Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Wellness novemberben

Torolt_felhasznalo_773465
Torolt_felhasznalo_773465
Létrehozva: 2014. augusztus 23. 20:32

 


Eddig mindig segítettetek jó ötletekkel, javaslatokkal, most is ide fordulok segítségért.


 


Barátnőm novemberben ünnepli a névnapját, és azt mondta, nem tárgyi ajándékot, hanem egy gyógyfürdőzős, wellness hétvégét szeretne, valami eldugott, romantikus helyen. Nem meglepetés lesz, mert közösen fogjuk kiválasztani a helyet és az időpontot is, mert a munkahelyeinken min. 3 héttel előtte kell szólni szabadság ügyben. Ezért, a helyet és az időt közösen fogjuk kiválasztani.


Tehát, kérdésem a következő. 


Tudok-e javasolni olyan helyet, amely:


 


Bp-től max. 150-160 km-re található.


Vonattal vagy busszal jól megközelíthető (nincs kocsink).


A városnak vagy falunak fedett (ez fontos, mert novemberben már eshet eső, jegeseső, esetleg hó) medencéje, fedett strandja van. Az is jó, ha a szállás valahol egy pici, eldugott falucskában lenne, ahonnan a gyógyfürdő rövid buszozással megközelíthető. Tehát, kiadó vikkendházat(téliesítettet), vagy garzonlakást (is) keresünk.


Nem horribilis a fürdő belépő. Ma javasoltak egy gyógyfürdőt, megnéztük a neten, hát bizony, a 6 ezer forintos belépő nekünk kissé horribilis. Kettőnknek csak a belépő 12 ezer lenne, per nap, ez most nem fér bele, sajna. 


Eddig néztünk néhány helyet, de sajnos ahogy néztük, hogy ahol olcsó a belépő, az messze ven Pesttől (több száz km-re), ami közelebb van (150 km-en belül), ott pedig megfizethetetlenül drága a strand jegy. 


Két éjszakára, három napra mennénk. 


 


Drága, közismert aquaparkok, termálfürdővárosok most nem jöhetnek szóba, ezért ilyenek, mint Hévíz, Harkány, Hajdúszoboszló (bár biztosan fantasztikusak), de most kimaradnak.


Inkább egy nyugodt, csendes, kevésvé frekventált (és nyilván emiatt olcsóbb) helyet szeretnénk találni. 


 


Tehát, kerestetik egy kisváros, vagy falucska, gyógyfürdővel, ami (télen) fedett, Pesthez képest max. 150 km-re.


Hab lenne a tortán, ha valami romantikus faházat vagy fűthető gerendaházat találnánk, de ebben már reménykedni sem merek.


 


 


 


Ilyenek, mint bónuszbrigád, kuponbirodalom és társai, köszi, most nem érdekelnek. Tapasztalatok, egyéni vélemények alapján keresek helyet, fentiekkel már befaragtunk, meg most amúgy se csak úgy puffra akarunk elindulni. Egyéni véleményeket szeretnék, ha lehet.


 


Ki mit javasol?


 


Köszönöm!!


 

  1. 2014. augusztus 23. 20:445.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (4)
    2014-08-23  20:43
  2. Torolt_felhasznalo_773465
    Torolt_felhasznalo_773465
    2014. augusztus 23. 20:434.

     


     


    Értem. Nem is ismeretem ezt az oldalt. Köszönöm, hogy mondtad. 


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (2)
    2014-08-23  20:37
  3. 2014. augusztus 23. 20:423.

    Sokszor van úgy, hogy 30 %-kal csökkentik az árakat úgy kínálnak szobafoglalást, üdülést.


    Mínusz a pontok szerinti kedvezmény.


    Így a kapott 10%-kal jelentősen olcsóbban  lehet sikeres a foglalás.


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (2)
    2014-08-23  20:37
  4. 2014. augusztus 23. 20:372.

    Nézz körül az Utisúgó oldalán.


    Ott van akciós hétköznapos üdülési lehetőségek.


    Ha regisztrálsz, sok helyen 10% kedvezményt is igénybe vehetsz.


    Nézz ott körül, sok lenne a leírni való, jobb ha magad olvasod el.


     


    Belföldön gyakran utazok az oldalukon foglalt hotelekben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2014-08-23  20:32

Címlap

top