Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

ORVOSOK FEKETELISTÁJA

livilla
Létrehozva: 2004. augusztus 24. 14:52
Sziasztok! Az utóbbi 1 hónap számomra orvosi kivizsgálásokkal és kórházi műtéttel, kezelésekkel telt - egy horrorisztikus elemekkel átszőtt, nehezen átlátható és ma is teljesen zavaros történet lett belőle, aminek még mindig nincs vége. A legborzasztóbb azonban a szembesülés volt azon ténnyel, mennyi az inkompetens vagy nemtörődöm orvosnak álcázott pénznyelőgép, akit minden jobban érdekel a betegnél, elsősorban a saját zsebe; és főleg, hogy mi, betegek mennyire ki vagyunk szolgáltatva a sok pancsernek. TISZTELET A KIVÉTELEKNEK - ők is léteznek!! Tudom, ez a fórum nem a legalkalmasabb e célra, mégis szükség lenne arra, hogy mi - jelenlegi és leendő betegek - legalább magunkat meg tudjuk védeni tőlük, ha már a hazai jogrendszer erre szinte semmilyen sanszot nem ad nekünk és nem védelmez minket, hisz mindegyik lelkiismeretlen "orvos" különösebb retorzió nélkül nézheti betegét levegőnek vagy még hülyének is. Én is gondolkodom pl. régi nőgyógyászom beperelésén. De ez csak egy homályos ötlet, hisz nem sok pert nyert meg beteg még Magyarországon - elég reménytelennek tűnik a dolog, nagy az összetartás az orvostársadalomban - de ez ok arra, hogy ne tegyünk semmit?? Itt most konkrétan egy feketelistára gondolok, ahol mindenki leirhatná elrettentő tapasztalatait az adott orvossal kapcsolatban, nevén nevezve őt, nehogy véletlenül új beteg kerülhessen a karmai közé - jó pénzért. Gondolom, jogilag nem lenne teljesen OK ez, de mi más marad számukra? (Jó lenne egy név alapján kereső lehetőség a website-on belül). Mit gondoltok erről? Vagy rögtön kimoderálnák a topicot? Elkeseritő... Kinek milyen használható ötlete lenne? Esetleg létezik már ilyen feketelista a neten valahol? Egyáltalán, milyen jogi következményei lehetnek?
  1. 2015. december 3. 08:35115.

    Azért tartunk ott ahol, mert ezt senki nem teszi meg:-(

    előzmény:
    szizsuzsóka (113)
    2015-12-03  05:25
  2. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. december 3. 06:38114.

    Igazad van.


    Nagyon szeretem olvasni amit es ahogy irsz .   

    előzmény:
    szizsuzsóka (113)
    2015-12-03  05:25
  3. 2015. december 3. 05:25113.

    Ne itt írjon nevet, hanem az orvosi kamarának, vagy a működtető önkormányzatnak jelentse .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (108)
    2015-12-01  15:22
  4. 2015. december 3. 05:24112.

    Jelentsd be az orvosi kamaránál, mert ez kötelességszegés. A betegeket ebben a korban évente 1x látnia kellene az orvosnak, akkor is , ha nem hívják. Ez nem kedvesség kérdése, hanem szakmai hanyagság.


    Az emberekkel foglalkozóknál gyakran előfordul, hogy nem tudják frusztrációjukat feldolgozni, és ennek más ember látja kárát . El nem fogadom, de eltűrnöm kell a tahóságokat, ha nem akarok folyton konfliktusba keveredni.


    A topikindító nem a gorombaságot, hanem a kedvesség és empátia hiányát kifogásolta. Erre talán  mentség lehet a nagy leterheltség. Évente több orvos megy ki külföldre , mint amennyi végez . Köztük sok fiatal illetve fiatal középkorú. Maradnak az idősebbek, akiket családi okok tartanak itthon.


    No de ne panaszkodjunk, mert focipályák tekintetében a világ élvonalába tartozunk.

    előzmény:
    Melanna (107)
    2015-12-01  13:32
  5. 2015. december 1. 18:36111.

    A 98.-ast olvasd el légyszi, abban írtam le, hogy mennyi lelkiismeretes, kedves orvossal találkozom.


    Nem azt mondtam, hogy ez az általános, de van ilyen IS!


    Én kiközösítettem, többet nem hívtam, nem mentünk hozzá. Szerinted ki fogja még kiközösíteni?


    A kollégák? Ugyan.......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (108)
    2015-12-01  15:22
  6. 2015. december 1. 16:29110.

