Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Magány vagy egyedüllét?
Létrehozva: 2016. május 15. 02:08
Ki és hogy éli meg a magányt, hirtelen kialakult egyedüllétet? Hogyan alakul az "új" élet? Hogy viszonyulnak az ismerősök, barátok vagy "barátok"? Mik lehetnek tervek, célok? Milyen korban lehet újrakezdés?-Szerintem bármilyen korban! Igazam van? Mindegy hogy hatvan fölött, vagy harminc, negyven fölött. Válás vagy özvegység, vagy elhagytak(simán)? Lehet-e ezekről beszélni? Érdekel ez valakit? Szegénység vagy napi gondok? Segítség egynapi bevásárlás? Segítség egy előttem vásárló helyett kifizetni az árát?(vagy sértés?)
Hozzáállástól függ, nem kortól.
Én anno elég fiatal voltam, de magamba zuhantam, mert családom is elfordult tőlem + home office melóm volt, tehát kollégáim sem voltak + idegen városban voltunk épp - bár ha "otthon" lettünk volna az a pár barátnő is el lett volna foglalva a családjával.
Ekkor volt elsős a kisfiam. Elég nehéz volt lelkileg tartanom magam, igaz ő ott volt nekem, de pl előfordult, h mindketten láza betegek lettünk ott feküdtünk egyedül egész hétvégén.
Hiába voltam még csinos, fiatal, annyira bedepiztem, h pasizni sem volt kedvem, kényszernek éreztem!
Na akkoriban a nagy magány hatására chateltem mindenkivel, beszélgettem telefonon boldog-boldogtalannal így lett pár "barátnőm" akik hát... csak ezért beszélgettem velük, hogy legyen kihez szólni.
Aki egyedül van,az nem feltétlenül magányos is!
Azt mondják a pszichológusok, hogy az ember társas lény. Ezért igénye van a beszélgetésekre, társas kapcsolatokra. Ez persze egyénenként eltérő mértékű, témája is más.
Szerintem mindenki ösztönösen ezt az igényt igyekszik kielégíteni. Ha tartósan nélkülözzük a kapcsolatokat - ez pl. haláleset, vagy egyéb ok miatt előfordulhat - hiányérzetünk támad, melyet igyekszünk orvosolni. Ekkor beszélhetünk magányról. De van, aki egyedül is jól érzi magát, mert a kapcsolat igényét más módon elégíti ki. /Olyan munkahelye van, ahol nagyon jó a kollégákkal a viszonya./ Én valahol itt érzem a különbséget.
Vajon a ti-nak mi a véleménye erről?
Hm, akkor nincs semmi gond és nem is lesz, mert még pert sem kell indítanod.
De, téged még perelhetnek, nemde?! No, ez vicc volt.Gondolom abszurd felvetés is.
Amúgy meg, ha valaki nagyon szeretne gyereket és nem jön össze, azt nagyon sajnálom.
Ha csak a magány és az egyedüllét a választék, akkor talán úgy írnám le magam: magánlét;-) Nem érzem magam magányosnak - jóban vagyok magammal, nam zavar, ha napokig nem szólok senkihez. Egyedül sem vagyok a szó szoros értelmében, körbevesznek az állatkáim - szeretőbb, hálásabb "közönség", mint a (maradék, távolabbi) rokonság. A szomszédokkal jó a viszony, az azért feltűnne, ha felszívódnék, de igen, nem csinálok semmit /amit nem akarok/, viszont nincs/nem lesz gyerekem sem, akit bepereljek szülőtartásért...
Ja, és a legjobb: egyedül lenni és nem csinálni semmit sem.Na, az nagyon nyerő tudna lenni nálam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szeretem az egyedüllétet is.De, a magányt nem ismerem.
Mindig van mit tenni, valahová menni, jó egy könyv, jó egy jó tv műsor, jó a kertben, jó az erdőben, jó ha nézelődni megyek, jó ha nem sietek valahová, jó ha oda kell érni időben.Jó, most nem sikerült valami - doppingol hogy legközelebb már sokkal ügyesebb leszek.
Optimizmus.
Feldob és fenntart.
Nem lehet hogy aki nincs kibékülve magával, az a magányos ember?
Visszatérve a témára: volt egy szívmelengető tapasztalatom tegnap.
A vásár csarnoktól nem messze, egy hétrét görnyedt bácsi araszolt nagyon keservesen a meredeken emelkedő járdán, botjába kapaszkodva, esernyő nélkül a szakadó esőben.
Az amúgy is alacsony növésű bácsi hihetetlen kicsinek látszott, különösen, amikor a szemből érkező magas fiatalember megállt előtte, és megkérdezte, hová tart. A vonzáskörzet nevét hallva, még hallottam, felajánlotta, hogy az autójával haza viszi.
Egy gesztus, egy emberi, jó szívből, humánumból fakadó, ami a másiknak hatalmas segítség, tán törékeny egészségét óvta meg vele, hogy nem ázott át teljesen, mire a tömeg közlekedéssel haza vergődött volna a szakadó esőben.
Sokszor olyan kevés is annyira sok tud lenni!
Na, igen:) -Lucifer mindig egy talány
Nem túlzottan fontos, csak infót kértem volna egy ismerősömtől, aki ott él/t ahová a lányom utazik a jövő hónapban.
Ez a fórum borzasztó lassú, szerintem dirrekt késlelteteve van.
Nem is fog.
Köszi, még nem jött semmi
Megpróbáltam, és nem megy. Nem lehet írni a megjelent mezőnybe.
Lehet hogy az ördög játéka. (Kérdés......ki az ördög?)
Nem írtam privit évek óta, úgyhogy meg kel próbálnom, mégpedig neked megy ha megy.
Bocs az OFF-ért, ti tudtok privit írni?
Nekem nem enged:(
Egyetértek.
Kiegészíteném avval, hogy a felálláshoz szükségeltetik a küzdő szellem, és a belső vágy arra, hogy megtegye.
Aki valami miatt lelkileg nem tud tervezni már, annak nagyon nehéz, egyre nehezebb talpra szökkenni újra.
Ergo: mentálisan kell elsősorban egészséges élni akarással-, élet ösztönnek bírni ahhoz, hogy a "keljfeljancsi" funkcionáljon.
"Szerintem bármilyen korban! Igazam van?"
Szerintem igazad van, az élet folyamatos változás.
Nem az számít hogy hányszor esünk el, hanem az hogy hányszor állunk fel.
Ha csak egyel többször állsz fel mint elesel, akkor minden rendben van.
Mindegy hogy honnan jöttünk, az számít hogy hova megyünk.