepelyes, ritka hasznalatra, vagy gyakoribb vendegsegre. Melyik mintatipus tetszik , erdeklodj utana annak is hogy a kivalasztott tipusbol mi es mennyiert vasarolhato stb.

    Nekunk pl. a leveses talat meg kellett rendelni 8 honapot vartunk ra mert extra nagysagban kertuk legyartani.

     

    A zsolnay es a hollohazi is nagyon szep es azt hiszem lenyegesen olcsobb mint a herendi.

     

    Jo vasarlast! 

    előzmény:
    ninamyers (1)
    2011-08-08  13:45
  4. 2011. augusztus 8. 20:598.

    SZia!

    Mindennapi használatra a Hollóházi termékeket ajánlanám.

    Én is azt használom, nagyon jól bírják. Én festetlent vettem, de már a festettből is vannak olyanok, amiket mosogatógépbe lehet tenni. 

    Gyűjtésre a másik két név nagyon jó, de hollóháziban is vannak értékesebb gyönyörű minták. Rengetegféle dolog van amit azonos mintában meg tudsz venni, úgyhogy a megadott adataiddal 3-4 éven belül összejön egy teljes kollekció, ami a Zsolnayról és a Herendiről nem mondható el.

    előzmény:
    ninamyers (1)
    2011-08-08  13:45
  5. 2011. augusztus 8. 16:087.

    A Budagyöngyében van egy Zsolnay Márkabolt,ahol tányérkészlet is létezik (3×6),ez 27 000- 50 000+  körül van,mintától függően.(A csicsásabbak drágábbak,de azok már tényleg olyan túlburjánzóak,mint a Herendi.

    Webshopja is van,képekkel,árakkal,de úgy tudom,személyesen kell átvenni a rendelt termékeket.

     

    http://www.zsolnayshop.hu/shop/index.php?page=browse&action=list&group=1&cat=24&orderby=DESCRIPTION 

     

     

    Darabra is lehet vsárolni a Bulvár Zsolnay márkaboltban,a XIII. ker. Pozsonyi utcában,nem messze a Margit híd pesti hídfőnél.

     

    www.bulvar-zsolnay.hu/  

    előzmény:
    ninamyers (1)
    2011-08-08  13:45
  6. 2011. augusztus 8. 15:546.
    Vannak modernebb Zsolnay-k is,vagy legalábbis sima vonalúak. Nekem a mélykék-fehér  " Messzeség" tetszik, ugyanez zöldben "Oliva" néven kapható.
    előzmény:
    hpiros (4)
    2011-08-08  14:09
  7. 2011. augusztus 8. 14:515.
    Én  hollóházi teáskészletet kaptam először /hajnalka mintásat/, így azt kezdtem el gyűjteni. Sajnos herendi és zsolnay porcelánra soha nem tudok pénzt adni,de szerintem is magasabb kategoria mint a hoolóházi. Viszont a hajnalka mintából már elég sok mindenem összegyűlt,még nászajándékba is kaptam.
    előzmény:
    ninamyers (1)
    2011-08-08  13:45
  8. 2011. augusztus 8. 14:094.

    Szia,

     

    szerintem ez az érettség nem igaz. čn huszon éves korom óta szeretem. 

    nekem anyukámék kezdtek zsolnay-t venni. soha nem tudtak semmit venni nekem karácsonyra mert mindenünk meg van, és ez lett. elöször egy teáskészletet kaptam, majd egy étkészletet, majd egy sütis készletet, és kértem még + 6 tányért mindegyik fajtából ha sokan jönnek. mi mindig használjuk, olyan tállalóba van amiböl könnyü elövenni. ok ha 3-an vagyunk akkor sima tányért használunk, de ha már valaki jön azt veszem elö.

    Herendit mondják elsönek de zsolnay is világszerte ismert a porcelán körkökben. amit sajnálok hogy mondern készletük nincsen. minden készletben ugyan olyan formáju minden.

     

    pl van pár villeroy tányérom és a villeroy und boch  márka között van a new wave ami annyira modren és van köztük sima bögre is nekem kollégáim még irodába is azt használtak. 

     

    nekem ez a fajta van habár nem ikából, de ez nem a legdrágábbak között van, de én az egyszerübbeket jobban kedvelem.

    előzmény:
    ninamyers (1)
    2011-08-08  13:45
  9. 2011. augusztus 8. 14:093.
    Mindhátomból lehet venni darabonként is a márkaboltjaikban, csak válassz ki egy mintát és aztán sorozatosan azt vedd. A Herendi a legértékesebb, dísztárgyakban a Zsolnay és a Herendi azonos kategória. Gyűjtésre jobb az előző.. ha az ízlés a meghatározó nekem a Zsolnay jobban bejön. Viszont a hollóházit szerintem nem érdemes gyűjteni, ha már ennyit rá tudz szánni évente akkor aze lső kettőből válassz.
    előzmény:
    ninamyers (1)
    2011-08-08  13:45
  10. 2011. augusztus 8. 13:532.

     Szia!

     

    Közel sem egykategória :)

     

    1. Herendi

    2. Zsolnay

    3. Hollóházi

     

    Egyes vélemények szerint a Zsolnay értékesebb hosszabbtávon, de kétlem.

    Vásárolj Herendit ha megteheted ( több százezer ft egy étkészlet) (Vilmos herceg is Herendi étkészletet kapott a nemrégen tartott esküvőjére), de ha hétköznapra akarod akkor vásárloj hollóházit, az olcsóbb tucatjellegűbb.

     

     A vaterán, galériasavarián érdemes szétnézni, mert egyedibb szebb dolgokat vehetsz ott mint a márkaboltban.

    előzmény:
    ninamyers (1)
    2011-08-08  13:45

Címlap

top