Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Én nem vagyok (eddig legalábbis) klasszikus allergiás, de évekig szenvedtem viszkető kiütésektől, torokkaparás, gombócérzés, éjszakai fulladozás stb. és rajtam az akkupunktúra segített. Egy kezelés után már tünetmentes lettem, de néha még eljárok megerősítésre. És rajtam kívül másnak, más baján is segített, nem fáj és nem drága. Ha valakit érdekel, szívesen megadom a paramétereket.
Igazad van, ma nem nehéz a fogyasztó megtévesztése, a teák egy része nem rendelkezik forgalmazási engedéllyel sem (bizonytalan helyről tehát ne vásároljunk). A forgalomban lévő, gyógynövény-tartalmú teák vagy élvezeti teák, vagy terápiás céllal összeállított teák – gyógyteák. A két tea hatásának különbsége az alapanyag-felhasználásban van: míg például a kamilla gyógytea alapanyaga kizárólag kamillavirágzat, addig az kamilla élvezeti tea alapanyagai közé kerülhet többek között a növény szára, levele is.
A gyógyhatású teák a gyógyszerkönyvi cikkely előírásai, míg az élvezeti teák termékcsoportra a mindenkor érvényben lévő élelmezés-egészségügyi követelmények érvényesek. A gyógyhatású tea forgalomba helyezése OGYI- vagy GYNKI-engedélyköteles, míg a gyógynövényalapú élvezeti teák engedélyezése az OÉTI hatásköre. A magyarországi élelmiszerboltok polcain egyaránt megtalálható GYNKI-engedély köteles monotea (pl. Kamillavirágzat gyógytea), illetve ugyanabból a gyógynövényből készült gyógynövény-alapú élvezeti tea (pl. Kamilla tea). A vásárlók többsége nem tudja, hogy a két termék hatása között mi a különbség – míg az egyiknek igazolt a gyógyhatása, addig a másiké bizonytalan. Azokat a teakeverékeket, amit az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyez, csak gyógyszertárakban, drogériákban és gyógynövény szaküzletekben hozhatók forgalomba. E szabályozásban is vannak kiskapuk: ha a gyártó fantázianevet ad termékének, (pl. : potencianövelő hatás esetén férfi tea, immunerősítő hatás esetén roboráló tea) és a termék mikrobiológiai hatása megfelel az élelmiszerkönyvi előírásoknak, a teakeverék megjelenhet élelmiszerboltokban.
Kérlek próbáld ezek ismeretében kínálni a termékeidet, inkább kiemelve azok (bizonyára, mert nem írtad, mi) nagyszerű előnyeit.
A teákról pedig annyit, hogyha én valahol leszedek valamilyen gyógynövényt, és azt beviszem kivizsgáltatni (nem kérdezik hol szedtem) és az 5% gyógynövényt tartalmaz, már beveszik bárkitől.
Amiket én ajánlok azok bioélelmiszerek, ezért ehetik a gyermekek is. Én nem csak kúraszerűen alkalmazhatóak, hanem életmódszerűen, nem mint pl a csalántea. Ezeket ha folyamatosan fogyasztod jobban érzed magad, és nem is akarod majd abbahagyni.
Anikó
Az első mondatod, pedig szerintem nem pontos, nem mindegyik gyógynövény alkalmazható terhesség alatt és gyerekeknél. Csak egy-egy példa: terhesség utolsó harmadában ajánlott a málnalevél; csecsemőknek készült a Mecsek Baby tea.
A másik pedig az hogy Magyarországon a törvény szerint arra a teakeverékre, amiben már 5% gyógynövénytartalom van, már a dobozára ráírhatják hogy gyógynövénytartalmú teakeverék.
És mi van a 95 %-al. Ki tudja mi az honnan szedték le stb.
Anikó
Nem hiszem, hogy elégtelen a kálium bevitele. (Ez a felsorolás csak a "jéghegy csúcsa". ) Csak a csalánteát kéretik nem folyamatosan inni.
Tudok néhány gyógynövénytartalmú készítményt (nem aloe vera, mert az sajnos többeknek nem segített) ajánlani, amik az immunrendszer erősítésével, és a légzőrendszer táplásával segíti a szervezetet, hogy a jól megtáplált szervezet az öngyógyító mechanizmusával önmaga győzze le az allergiát.
Nem gyógyszer így nem mérgező. Bioélelmiszer, amelyet kisgyermek is fogyaszthat.
Ha valakit érdekel még bővebben és részletesebben, várom válaszát.
Nerhof Anikó
nerhofaniko@startadsl. hu
06 20 322 9473
Most belenyomtam egy kis aloe verát, mármint a páromba. Tudom, eső után va a köpönyeg, de legalább egy kicsit feltuningolom vele az immunrendszerét, hátha. . .
Ja, semmi közöm a céghez, csak a családomban és a barátaim között van egy csomó allergiás. Én (még!!!) szerencsére nem vagyok az.
Mondjátok Ti is tapasztaltok vízvisszatartást az allergiával összefüggésben??? Tegnap már szabályosan feldagadt a hasam és nehezen vettem a levegőt. A Diaphilin-re aztán nem győztem éjszaka Wc-re járni, és levegőt is könnyebben kaptam. VAn még valakinek az allergiával együtt ilyen panasza???
