Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Takarítási tanácsot kérek!

stefi0203
Létrehozva: 2010. augusztus 9. 13:47

Sziasztok!

 

Bár már elég sok éve kell takarítanom, mégis vannak olyan dolgok, amik gondot okoznak.

Néhány takarítási praktikát, ötletet, és tanácsot szeretnék kapni.

 

Légyszi ne nézzetek hülye libának, tényleg kíváncsi vagyok más véleményére, és praktikáira.

 

1, Milyen felmosóval, és milyen tisztítószerrel mossak fel, hogy ne legyen csíkos, foltos a laminált padló, és a járólap?

 

2, Mivel tüntessem el a wc lefolyó részéből a barna elszíneződést? 

( 3 éves csupán a wc csésze, úgy 1,5 évig ecettel tisztára tudtam súrolni, de már nem sikerül. Vettem "Bref Tornádót", de nem tett semmit.)

 

3, Mivel illatosítsam a wc-t?

(A "belelógatós" dolgokat nem szeretem, mert egyszerűen soha nem fogynak el. Pedig éri a vízsugár, de nincs semmi hatása az ilyen illatosítóknak, csak az első pár napban. Egy idő után, amikor már nincs semmi illata, mérgemben kidobom. Próbáltam azt a fajtát, amelyiket rá kell "nyomni" a wc csésze falára, de dettó. Pár napig nagyon jó, majd amikor a wc-t takarítom, akkor a súrolástól lejön, egyébként addig ott díszeleg, de 5-6 nap után nincs semmi hatása. Legutóbb olyan illatosítót vettem, amit csak a helyiségbe kell tenni, golyócskák voltak benne isteni illattal. Ezt 2 hétig éreztem, amikor bementem, majd többé már nem.)

 

4, A koncentrátum feliratú öblítőt ti szoktátok hígítani? Mennyit szoktatok ilyenből a mosógépbe önteni?

 

5, A por alapú mosóport, vagy a folyékonyat szereted jobban? Miért, és mit szoktál venni, ami mondjuk jó áron is van, és jó is?

 

6, Somat mosogatógép tablettát szoktam használni. Ebben van só is. Ettől függetlenül kell még ehhez+sót tennem?

(eleinte tettem, de akkor foltosak voltak az edényeim, poharaim, ha nem teszek, akkor viszont nem foltosak)

 

7, Mi a legjobb a zuhanyfülke tisztítására szerinted? (ha az ecet, azt milyen módon használod?)

 

8, A konyhai mosogatótálcát mivel varázsolod fényesre, foltmentesre?

 

9, A konyhai munkapultot mivel mosod le? (Mosogatószivacs mosogatószer oké, de utána mivel törlöd át, hogy fényes legyen? )

 

Köszönöm előre is!


 

 

 

 

 

  1. 2017. augusztus 9. 09:3161.

    Ha a barna lerakódás eltüntetése mégsem sikerül, vagy esetleg csészecserélésre kerül a sor, akkor szerintem nevezzetek be perem nélküli wc csészére!! Annnnnyival könnyebb takarítani, és nem kell folyton mérgekkel "kényeztetni" a wc-t, ha minden lerakódást el akarsz tüntetni. Elég sokat kerestünk ilyen csészét, szóval belinkelem, hátha valakinek a segítségére lesz:


    https://szerelvenybolt.hu/szaniter/fajanszok/wc-cseszek/m onoblokkos-wc-cseszek/kolo-nova-pro-monoblokkos-wc-csesze-ha tso-kif-perem-nelk-4978


    Amúgy a szódabikarbóna+ecet kombó sem rossz, de nálam nem ért el 100%-os eredményt. :(

  2. Torolt_felhasznalo_676311
    Torolt_felhasznalo_676311
    2010. szeptember 24. 09:4860.

    JaJa a többi. A felmosás a vileda lapos fejjel. Tényleg sokkal szárazabb, mint a régi tekerős.