    Szerencsés vagy és valószínűleg keveset jársz orvoshoz. Mert akkor megtapasztalhatnád, hogy a többség ilyen. Eljárást indítani...hol élsz te?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (108)
    2015-12-01  15:22
  7. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. december 1. 15:23109.

    szarlak=szar alak

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (108)
    2015-12-01  15:22
  8. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. december 1. 15:22108.

    Irjad ki a nevet , legyszives.
    Mert ez nem altalanos hozzaallas a betegekhez  es igazsagtalansag altalanossagban az orvosok osszesseget  befeketiteni egy szarlak miatt.
    Legyel becsuletes es irjad ki a nevet : eljarast kell inditani ellene , az ilyet ki kell kozositeni .
    Veszitse el a klienseit.


    Annak csinalj "priuszt" , aki raszolgalt. Ne feketits be egy mesterseget : en is ismerek orvost Magyarorszagon , es egy ilyet sem ismerek.

    előzmény:
    Melanna (107)
    2015-12-01  13:32
  9. 2015. december 1. 13:32107.

    Ó, tudom én, hogy a betegek sem angyalok.:-)


    De, ha bemész egy üzletbe és az eladó rád förmed, hogy hagyd békén, mert előző vevő 56 hülye kérdésére már válaszolt, akkor te sem fogadnád el, és zokon vennéd a tahóságát.


    A férjem édesanyja életében először betegedett le, 89,5 évesen. Felhívtam a háziorvosát, aki több mint 30 éve volt az orvosa, hogy szeretném ha kijönne és megnézné. Az volt a válasza, hogy nem jön ki mert a néni már öreg. Ez tény, ezzel nem is tudtam vitatkozni.


    De ettől még neki is jár az orvosi ellátás nem?!

    előzmény:
    szizsuzsóka (105)
    2015-11-30  06:41
  10. 2015. december 1. 12:41106.

    Igen, igazad van, ők is emberek. De a beteg is. Az orvosok nem mindenhatók, nem kell a betegeket maguknál alantasabb embernek kezelni. Sajnos van tapasztalatom jócskán, de ami ma a lányommal történt kiverte a biztosítékot nálam, sajnálom, hogy nem velem történt meg, mert én biztos betegjogi képviselőhöz fordulnék. A lányomnak se ideje, se energiája hozzá.


    Csak nagyon röviden....reumatológia, 2 órás várakozás után bekerült. Elmondta a problémáját, majd közölte a doktornő, hogy nem kell minden vacak miatt orvoshoz fordulni, mert akkor egy csomó időt ott tölthetsz. Így nyitott. A lányom 30 éves, 5 hónapja egyre több kézizülete fáj, ma már nem tud kinyitni egy palackot. Múlt héten ásított egyet és azóta az álkapocs izülete is fáj. Nem gondolom, hogy mindez normális. Majd letette a saját pénzén megcsináltatott laborleletet, a doktornő kommentje ehhez annyi volt, hogy ja....akinek sok pénze van...igaz, azt csinál vele amit akar. És még hosszan leírhatnám a megjegyzéseket, az öreg néni által hozott desszert fikázását....


    Nem általánosítok, tisztelet a kivételnek. Csak amikor az embernek amúgy is baja van, kiszolgáltatott, legalább egy normális hangnemet megérdemel.

    előzmény:
    szizsuzsóka (105)
    2015-11-30  06:41
  11. 2015. november 30. 06:41105.

    Tudom , sok dologban igazad van . Ismerem a rendszert, 50 éve, ebből 45 évig dolgoztam . Vannak nagyon jó és együttműködő betegek,vannak akik a segítséget úgy képzelik el, hogy nekik már semmit sem kell tenniük, minden további az egészségügyiek dolga . Nem minden orvos tudja jól elviselni az indokolatlan terhelést. Ugyanúgy, mint  a kedvetlen  eladó, pénztáros, ingerült pedagógus ....... Csak azon többnyire könnyebben túllépünk.


    A valóban beteg jogosan sértve érzi magát, ha nem veszik elég komolyan . De vigasztalásul mondom, minden orvosnak megvan a maga keresztje, az a beteg , akinek semmi sem elég jó.Nem is túl kevés van belőlük. Egy ilyen beteg után nem könnyű higgadtan, sőt empatikusan fogadni a következőt. Azért szerencsére vannak akiknek sikerül.


    Egy anekdotikus történet . Beteghez hívták a háziorvost , egy ilyen nehéz beteghez. Fél óra múlva a mama lerohant a rendelőbe ordítva, hogy még mindig nem jött ki az orvos ,nem törődik a betegekkel , lelketlen . Az orvos kiment, kicserélte a katétert, mely eldugult. Visszaérve a rendelőbe , megnézték az elhanyagolt beteg adatait. Kiderül , hogy egy év alatt közel 90 napot volt kórházban , a nővér és az orvos 207 alkalommal látta el lakáson. 

    előzmény:
    Melanna (98)
    2015-11-28  10:14
  12. 2015. november 29. 08:59104.