Most úgy voltam vele, hogy mindegy mennyi, csak használjon! :)
Káliumhiány: izomgyengeség, (légzési elégtelenség, szív-ingerületvezetési zavar). Káliumot a legtöbb növényi eredetű élelmiszer tartalmaz, de legjobb forrásai az avokádó, a kemény héjú gyümölcsök, a magvak, hüvelyesek, teljes kiőrlésű lisztek, aszalt gyümölcsök, valamint a paradicsom, burgonya, banán, narancs.
Táplálékkal elegendő jut a szervezetbe, de hiányt okozhat néhány betegség, tartós hasmenés, hányás, vizelethajtók és mellékvesekéreg-hormonok.
(A magas káliumszint is veszélyes, vezetési zavart okoz, szívmegállás kialakulásához vezethet. )
Nekem is adtak, csak teljes aron: ami az Emadine eseteben 3628 FT!!!!!Hetfon visszaadtak kb 2300 Ft-ot.
A Luffeel tablettát allergiás szezon előtt 1-2 hónappal kellett volna elkezdeni. .
Alkalmas összetett készítmény még tüneti kezelésre a Coryzalia tabletta és a Luffeel orrspray.
Szerintetek a csalántea jó az algériára? Férjem egy hónapja issza, szerintem ez nem az igazi. . .
Én a Luffeelt szedtem már két hónappal az allergiás időszak előtt, de ugyanúgy kijött augusztus közepén az allergiám. Lehet, hogy nem jó homeopátiás szert szedtem?
És ha most váltok (már bőven az allergia közepén), az is használ?
Köszi, B.
Engem pénteken megsajnált egy patikus, és adott egy szemcseppet, Spersallergert. Úgy látszik, a patikusok jóindulatán is múlik, mert hová mentem volna felíratni bármit is pénteken 5-kor?
Nem szeretnék okoskodni, vagy ilyesmi, esetleg kopróbálhatnátok homeopátiás szereket4Nagyon hatékonyak, és nincs semmi káros, ill. mellékhatásuk. És még olcsóbbak is, mint a "hagyományos" szerek!
Szemcsepp is van belőle:Euphrasia névre hallgat
Az allergiára való homeopátiás szerek a tünetek alpján vannak csoportosítva, parlagfűre az Ambrosia artemisioe-folia ajánlott, de jó szokott lenni a Coryzalia is, a Sabadilla 9ch, a Luffa operculata
Alegtöbb gyógyszertárban már kaphatók!Próbáljátok ki, ártani nem árthat!Szerintem tényleg nagyon jók!
Hat sok szerencset es neked is jobbulast!
Apropo: hasznal vki sopipat? Mik a tapasztalatok?
Nekem is megviseli a szememet. Megyek, nézek is valamit a patikában, hátha megszánnak a patikusok, ha meglátják vörös szemeimet!
Jobbulást neked!!!!
En mar azon imatkozom, hogy tisztes politikus uraink egytol egyig kapjak meg, akkor talan tesznek is valamit az irtas ugyeben. . . mert eddig csak a reklamra koltottek a penzunket, masra nem.
Még egyszer köszi a tanácsokat, tényleg sokat segítettél! :)
Kipróbálom ezt a orrbafújós módszert. . . hátha segít!!!
Köszi a tippet!
Hogy te mennyi tanáccsal ellátsz engem!!! :))))))
Az sz. . r ügy, ha nem bírsz az orrodba fújni semmit. Én befújás után odateszek az orrom elé egy pézsét, tartom 1-2 percig, gondolván, addigra felszívódik, s utána jöhetnek a hapcik. . . :-)
Mindenesetre majd a tél elviszi. Akkor az lesz a bajunk, hogy csúszik az út, hideg van, tavasszal az, hogy már tavasz van, miért nem süt jobban a nap, nyáron a dög hőség, ősszel a sár, a sok eső, szürkeség. . . És megint itt a tél! :))))))
Kitartás, fel a fejjel, már tényleg az utolsókat rúgja! És gondoljatok arra, hogy ilyen közel a végéhez még sosem voltunk! :)))))
Az orrspray-vel nekem csak az a bajom, hogy annyira érzékeny alapban is az orrom, hogy bármi belekerül, már prüszkölök, és így ha belefújok spray-t, akkor rögtön kitüsszögöm, meg ki kell fújnom az orrom. . . szóval ez nem elég hatásos.
Milyen szemcseppet használsz? Visine-t vettem, de az nem sokat ér, viszont minden reggel + este nagyon piros a szemem. Meg ma napközben is :(
Október közepéig?????? Neee :(((((
Én tavaly szigorú diétán voltam, és szinte ki sem jött az allergia. De most eszek mindent. . . .
Remélem, hogy az utószezont már jobban viselem. Akkor már "csak" két-három hét. . .
Én is :((
Te is?
Én is esőért és hidegért imádkozom, pedig ez nem nagyon fordul elő velem. Imádom a meleget, de most mit nem adnék egy kis zimankóért!!!
Én nem akarok még 1-1, 5 hónapot betegeskedni!!!!
Hogyan kezeljem magam? Gyógyszert nem akarok szedni.
Te is. . . ?!! Elvileg október közepe-vége, de akkorra azért csökken a pollenszám a levegőben. Bár, ha jönne 2-3 napos jó kis reggeli fagy, az lefagyasztaná talán. Inkább fűtenék pár napot, csak fagyna el. . . . . :-(((
WWW. origo. hu/allergia/ alatt megtalálod az éves jelentést.
Kitartást, és kezeld az allergiád.