Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vízszivattyú nem szív:(

Nyiffancski
Létrehozva: 2009. május 17. 10:03
Sziasztok. Vettünk egy vízszívattyút, a csövet a kútba kell dugni és fel kell tölteni egy lukon vízzel a gépet, így működik. De csak néha működik, néha szívja a vizet néha nem, néha krahácsolva, mintha levegős lenne, pedig színültig töltjük és elvileg nem tud levegő menni bele sehol, minden jól rá lett csavarva. Tegnap 2 órán keresztül próbálkoztunk, de sehogy sem indult el a szívattyúzás ( a motor zúgott csak), máskor meg néha elsőre elindul. Nem tudom mit csinálhatunk rosszul, elvileg mindent a használati utasítás szerint csináltunk. Ért valaki ehhez? Köszönöm szépen előre is!
  1. 2015. november 27. 16:3713.
    Sziasztok! tartályos szivattyúm van,volt már amikor el engedte a vizet és a motor csak simán búgott,de tölcsérrel az után töltőjén vizet töltve bele vissza tudta szívni,és működött.-de most kifogott rajtam,ismét el engedte a vizet és nem kapja fel,pedig már vagy két vödörrel után töltöttem,és a motor hangja sem változik,csak simán búg folyamatosan,az istennek sem jön az a fütyűlős hang amiből lehet hallani hogy fel kapta a vizet.-aki tud segíteni,előre is köszönöm.   
  2. Torolt_felhasznalo_320580
    Torolt_felhasznalo_320580
    2009. május 17. 12:3612.

    Szívesen.

    A lábszelepnek az a feladata, hogy lezárjon, mikor abba marad a szívás, és ne engedje leürülni a vízoszlopot a szívócsőből. Szerintem nem lopták ki a boltban a gumilapkát ( akkora, mint egy 20 forintos érme ), hanem szállításkor is fennragadhatott a lábszelep felső részén. De előfordul, hogy nem gumilapkás a visszacsapó, hanem egy golyó van benne. 

     

    Érdemesebb egy nem gagyi rézlábszelepet venni, és azt rászerelni a szívócső aljára.

     

     

    előzmény:
    Nyiffancski (10)
    2009-05-17  11:50
  3. 2009. május 17. 12:2511.

    Menjetek el a Praktikerbe és nézzetek meg egy másikat, hátha.....

    Amúgy esélyes, hogy kilopják belőle a cuccost.

    Remélem nincs messze tőletek.

     

    előzmény:
    Nyiffancski (10)
    2009-05-17  11:50
  4. 2009. május 17. 11:5010.
    köszönöm szépen a részletes választ! Ezek szerint az lehet a probléma, hogy semmilyen szelep nincs a szívócső alján, csak egy üres szűrő. Vajon kilopták a Praktikerben belőle, vagy direkt adtak ilyet nekünk? hm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_320580 (9)
    2009-05-17  11:27
  5. Torolt_felhasznalo_320580
    Torolt_felhasznalo_320580
    2009. május 17. 11:279.

     

    Szia!

     

    A vízbe engedett szívócső alján van a szűrő a lábszeleppel. Lényeges, hogy a szívócsőrendszer teljesen tőmített legyen, az az ne kapjon fals levegőt. A vízszint nem lehet mélyebben a szivattyútól, mint 7 méter!!!

    Úgy jó, ha a szűrőkosár mindig a víz alatt van legalább fél méterrel.

    A víz ismeri a fizikát!

     

    Az a luk ahol feltöltitek vízzel a szívattyú testet és a szívócsövet, az legyen lezárva mikor elindul a szívattyú! A szivattyú nyomócsöve, mindig magasabban legyen induláskor, mint a szívattyútest, vagy pedig zárt nyomócsővel indítsd el. Majd ha már forog a szívattyú, akkor kell lassan nyitni a nyomó oldalt.

    Ha a szívattyú szívócsöve nem jól tömít, akkor a fals levegő miatt elejt a szívattyú és krákogóhangot ad, az az kavitál. Ez nagyon káros a járókerékre, akár el is törhet.

    előzmény:
    Nyiffancski (1)
    2009-05-17  10:03
  6. 2009. május 17. 11:108.
  7. 2009. május 17. 11:077.

    találtam egy képet is a pontos típusról:

     

    http://www.chinapumps.com/english/product-show2.asp?cate=79&id=416

     

     

    előzmény:
    Nyiffancski (1)
    2009-05-17  10:03
  8. 2009. május 17. 10:536.
    Van a végén egy szűrő, de az nem zár visszafele szerintem, mert csak egy műanyag rács. A kút meg jónak tűnik, van benne víz legalábbis. Garden xkj801p a típusa. De a csövet külön vettük hozzá a szűrővel, lehet, hogy akkor nem jót vettünk, ezt a praktikeresek ajánlották hozzá pedig.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237725 (5)
    2009-05-17  10:45
  9. Torolt_felhasznalo_237725
    Torolt_felhasznalo_237725
    2009. május 17. 10:455.
    Nekünk is ilyesmi szivattyúnk van, Alko márkájú. 2 éve használjuk. A cső ami lent van a kútban, annak a végén van szűrő? Ez visszafele zár is, ha jól tudom, hogy ne follyon ki a csőből a víz. Ha nincs rendesen feltöltve, volt hogy nekünk is hasonlóan ment. Feltölteni volt, hogy 10 percig is tartott. Amúgy hibátlanul műúködik. Milyen fajtájú a szivattyútok?
    előzmény:
    Nyiffancski (1)
    2009-05-17  10:03
  10. Torolt_felhasznalo_299177
    Torolt_felhasznalo_299177
    2009. május 17. 10:224.
    Nem lehet, hogy a kúttal van baj, nem a szívattyúval?
    előzmény:
    Nyiffancski (1)
    2009-05-17  10:03
  11. Torolt_felhasznalo_752367
    Torolt_felhasznalo_752367
    2009. május 17. 10:153.

    szia

    hol vetted? a Sarga piacon?

    előzmény:
    Nyiffancski (1)
    2009-05-17  10:03
  12. 2009. május 17. 10:122.
    Na ez szivás a javából.
    előzmény:
    Nyiffancski (1)
    2009-05-17  10:03

Címlap

top