Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Paleolit táplálkozás

eva74
Létrehozva: 2010. február 15. 08:33

Sziasztok,

 

Próbálta közületek már valaki ezt az életmódot? 

  1. 2017. január 10. 11:15789.

    Sziasztok! Én is a paleolit híve vagyok. Rengeteg betegségnek a melegágya a liszt, tej, cukor stb.. Nekem nagyon erős fejbőrviszketésem volt, illetve kiütéseim is voltak! Viszont kezdetben tényleg nagyon nehéz a váltás. Ezért én úgy csináltam illetve csinálom, hogy szedek mellé étrend kiegészítőt! Van kifejezetten erre a célra is. Én a Dr. M Prémiumos PALnEo Diet-et használom a volmix.hu -n lehet rendelni. Így a legolcsóbb. Hajrá-hajrá!

  2. 2014. november 7. 21:33788.

    Június vége óta próbálom ezt az életmódot. Nekem, mint írtam is,  bevált. 

    előzmény:
    eva74 (1)
    2010-02-15  08:33
  3. 2014. október 25. 13:43787.

    Sziasztok !
    Én nem vagyok "vér" paleós, de simán érzem a jótékony hatását. Június végén kezdtem kiiktatni a tejet, lisztet és a cukrot az étrendemből, hátha idén elkerül az allergia. Bejött !!! 


    Nem mondom, hogy nem tüsszögtem, vagy nem fújtam az orrom, de sokkal kevesebbet, mint az előző években. Ilyen jó nyaram már vagy 25 éve nem volt, mintha nem is lett volna idén parlagfű, pedig extrém magas volt a pollenkoncentráció. 


    Persze más jótékony hatása is volt annak, hogy a szervezetem nem a tejjel és liszttel volt elfoglalva. A rozáceám sokkal kevésbé keseríti meg az életem. Mellékhatásként a kilók is olvadnak le rólam. 

  4. 2013. november 9. 19:54786.
    Itt meg van a cáfolat 
    előzmény:
    csutak51 (781)
    2013-10-29  09:16
  5. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2013. november 8. 10:30785.
    Én sem zaklattam fel rajta magam különösebben. :))
    előzmény:
    Evicke (784)
    2013-11-08  10:27
  6. 2013. november 8. 10:27784.
    ez a cikk egy ócska tákolmány, mindenféle szakirodalmi hivatkozás nélkül, csak vagdalkózik. teljesen világos, hogy semmit nem tud a paleóról. és ez nevezi magát professzornak...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (783)
    2013-11-08  10:18
  7. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2013. november 8. 10:18783.
    Úgy lenne korrekt, ha a reakciókat is felraknád. Mert akad, modortalanabb is, meg Szendi féle, a maga higgadtságával.
    előzmény:
    csutak51 (781)
    2013-10-29  09:16
  8. 2013. november 8. 10:12782.
    4 éve csinálom, és semmi okom rá, hogy abbahagyjam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401069 (779)
    2013-10-04  20:27
  9. 2013. október 9. 11:28780.
    basszus én ugyanezt a halszagot éreztem egyszer a csirkén!!! fájjjj sőt egyszer péksütiben is!! broáf
    előzmény:
    Sibyl (777)
    2011-12-04  18:04
  10. Torolt_felhasznalo_401069
    Torolt_felhasznalo_401069
    2013. október 4. 20:27779.
    Elég régi a topik, vannak hosszabb távú tapasztalatok?? Ki tudott hű maradni a paleo étrendhez? 
    előzmény:
    kisarica (701)
    2011-02-21  17:32
  11. 2012. január 3. 14:57778.

    Pocak Panna

     

    a bal oldalon van egy jó kis letölthető naptár  

    ajándéknak is kiváló

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  12. 2011. december 4. 18:04777.

    Virsli nagyon sok féle van. Egyik kolléganőm laktóz érzékeny, és neki a Gyulai féle virslit ajánlották, hogy azt egyen. Gondoltam kipróbálom, ha már nincs benne semmi tejes, illetve a szójával is nagyon kicsi százalékban van feltutbózva. Hááát, nem jött be. Mondjuk virsliből nekem a baromfi és a budget márka a frankfurti virslije ízlik. De még nem néztem pontosan mit is tartalmaz, nem riogatom magam ilyennel.

    A disznó hús alapból szerintem egy undorító hús. Tök mindegy mit készítek belőle az mindig büdös, így nem is nagyon szoktam enni. Gondolom a csirkének sem a legjobb kaját adják, mert csak az a lényeg, hogy mielőbb megnőjön. Egyszer csináltam főtt tojást és mikor megpucoltam hal szaga volt. AZt hittem megromlott, de csak a táp miatt. Szerencsére tojást sem eszek, mert a gyomrom nem bírja. Bár lehet, ez helyre is állt, de még nem próbáltam ki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349488 (775)
    2011-12-04  07:03
  13. 2011. december 4. 18:01776.