    Te sihu, egyetlen mondatra ilyen litániát írni.....


    Hát, te is megérdemelsz egy kis pénzenergiát....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (101)
    2015-11-29  07:39
  13. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. november 29. 08:25103.

    ... valahol a Joistent is seggbe kellene rugni.
    Miert nem halalos minden betegseg?

    Az kellene.
    Csak ket lehetoseg : beteg=halal,  egeszseg=elet.

    Allatorvos baratom vicces bolcselkedese mennyire igaz:


    Allatnal a betegsegek 95 szazaleka hosszabb-rovidebb ido alatt magatol is elmulik, a maradek ot szazalekkal meg nincs mit tenni .

    Szerintem ezt jatssza az alternativ medicina: csak ot szazalek hagyja ott a boret...hajra!
    E miatt kellene KOTELEZO  statisztika es valasztas/nyilatkozat alternativ vagy tudomanyos orvoslas kozott.

    S lenne rogton penz , mert nem lesz elherdalva....a piros honalj 5 forintos hintoporral es szappanos vizzel lenne kezelve , nem 700 000 ezer forintos meregtelenitessel es csoda-etrendkiegeszitovel....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (101)
    2015-11-29  07:39
  14. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. november 29. 08:06102.

    haziorvosok=orvosok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (101)
    2015-11-29  07:39
  15. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. november 29. 07:39101.

    De, miért mindig a betegnek kell az orvosra tekintettel lenni?


    Ez ugye a topikot beindito nick fogalmazasra ertendo ?
    Az, hogy a haziorvosok  "mindig" olyanok, hogy tekintettel kell rajuk lenni, az nem igaz.
    Pl utanaolvasva a topikindito  livillanak, racsodalkoztam olyan tanacsara , amitol egnek allt a hajam : lebeszelt vegbeltukrozesrol olyan beteget, akinek orvos irta elo a vizsgalatot.
    Elkuldte egy termeszetgyogyasz penzlenyulo  luxusintezetbe , hogy nezesse meg magat inkabb hökameran .
    Benezek a maszek intezetbe : ott van a labmasszazs , a hoterkep, a biorezonancia es nyomja a honlap , hogy a Nasa , meg a japan feltalalo....
    Kerdem en : hogy van kepe a livillanak igazi orvoshoz menni altarnativ/termeszetgyogyasz altal elkurt egeszseggel es ezutan   panaszkodni/vadaskodni ?
    Miert nem ment idejeben orvoshoz ?
    Lehet, hogy nem   operaltak volna meg , s nem nyulta volna le a tobbi "rosszul ellatott" beteg elol az orvos idejet , s azt a tobbletosszeget, amibe a nagy pofajanak a tobbletgyogyitasa kerul a TB-nek...
    Ha az alternativban hisz, akkor igya vegig azt a kelyhet....es ez ervenyes a tobbi alternativoskodo tudalekosra is.

    S nem csodalom, hogy az erkezo beteget kikerdezo orvosnak gomboc van a gyomraban...
    Szet kell valasztani a ket orvoslast es kotelezo  statisztikaval ellatni a hasracsapo alternativ orvoslast.
    Irja ala orvoshoz fordulaskor a beteg , mit valaszt.
    Ne legyen az, hogy a lyukat az auran mindig a tudomanyos orvos foltozza be es raadasul pofan is legyen kopve egy irastudatlan , kozepkorba visszafordult nagyonbutaval.

    Es nem O az egyetlen,a livilla, aki ketkulacsozik egy csomo szar csodaszer beszedesevel , s ennek elhallgatasaval megneheziti  a tudomanyos orvos diagnosztikajat.
    Es foleg a nagy tudomanytalan rizsa, amit az orvosnak , ertelmes embernek, mosolyogva es megertoen  meg kell hallgatnia : bla bla, maga a testet gyogyitja, nem a lelkemet, bla bla maga biztos a gyogyszeriparral es kondezcsikokkal , idegenekkel dolgozik egyutt....bla bla bla

    A masik kis noszemely sem vilagos , aki itt ujraelesztette a temat . Persze, hogy termeszetgyogyasznal massziroztatja magat.
    Utanaolvasva : josnotol , josnoig jar ...
    Sot: kivancsisagbol TV-n is josoltatott : 20 000 ft-ot hany ember vag ki az ablakon Mo-n ?????
    O haromszor megprobalta , egy nap alatt : 3 kulonbozo noi hang harom kulonbozo "el"jovendot  josolt neki...amik nem jottek be...