    Illatosítani a tartályba szoktam néha tenni azt a kék zöld kockát... lidl-ban lehet venni a legolcsóbban. Sose teszek bele lógatóst.

    Öblítőt évek óta nem használok. Ecetet csak. A mosószernek jó illata van. Vegyesen használom. Finomabb kelmékhez folyékonyt, durvábbakhoz port.

    Mosogató: cif.

    Konyhapult mosogatószeres vagy cifes szivacs. Utána áttörlöm mikroszálas anyaggal. 

     

    előzmény:
    stefi0203 (1)
    2010-08-09  13:47
  3. Torolt_felhasznalo_676311
    Torolt_felhasznalo_676311
    2010. szeptember 24. 09:4359.
    Ez a wc barna csík, vagy lerakódás érdekes. Kb 15 éves már a wc csészénk sose volt benne lerakódás, csak mikor egy darabig más lakott a házunkban akkor rögtön nagyon ronda lett :-( nem értettem mitől lehet ez. A megoldás: ecet szódabikarbónával. Pár órára benne hagyod és lemarja a barna vastag rárakódást. Gyönyörű fehér lett ismét.
    előzmény:
    stefi0203 (1)
    2010-08-09  13:47
  4. A21
    A21
    2010. szeptember 24. 08:0958.

    Sziasztok!

     

    Egy kis segítségre lenne szükségem! A párommal megbeszéltük, hogy veszünk egy takarítógépet. Viszont nem tudjuk, hogy milyet. Neki az a vágya, hogy gőzölős legyen, viszont sem ő, sem pedig én nem ismerjük ezeket a masinákat Valaki tud segíteni, mit érdemes megvenni? Több céget is megnéztem, de nem tudunk dönteni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  5. 2010. augusztus 20. 11:3557.

    Már írtam hasznos kedves tanácsokat is, de most mégis kell írnom megint...

     

    Azt hiszem kicsi gyerek mellett nem az az ember fő gondja h csíkos-e a padló vagy sem

    inkább majd annak fogszörülni h minél hamarabb végig "nyald" a felületet...

    Bocs,de  ezt nem bírtam kihagyni. 

    Ne haragudj ha bunkó voltam. 

    előzmény:
    stefi0203 (1)
    2010-08-09  13:47
  6. Torolt_felhasznalo_798270
    Torolt_felhasznalo_798270
    2010. augusztus 20. 09:3956.

    bár látom, hogy egy ideje nem ír senki, én végigveszem a kérdéseidet (nem a hobbim, de azért elvagyunk jól egymással, a takarítás meg én).

     

    a laminált padlót én a Prontó lam.p.-ra felmosójával takarítom, a zölddel. Nem csíkos, de ehhez azért kell (szerintem) jobb minőségű felmosó is. 

     

    A Lidl-ben kaptahó, 16 db-os wc-tisztító tablettát használom (500 pénz, kb). Napi egyet beledobok este vagy reggel, mikor elmegyünk, kellett neki pár nap, de szépen kitisztult a lefolyó. Csak beledobod a vízbe, és hagyod dolgozni. Az illata sem rossz.

     

     illatosítás: illatosítanak azok 3 napnál tovább is, csak az orrunk megszokja, és már nem érezzük annyira. Ne aggódj, ha vendég jön, ő érezni fogja. Nekem eddig legtartósabbnak a domestos bizonyult: 

    http://www.argep.hu/popup.asp?pid=68156568&pnr=10001&foto=1

     

     Én nem higítom az öblítőt, cserébe egy héten egyszer mosok (akkor reggeltől estig), és avégén kimosom a tartályt.