    Sziasztok!

     

     

     

    Szeretnék kicsit elmélyülni ebben az étrendben :) viszont csak recepteket találok...leírná valaki, hogy mi az amit lehet és mi az amit nem? Tudom, hogy a hüvelyeseket kerülni kell, meg a gabonafélékét, édességet, tejterméket. De ez túl általános. Nincs valahol egy lista, hogy mit lehet és mit nem? Úgy egyszerűbben tudnám kitalálni magamnak a napi menüt. Bár így télen elég nehézkes gyümölcsök nélkül (az almáért nem vagyok nagyon oda...). A szakácskönyv 2. része épp nálam van (ajándéknak szánom) de nincs időm elolvasni és belelapoztam, a receptek sem jönnek be mert kb. 30-ból 1-et ennék meg a hal, gomba, cukkini és társaik miatt (ezeket nem szeretem).

     

    Ha valahol megtalálnám a listát, könnyebben menne a tervezés, tudnátok ebben segíteni? Köszi előre is! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_349488
    Torolt_felhasznalo_349488
    2011. december 4. 07:03775.
    Mi a baj a virslivel? Én szeretem, de csak a jobb fajtákat. Egyébként igazatok van, ha elhatároznám, hogy átálok a paleo étrendre nem keresnék kifogásokat. A motivációm hiányzik. Még nem vagyok beteg, sem elhízott. De fontolgatom, amit a könyvben olvastam. Megvettem az amerikai Loren Cordain könyvet is. De tényleg nem vitatkozásképpen, ő is elismeri, hogy az a hús amit ma árulnak a boltban nem az a hús amit az ősember evett. Teljesen más annak az állatnak a húsa aki a szabadon a természetes környezetében legelészik, mint egy malac húsa akit isten tudja milyen táppal etetnek nagyüzemi körülmények között.
    előzmény:
    bigacsiga2 (773)
    2011-12-03  12:48
  15. 2011. december 3. 12:51774.

    Ha nem akarunk változtatni akkor meg vannak a kifogások.

     

    Ez így van!!! 

    előzmény:
    Sibyl (772)
    2011-12-03  10:39
  16. 2011. december 3. 12:48773.

    Nagy kedvenc 2 paradicsomból, 1 paprikából és 1 ubiból saláta, (kicsi feta sajttal) és hozzá virsli.

     

    ---

    Na tessék, amikor meg ezt én itt le mertem írni keresztre lettem feszítve, a virsli miatt.   

     

    ---

    Viszont a bőröm tényleg szebb lett, ebéd után a kollégáim jobbre-balra dülöngélnek, míg én tudok dolgozni, mert nem vagyok fáradt. A nehéz napokat nem érzem meg. Alhasi görcsök nincsenek, nem hullálmzik a kedély állapotom. 

     

    Ugyan ezt tapasztaltam én is, sőt, elmúlt a krónikus migrénes fejfájásom. 

     

    ---

    A kilók miatt ne aggódj, elvégre ez nem fogyókúra.

     

    Ügyes vagy, jól csinálod, sok sikert és kitartás továbbra is! 

     

     

    előzmény:
    Sibyl (769)
    2011-12-03  08:06
  17. 2011. december 3. 10:39772.

    Így is lehet nézni a dolgokat. De ha már minden szennyezett, akkor azokat a szennyezett ételeket válogassuk össze úgy, hogy egy kicsit jobb legyen.

    Mindent megy lehet oldalni. Ha én is azokat a recepteket főzném, amit az intereten vagy a könyvben mondanak a hónap első napjaiban ennék csak. Egy vasárnapi ebéd eddig is egy nagyon jó húslevesből állt, csak most nincs hozzá cérnametélt és mondjuk pörköltöt most nem krumplipürével készül, hanem karalábé főzelékkel vagy pűrével. És ez így nem drágább annyival, hogy ne bírja ki az ember.

    Ha nem akarunk változtatni akkor meg vannak a kifogások.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349488 (771)
    2011-12-03  08:44
  18. Torolt_felhasznalo_349488
    Torolt_felhasznalo_349488
    2011. december 3. 08:44771.
    Én is megvettem a Paleo könyvet, mert hallottam róla egy interjúban és felkeltette a figyelmemet. Végigolvasva rájöttem, hogy szinte az összes étel, fogás amit szeretek tiltólistán van a könyvben. Bár elhiszem ami le van írva a könyvben, mert van benne logika, de képtelen voltam ezt betartani két hétnél tovább. Abban a két hétben amíg tartottam a paleo étrendet, sokkal többet költöttem csak a saját ételeimre. Például sok tőkehalmáj konzerv, egyéb tengeri halak, sok zöldség, gyümölcs, sokkal többe került. Ráadásul már a zöldségek, gyümölcsök sem tartalmaznak annyi vitamint mint régen, amikor még nem volt ilyen környezeti szennyezés, a levegő, a föld, a sok vegyszer, pfff. Ezeket nem lehet kivédeni sajnos. A másik a hús minősége. Az állatokat mivel etetik? Sicc. Az állatokat  hogyan tartják? Sicc. A tengerek vize szennyezett. Hányszor ömlött olaj, egyéb vegyi anyag az óceánokba? A talaj amiben a zöldség, gyümölcs terem szennyezett a savas esőtől és az egyéb vegyszerektől. 
    előzmény:
    Sibyl (769)
    2011-12-03  08:06
  19. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. december 3. 08:24770.
    Fenyt kell enni. Az olcso es egeszseges.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. 2011. december 3. 08:06769.

