Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Energetikusabbnak lenni.

Majmócica
Létrehozva: 2014. október 5. 09:17

Sziasztok!


 


Napi 8-10 óra alvás után is fáradtnak érzem magam, hétköznap sokszor alig bírok felkelni 6-kor, hétvégén 8 körül felkelek, de este 9 körül ár ágyba bújok olvasni, 10kor pedig lámpaoltás.


 


Sok embertől hallom, hogy elég nekik 6-7 óra alvás, könnyen kelnek, este még edzeni járnak, buliznak, későn fekszenek, egyszóval "energetikusak".


Járt már valaki így? Mit tett hogy ez megváltozzon? Diéta, étkezés? Vagy szimplán közérzet?


Mitől függ ez?


Most hogy jön a tél, félek hogy rosszabb lesz. 

  1. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 6. 12:3216.

    puhány élevitel ezt okozza


     

    előzmény:
    Majmócica (1)
    2014-10-05  09:17
  2. 2014. október 5. 23:0915.

    Életvitel rendszerezése (minden nap ugyanazt csinálod ugyanakkor), jobb minőségű ételek, testmozgás, szellemi lefoglaltság, új, izgalmas élmények, kreativitás, délutántól ne fogyassz kávét, teát, kényelmesebb, keményebb ágy és párna.

  3. 2014. október 5. 22:0314.

    Hány éves vagy? 


    Tartózkodsz-e elegendő időt szabadban? 


    Milyen az étkezésed? 


    Nem vagy-e vérszegény? 


    Milyen a testalkatod? 


    Stb. 


    Legjobb lenne egy orvossal megbeszélned ezeket, mert a fáradtságod hátterében lehet, hogy "csak" életmód problémák vannak, de lehetnek súlyos betegségek is. Nem mindegy, hogy ágyúval lövünk verébre, vagy elhanyagolódik egy veszélyes tünet.

    előzmény:
    Majmócica (1)
    2014-10-05  09:17
  4. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2014. október 5. 21:3913.

    Korábban is volt már ilyen?


    Nem lehet hogy van valami ami nagyon bánt téged?


    Milyenek az interperszonális kapcsolataid?


    Nem lehet hogy sokat és későn kávézol?


     


     

    előzmény:
    Majmócica (1)
    2014-10-05  09:17
  5. Torolt_felhasznalo_433679
    Torolt_felhasznalo_433679
    2014. október 5. 18:3212.

    Szóljak a modiknak, hogy illegálisan reklámozol?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_478259 (10)
    2014-10-05  13:28
  6. 2014. október 5. 18:0911.

    Nos, nekem van néhány tippem, de nem vagyok orvos.


    Lehet: depresszió, alacsony vérnyomás, vashiány. De egyéb mentális tényezők is szerepet játszhatnak. Pl: szereted a munkádat? Munkahelyedet? A családi nexusaidat? Barátok vannak? Milyen gyakran érintkezel velük? (hogy milyen módon, az most mindegy, személyesen, mail, telefon) Érnek sikerélmények? Azért ezek fontos tisztázandó kérdések. A pároddal jó a kapcsolatod? Tudsz vele beszélgetni? Van egyáltalán párod vagy egyedül élsz, ezek azért lényegesek lehetnek. Ha jön az ősz, a tél, a depire legkevésbé hajlamos embert is próbára teszi. Én a novembert utálom a legjobban. Mikor megjön az a nyúlós, esős, nyirkos idő, a csontig hatoló hideg, a kevés napfény, rövid nappalok. A december már jobb egy kicsit, mert közeleg az ünnep. A január megint megvisel, jó hosszú is ráadásul. Február már rövidebb, látja az ember az alagút végét és március elején már az első hóvirágokkal az ember érzi a tavaszt.


    Azért gondolom így, mert én is elég fáradékony vagyok. Máskor viszont olyan kicsattanó erőben vagyok, hogy a 120 kilós emberek is megirigylik, hogy hogy fér egy filigrán nőbe ennyi energia. Volt, mikor utáltam a munkámat, a munkahelyemet és az eléggé lehangoló volt, mindig fáradt voltam. Ugyanez volt, amikor munkanélküli voltam. Panaszkodni sem mertem, mert mindjárt az jött, hogy miben fáradsz el, ha nem is dolgozol. Hát pont abba. A semmittevés, a haszontalanság érzete engem annyira nyomasztott, hogy attól voltam fáradt.