     

    Tyű, én megrögzött hívője vagyok a mosópornak. Olyan Arielt  ( http://www.ariel-info.com/fi_FI/ariel-sensitive-color.html ) használok, amit külföldről hoznak be, 1,35 kilós a doboza, a legkoszosabb ruhákhoz (gyerek, és asztalos férj) is elég 40!!! ml.  Az ára a legbarátságosabb :) Aztán múlt héten éppen nem kaptam belőle, és lefelé konyuló szájjal, de vettem az Ariel gélkapszulájából. Nehezen vallom be, de ugyanolyan jól mos, folt nincs, és vasalásnál puhaságban messziről veri a port. De sokáig használtam a DM mosóporát, azt is nagyon szépen mos. Amit mindig használok a por mellé, az a DM zöld vödrös folttsiztítója. Egy kis gyógyszeres kanállal dobok a por mellé. 

     

    Hát, én használok sót, por, gél, tabletta, minden mellé. 

     

    Zuhanyfülkém meg nincs :)

     

    Mosogató: enyém nem egy nagy márka (blanco). Heti egyszer (hazudok, sokszor elfelejtem) a DM fémtisztítójával áttörlöm, kimosom, szárazra törlöm. 

     

    Munkalapot nem szivacsozom, hanem spriccelek rá konyhai Sanytolt, és vizes mikroszálassal letörlöm. 

     

    Hű :)

    előzmény:
    stefi0203 (1)
    2010-08-09  13:47
  7. 2010. augusztus 9. 21:4155.

    Szia

    Jó sok mindent kérdezel...nos akkor sorjában

    1./Lapos vileda felmosófejjel és a vizbe öntött kupaknyi Prontóval mosom a parkettát és a lamináltat.A felmosófejet kézzel is kicsavarom.Sohasem csikos.

    2./ Chemitat vizkőoldót fél literes flaskával beleönteni,2-3 óra után átdörzsölni.A későbbiekben hetente egy dl.ugyanebből,azonnal átdörzsölni kefével.Ha nem jön le,akkor csak a sósav marad hátra..

    3./Kaphatók illatgömbök,elég hosszu ideig jók,és elég jól is néznek ki.

    4./A koncentrátumot egy rész öblitő,3 rész viz arányban higitom.

    5./Folyékonyat használok,azzal nem fordul elő,hogy a sötét cuccokon foltok vannak mosás után.Állitólag a mosópor adaléka csapódik ki.

    Persilt,vagy Arielt használok.

    6.-/Én is Somatot használok,semmi mást nem kell hozzá.Időnként/havonta átmosom fél dl ecettel üresen.

    7./Zuhanyfülke....ecet ráspriccelve,fél óra mulva szivacs,leóblités.

    8./Ha a rozsdamentes mosogatótlcára gondolsz,akkor dörzsi szivacs,alapos öblités,mikroszálas kendővel szárazra törlés.

    9./Mikroszálas kendőre egy-két fujás protó,alaposan átdörzsölni.

     

    Több helyen takaritok,tapasztalatból mondom,ezek a legjobbak szerintem.

    előzmény:
    stefi0203 (1)
    2010-08-09  13:47
  8. 2010. augusztus 9. 17:0954.

    Nem válaszolok minden kérdésedre.

