Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mitől szeretnek valakit?
Létrehozva: 2012. Április 5. 01:24
Éppen arról vitatkoztam valakivel, hogy vajon lehetséges-e az, hogy valaki, aki eddig élete során megfordult sokféle társaságban ( iskola, munka, baráti társaságok) , de addig sehol sem fogadták be, egyik napról a másikra megváltzohat-e ez, és onnantól kezdve mindenhol szeretik?
Anélkül, hogy az illető tett volna valamit érte, nem változtatott a hozzáállásán, a viselkedésén?
Azt gondolom erről, hogy nem lehetséges. Vagy lehet szerencséje? Bár ez nem szerencse kérdése.
Mi erről a véleményetek?
Bizonyára lehet ilyen is.
Viszont furcsának találom azt, ha adott környezetben senki sem szeret.Senki emberfia nincs aki szerint te egy szerethető ember vagy.
És különösen azért , mert a példánál maradva "( iskola, munka, baráti társaságok)"- ról van szó.Tehát egy eléggé széles körben mozgó személy lehet az illető.
Nagyon lesújtó lehet.
Igazából nem is tudom elképzelni sem.
Érdekes és elgondolkoztató válaszokat írtatok.
A saját tapasztalataitokra voltam-vagyok kíváncsi, hogy nálatok ez hogy van. Úgy látom, sokan közületek megtapasztaltátok mindkét oldalt.
S úgy látom, nem is lehet azt sem kijelenteni, hogy csak az egyéntől függ, vagy csak a társaságtól...
Azt kihagytam hogy onnantól kezdve hogy nem folytam bele a kibeszélésekbe és a pletykákba, szerintem megbízhatóbb lettem mások szemében és szívesen fordulnak hozzám. Nem panaszkodom, és mindennak igyekszem a pozitív oldalát keresni, gondolom ezért is szeretnek a közelembe lenni mert nem húzom le a hangulatukat mégjobban.
Szerintem az a titka hogy szeressenek, hogy szeresd önmagad és szeresd az ékletet, innentől kezdve a kisugárzásod miatt is vonzódni fognak hozzád az emberek.
Én voltam kiközösített ragyás tinédzser és az osztály legjobb arca is. Ugyanolyan ragyásan.
Tudod mi változott? Hogy közben megszerettem magam.
Munkahelyen mindig meg akartam felelni másoknak és csodálkoztam hogy mégis utálnak, lenéznek, kinéznek.
Aztán a a sokadik munkahelyemen azt mondtam én már teszek rá mit gondolnak rólam, ledolgozom a 8 órámat a legjobb tudásom szerint (kb. maximalista lettem a munkában), és nem törődök vele szeretnek e vagy sem, nem azért megyek dolgozni hogy barátkozzak.
Mindenkivel kedves, segítőkész és tisztelettudó leszek, de a magánéletemhez semmi közük és jópofizni se fogok.
És tessék, a munkahelyemen szeretnek.
Értem Ügyésznő. Az utolsó mondatot kérem, hogy az ülnökök ne vegyék figyelembe.
A szívem köszöni szépen jól van.
A múlt mindig tartogat sérelmeket, amik arra vannak, hogy feldolgozzam őket.
A feldolgozással természetszerűleg a megkönnyebbülés jár együtt, ilyen értelemben pozitív.
Ma nagyon jól érzem magam a bőrömben.
A szeretet és elfogadás közti különbséget veszem figyelembe, hiszen nem törekszem mindenki szeretetére, viszont törekszem arra, hogy ismerjem és tiszteljem a másik embert.
Az itt olvasható megállapítások sablonok, és nem arról szólnak, hogy hogyan lehet változtatni, hanem arról szólnak, hogy mindenki más tehet arról, hogy valakit - jelen esetben engem - szeretnek vagy éppen nem.
Ja igen, és ha már a szerencse is szóba került, akkor azt is elmondhatom, hogy nagyon szerencsésnek érzem, hogy a sorsom ilyen irányba terelgetett, ahol képes vagyok a változtatásra.
Igen, kb ilyen a szeretet.
Ha megismerem, megszeretem.
Ha megismernek, megszeretnek.
Szia!
Erre én is lehetnék a jó példa.A munkahelyen az egyik csoportban nagyon szerettek.Majd áttettek egy másikba, na ott meg senki.Én sem értettem, hogy ez hogy lehet.Aztán azt szűrtem le ebből, hogy az egy olyan társaság volt, ahonnan én kilógtam, mert nekem már volt gyerekem, családom, stb, a többieknek meg még a buli, a ruhák és az utazás volt a legfőbb téma.Pedig korban nem is voltam igazán idősebb, mint ők.Plusszban még azt is megemlíteném, hogy a főnökön is múlik, hogy mennyire hagyja a kiközösítést.De a főnök lehet pedagógus is.Van olyan tanár, ovónő, akit nem érdekel a csoport, mert csak egy munka és hagyja, hogy "öljék" egymást a gyerekek.(Ezt úgy értem, hogy szóban, apróbb gonoszságokban, stb...)