    Amikor sikereim vannak, elérem a célokat, pörgök ezerrel, érdekes, akkor fáradok a legkevésbé.


    Valamennyire átérzem a problémádat. Bár nekem most pont az a gondom, hogy nem tudok aludni, tehát azért vagyok fáradt. Már régóta halogattam, hogy végére járok a dolognak. Most az alvászavar-szakambulanciára járok egy ún. relaxációs terápiára. Állítólag segít ellazulni. Ebben nagyon bízom én is, mert semmiféle gyógyszert nem vagyok hajlandó szedni. Lehet, hogy hasonló terapeutát kéne felkeresned. De hogy orvost, abban biztos vagyok. Ne akard magad megoldani, mert nem valószínű, hogy sikerül. A legjobbakat kívánom neked.


     

  7. Torolt_felhasznalo_478259
    Torolt_felhasznalo_478259
    2014. október 5. 13:2810.

    Vegyel egy kis chi-t /prana/ . 160 000 ft kiloja .
    S pranagyogyaszhoz sem kell tobbe menned aranyert , most, hogy antropozofuseknal kitalaltak a porositott pranat...

    előzmény:
    Majmócica (1)
    2014-10-05  09:17
  8. 2014. október 5. 12:569.

    Jó, hát ezen lépjünk már túl!


     


    Más a probléma.


     

    előzmény:
    Capuccino (8)
    2014-10-05  12:29
  9. 2014. október 5. 12:298.

    Persze, viccelődni lehet rajta. csak elég lett volna egy rövidebb... persze mondom én, aki kimásoltam az egyetmi szakleírást

    előzmény:
    Némanalfabéta (7)
    2014-10-05  11:36
  10. 2014. október 5. 11:367.

    Tudom, mi vagyunk a hülye nyelvtan-nácik, de ha ugyanezt pl. a munkahelyén kérdezi meg, akkor körberöhögik. Így legalább arc nélkül tanulhat


    Amit bemásoltál, az sem konkrétan az energetikus meghatározása, mert hirtelen olyat nem is sikerült találni. Lényeg, hogy az egy foglalkozás, nem egy állapot

    előzmény:
    Capuccino (5)
    2014-10-05  11:18
  11. 2014. október 5. 11:276.

    Ez borzasztó. A címet olvasva én is az energikus energetikus szóviccel akartam jönni, de látom, megelőztetek.


     


    Inkább azt tanácsolom annak, aki úgy érzi, fogytán az ereje, nem tudja kipihenni magát, és csak úgy vonszolja a testét, hogy forduljon orvoshoz.


    Szakember jobban meg tudja állapítani, mi a gond. Depresszió, lelki gondok, pszichikai kimerültség, vashiány?

  12. 2014. október 5. 11:185.

    a leírásából azért egyértelmű a célja ;)


    energetikus pedig :


    "




    Olyan energetikai mérnökök képzése, akik a szakterület gyakorlati műveléséhez szükséges általános műveltség, szakmai, informatikai és nyelvi ismeretek birtokában, kellő gyakorlat megszerzése után alkalmassá válnak a nemzetgazdaság, ezen belül a települések, üzemek, intézmények és a lakosság biztonságos és gazdaságos energiaellátását tervezni, megvalósítani és üzemeltetni




    a primer-energiahordozók ellátása: a szén- és szénhidrogén-technológiák, az atomenergia-hasznosítás, a megújuló energia-, a hulladékenergia-hasznosítás,


    a villamosenergia-ellátás és a hőellátás,


    az energiaátalakítás, -szállítás és -felhasználás,


    a vezetékes és az egyedi energiaellátás,


    az ipari és a mezőgazdasági energotechnológiák,


    épületek, létesítmények energiaellátása és felhasználása,


    a tervezés, a létesítés és az üzemeltetés, a karbantartás,


    a műszaki, a gazdasági és a környezetvédelmi követelmények érvényesítése szakterületein, továbbá a kellő elméleti megalapozás révén alkalmasak lesznek a képzés második ciklusában (mesterképzésben) való eredményes résztvételre.



    Szakirányok:


    atomenergetika
    épületenergetika
    hőenergetika
    villamos energetika
    vegyipari energetika

    "

    te kimásoltál egy céges követelményt :D :d hamár közötködünk ...

    előzmény:
    Némanalfabéta (4)
    2014-10-05  10:54
  13. 2014. október 5. 10:544.
     