    Felmosáshoz a HA-RA felmosót használom. ( Nagyon drága, de tartós) Ez egy fém felmosó speciális "felmosóronggyal " Minden padlóra van speciális fajtájú. Én semmi szuper terméket nem használok  tisztítószerekböl.  Pl. ablakpucoláshoz, felmosáshoz is a mosogatószert használom.  Pl. parkettához is.Ebböl  pl. most Palmoliv van itthon. Ha csak kis felületen tisztitok ablakot, tükröt, zuhanyozó oldalát, akkor a sprays ablaktisztítószert használom. Ezen kívül mindenhol a folyékony súrolószert használom legtöbbször , pl. a mosogatóhoz is  néha Clorix-ot is használok átmosásra., a mosogatáshoz használt kefék, szivacsok törlök tisztításához.A mosogatógépemhez az Aldinál vett tablettát használom ( Somat) amiben a fényesítö is benne van. A padlóhoz használhatsz még Frosch semleges tisztítószert is. Nálunk lágy víz van és a WC-hez nem kell semmilyen speciális szer. Ott is a folyékony súrolószert veszem elö. Illatosítószert nem használunk. Van ablak, mindig nyitva van.. Öblítöszert se használok. Utálom az egyenillatot és legtöbb ruhánk pamut, ahhoz nem kell. Ráadásul akadályozza az izzadság beszívódását a textilbe, ezért se ajánlott. Ha nagy ritkán mégis kell harisnya nadrág, müszálas öblítéshez, akkor Lenort veszek. Nem hígítom a koncentrátumot, anélkül adagolom. Ablaktisztóitáshoz lehet tenni a vízbe ecetet vagy spirituszt, de mint mondtam én nem teszek bele csak mosogatószert. Lehúzóval, és konyharuhával dolgozom. A sütöhöz használok csak speciális grilltisztítósprayt vagy zsíroldót.. Mint írtam: a mosogatószer, folyékony súrolószer a fö tisztítószerem és néha a Clorix.  Müanyag konyhabútor tisztításához létezik müanyag tisztító spray is.

    előzmény:
    stefi0203 (1)
    2010-08-09  13:47
  9. 2010. augusztus 9. 16:4253.
    persze nem mandula, hanem mandarin és rozmaringolaj
    előzmény:
    Beagle-bébi (52)
    2010-08-09  16:39
  10. 2010. augusztus 9. 16:3952.

    én nagyon elégedett vagyok a Frosch termékekkel, sokkal kíméletesebbek (a kezemhez és a környezethez is), mint a méregerös vegyszerek, viszont hatásfokban sokkal jobb.

     

    a wc-be vízkö ellen én is a tablettát rakom (lidl), hetente 1* belerakom, egy éjszakát állni hagyom, majd megkefélem. az egyik wc-nk "emeletes", tehát nam a lukba érkezik a termék, hanem a porcelánra, oda morzsolok egy kicsit a tablettából, vízzel elkeverem, s hagyom állni.  a perem alatt a frosch levendulás wc tisztítót használom, az egész lakásban érezni az illatát, s a levendula is baciölö. illatosítás: a tartályba dobom a kék korongot, Lidl-amíg kék a víz, addig illatozik.

     

    a felmosáshoz ecetes tisztítót, az aldiban veszem, bims márkájú. a froscht erre nem szívesen, mert habzik. zuhanykabint szintén ezzel. meg sokszor a mosdókat, kádat, wc-t is.

     

    egyébként nagyon-nagyon jól tísztít, fertötlenít, és csillogóvá varázsol, minden felületen (pl csaptelepek, csempe, padló) pár csepp TEAFA-olaj. iszonyú büdös, de amint megszárad nincs illata, csak a csillogás marad utána.

     

    konyhapult: ablaktisztító + papírtörlö. Ablaktisztítóbol is a froscht használom.

     

    és amiröl nem szabad megfeledkezni: rongy. óriási különbség van rongyok között, érdemes a mikroszálast venni (Lidl, aldi, nem kell drága). sokszor sima vízzel áttörlöm a csempét, csaptelepet, s gyönyörü lesz. ablakot, tükröt azóta ronggyal mosok, amióta rászoktam a mikroszálasra. az újságpapír karcol, a papírtörlöböl rengeteg kell és a gumis lehuzoktól csíkosak maradnak

     

    mosogatógéppel én is küzdök, hol ilyen, hol olyan, én rakok sót is bele, de nem használok drága tablettát. a legtöbbet ér, ha gyakran kipucolom a szüröjét, és a forgókarokból tüvel kiszedem a beleragadt ételmaradékot.

     

    mosószer: csakis folyékony, utálom a szétszóródott port. :-) öblítöt használok, nem higítom, de egy idöben mandula és rozmaring olajat csöpögtettem, fél deci vízbe, s illatos volt minden. barátnöm pici ecetet rak öblítés gyanánt.

