Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogszabályozós felnőttek

salsa
Létrehozva: 2005. március 3. 10:33
Sziasztok!
Végigolvastam a fogszabályozós topicokat. Most azért indítottam új topicot e témában, mert kíváncsi vagyok a tapasztalatokra. Én 30 leszek, 14 évesen volt állandó fogszabályozóm, utána éjszakai is. Hordtam becsülettel, most ismét korrekcióra szorulnak a fogaim. A fogorvosom nem tanácsolja felnőtt korban, mert a csontok már megálltak a növésben és nem igazán lehet maradandóan korrigálni.
Azon kedves nlcafésok véleményére vagyok kíváncsi, akik szintén felnőtt korban estek át ezen és már letették az éjszakait is. Szépen a helyükön maradtak a fogaitok, vagy van, akinek már esetleg kezd a kiinduló állapotra visszaállni?
Megéri-e a sok 10e Ft-ot rászánni vagy ablakon kidobott pénz? A fogorvosok miért ajánlják? Tényleg végleges vagy ők is pénzből élnek?

Köszi mindenkinek.
  1. 2016. augusztus 11. 08:1725828.

    Sziasztok :-) Tudnatok nekem olyan fogszabis dokit ajanlani Budapesten es kornyeken aki szombaton is rendel? Nemetorszagban (Karlsruhe-ban) elek es sajnos kint brutal dragak a fogszabalyzok igy otthon csinaltatnam meg es rendszeresen hazajarnek...mivel itt meg abba se mennek bele hogy Magyaorszagon megcsinaltassam a keszuleket es Nemetorszagban "kezeltessem" magam...esetleg ha van hasonlo helyzetben levo sorstarsam varom jelentkezeset!!! :-)) Koszonom szepen!!!

  2. 2016. július 1. 18:5825827.

    Sziasztok!


    Jó pár éve rendszeresen írogattam ide, gyűjtöttem a tapasztalatokat, mert én is szerettem volna fogszabályzót.
    Nos, úgy alakult, hogy lassan két éve fogszabályzós szakrendelésen dolgozom asszisztensként, illetve pár hete már dentálhigiénikusként is.
    Plusz: végre van fogszabályzóm. Kemény másfél hete. 
    Ja: és 39 éves vagyok.

    Boldog vagyok, mert bebizonyosodott végre, hogy tényleg a fogászat az én hivatásom, nem hiába küzdöttem annyit érte. Nagyon szeretem a munkámat, a munkahelyet, a munkatársakat. Minden nap örömmel megyek be dolgozni.
    És boldogan viselem a fogszabályzómat.

    Szóval ezentúl ismét fogom látogatni ezt a fórumot. Már lesznek/vannak személyes tapasztalataim is.  
    Ha esetleg szakmai kérdésetek van, szívesen segítek abban is.

  3. 2016. március 2. 18:0625826.

    Kedves Mrneutral,


     


    Miért nem a FB oldalára írod, hiszen ott (is) agyon dicsérik! Legfőképpen a gyerekei. (röhögök)  


    https://hu-hu.facebook.com/pages/Dentokorrekt/31338841542 0250


     


    Legyetek bátrak oda is kiírni a véleményeiteket, higgyétek el az jobban fáj neki!


     


    Ha már ilyen sokan vagytok, miért nem fogtok össze, vagy miért nem léptek fel keményebben?



     


    Neked milyen problémád volt vele? Mész még hozzá? Vagy miben maradtatok?

    előzmény:
    mrneutral (25825)
    2016-02-21  12:45
  4. 2016. február 21. 12:4525825.

    @btami90, Blackk Cat, timcsee


    Úgy látszik, nem vagytok és én sem vagyok egyedül. Csak csatlakozni tudok az elégedetlenek táborához, én is rosszul jártam vele.


    Otthagytam nála egy zsák pénzt, eredmény nélkül. A viselkedéssel, hozzáállással kapcsolatos véleményeket én is tapasztaltam.


    Az utóbbi években sajnos több rossz döntést hoztam. Ezek közül az egyik, hogy őt választottam, a másik, hogy nem hagytam ott, amikor először elkezdtem kételkedni a kezelésem menetében (már 3-4 hónap után).


    Nem értem, miért tartottam ki a rendelője mellett, többször is akartam váltani, amikor úgy voltam vele, hogy annyira kihozott a sodromból, legszívesebben ráborítanám az asztalt. Gyakorlatilag csak abban bíztam, hogy a végén biztosan minden OK lesz, hát nem volt elég, de ezen a fórumon régen annyian dicsérték...

