Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Esti futás 56 és fél évese

teca1953
Létrehozva: 2010. május 2. 10:57

Szia mindenkinek!

Azért inditottam ezt a topicok,mert kb.2 és fél hónapja esténként elkezdtem futni.

Nagyon jól esik az esti mozgás. Egy parkban futok,és én már elmúltam

56 éves.  6 km. a napi adagom.Képzeljétek a fiatalok megmosolyognak,persze ez még nem volna baj,lelkük rajta

Ellenben az elhízott,és műveééletlen lányok akik ülnek egy padon,

chipset,majszolva,és colát iszogatva bántó megjegyzéseket tesznek felém,és még azokra a kik "mernek mozogni".

Az offolók,és a rosszindulatú megjegyzéseket,kérem mellőzzétek

 

Köszönöm. További szép napot mindenkinek

  1. 2014. július 9. 16:091419.
    Sziasztok!
    Sehol senki?
    Én töretlenül és igen sokat futok!
    Fussatok ti is mert futni jóóóóóóóóó!
    Üdv.és virtuális ölelés mindenkinek!
  2. 2013. március 24. 11:061418.

    köszönjük

    igen, 3 kerekű futó babakocsit vettem, és remélem ősszel már együtt edzek Kristóffal, jövőre meg már ujra indulhatunk a BSI amatőr versenyein

    előzmény:
    teca1953 (1417)
    2013-03-24  08:58
  3. 2013. március 24. 08:581417.

    Szia "Holdacska" Szilvia és kicsi Kristóf!

    Gratulálok a kicsi érkezéséhezjó egészséget a babának és a mamának! Kívánom,hogy nagyon sok örömötök legyen a pici Kristóf babában! Nemsokára itt a tavasz és jó sok sétát lehet tenni a természetben,no és ha már elég erősek lesztek lehet futni is

    Bocsi,hogy ilyen későn reagáltam erre  a kedves hírre,de igen elfoglalt voltam a hosszú hétvége és az utána következő napokban sok volt a hosszú műszakom.

    Szeretettel üdvözöllek benneteket.

    teca-Erzsébet

    előzmény:
    holdacska (1415)
    2013-03-21  11:09
  4. 2013. március 21. 11:211416.

    Legjobb dolog a futás, én max. csak 3x szoktam ha jó az idő..

    De olyan mint a kábitószer...jön az este, s érzem már készülnöm kell, s megyek futni..én 20 percig futok, s nem tudom mennyi ez km-be.

    Jól esik..

    Amúgy meg naponta lépcsőzök 2x le-fel, felfelé ketteséve veszem a fokokat edző tanácsára, ez is nagyon tuti  8. lakom !

    előzmény:
    teca1953 (1)
    2010-05-02  10:57
  5. 2013. március 21. 11:091415.

    2013.03.13-án megszületett Füredi Kristóf. /császármetszéssel/

    3390gr, 53cm, már itthon vagyunk, 3 nap után

     

     

  6. 2012. december 17. 15:111414.

    Kedves Holdacska!

     

    Szeretettel köszöntelek Te édes kicsi csöppség,

    Életed kísérje áldás és egészség !

    SzüleidnekTe légy a fény,életük aranya,

    mosolyod legyen napjaik csillaga!

    Jó egészséget a babának és a mamának!

     

     

    Üdvözlettel:teca

    előzmény:
    holdacska (1413)
    2012-12-17  13:33
  7. 2012. december 17. 13:331413.

    Kristóf baba: 1007gr, 33-35cm, kb 3000-3500gr lesz, és 50-53cm, nem lett óriás az elevittől

    nagyon aludt, alig birtuk birizgálni, lepénybe fordult, mindene egészségesés gyönyörűűűűű

    előzmény:
    teca1953 (1412)
    2012-11-23  20:39
  8. 2012. november 23. 20:391412.

    Szia!

    Gratulálok a babócához!

    Aranyos vagy köszönömszépen a képet.Vigyázz magadra-magatokra!

    Sok kismamát látok ugyanilyenfutni

     

     

    Én is szorgalmasan futok,és "zúzom" a kilómétereket.

    Szeptember végén elköltöztünk Szegedre és a Tisza parton gyönyörű környezetben futok esténként.

    Hajrá!Drukkolok,hogy minden rendben legyen

    előzmény:
    holdacska (1411)
    2012-11-22  22:35
  9. 2012. november 22. 22:351411.

    csak Neked! nem a legfrissebb kép róla, de nagyon szeretem

    24.hétben vagyunk!

     

    Remélem jól vagy!

     

    És, hogy hű maradjak önmagamhoz, megmutatom milyen futó babakocsink lesz

    előzmény:
    teca1953 (1410)
    2012-09-06  21:47
  10. 2012. szeptember 6. 21:471410.

    Nekem ma megint 8(km)

     

     

    Jó éjt minden kedves nyúlcipős barátnőnek!

     

     

     

    üdv.teca

  11. 2012. szeptember 4. 21:521409.

    Szia Holdacska!

     

     

    Tiszta szívemből örülök,hogy jól vagytok!

    Vigyázz magadra-magatokra.Már én sem bánnám ha egy kicsit enyhülhe az idő.Elég volt már ebből a hőségből.Erre egész hétem 30-34 fok meleg volt.Este későn mentem ki futkosni,mert nem akartam bajt csinálni  magamnak.Augusztusban szinte ki sem mentem,mert nekem az a hőség már "brutális " volt.

     

    Jó éjszakát:teca

    előzmény:
    holdacska (1408)
    2012-09-04  09:30
  12. 2012. szeptember 4. 09:301408.

    Ügyes vagy, nekem most max a napi 3* kutya sétáltatás az ami belefér /3.emelet, lift nincs/, elég fáradt vagyok, igyekszem sokat pihenni!

