Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Felelőtlenség v. bátorság?

Torolt_felhasznalo_299177
Torolt_felhasznalo_299177
Létrehozva: 2014. október 9. 11:55

Idézet az egyik utazós blogból:


"A kora reggeli órákban elhagyjuk Cuzcót és felpattanunk egy Punóba tartó járatra. Az útitársak között egy családra leszünk figyelmesek. Középkorú fehér apuka, nagyon fiatalos, szintén európai anyukával és három 7 és 11 év közötti kislánnyal. Angolul kezdünk velük beszélgetni, de az első kérdésünkre nagy meglepődésünkre magyarul válaszolnak. A pár három gyermekével január elején Kolumbiában indult útnak azért, hogy több mint fél éven át hátizsákkal járják Dél-Amerikát."


- A gyerekekkel együtt utaztok?
- Igen.
- Na és az iskola otthon?
- A csajok magántanulók. Az igazság az, hogy sosem jártak rendszeresen iskolába. Mi tanítjuk őket, meg az élet. Mindaz, amit látunk, amit együtt megélünk. Az utazás az élet igazi iskolája.
- Hová mentek?
- Még két hónapunk van hátra hazaindulásig, most Bolívián és Chilén a sor.


-----------------------------------------------


??

  1. Torolt_felhasznalo_299177
    Torolt_felhasznalo_299177
    2014. november 10. 17:1361.

    Így, valahogy....szerintem minden fiatalra ráférne 8-10 hónap kötetlen kalandozás, mielőtt elkezdi azt a bizonyos "napi rutint".


    Rémlik, valahol olvastam, hogy ez szokás, de nem tudom, melyik népcsoportnál, vagy vallási csoportnál?

    előzmény:
    Rugove (58)
    2014-10-14  15:07
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 14. 15:2060.

    aki úgy szeret járni


    a nudin meg mindenki a törölközőjére ül


     

    előzmény:
    Zsánna (59)
    2014-10-14  15:17
  3. 2014. október 14. 15:1759.

    OK, értem, tehát felsőruházat van, csak a fehérneműt sztornózzák.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (57)
    2014-10-14  14:40
  4. 2014. október 14. 15:0758.

    Szerintem egyeb 7-11 evesek sem arra keszulgetnek naponta, hogy majd nagykorukban kifizessek az elmu szamlat.


    Sokkal sikeresebb lehet egy nyilt latokoru, nyelveket beszelo, kreativ, vilaglatott, termeszetismero fiatal mint egy 10 ev oktatast isklapadban eltolto tarsa. A napi rutint megismerhetik kesobb is.


    Csak kicsit ki kell nezni a 'dobozbol'... Nem mindenki kocka...

    előzmény:
    Coke Girl (31)
    2014-10-09  17:08
  5. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 14. 14:4057.

    repüléshez nem kell bugyi, csak szoknya, nadrád


    csupasz seggel ilyen helyeken senki nem ül semmire


     

    előzmény:
    Zsánna (56)
    2014-10-14  14:31
  6. 2014. október 14. 14:3156.

    Guszta lehet Ádám kosztümben repülni!


    Mindenkinek van saját ülőpárnája, vagy egymás után ülnek, jó kis fertőzés veszély:(


    Még vízben elmegy, na de tömeg közlekedni!


    Nagyon nem higiénikus!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (55)
    2014-10-14  14:20
  7. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 14. 14:2055.

    oda se kell
    még csajok szoknyába is járnak bugyi nélkül

    előzmény:
    Zsánna (54)
    2014-10-14  14:10
  8. 2014. október 14. 14:1054.

    Láttam, de azért egy kell a repcsire, nem?


    meglepne, ha anélkül reptetnének:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (53)
    2014-10-14  14:01
  9. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 14. 14:0153.

    van minden


    viszont még gatyát se kell oda cipelni


     

    előzmény:
    Zsánna (51)
    2014-10-14  13:56
  10. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 14. 14:0052.

    mert az nem kaja


    a hal meg kaja


    a kicsi meg növekedjen, azért megy vissza úszni


     

    előzmény:
    Zsánna (50)
    2014-10-14  13:52
  11. 2014. október 14. 13:5651.

    Csodálatos a táj!


    pókok, gyíkok, kígyók?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (49)
    2014-10-13  09:23
  12. 2014. október 14. 13:5250.

    A halaknak nem.


    Miért kell a horoggal megtépni őket, ha úgyis visszaengeded?


    Ami a sütőre kerül, azt ki öli meg?