     

     

    én régebben kipróbáltam minden új terméket, és tényleg szuperek voltak, pár hónapig. aztán már nem értek semmit. állítólag amig rászokik az ember, addig jó, mert töményebb, utána hígítják, s ezért nem olyan jó már. nem érdemes drága pénzt beleölni, a rongyon és a felmosófán nagyon sok múlik! :-)

    előzmény:
    stefi0203 (1)
    2010-08-09  13:47
  11. 2010. augusztus 9. 16:2751.

    IGen, arra gondoltam:)

    És igen, szvsz. megéri az árát. Arról nem is beszélve, hogy alaposabban fel lehet vele mosni.

    előzmény:
    stefi0203 (18)
    2010-08-09  14:30
  12. 2010. augusztus 9. 16:2550.

    Bocs, rosszukl fogalmaztam, nem voltam érthető:(

    Szóval van, aki az öblítő koncentrátumot egy falkonban előre felhígitja, és amikor kell, akkor használ belőle.

    szóval erre értettem, hogy veszít az ilaltából.

    Én higítom, de közvetlenül az adagolóba töltés előtt.

    előzmény:
    ativeclod (17)
    2010-08-09  14:29
  13. 2010. augusztus 9. 16:0849.
    huha...mondjuk ez nem a beng családba tartozik,simán a vizkő oldókhoz ami eleinte volt,csak erre rá van írva hogy 5x töményebb
    előzmény:
    ardian (47)
    2010-08-09  15:46
  14. 2010. augusztus 9. 15:5348.

    Szia

     

    2, Mivel tüntessem el a wc lefolyó részéből a barna elszíneződést?  

    Ezzel én is küzdöttem egy időben, gyengébb esetben a Mr.Muscle lefolyó tisztító is jó, de ami tényleg leviszi az a sósav. Hogy ne nagyon találkozzunk vele, úgy szoktam, hogy este lefekvés előtt fél flakonnal beleöntök (nem kell a vizet kivarázsolni előtte), aztán reggel csak lehúzom a wc-t. Ha nem visz le mindent, akkor esetleg újra lehet próbálkozni, de nekem eddig bevált. Ja és tescos, olcsót vettem.

     

    Wc illatosítás nálunk nem igazán működik, többnyire nyitva az ablak, így nem érződik az illat sem és szag sem. Vagy van légfrissítő sürgős esetekre.

     

    A koncentrátum öblítőt nem szoktam hígítani, egy adag ruhához egy kupakkal öntök. 

     

    Folyékony ariel mosószert használok, mindig akciósan veszem nagyobb tételben, így nem olyan drága. Régebben ariel port használtam, aztán egyszer egy sötét adag ruhán szépen ottmaradtak a fehér pöttyöcskék. Ekkor váltottam folyékonyra. 

     

    Mosogató tálcához nekem legjobban a  ferrolux vízkőoldó vált be. A fürdőszobai esetleges vízkövekhez is ezt használom. Igaz, hogy wc tiszító néven fut, hát ahhoz is jó. :)

     

    Laminált padlónk, mosogatógépünk és zuhanyfülkénk nincs, a konyhapultunk pedig matt. :)

     

    előzmény:
    stefi0203 (1)
    2010-08-09  13:47
  15. 2010. augusztus 9. 15:4647.

    Biztosan azonnal letörlöd stb, de nekem a férjem egyszer nagy lelkesedésében kifehérítette a fúgákat. (Magának kereste a bajt, neki kellett újrafúgázni.)

     

    Nekem a mosógépszerelés után a mosókonyhábban sikerült kifehérítenem a cillit bang-gel a bézs fúgát, de ott nem olyan zavaró. :-)

    előzmény:
    görbetörpe (43)
    2010-08-09  15:34
  16. 2010. augusztus 9. 15:3946.
    Elfelejtettem még írni a poralakú mosószerről,hogy az is befolyásolt a használatánál,hogy a por az nem tiszta mosópor,hanem valamit "adagolnak"hozzá.Ez is közrejátszott abban , hogy áttértem a folyékonyra,de lehet,hogy már ezt is manipulálják,amit nálunk lehet kapni az nem az a mosószer,amit külföldön ugyanezen márkával árulnak.......
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  17. 2010. augusztus 9. 15:3845.
    erre én nem is gondoltam, bár nekünk nem is színes a fuga.
    előzmény:
    ardian (42)
    2010-08-09  15:30
  18. 2010. augusztus 9. 15:3644.

