Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Izzadás szag ellen

Huagnetha
Létrehozva: 2017. augusztus 2. 14:57

Szeretném Veletek megosztani egy tapasztalatomat, ami bevált kísérleten alapszik (én kísérleteztem).
A hónalj szaga nagyon kellemetlen tud lenni. Dezodorok elfedik, csökkentik, de akkor is kellemetlen, ha az ember nyáron 40 fokban dolgozik. És nem mindenki irodákban hűsöl 8 órát, vannak emberek, akik 10-12 órát dolgoznak pl. konyhán. 





Zuhanyzás előtt bekenem a hónaljamat 20%-os ecettel (vattapamaccsal, papírzsepivel, mindegy), nem dörzsölve, csak lazán. Néha kicsit csíp, de elviselhető. Közvetlenül szőrtelenítés után nem szabad. 1-2 percig hagyom, amíg készülődök a tusoláshoz. 





Tusoláskor szappannal jól megmosom, utána jön a tusfürdő. 





Hihetetlen vagy nem, 2-3 nap után nem volt büdi hónaljszagom. 





Azóta így mosdom, és 40 fokos hőségben se bűzlök. 





Ez nem reklám, nehogy félreértsetek, ötlet, amit ki lehet próbálni.

  1. 2017. augusztus 19. 17:5610.

    A 20%-os ecetet durvának tartom. Sajnos én is izzadós vagyok. Úgy oldom meg a problémát, hogy reggel fürdés után a tenyerembe szórok szódabikarbónát (ez fertőtlenit, szagtalanit) egy kicsit megnedvesítem és a hónaljamra kenem. Nem csíp és a hatása ugyanaz, mint az eceté. Minden második-harmadik napon pedig csak kamillás babahintőporral beszóróm. Ha kell, naponta többször mosdok.


    Desodort nem használok, mert azok az aluminiumszármazékok hatására elzárják a pólusokat, a nedv ami távozna az bentmarad. Ez pedig nagy galibát okozhat. A gyártók is rájöttek erre, csinálnak már aluminiumszármazék nélküli deokat , de azok megfizethetetlenek.

  2. 2017. augusztus 11. 08:129.

    en kizarolag ablaktisztitasra hasznalom de arra viszont jo. nem tomenyen hanem vizben feloldva.

    előzmény:
    etilany (8)
    2017-08-06  08:33
  3. 2017. augusztus 6. 08:338.

    :)))). Én is sokszor hallottam, hogy mindenre jó. Apám egyik barátja fogyókúrás célzattal fogyasztotta. Mondjuk nem 20%-osat :))). Arra nem emlékszem, hogy hatásos volt-e. Egyébként vízkőoldásra tényleg kiváló, de más téren (takarítás más területei) nem tapasztaltam semmilyen áldásos hatását. 

    előzmény:
    Babyface83 (7)
    2017-08-05  11:51
  4. 2017. augusztus 5. 11:517.

    Már annyi mindent hallottam, hogy állítólag az ecet mi mindenre jó... Ezt a verziót eddig még nem láttam. Régebben próbáltam párszor takarítani vele, mert annyiszor hallottam, hogy jobb mint az összes takarítószer, hát én ezt nem tapasztaltam, ellenben csípte a kezemet és rettenetesen büdös. A hónaljamon a bőr még érzékenyebb, mint a kezemen, mivel naponta-két naponta borotválom, hát asszem nem élvezném ezt az ecetezést :)


    A hintőpor egyébként nekem is bevált, este azt szoktam használni, reggel pedig izzadásgátlót, így nem szoktam bűzölögni :) Mondjuk én nem vagyok izzadós típus, jól bírom még ezt a mostani időt is. Ha valaki izzadósabb, szerintem csak a gyakori tisztálkodás és minőségi izzadásgátlók segíthetnek. Persze aki nagyon bátor és rinocérosz bőre van megpróbálkozhat az ecettel, de én nem tenném :)

  5. 2017. augusztus 5. 10:496.

    Ha en 20 % os ecettel nyulnek a honomaljahoz ugy kisebesedne mint a huzat. vannak nagyon jo desodorok, izzadasgatlok ezerfele marka de ha te nem akarsz ilyet hasznalni akkor jo minosegu szappan (pl. Dove) es utana babahintopor, garantaltan nem leszel budos par oraig akkor se ha nagyon izzados vagy. ha ujbol izzadsz ugyanazt ismeteld meg vagy ha nem tudsz mosakodni akkor tisztasagi nedves kendo es utana a hintopor.


    az ecet foleg a 20 % os rettentoen kiszaritja a bort es emiatt konnyen fertozest is okozhat.

    előzmény:
    Huagnetha (3)
    2017-08-03  19:31
  6. 2017. augusztus 4. 05:515.

    Én is túl töménynek tartom 0 20%-os ecetet. Lehet a gyógyszertárban venni sol. antisudorica  nevű folyadékot, pontos leírása is megtalálható.

  7. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. augusztus 3. 21:384.

    Elhiszem hogy segíteni próbálsz az izzadósokon.Nem kétlem hogy jó szándékkal írtad.Csak meglepődtem hogy   20%-os ecetet javaslod.


    Hála az égnek nem érint a dolog! Mégis elgondolkodtam az ecet ilyenetén való használatán, ám  nagyon töménynek találom a 20%-t.


     


    A topik kapcsán utána olvastam  ennek.Igen, olvastam hogy régebben is használták az ecetet ilyen célra.Hogy  azok az ecetek hány %-osak volták, háááááááát, nem tudom, nem olvastam mélyebben bele............


     


     


     


     

    előzmény:
    Huagnetha (3)
    2017-08-03  19:31
  8. 2017. augusztus 3. 19:313.

    Igen. Nem hülyeségből osztottam meg, hanem jószándékból. 


    Sokszor kutakodtam a neten, izzadásgátlás, egyebek. A büdös a baktériumok miatt van. Sokszor naponta 3-4 alkalommal is megmostam a hónaljamat. Óra múlva büdi volt. Az ecet baktériumölő hatású, kipróbáltam, bevált


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (2)
    2017-08-03  19:02
  9. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. augusztus 3. 19:022.

    20%-os ecettel?


     

Címlap

top