Azért még hozzátenném, hogy ahogy a munkahelyemen cserélődtek az emberek úgy lettem a "kirekesztettből" a csoport közepe.Pedig komolyan mondom, hogy nem változtam.
ismertnekismernekOké, kérdezek!
Mi az, ami a szívedet nyomja?
Ért a múltban olyan sérelem, ami máig bánt, neadjisten nem tudtad feldolgozni?
Az életszemléleteden változtattál vagy az élet változtatott meg téged?
Ha igen, milyen következményei lettek ennek? Pozitív? Negatív?
Régebben érezted magad sz.rul a bőrödben vagy manapság?
A mikrokörnyezeted elfogad/szeret? Lázadó vagy belenyugvó típus vagy?
Mire alapozod azon kijelentésed, hogy az itt hozzászólóknak nem sok ismerete van arról, hogyan lehet elérni, hogy egy embert elfogadjanak/szeressenek?
Nincs több kérdésem bírónő!
Hát persze.
Kérdezz! 
Ahogy olvasom, sajnos elég kevés embernek van arról ismerete, hogy ezt a dolgot hogy lehet megváltoztatni?
Persze a legegyszerúbb olyan emberekkel barátkozni, akik mindig bólogatnak, de abban hol a kihívás?
"mas környezetbe, (sub)kulturaba megy, olyanba, ahol az termeszetes, ahogyan ö viselkedik."
Erre céloztam.
Önmagában semmit sem ér, ha valaki változni szeretne, vagyis elfogadtatni magát. Biztos, hogy nem egyszerű, de nem is lehetetlen.
Az embernek meg kell találni a helyét a világban, a társadalomban, kisebb csoportban, sőt még a családban is.
Ha valaki rendelkezik megfelelő önismerettel, akkor megtalálja azokat az embereket, akik hasonló környezetben élnek, hasonló mentalitással rendelkeznek, hasonló az értékrendjük, stb.
Ott nincs nagy változásra szükség. Egyszerűen bele kell simulni a környezetbe és elfogadják, megkedvelik, nő az önbizalma stb.
"Ez a téma elég testközelből ismerős a számomra, tudnék mesélni róla bőven."
Akarsz beszelni rola?
He bizony:DDD
szerintem ha valaki nyit,elfogad..akkor ugyis talál havert,barátot
nem kell erőltetni
egyedül is el kell lenni
én gyerek koromban is volt hogy mosolyszünetet tartottam..aztán újra barátkoztunk..de hányszor volt ilyen..
a lényeg hogy önmagad légy
de ha valakinek soha semmi féle társa ,barátja nem akad..és ez így kiséri végig a gyerekkorát,a tini korát és a felnőtt korát..talán akkor ő lehet valahol antiszociális személyiség
nemrég olvastam a scientologia egyház könyvét
és annyira jól megfogalmazva leírta,szóról szóra pontosan milyen amikor közösségi ember valaki,és milyen amikor nem..
nekem tetszett maga a könyv
egy két dologgal nem vagyok kibékülve,de a kb 90 százalékával egyetértettem
Megtalálta azt a közeget, ami olyan, mint ő. Hasonló a hasonlót vonzza. Végre a saját polcáról válogat....
A változás pedig folyamatos. Lehet szembe menni vele, de csak az energiáját fecsérli el vele az ember...
hogyne volna lehetseges.
mas környezetbe, (sub)kulturaba megy, olyanba, ahol az termeszetes, ahogyan ö viselkedik.
logikai feladatnak jo.
Nagyon megfogott amit írtál, hasonlóan éreztem én is sokmindent, de nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni.
A szándékos különcség bennem is megvolt egy idő után, sőt utólag visszagondolva nem is akartam beilleszkedni egy olyan közösségbe ahol ennyire számít a külsőség, ahol ezek mellett "ciki" volt jól tanulni, megcsinálni a leckét, érdeklődésből elolvasni a kötelező irodalmat...stb
Nem volt olyan lány, akivel 100%-osan megértettem volna magam, illetve talán egy újjonan érkező aki szintén a periférián volt...
Később olyan iskolába kerülhettem, ahol hála Istennek megtaláltam a hasonszőrű embereket, hasonló érdeklődéssel, és lettek barátaim, megbecsülnek és szeretnek!
egyik napról a másikra megváltzohat-e ez, és onnantól kezdve mindenhol szeretik
Azt gondolom, hogy ilyen nincs.
Egyrészt mert az emberi terészet olyan, hogy alap dolgokban nem változunk, maximum apróságokban.
Másrészt senkit nem szeret mindenki mindenhol. Nem is kell.
Én, a fene tudja miért, valahogy mindig a népszerűek táborába tartoztam/tartozom, amióta vissza tudok emlékezni. Én voltam/vagyok az a lány akinek mindenki a barátja akar lenni.
Mi ennek ez oka? Na ez amit nem tudok. Lehet hogy az, hogy ez engem soha nem érdekelt. Soha nem foglakoztam vele, hogy ki szeret, vagy ki nem, kinek vagyok szimpatikus, vagy kinek nem. Magamat adom, és nem törekszem arra, hogy ezzel tetszést váltsak ki másokból. Aki elfogad így az jó, aki nem az is jó.