    Szia!

    1. Én a Sofix ápolót használom vízzel hígítva,Dm-ben vett puha ruhával,amit jól kicsavarok és figyelni,hogy milyen irányból törlöd át.

     

    2.Hipokloritos tiszítót használok ami E.Colli ,Salmonella,és Listeria baktériumokra is jó,csak beleöntöm,várok és ennyi.

     

    3.A Lidl-ben lehet kapni W5 márkajelű termékeket,amiknél érdemes szétnézni.....Kék -rózsaszín vízkőoldó amit a tartályba lehet tenni és illatos.Van nem tablettás,hanem olyasmi formájú amilyen az új Ariel mosószer-kapszula és ezt is a tartályba kell tenni .

     

    4.Hígítani szoktam,de nem olyan arányban ahogy rá van írva,kevesebb vízzel ,viszont előtte a tartályba ecetet öntök,mert az öblítő után lerakódás képződött az adagolóban amit nehéz kitisztítani,mosógépe válogatja,az enyémet nehéz kitisztítani és ezért is választottam és még azért,mert az ecet puhítja a ruhát,főleg a törölközőknél vettem észre.

     

    5.Sokáig port használtam,de a színes ruháknál volt,hogy mosópor folt maradt és úgy gondoltam,hogy e por tovább tart......Váltottám már pár éve a folyékonyra,most a kapszulással mosok,nekem bevállt.Többféle mosóporral kisérleteztem,de vagy a mosógép lett ocsmány szürke utána,vagy a ruhát nem éreztem elég "tisztának".

     

    6.Mosogatógépem nincs,nem is lesz,megmaradok a kézi mosogatásnál.Ketten vagyunk már,a lányok családot alapítottak,amikor mind együtt vagyunk akkor kicsit több az edény.Azt tapasztaltam az elmondásokból,hogy kevésbé szennyezett edénynél praktikus,de fazekak stb.-nél már kézzel kell suvickolni.Én a fazekakat úgy szeretem,ha a külső-belső oldala "hasonló"és nem úgy,hogy sokakat a külső nem érdekel.Bocs.....

     

    7.Zuhanyfükénk van,15 %-os ecet-víz keverékét használom,amit ráspriccelek,állni hagyom és meleg vízzel leöblítem.Állítólag a meleg víz taszít.Volt egy pár kísérletem,Ajax márka,illatos volt és jó is,legközelebb már nem volt kapható,új készült,ami már nem volt olyan.Jó még a Frosch márka is ecetes,de ha van ecet amit lehet hígítani,akkor minek adjak ki ezért ennyi pénzt,mikor a felébe kerül az ecet.Sokan nem szeretik a "szaga"miatt,pedig kitünő baktérium ölő,nem kell a 20%-ost használni,hanem a gyengébbet.A 20%-ost a vizes porszívónál használjuk és nem tapad a por a tartály falához.

    Amikor főzéskor nagyobb az olajszag,akkor is ecet-víz keveréket használok kis tálkában a tűzhelyre helyezve.Télen pedig a párásítóba is használunk ecet-víz keveréket,baktériumölő.....

     

    8.Krómozott mosogató tálcám volt,a vízkő miatt nem győztem suvickolni,visszatértem az emeletes műanyagra,amit a Hipokloritossal tisztítok,nehezen hozzáférhető helyeknél fogkefével segítve....