    Sziasztok!

     

    3-4 hónapja kezdtem el palaeo szerint étkezni. Testvérem már több mint egy éve csinálja és neki nagyon tetszik, így folyamatosan hallgattam a fantasztikus felfedezéseket, hogy miért nem jó a rizs, a hüvelyes stb. És mondta nekem, hogy "félt" nehogy a túlsúlyommal már cukros legyek. És egyszer csak elkezdtem. Azt mondanám, hogy 80%-ban csinálom. KEnyeret, tésztát, rizst, hüvelyest azóta nem ettem (ezek a kedvenceim voltak). A reggeli kávéhoz egy két korty tej lemegy, mert a kókusztejjel nekem bizarr volt, illetve a csoki, amiról nem tudok lemondani heti egy táblával elfogy. Ezeknek az "elhajlásoknak" tudom be, hogy ez alatt a 3-4 hónap alatt 5 kilót fogytam "csak" pedig olvastam olyan történeteket, hogy csak úgy olvadtak a kilók. Rólam nem! Viszont a bőröm tényleg szebb lett, ebéd után a kollégáim jobbre-balra dülöngélnek, míg én tudok dolgozni, mert nem vagyok fáradt. A nehéz napokat nem érzem meg. Alhasi görcsök nincsenek, nem hullálmzik a kedély állapotom.

    Az étkezés mellé azért szedek D-vitamint és Magne B6-ot is.

    Sajnos anyagilag én sem vagyok eleresztve, így én is sokat gondolkozom mi is kerüljön a tányéromra. Nyáron jó volt, mert jöhettek a zöldségek lecsó, friss tökből főzelék, spenót, saláták. MOstanra már csak mirelittből készítem a kedvenceimet. Nagy kedvenc 2 paradicsomból, 1 paprikából és 1 ubiból saláta, (kicsi feta sajttal) és hozzá virsli.

    Szoktam tárkonyos ragulevest is készíteni, ebbe tejfőlt teszek, de magamnak külön teszek el, mert a családnak jár bele egy kis tészta is.

    Eleinte külön főztem nekik, de rájöttem, hogy a hétvégéim nem fognak abból állni, hogy svédasztalos ebédet készítsek. Próbálom úgy csinálni, hogy a család többi tagjának is kedvezek, ő a fasírt mellé kapnak köretet is. A fasírtra is olvastam egy jó ötletet, hogy egy kevés oregánót kell tenni a húshoz (én nem szoktam régen) és tényleg kicsit más íze lesz. Lazítás képp reszelek bele sárgarépát. Észre sem lehet venni a kész fasírton, hogy van benne.

    Szerintem én nem fogok változtatni. Élek eszerint, mert rossznak nem rossz. 2 hónapnyi paleózás után teljes vérképet csináltattam és még azok az eredmények amik régebben rosszabbak voltak most jók. Sajnos az autóimmun eredetű pajzsmirigyalulműködésem egyenlőre nem állt helyre, de ahhoz minden tejes dolgot ki kellene iktatni. Ez a terv inkább jövőre lesz megvalósítva :-)

    Ajánlom mindenkinek! Tény, hogy egy kicsit drágább, mint a hagyományos, de a nagy befektetés a xukor és a kókuszzsír. 

     

    Üdv mindenkinek, Mari

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  21. 2011. november 20. 23:01768.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  22. 2011. október 13. 22:18767.

    ezt ki is feljtettem

     

    svéd húsgombóc (Köttbullar)

    ez is fasírt  

    előzmény:
    bigacsiga2 (766)
    2011-10-13  22:16
  23. 2011. október 13. 22:16766.

    Egyszerűen felháborodtam, mint mindig, ha valami idegen kifejezést akarnak teljes természetességgel lenyomni a torkunkon. 

     

    ---

    a muffinnal, pizzával, gyrossal, kebabbal, dörnerrel, szusival, hogy vagy?

    Azok nem fájnak?

     

    Csevapcsicsát ismered? (az is fasírt)

     

    előzmény:
    eda-1952 (759)
    2011-10-05  13:11

Címlap

top