  5. 2016. február 21. 01:0925824.

    Nem OEP-et írtam, hanem EP-t, azaz egészségpénztárat.


    Én pl. a Dimenziónál vagyok. Kb. tökmindegy, melyik. Ha kiválasztottad a fogszabályzós dokit, akkor kérdezd meg, neki van-e valamelyikkel szerződése. Ha igen, akkor azzal szerződj Te is. Ha nincs, akkor rá lehet kárdezni, hogy kötne-e. Enyémnek pl. nem volt a Dimenzióval szerződése, de mondta, hogy persze, nem áll semmiből: alá kell írnia egy szerződést, ami rá nézve nem tartalmaz semmi vad dolgot, pénzébe nem kerül.


    Arra is figyelj, hogy adóvisszatérítés csak saját befizetés után jár. Tehát ha munkahelyről pl. Cafeteria keretében kapod, akkor az után nem. Azért nem mindegy: pl. befizettem a másfél év alatt + leszedés nagyságrendileg 280.000 Ft-ot, ebből 56.000 Ft-t visszakaptam. (Magát a készüléket kuponakcióban vettem fél áron, így azt nem lehetett elszámolni.)

    előzmény:
    Ketszabo (25823)
    2016-02-17  19:34
  6. 2016. február 17. 19:3425823.

    Köszönöm szépen a válaszaid, egy tünemény vagy :) Finoman kipuhatolózom majd a lehetőségeket, aztán meglátjuk. Szerencsére a rendes fogorvosom rettentően jófej, ő maga ajánlotta fel, hogy szívesen segít, ha esetleg húzni kell fogat, vagy fúrni, úgyhogy ő valóban "tapsolna örömében", hogy a kedves első válaszoló szavait idézzem :) Rajta legalább nem múlik.


    Az OEP-es rész különösen sokat segített, sajnos a családban az étkezési utalványon kívül a "legextrémebb" dolog a SZÉP kártya, így eszembe sem jutott ez az opció, de mindenféleképpen utána járok.


     


     

    előzmény:
    évi* (25821)
    2016-02-17  15:36
  7. 2016. február 17. 15:4225822.

    Valamiért már én kaptam tőle hasonló jellegű okítást, már nem emlékszem a pontos témára... :-)

    előzmény:
    Ketszabo (25819)
    2016-02-17  14:22
  8. 2016. február 17. 15:3625821.

    Szerintem ezt a kérdést nyugodtan fel lehet tenni a fogszabályzós orvosnak konzultáció alkalmával. Persze nem úgy, hogy arácba vágod, hogy neked úgy olcsóbb lenne, hanem úgy, hogy van bevált orvosod, akihez jársz javíttatni, stb.


    Régebben jártam egy rendelőbe, ott minden szakterület képviseltette magát, fogszabályzós is. Ha ott rakattam volna fel a fogszabit, akkor kellemetlen lett volna nem ott javíttatni.


    Ahol végül a fogszabit felrakták, az egy fogszabályzó szakorvos asszisztenssel, és nem egy több fős intézet. Ahogy írtam, ő mondta, hogy kérésemre javít, de kicsit sem bánja, ha a javítást máshol intézem, és ő addig foglalkozhat a szakterületével a fogszabályzással.

    előzmény:
    Ketszabo (25820)
    2016-02-17  14:29
  9. 2016. február 17. 14:2925820.

    Szia Évi! :)


    Köszönöm a válaszod, nagyon sokat segítettél :)


    Látszólag rendben vannak a fogaim, ezért is nézettem meg az orvosommal, viszont sajnos a torlódás miatt nem "látja" minden fogam rendesen, így van 1-2 gyanús dolog, amit viszont sajnos csak röntgen segítségével tud megállapítani. Nagy dolgokról nincs szó, inkább tömés jellegű. Ahova mennék szabályoztatni, ott viszont benne van a röntgen is az árban, de természetesen ez az ajánlat nem tart a végtelenségig. Főként ezért is tettem fel a kérdést, mert nem tudom, hogy inkább elmenjek-e előtte külön röntgeneztetni is és úgy javíttatni az esetleges dolgokat, amennyiben még beleférek az időbe, vagy kalkuláljak a magánorvosi költségekkel, ha kiderül, hogy fúrni, húzni kell?


    Szerencsére a havi, illetve a többi költséggel meg tudok bírkózni, csak így az eleje elég húzós még magában is :)

    előzmény:
    évi* (25816)
    2016-02-15  07:05
  10. 2016. február 17. 14:2225819.

