Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Katéter
2004-08-25 20:021.
Létrehozva: 2004. augusztus 25. 20:02
Sziasztok!
Ma voltam urológusnál felfázás miatt. Szerinte viszont ez nem felfázás, ezért katéterrel a hólyagból tenyésztéshez mintát szeretett volna venni. Na ettől jól bepánikoltam és nem engedtem, hiszen éppen eléggé fáj most ott mindenem enélkül is. Péntekig kaptam haladékot, ha addig nem javul az állapotom, akkor mindenképpen le kell venni a mintát. Akinek csináltak már ilyet kérem, mondja meg, hogy milyen és mennyire kellemetlen (fájdalmas???) ez az egész.
Köszönöm!

Szöszi: nekem is sűrűn VOLT felfázásom egy pár éve, akkor nekem egy gyógynövényekkel foglalkozó ismerősöm ajánlotta az Urogin cseppet. (gyógynövény boltban lehet kapni) Először csak ritkábban jelentkeztek a tünetek, most pedig már 2 éve nem volt semmi problémám. Ha gondolod próbáld ki, megéri.
Kamilla ma nem volt nálam, de holnap azt fogok inni.
Természetesen megvolt a vizeletvizsgálat, ami 3 +-es volt.
Mivel hétfőn volt egy nőgyógyászati beavatkozásom azt mondta, hogy szerinte biztos, hogy kórházi baciról van szó, amire a szimpla antibiotikum nem használ, ezért kell kitenyészteni.
Angel_fire: tudom, hogy jogom van nemet mondani, mint ahogy most is azt mondtam, de ha a gyógyszer nem segít amit kaptam. . . . . .
A beleegyezésed nélkül nem csinálhatnak veled semmit! Jogod van nemet mondani, legfeljebb rábeszélhet a dologra-ha meg tud észérvekkel győzni!
Szóval, nem biztos, hogy erre is jó, de esetleg próbáld meg, hátha nem is kell a katéterrel bajlódni, mert addigra segít. . .