    A betegek , ha kiderul, hogy bajuk gyogyithatatlan , vegso felemukben akarmibe kapaszkodnak. Egyesek, de nem mindenki, a felelem miatt az alternativ medicinaba .
    Pelda erre a sarlatanok altal hitegetett es kifosztott Bajor Imre vegso vesszofutasa . Pelda erre az agardi martirhalat halt picigyerek.

    A megbetegedo , alternativ medicinasoknal  mi tortenik?  Csiribiznek, csiribaznak a Dr Varghak es a Dr Ladik es a Dr Domjanok , meg az antalvalik, s a beteg vagyonokat fizet . Katt ide 35.hozzaszolas
    Valoban beteg ember allapota valodi kezeles nelkul romlik.
    Sulyosbodott allapotban loholnak a livillak a tudomanyos orvos ele.
    Elhallgatjak a "kiterot" , a termeszetgyogyaszt, az "alterantivat : mert az orvos  rosszneven fogja venni="Grrr, miert nem tetszett idoben jonni?"
    Ezt a rosszneven vevest persze nem annak tudja be a tudoskodo agyaval az alternativ medicinas nagyokos , hogy egy betegseg kezdesnel konnyen , sulyosbodaskor nehezen, vagy egyaltalan nem gyogyithato... 

    előzmény:
    Melanna (98)
    2015-11-28  10:14
  16. 2015. november 28. 10:47100.

    Még annyit hozzátennék, hogy a nyirokmasszázs  célja pontosan a pangó nyirok elvezetése, ezáltal  a szervezet bizonyos fokú méregtelenítése.  Ha ilyen kezelésre nem orvoshoz, hanem ehhez értő masszőrhöz mész, ugyanúgy a bugyogód mellé fognak nyúlkálni, legyen az férfi vagy női masszőr. Aztán majd jelentgetheted őket "molesztálás" miatt. 


     


     

    előzmény:
    dunakanyar (99)
    2015-11-28  10:36
  17. 2015. november 28. 10:3699.

    Figyelj, amit te molesztálásnak nevezel, az lehetett nyirokmasszázs is. A nyirokmasszázsnak egyik fontos része, hogy a lágyéknál (is) lévő nyirokcsomókat (elég sok van azon a tájon) enyhe lágy masszázzsal működésre serkentik, majd először a lábszáron, majd a combban lévő nyirokerekből a pangó nyirkot enyhe masszázzsal odavezetik. A nyaknál és a hasi résznél lévő nyirokcsomókkal ugyanez a helyzet. 


     


    Na ehhez nem kell orvosnak lenni, elég egy komoly masszőri képzés.


    Az meg, hogy a te orvosod mit csinált, azt te tudhatod,mert te voltál ott. 

    előzmény:
    k5z9 (88)
    2015-11-26  11:44
  18. 2015. november 28. 10:1498.

    Szizsuzsóka, én az utóbbi pár hétben annyi lelkiismeretes, kedves orvossal találkoztam, hogy innen tudom, másképp is lehet.


    De, amióta élek és nem vagyok már mai darab, az orvosok mindig "megmagyarázzák", hogy nekik éppen miért rossz. Amit szerintem mindenki tud és betegként be is lát.


    De, miért mindig a betegnek kell az orvosra tekintettel lenni?


    A beteg is lehet fáradt, miután beesik esetleg 10-12 óra munka után, ő is dolgozhat rossz körülmények között, a minimálbérből sem lehet dúskálni, amiből ős még esetleg hálás is legyen. ( és ne válaszold azt, hogy nem kötelező, mert az megérne egy másik topikot). Esetleg rosszul érezheti magát, mert hát beteg.  Amikor még nem volt orvos hiány, sőt, akkor vajon miért nem volt kedves? Tudom, akkor voltak a magánéleti gondok.


    Igen a mai egészségügyi rendszer egy marék lepkét sem ér, sőt felet se. De, a rendszerek jönnek, mennek , változnak, egy valami állandó, hogy az orvosok mindig meg tudják indokolni, hogy nekik éppen miért rossz, és miért dolgoznak slendriánul, csapnivalóan.


    És tudod mi tartja még össze a rendszert, hogy még mindig van egy maréknyi csoport, aki még a mai időkben is EMBER tud maradni.