    Köszönöm az überintelligens válaszod :) Nem tudom hány éves vagy, de nagyon sajnálom, hogy az alapvető kommunikációs normákat nem tudták átadni Neked a "hozzátartozók"! (a "listát" természetesen képletesen értettem, nem szó szerint)


     

    előzmény:
    mickamacka (25815)
    2016-02-15  00:20
  11. 2016. február 15. 11:4725818.

    Írtad, hogy diák vagy, tehát a kis dolgok is számítanak:


    Azt mindenképp gondold át, hogy biztos, hogy minden hónapban ki tudod-e fizetni az aktiválás árát.


    Azt se felejtsd el megkérdezni, hogy levételkor milyen kötlsgeid lesznek. Nekem 80.000 Ft-ba került a levétel, mert akkor eltávolította a fogköveket, kaptam alulra és felülre is retainert + felülre éjszakai fogszabályzót. És nem jártam egy kifejezetten drága dokihoz.


    Másik: Ha úgy döntesz, hogy belevágsz, akkor mindenképp érdemes Egészségpénztárral szerződni, ha még neked, vagy szüleidnek nincs. A saját befizetés után ugyanis 20% adóvisszatérítés jár. Ez így néz ki a valóságban: EP szerződést kötsz. Erre befizetsz egy összeget. Dokinál fizetsz, számlát kapsz, beküldöd EP-hez, összeget megkapod. Adóbevalláskor EP-s számlára utalja a NAV az EP-n átfuttatott összeg 20%-át.


     

    előzmény:
    Ketszabo (25814)
    2016-02-11  13:06
  12. 2016. február 15. 11:3225817.

    Nem értem, miért kéne egyáltalán a fogszabis dokival megbeszélni, hol rakatod rendbe a fogaidat?


    Ezt úgy csinálnám, hogy rendberakatom, amit kell, ott, ahol szeretném, vagy a pénztárcám engedi. Ha ez megvan, akkor elmegyek konzultációra a kiválasztott fogszabályzó szakorvoshoz.


    Ha menet közben húzni kell fogat, azt úgysem érdemes előre. Nekem az egyik szemfogam annyira nem fért el, hogy miatta kellett húzni egy 4-est, de ez úgy történt, hogy felrakták a fogszabályzót, elindították hátrafelé a szemfogat, és az nyomta befelé, és lazította ki annyira a 4-est, hogy viszonylag könnyen lehetett kihúzni, de hónapokkal felrakás után.


    Amúgy az én dokim azt mondta, hogy ha szeretném, akkor javít is fogat, de alapvetően fogszabályzó szakorvos, és nem fog megsértődni, ha a másik dokival javíttatok szükség esetén, sőt össze is dolgozik vele olyan szempontból, hogy leveszi az ívet, elmehetek javíttatni, majd visszamegyek és visszateszi. Erre végül nem került sor.

    előzmény:
    Ketszabo (25814)
    2016-02-11  13:06
  13. 2016. február 15. 07:0525816.

    Szia,


    Nekem már leszedték a fogszabit, de addig 2 dokim volt. Egyik javított, másik szabályzott, de amit kitaláltál az nem OK. Úgy tudom elképzelni, h elmész  az sztk-ba, ott megcsináltatod, majd a már javított fogsorral mész fogszabályzásra. De semmiképp nem egyik doki ír receptet a másiknak.

    előzmény:
    Ketszabo (25814)
    2016-02-11  13:06
  14. 2016. február 15. 00:2025815.

    Hát, ez kábé olyan, mint amikor egy menő étterembe viszed magaddal a kólát és megkérdezed a pincért, hogy nem gond-e, ha abból iszol, mert náluk a kóla decije annyi, mint a Te literesed, a boltból. 


    Fog neki tetszeni? Nem. Attól még megpróbálhatod, csak ne csodálkozz, ha a levesed tetején fura, átmeneti hab lesz látható...és a dokid sem lesz onnantól olyan barátságos, mint addig :D 


    Egy magándokihoz elmégy, de megkéred, szedje már össze, mi mindent kéne csinálni a fogaddal és írjon listát (??) az sztk-s dokinak, hogy miket csináljon meg rajtad...sztk alapon. (??)


    1. A magándoki ezt nem fogja megtenni, max elmondja Neked, hogy mik a gondjaid és ha überintelligens, ennyivel meg is úszod.