     

    Mosásnál még annyit,hogy a mosási praktikáknál olvastam,hogy kevesebb mosópor kell,ha mosószóda-mosószappan keveréssel használom a folyékony-vagy por mosóport és környezetkímélő is.Nem rendszeresen,de alkalmazom,attól függően,hogy kapok-e mosószódát,mert elég nehezen jutok hozzá,nem mindenki forgalmazza.

     

    Remélem,hogy valamelyik praktika beválik Neked is és sikeresen alkalmazod majd,de ami nekem jó-az nem biztos,hogy Neked vagy másnak "szimpatikus".

    9.Nekem nem fényes hatású,így nem okoz gondot,ezt is szoktam a Hipokloritossal ,hiszen a konyhát is szeretik a baktériumok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  19. 2010. augusztus 9. 15:3443.
    semmi ilyet nem tapasztaltam,kék fuga kék maradt
    előzmény:
    ardian (42)
    2010-08-09  15:30
  20. 2010. augusztus 9. 15:3042.
    Zuhanyfülke, amennyiben csempés a "háta", és színes a fúga, vigyázni a cillittel, ecettel, mert a színét eltünteti!!!!!!!
    előzmény:
    görbetörpe (37)
    2010-08-09  15:22
  21. 2010. augusztus 9. 15:2941.
    Nekem ami bevált: ecet és szódabikarbóna gyakorlatilag mindenre. A szódabikarbónát kis vízzel pépesítem és ezt használom "súrolószerként".
    előzmény:
    stefi0203 (1)
    2010-08-09  13:47
  22. 2010. augusztus 9. 15:2740.
    Egy tapasztalat a wc-hez:perem alatt hiába kotáljátok a wc kefével,gumikesztyű szivacs domesztosz és sika,akinek az illatosítók ellenére büdi is van,sosem gondoltam volna mi van ott....egyszer vettem egy nevenincs német márkájú habot amit a perem alá kell fújni szépen oda tapad le szedve a trutyit,meg döbbentem mit hzott le.mivel azóta olyat nem tudtam be szerezni,a bref hab meg a nyomába sem érhet,gumikesztyűzök....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_908654
    Torolt_felhasznalo_908654
    2010. augusztus 9. 15:2539.

    1, Nincs laminált padlóm, a konyhai járólap ecetes tisztítószerrel nem szokott foltos lenni, Vileda felmosóval.

     

    2. Ilyenhez még nem volt "szerencsém", de ha vészes a dolog, a sósav mindent lehoz, bár nem vagyok a híve.

     

    3. A wc csészébe semmit nem lógatok bele, nincs semmilyen szaga, csak a tisztaságé. A helyiségben időkapcsolós illatosítót használok.

     

    4, Öblítót nem használok, amitt itthon mosok, azt ecettel öblítem, mert nem szeretem a műszagokat. Kivétel ez alól az ágynemű, azok mosásánál Ecovert használok és nem higítom.

     

    5, Mosóport vásárolok, jelenleg Tide nevűt használok, a fehér ruhákhoz plusz mosószódával. Most vettem 1800-ért 4 kg-ot.

     

    6, Feltételezem, nem kell hozzá külön sót tenni, ha egyszer tartalmazza. Én nem szeretem a tablettákat, ugyanazt a hatást érem el Metrós mosogatóporral, dm-es sóval és öblítővel, fillérekért.

     

    7. Ecetes vagy citromsavas tisztítót használok a fürdőszobában is. Flakonból spriccelem, kicsit állni hagyom, letörlöm és kész. A szódabikarbóna is jó, főleg dugulásra.

     

    8, Gránit mosogatóm van.

     

    9, Fa munkalapom van, azt nem kell fényesíteni. 

    előzmény:
    stefi0203 (1)
    2010-08-09  13:47
  24. 2010. augusztus 9. 15:2438.

    ja, hogy erre gondolsz.....

    domesztosz, állni hagyni egy ideig, tuti lejön

    előzmény:
    stefi0203 (31)
    2010-08-09  15:12

Címlap

top