    Mert egyszer azt mondtad, még a pókot sem, azt is a markodban viszed a szabadba...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (48)
    2014-10-13  06:50
  13. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 13. 09:2349.

    Minek fogod ki, ha visszaengeded?

    idézet:
    Zsánna (42)
    2014-10-10 20:21:50

    a belógatás is kellemes

    előzmény:
    Zsánna (42)
    2014-10-10  20:21
  14. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 13. 06:5048.

    Minek fogod ki, ha visszaengeded?

    idézet:
    Zsánna (42)
    2014-10-10 20:21:50

    csak azt ami nem kerül a sütőre


    jó játék


     

    előzmény:
    Zsánna (42)
    2014-10-10  20:21
  15. 2014. október 11. 00:5247.

    Köszönöm szépen! Minden verejtékcseppem igyekezni fog!

    előzmény:
    Zsánna (46)
    2014-10-10  22:31
  16. 2014. október 10. 22:3146.

    Kívánom, ez a harmónia mélyüljön, és állandósuljon benned!

    előzmény:
    Kerdejel (45)
    2014-10-10  22:13
  17. 2014. október 10. 22:1345.

    Azért a sok szorongás ellenére, gyakran érzem magam egy kis boldog teremtményekÉletem során többször éltem meg katarzist, (egyszerűsítve: amikor nevetek és sírok egyszerre - valami belső energiától) különösen az utóbbi években. Szeretném ha a béke és az egyensúly állandósulna bennem.


    Régebben, tiniként, nem volt olyan tiszta előttem még, hogy milyen feladatot is kell beteljesítenem az életemben, de a legjobb barátom (ömlengősen kifejezve: lelki társam ) akkoriban is meg volt győződve róla, hogy - szerinte - a "legszebb" személyiség vagyok akit valaha ismert. Tiniként jólesett a bók, meg elhittem, annak ellenére, mennyire elviselhetetlenül viselkedtem.


    Most már teljesen tiszta előttem az Utam, nincsenek rohamaim vagy függőségeim, mégis annál tökéletlenebbnek is érzem magam, és nem hiszem el, ahogyan ő lát engem. Pedig mai napig úgy lát.


    Végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy megismertem őt! Emellett azért is szerencsének gondolom magam, mert nincs bennem harag a traumáim okozói iránt. Késztetést érzek, hogy megismerjem és megértsem azokat akik "áldozattá" tettek, de úgy tapasztalom, ezt sokan az emberek közül nem értik meg.


     

    előzmény:
    Zsánna (44)
    2014-10-10  21:39
  18. 2014. október 10. 21:3944.

    Pontosan, én is így gondolom:)

    előzmény:
    Kerdejel (43)
    2014-10-10  20:37
  19. 2014. október 10. 20:3743.

    Céllal?? Világ látási céllal


    A tapasztalás élménye miatt, és mert tudom, hogy nagy hatással lenne rám lelki és szellemi fejlődés szempontjából. A katarzis miatt. A szabadság miatt. Imádom a világot, a természetet, a különböző kultúrákat, embereket, az állatokat, a levegőt, a növényeket, a köveket, a fákat.... Mindent! Azért mondom, hogy életfeladat, mert érzem, nagyon mély bennem az ezirányú késztetés, és nagyon régre nyúl vissza. Szeretnék zarándokolni például. Hiszek abban, hogy a boldogság megtapasztalása nem függ jóléttől, kényelemtől, vagy javaktól.

    előzmény:
    Zsánna (41)
    2014-10-10  20:19
  20. 2014. október 10. 20:2142.

    Minek fogod ki, ha visszaengeded?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (39)
    2014-10-10  12:37
  21. 2014. október 10. 20:1941.

    Kívánom, tudd megvalósítani!


    Milyen céllal járnád a világot?

    előzmény:
    Kerdejel (40)
    2014-10-10  20:00
  22. 2014. október 10. 20:0040.

    Nagyon szeretnék világot járni. Úgy érzem, ez az életfeladatom. De nem csak Amerikában, hanem az egész világon. És nem is akárkivel. Remélem sikerülni fog...

  23. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 10. 12:3739.

    Gyönyörű ez a karibi rész is, megnéztem, nem lesz nehéz jól érezni magadat.

    idézet:
    Zsánna (34)
    2014-10-09 18:13:55

    pecázhatok ezerrel

    előzmény:
    Zsánna (34)
    2014-10-09  18:13
  24. 2014. október 9. 19:0438.

    És a supertramp féle világlátás?

Címlap

top