    Mi is a cél?

     


    Energikus (melléknév)

     



     

     


    1. energiával teli; aktív vagy cselekvésre kész



    2. erős, hathatós, nyomatékos



    3. kíméletlen



    Energikus viselkedése engem is vidámabbá tett.



    Eredet [energikus energ(ia) + -ikus (névképző)]


     


    Energetikus

    Nem minden cégnek (cégméret) van szüksége főállású energetikusra
    Egy jó főállású energetikus havonta jelentős költséget jelent (bér, járulékok, juttatások, prémiumok, eszközök stb.)
    Többnyire csak bizonyos időszakonként van szükség stratégiai szintű energetikusi szakértelemre és tapasztalatra.
    Van, ahol csak időleges az energetikus-hiány.
    A vezetők tudják, hogy néha a külső vélemény többet ér, mint a belső rutin.


    Hogy fogunk együttműködni? - Az attól függ, hogy Önnek mire van szüksége!


    Nagyobb ügyfeleink általában egy-egy komolyabb energetikai projekt kapcsán kérik a segítségünket, pl.:


    - Energiát pazarló pontok eseti felderítéséhez, és javaslatcsomag kidolgozásához
    - Energiakereskedő-váltás előkészítéséhez (szerződések felülvizsgálata, új kereskedő felkutatása)
    - Megtakarítást célzó beruházások előmunkálataihoz (felmérések, auditálások, energetikai számítások)
    - Energetikai pályázatok szakmai alátámasztásához (MT készítés)
    - Energetikusi feladatokat automatikusan ellátó felügyeleti rendszer megtervezéséhez és kiépítéséhez


    A közepes- és kisebb vállalkozások esetén szerencsésebb és hatékonyabb a folyamatos együttműködés. Ez esetben a kapcsolat egy stratégiai anyaggal indul, amelyet a közös folyamatos munka követ. Melynek lépései:


    - Rendszeres fogyasztáskövetések
    - Hasonló méretű és rendeltetésű fogyasztási pontok összehasonlító elemzése
    - Pazarlások felderítése, javaslattétel
    - Havi rendszerességgel összesítések, energiajelentések készítésére
    - Szemléletváltást segítő programok készítése


    Ajánlott főbb együttműködési területek:


    Energia-stratégiai kidolgozása, bevezetése
    Szemlélet-formálás (szükség szerint belső oktatás, képzés)
    Rendszeres fogyasztás-ellenőrzés
    Megtakarítási projektek előkészítése, projektvezetés
    Energiaszerződések felülvizsgálata, kereskedő-váltás
    Dokumentáció készítés és szakvéleményezés


     

  14. 2014. október 5. 10:243.

    Ha energetikusabb akarsz lenni, irány mondjuk a BME MSC energetika szakirány


     


    Boooccsss. ezt nehéz volt kihagyni. gondolom energikusabb akarsz lenni


    Az alvásmennyiség amúgy egyénenként elég nagy eltéréseket mutathat. Van akinek tényleg elég a 7 óra alvás, másnak meg csak a 9.


    Amúgy igen, étkezés és mozgás. Maga a pihenés kevés. És szabad levegő. Napsütés, stb. Tapasztald ki milyen kajákat szeretsz, halak, zöldségek sokat segítenek. Persze lehet enni krémest is, a mértéken van a hangsúly. És MOZGÁS. már az hihetetlen változást bír hozni, ha valaki a mozgásszegény életmódból átvált a napi fél óra sétára. Mégcsak nem is kell külön sportidő, elég ha mondjuk munkába úgy mész. leszállsz egy két buszmegállóba előre. Ha kocsival mentél tömegközlekedésre vagy gyalogra váltasz.


    De azt nem írtad, hogy hirtelen tűnt el az energiád, vagy úgy szépen lassan ez lett. Sokszor nem árt azért ha nagyon energiátlan vki, egy alaposabb orvosi kivizsgálás se.

    előzmény:
    Majmócica (1)
    2014-10-05  09:17
  15. 2014. október 5. 09:462.

    Na várom én is a tanácsokat...én világéletemben ilyen voltam...és nem vagyok depis...De állandóan tudnék aludni, és folyton fáradtnak érzem magam....doki szerint a vashiány az oka. Hát nem tudom, szedtem rá vasat de nem igen javult....a sportot is mondják, hogy jó.

    előzmény:
    Majmócica (1)
    2014-10-05  09:17

Címlap

top