    Na meg várom az enyhébb időt, hogy lehessen többet sétálni hvégén is, mert ezeket a 30fokokat nem birtam.

     

    Velünk minden ok!!

    előzmény:
    teca1953 (1407)
    2012-09-03  22:06
  13. 2012. szeptember 3. 22:061407.

    Hahó futótársak!

     

    Nekem ma is  8 km!

     

     

    Jó éjszakát mindenkinek:teca

  14. 2012. szeptember 1. 21:381406.

    Szia minden kedves futótársnak!

     

     

    Merre jártok? Esténként szorgalmasan futom a kilómétereket.

    Volt két hét kihagyásom a hőség miatt. Ma este már ismét felvettem a nyúlcipőmet és futottam 6 km. 

     Nektek is jó futóidőt!

     

    Üdv.mindenkinek.

     

     

     

    Jó éjszakát:teca

  15. 2012. augusztus 2. 18:021405.

    Szia Füredi Szilvi!

     

     

    Őrülök,hogy megtaláltad a fórumunkat!

     

     

    Drukkolok nagyon!!

     

    Majd írd meg a fejleményeket!

     

     

    Üdv:Teca és vigyázz magadra

    előzmény:
    holdacska (1404)
    2012-08-02  13:15
  16. 2012. augusztus 2. 13:151404.

    sziasztok!

    Itt az elveszett Füredi Szilvi...

    nem nagyon irok nyilt fórumokba, mióta töröltem magam, és a ti fórumotok sem találtam

     

    magamról csak annyit, hogy a június ugy tűnik sikeres volt, de még egy ideig nem mondanék részleteket...lehet drukkolni!

     

    futni természetesen nem futok, max maradnak a séták!

    előzmény:
    teca1953 (1385)
    2012-01-21  10:05
  17. 2012. július 25. 16:211403.

    Szia minden kedves futótársnak!

     

     

    Merre jártok?

    Szomorkány szomszédasszony?????

     

    Én szorgalmasan futok.

     

    Üdv.mindekinek,ha erre jártok azért nézzetek be. teca

  18. 2012. június 26. 19:121402.

    Szia Vannaróza!

     

    Most nagon gyors leszek a válasszal,mert csak 1 percem van.

    Magne B6,én zöd teát iszom sokat,és rengeteg gyümölcsöt eszem,télen nagyon sok kivit.

    Az alma a nyerő nálam (mivel még most annak van elérhető ára)

     

    Még benézek üdv.teca

    előzmény:
    vannaróza (1401)
    2012-06-26  12:26
  19. 2012. június 26. 12:261401.

    Kedves futótársak, teca, pöttöm!

    Milyen vitaminokat,...stb  szedtek akár rendszeresen, akár időszakosan ennyi futás megsegítéséhez?

    Kíváncsi vagyok, hogyan oldják meg az iskolák a napi tesi órát! Lesz egy kilencedikesünk, majd megtudom.

     

    Szeretettel!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (1399)
    2012-05-23  21:36
  20. 2012. június 15. 20:551400.

    Szia mindenkinek!

     

    Én szorgalmasan futok esténként.A megszokott 6-12 km. futom.

     

    Ti merre jártok?

     

    Jó éjazakát mindenkinek.teca

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. május 23. 21:361399.

    szioa teca!

     

    épp tegnap gondoltam rád, hogy ide is írnom kéne. erőt vettem magamon, és nekiláttam a duplafutós programnak::D hétfőn kétszer 5 km volt, tegnap egy 6.8 ma pedig egy 5 km,és egy 6.8

    remélem ugyanúgy elkezdek leszálkásodni tőle, mint az első szülés után, illetve még szülések előtt:D

     

    meg fejembe vettem, hogy talán lefutnám majd a félmaratont. illetve egy barátom ötlete... én meg nagy bőszen rávágtam, persze, menjünk.... hát, van egy év feklkészülni:D

    előzmény:
    teca1953 (1398)
    2012-05-22  18:34
  22. 2012. május 22. 18:341398.

    Szia minden kedves futótársnak!

     

    Én minden másnap futok 6-9 km.

     

    Ti merre jártok?

     

     

    Nyúlcipőre fel!

     

     

    Üdv.mindenkinek:teca

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  23. 2012. május 1. 07:051397.

    Szia minden kedves futótársnak!

     

     

    Hol vagytok régi barátok?

     

     

    Csak én futkosom esténként?

    Remélem kipihentétek magatokat a hosszú hétvégén?

    Én 4 napos ügyeletet vállaltam(betgápolás ).

    Legközelebb csak szerda este jutok egy kis jó futáshoz.

    Mostanánban látom senki nem írt,így én is "ellustultam" az írást.

    Szorgalmasan rovom a kilómétereket,van amikor olyan jó a teljesítményem,hogy lefutom a 9 km. minden nehézség nélkül. 

     

    Mindenkinek üdv. jó futást és nagyon szép napokat.

     

    Üdv.teca  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. Április 10. 23:271396.

    sziasztok:)

     

    futok ám:D

     csak családi cécólk avnnak, írni nem nagyon írok...

     

    6.8 at futok, ha megeyk. egy héten azért 3-4 szer ki tudtam eddig menni hidegben is.

    nem tudom írtam e, férjem vett egy síuzoknit nekem, és abban futottam hűvösebben. tök jó!!! miért is nem volt iylen zoknim eddig a futáshoz???

     

    szóval kocogok szorgosan. azut találtam ki,hogy idén megyek a fiúkkal  amaraton váltóra, jövőre pedig kéne egy félmaraton. 

    valami extra cél kell, hogy ne legyek lusta:) ezek jónak tűntek.

    előzmény:
    teca1953 (1395)
    2012-04-09  10:59

Címlap

top