Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

CSALÓK

zsazsa40
Létrehozva: 2005. december 7. 10:24

Közlemény!!!

 

A Siketek és Nagyothallók érdekvédelmi Szervezete felhívja minden jószándékú embertársunk figyelmét arra, hogy  Székesfehérváron és környékén (de gondolom több városban is) gyűjtést kezdeményeztek ismeretlen személyek "süket-némák" számára.

 

Tagjaink siketek és nagyothallók, a "süket-néma" megjelölés sértő, és helytelen szóhasználat mutatja azt, hogy a gyűjtést végzők semmilyen kapcsolatban nincsenek a hallássérültek közösségével.

Több helyen tapasztaltuk a gyűjtés szórólapok, illetve tárgyak (kulcstartók) átadásával.

A hallásérültek nevében ezúton nagyon határozottan elzárkózunk ettől a kezdeményezéstől.

 

Székesfehérvár, 2005. december 7.

 

(Köszönöm, hogy elolvastad. Zsazsa)

 

  1. 2005. december 7. 12:157.
    Igy van. Hozzám is állandóan jönnek, ilyen-olyan adományokért. Nagy mázlijuk, hogy a siketek nevében még nem csöngettek be hozzám. De remélem, hogy egyszer személyesen kísérhetem el őket a rendőrségre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_432508 (6)
    2005-12-07  12:09
  2. Torolt_felhasznalo_432508
    Torolt_felhasznalo_432508
    2005. december 7. 12:096.
    Nekem erről az jut eszembe, hogy ilyentájt megszaporodik azoknak a kéregetőknek a száma is, akik valamilyen műtétre gyűjtögetnek beteg gyerekek számára. Mutogatják a fényképeket a gyerekekről, a saját "igazolványukat", sőt hivatalos iratot arról, hogy a helyi rendőrség tud róluk, az iraton pedig hivatalos rendőrségi bélyegző. Az a baj, hogy akik valóban a gyerekek számára gyűjtenek, a sok csaló miatt már hiteltelenné válnak... Kövezzetek meg, én még sosem adtam ezeknek. Pontosabban egyszer, aztán a híradóban néhány nap múlva a kéregető által említett kórház felhívta a figyelmet, hogy semmilyen gyűjtést nem szervezett...az lenne a legokosabb, ha a pénzszerzés ilyen formájától minden alapítvány elhatárolódna. Van más módja is, pl. az adók 1 %-a vagy MEGBÍZHATÓ középületekben elhelyezett urnák (nem a McDonalds!).
    előzmény:
    zsazsa40 (5)
    2005-12-07  12:01
  3. 2005. december 7. 12:015.

    Tudnotok kell, hogy siket emberek nem vállalnak ilyen "munkát". Pontosan a kommunikációs akadály miatt nem tudnak, és nem is akarnak ilyen módon pénzt gyűjteni.

    Zárt közösség, és legtöbbjük kerüli a hallók társaságát. Amennyiben segítségre van szükségük, megkeresik az érdekképviseletet, tolmácsot kérnek, és együtt felkeresik az illetékes hivatalokat.

    A vonaton kulcstartóval kolduló hapsi már menekül ha meglát, mert minden találkozás alkalmával elzavarom. Ezt a szórólapot tegnap kaptam, az átadó pechjére a lányom kezébe nyomta, aki szintén jelel, és valamennyire már ismeri a siketek világát. Jön a karácsony, és ezt a csalók kihasználják. Az emberek ilyenkor könnyebben adakoznak. Mit bánom én, ha odamegy és elmondja, hogy rossz helyzetben van, segítsenek neki. DE ne hivatkozzon egy olyan emberekre, akikhez köze nincs.

    előzmény:
    SSszonja (4)
    2005-12-07  11:47
  4. 2005. december 7. 11:474.

    akkor ez a kulcstartózás kamu volt? szerencsére nem adtam nekik soha. Az tűnt fel egyszer, hogy a srác aki kéregetett tök jó Nike cuccokban volt! Meg is jegyeztük a barátommal, hogy na egy ilyen Nike télikabát lehet vagy 30 ezer, ő meg kéreget itt....

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2005. december 7. 11:133.

    Tudom. az a kulcstartózás. De most megjelent egy újabb, a szórólap. Szövege a következő:

     

    Csak az önök segítségével tudjuk és és a gyermekeim átvészelni ezt az......... (nem tudom, ide mit akartak írni)

    Megkérem Önöket, vegyék meg nekem a a "süket-néma" szótárt és segítsenek ahogy a szívük mondja. Mosolyogjanak kérem és adjanak amennyit akarnak.

    Piros, A5-ös méret és a Daktil ABC van rámásolva.

    előzmény:
    seshat (2)
    2005-12-07  11:10
  6. 2005. december 7. 11:102.
    ez nem újdonság kb 5-6 éve biztosan ez megy...vonaton, étteremben stb
    előzmény:
    zsazsa40 (1)
    2005-12-07  10:24

Címlap

top