    2. az sztk-s doki nagyjából annyira lesz boldog, hogy egy idegen doki megmondja neki, mit csináljon, hogy még tapsolni is fog örömében. Nem beszélve arról, hogy öt doki ötfélét mond és mind másik fogad akarja majd meglékelni.


    26 évesen ennél több eszed is lehetne.


    Hiába vagy diák, az alapokat már megtanulhattad volna.... vagy hozzátartozók elmagyarázhatták volna a dolgok rendjét...26 év alatt.


    Persze, megértem, hogy baromi drága a magándoki, én aztán tudom, de vannak iratlan szabályok, ha nem akarsz konfrontálódni.


    Sajnos, ez van.   

    előzmény:
    Ketszabo (25814)
    2016-02-11  13:06
  15. 2016. február 11. 13:0625814.

    Sziasztok! :)


    26 évesen úgy döntöttem, hogy belevágnék, viszont egy viszonylag fontos kérdés jutott eszembe :) A fogszabi felrakása előtt szükséges általános fogászati beavatkozásokat (pl.: foghúzás, bölcsességfog eltávolítás, esetleg fogtömés) csak az adott fogászati rendelőben, szintén magán úton lehet csak megcsináltatni, vagy az orvos "kiad egy kis listát", amivel akár az sztk-ba is beballaghatok? :) Sajnos még diák vagyok, úgyhogy ezek az apróságnak tűnő dolgok is sokat számítanak.

  16. 2016. február 9. 14:0225813.

    Sziasztok. Szerintetek András vagy a fogtechnikus megőrzi az állandó fogszabalyozo levetele utan keszitett elso lenyomatot, ami alapján a sines éjszakai készült? 2 éve már a drotosat hasznalom viszont azt veszem észre, hogy egyik kettesem elég csúnyán elmozdult az eredeti irányba. Lehet mar kezdem szetragni az ejszakait. Ha viszont errol az allapotrol vesz mintát akkor már eleve nem jo :( mit gondoltok?

  17. 2016. január 25. 16:1625812.

    Sziasztok! Látom más is járt korábban A-nál. Sajnos nekem is volt rossz tapasztalatom vele. Viszont ott hagytam és átmentem a Dent-Inn fogászathoz. Mindig időre megyek és szinte egyből tudnak fogadni, mindig elmondják mit fognak épp csinálni, és az árak is teljesen rendben vannak náluk.

  18. 2015. december 14. 09:2125811.

    Nekem húzott fog miatt van drót szabadon. Az simán vágja a számat, és ennyi. Sajnos azzal nem nagyon lehet mit csinálni, előbb-utóbb begyógyul.

    előzmény:
    Nettykeee91 (25810)
    2015-12-02  16:42
  19. 2015. december 2. 16:4225810.

    Köszi Évi! Használom a viaszt,persze. a Probléma az,hogy nem minden fogamra van rakva brekett,és ezért van egy hosszabb drót a két fog között. Voltam a dokinál tegnap,sajnos nem csinált vele semmit,mert most kezdi helyére húzni a fogaimat,így marad a viasz pakolása. Hello! Szép estét! :)

  20. 2015. november 27. 16:3125809.

    Szia,


    Én itt vagyok.


    Ha kilóg a drót, akkor kérd meg a dokit, hogy csípje le.


    Átmeneti megoldás: Nem kaptál viaszt? Ha nem, akkor bármelyik DM fogápolás részlegén találsz. Pici műanyag doboz, egyik fele zöld, másik tükör.. Abból a viaszból kicsi gombcot gyúrsz és rátapasztod. Természetesen kicsit macera, mert fogmosáskor és evéskor kezdheted újra.

    előzmény:
    Nettykeee91 (25807)
    2015-11-27  11:32
  21. 2015. november 27. 15:4925808.

    Hahó! Van itt valaki? :/ 

  22. 2015. november 27. 11:3225807.

    Sziasztok! Anett vagyok,24 éves! Gondoltam regisztrálok,én is fogszabályzós lettem. Van egy kis problémám,ebben kérném segítségeteket. Kedden rakták fel a felső fogsoromra a fogszabályozót,töri a számat rendesen,ami érthető is,ezt meg kell szokni. De van egy hosszabb drót szál,ami a számat belülről rendesen bevágta,fel van dagadva bal oldalt a szám,iszonyatosan rossz. Valaki valami javaslat,mit vegyek rá? Mivel kenjem esetleg? Köszi előre is! 

  23. 2015. október 16. 21:2125806.