    Na most az én gondom az, hogy nagyon szeretném meghálálni az ő munkájukat, hozzáállásukat, de úgy érzem, az, hogy a zsebébe gyömöszölök egy boritékot, az semmi, az nem elég. Valahogy a tudtukra kell adni, hogy igen tudjuk, hogy ők valóban értünk dolgoznak.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (97)
    2015-11-28  06:40
  19. 2015. november 28. 06:4097.

    Sok pert nyertek betegek illetve családok orvosok, kórházak ellen . De ezek mind komoly ügyek voltak,, károsodással, halállal jártak. Senki sem kötelezett, hogy hónapokig járjon magánorvoshoz, akivel nem elégedett . Nem köteles sem a kórházban , sem a járóbetegként felkeresett orvosnak pénz adni. Az orvosoknak személyes érdekük, hogy tudásuk , lehetőségük szerint gyógyítsák a beteget. Hogy esetleg nem kedves ?? Hát az lehet! A nagy orvoshiány miatt némely orvos 2-3 állásban dolgozik. Azért is teszi, mert fizetése megalázóan kevés. Azért is teszi, mert kérik, hogy adott területen legyen bizonyos szakrendelés.


    Hosszú várakozás után lehet bejutni. Mire valaki bejut egy fáradt , fásult emberhez jut, aki akkor már 10-12 órája dolgozott . Figyel a betegre , de többnyire nincs ideje , ereje kedvesnek , empatikusnak lenni. Arra  is gondolhat, hogy este , mire hazaér , a gyerek már alszanak, ismét nem látja őket ....stb. Hiszen ő is ember , vagy valami hasonló...


    Biztos az orvosokban van a hiba, nem az egészségügyi rendszerben ?????

    előzmény:
    livilla (1)
    2004-08-24  14:52
  20. 2015. november 28. 06:2796.

    Nem lehetett ez a drága "kezelés " olyan rossz, ha 10 hónapig jártál oda.


    hasonló : Egy nagy darab nő feljelentett valakit , hogy megerőszakolta a telefonfülkében . Bejött a gyanúsított, kis cingár emberke . Kérdezi a bírónő, hogyan tudta megerőszakolni, hiszen fel sem éri önt. Felemeltem - hangzott a válasz .


    Ezért nem javaslom ebben az esetben a feljelentést.

    előzmény:
    k5z9 (88)
    2015-11-26  11:44
  21. 2015. november 27. 19:4395.

    Azt mondjuk nem értem, hogy ezügyben miért nem ment előbb jóshoz..????  Az tutira megmondta volna neki. :-D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (93)
    2015-11-27  13:39
  22. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. november 27. 14:0094.

    Mi az a cimzetes foorvos? En nem tudtam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (92)
    2015-11-27  13:33
  23. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. november 27. 13:3993.

    Arrol a privat orvosrol van szo, akinek 12 000 ft-t fizettel orankent ?

    előzmény:
    k5z9 (88)
    2015-11-26  11:44
  24. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2015. november 27. 13:3392.

    Nagyon elkepzelheto.
    Itt van pl egy hus és vér professor/doktor/haziorvos , aki elhatarozta, hogy termeszetgyogyaszatot is felvesz a gyogyito palettajara.
    Normalis orvosok olyan cuccokkal gyogyitanak  , amiknek a hatasa bizonyitott , ugyanis ahogy hozzajuk fordul egy beteg , FELELOSEK erte. .
    Ha jol megnezzuk a "szolgaltatasait" ennek a doktornonek , riziko nelkul szorakozhat es fizettethet meg egy rakas dolgot a benne bizo beteggel , tele van a szolgaltatasokat kinalo oldala olyan cuccal , ami se nem oszt , se nem szoroz egy ember egeszsegeben.

    A Te megtapasztalasod  egy icipicit kulonbozik ettol a "sokpenz"-t is keresni akaro doktornotol.
    A Te tapizo orvos/termeszetgyogyasz doktorod  mestersegenek elarulasan kivul, /=atrazni anyagiakert egy beteget vagy nem-beteget/ ,   -ha igaznak veszem , amit mondasz-  , egy perverz alak is.
    Ennyi.
    Mint a pap, aki tapizza a ministrans kisfiut, vagy a tanito/ovobacsi , aki belenyul a kis tanitvany bugyijaba , vagy foldonfuto Bela , aki itt meselte buntetlenul evekig obszcen pedofil kepzelgeseit es a noi/anyai tiltakozasoktol kapott merevedest es kielegulest...
    Ember!, perverz ember a dokid .
    Valoban fel kellene jelentened.
    A viselkedesenek semmi koze az orvosok feketelistajahoz.

    előzmény:
    k5z9 (90)
    2015-11-27  11:01

Címlap

top