    Kedves timcsee!


     


    Örülök neki, hogy ismét feltűntél és felvállaltad! Nyáron  regisztrálni  akartam a fórumra hogy megírjam én is a felháborodásomat  és figyelmeztessem a hozzá készülőket : én is nagyon rendesen megszívtam vele, de addigra már törölték és azt hittem rossz helyen olvastam.


     


    Nos, csatlakoznék hozzád, hogy elmeséljem: nagyon  megjártam vele, így én sem tudom ajánlani, sőt! Úgy gondolom vannak nála sokkal lelkiismeretesebben dolgozó fogszabályozósok, akik pofavágások nélkül  minden kérdésre szívesen válaszolnak, nem azzal jönnek: sok a páciense és most nincs ideje rád meg a kérdéseidre, majd legközelebb... aztán mindig ezzel áll elő! Akik korrektül előzetesen is adnak kezelési tervet - részletezve a költségeket,  akik kérés nélkül  adnak SZÁMLÁT, sőt akik kapzsiságtól vezérelve nem vádolják meg a mindig rendesen  fizető páciensüket, hogy több tíz- vagy százezer forint  elmaradásuk van (!). Nagyon nem vagyok megelégedve sem a kommunkiációjával (soha nem mondta el hogy mit fog csinálni), sem az általa elért "végeredménnyel" sem.  Az általa adott időpontokhoz képest állandó 30-50 perces  várakozással kell számolni, 4x már jártam úgy is, hogy ebből a 30-50 percből végül 3-4 órás (!!!)  várakozás lett ( ebből 2,5 óra a jéghideg folyosón decemberben a -15 C-ban csibesorban állva!!!),  a kezelőbe belépve még neki állt feljebb, és vágta a pofákat  hogy mennyien vannak már, még egy bocsánatkérés sem hangzott el tőle, hát szégyellje ilyen az arcát, de nagyon! Talán TéBé-s rendelésen ez a stílus elmegy, de magánrendelésen?! Kapjon már észbe! Engem elég rendesen lehúzott a végén. Azt mondta leszedés előtt hogy az teljes egészében  65 ezer lesz. Következő héten vittem ezt az összeget, majd leszedés után azt mondta hogy nem 65 hanem 120 ezer lesz... Így visszaolvasva a fórumot látom nem csak nálam dobta ezt be, úgyhogy vigyázzatok vele!


    A hab a tortán:


    Nem tudom mennyire igaz vagy csak várótermi pletyka (bár simán el tudom róla képzelni) de az a hír járja róla, hogy állítólag az egyik páciensét személyesen meg is fenyegette és elküldte a kurv@ anyjába.


     


    "Ha már a saját helyzetünkön nem tudunk javítani,"


    Ne haragudj, de ebben tévedsz! Simán fel kell az ilyen orvosokat jelenteni, aztán  megbüntetik több százezer, ha nem több millió forintra és akkor majd meggondolja hogyan végzi a jövőben a munkáját! Ha több bejelentés érkezik rá, akkor már azt nem tudják még elmaszatolni sem...



    Te végeztél már nála?


    Meg vagy elégedve amúgy a "munkájával"?


     

    előzmény:
    timcsee (25805)
    2015-10-14  11:36
  24. 2015. október 14. 11:3625805.

    Kedves Fórumozók!


    Korábban, pár hónapja már írtam a fórumra egy bizonyos fogorvossal kapcsolatban, akiről ez a fórum szól. Sajnálatos módon csak pár hétig volt fent a hozzászólásom, ugyanis érdekes módon törölték! Pedig csak leírtam a saját tapasztalatomat, kálváriámat, ami ennél az orvosnál történt. Sajnos ezek negatív tapasztalatok voltak, sok pozitív dolog nem történt. Ezzel úgy gondolom nem vagyok egyedül, végigolvasva a korábbi hozzászólásokat, valamint ez idő alatt kaptam néhány privát megkeresést azoktól, akik hasonlóan jártak, de nem tudják mit lehetne tenni ez ellen. Ha már a saját helyzetünkön nem tudunk javítani, legalább óva intünk másokat, hogy ezt az orvost válasszák.


    Úgy gondolom ez a fórum arról szól, hogy segítsük egymást, megosztjuk a tapasztalatainkat, legyen az jó vagy rossz, amiből a másik páciens is tanulhat. Főleg ha orvos választás előtt van az illető. Emiatt nem értem kinek volt útjában a bejegyzésem...

Címlap

top