Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Begyulladt köröm

Torolt_felhasznalo_784819
Torolt_felhasznalo_784819
Létrehozva: 2008. november 10. 12:53

Sziasztok!

 

A tapasztalataitokra lennék kíváncsi. No meg arra, hogy mit javasoltok.

 

Már vagy egy hete begyulladt a bal lábamon a nagylábujjam. A belső fele, a köröm mellett közvetlenül. (Beszakadt a körmöm, és egy kis bőr, én meg letéptem...) Elvislehető volt a fájdalom, gondoltam, majd elmúlik. Pár napra enyhült is a fájdalmam. De teganap este kifakadt és egy csomó genny kijött belőle. Azóta eléggé fáj és meg van duzzadva rendesen. (Bekentem Betadine-nal.)

 

Biztosan sokatokkal előfordult már ilyen. Orvoson és szikén kívül esetleg tudtok más megoldásról is? Vagy az orvos mit csinál egyáltalán?

 

A férjem azzal ijesztget, hogy leveszik a körmöm!De ez szerintem csak a legvégső eset. Remélem!!!!

 

Előre is köszönöm a tippeket, tanácsokat és tapasztalatokat!!

  1. 2014. december 18. 08:2953.

    Hello Mindenki!


    Azért írok, mert bár ez a bejegyzés már több éves, látom most is előkelő helyen van, gondolom sokakat érint a kérdés.


    A köröm szélének gyulladását gyakran nevezzük benőtt körömnek, még a sebészeti gyakorlatban is így hívjuk, pedig nagyon gyakran nem a köröm nő rosszul. Sokkal gyakoribb, hogy valamitől begyullad a körömsánc, ettől megdagad és végül emiatt nyomódik túlzottan a körömlemez széléhez. Később már a köröm nyomása nem engedi a gyulladás lelohadását így, akár évekig folyamatosan váladékozhat és fájhat a köröm környezete. Ilyen esetben a gyulladás csökkentése általában nem segít, a nyomást kell hozzá megszúntetni. Ez leggyorsabban sebészileg, a köröm bőr alatti részének érzéstelenítésben való kivágásával oldható meg, vagy enyhébb esetben ill. a kiújulás megelőzésére ún. körömszabályozást végezünk.


    Antibiotikum tartalmú krémet NE használjunk, csak a gyógyszernek ellenálló baktériumok számát gyarapítjuk vele!


     

  2. Torolt_felhasznalo_525343
    Torolt_felhasznalo_525343
    2008. november 10. 14:3052.

    Szia!

    A paradicsomos kötés iletve dunszt a gennyet is szépen leviszi.....csak türelem addig is, és ne nyomkodd!!!

     

    Hirtelen megoldásnak egyébként a hámozott natur burgonya szelet is jó..az is leszívja a gennyet..csak a paradicsom könyebben kezelhető.

    N

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_525343
    Torolt_felhasznalo_525343
    2008. november 10. 14:3051.

    Szia!

    A paradicsomos kötés iletve dunszt a gennyet is szépen leviszi.....csak türelem addig is, és ne nyomkodd!!!

     

    Hirtelen megoldásnak egyébként a hámozott natur burgonya szelet is jó..az is leszívja a gennyet..csak a paradicsom könyebben kezelhető.

    N

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_784819
    Torolt_felhasznalo_784819
    2008. november 10. 14:0550.
    KÖszi mind a kettőtöknek az újabb tippeket!!
    előzmény:
    t1017 (49)
    2008-11-10  13:54
  5. 2008. november 10. 13:5449.

    Szia!

    Egy hasonló "cipőben " járó eset vagyok. Ha levágom a körmöm az a baj, ha nem akkor azért szenvedek.  A begyulladt körömre a paradicsomos pakolás nagyon jó, pillanatok alatt ki fog fakadni, s nem  feszít tovább. nagyon jó gyulladás csökkentől. Jó módszer a kádban fekve, lassan a csapból egyre melegebb vizet folyatni rá.

    Hasonló megnyugvást ad a lüktető körömnek, lábújjnak. A legújjabb info, amikor fel venn puhulva egy alapos fürdés után ajánlott betadinos gézt betömködni a köröm oldalához s dunszt kötéssel aludni. Segít hogy kinőjjön a köröm széle s nem nő be. Annyiszor kell ezt tenni, ahogyszor csak érzed hogy feszít, kellemetlen, s neki állnál pedizni. Egy biztos, szépen színez s leszedi a körömlakkot.

    Csak téli csizmás időben  nem igényel külön macerát reggelente.

    De használ. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784819 (1)
    2008-11-10  12:53
  6. 2008. november 10. 13:4948.

    Sziasztok!

     

    Szerintem a legjobb megoldás a megelőzés. Mióta pedikűrös csinálja a lábam, egyáltalán nem volt ilyen gondom.

     

    De ha már megtörtént a baj, akkor Betadine, Tetrán kenőcs, Sudo krém, éjszakára paradicsomos dunszt, ha ez nem elég akkor bőrgyógyász, vagy lehet háziorvos is felírja a Fucidin kenőcsöt, ez biztosan lehúzza a gyulladást. 

     

    Ha orvos, akkor inkább bőrgyógyász, de csak ha nagyon nem akar rendbejönni.

     

    Gyógyulást neked, ez most borzasztó lehet, így a cipő szezonban.

     

     A pedikűrösre pedig tényleg érdemes havonta, 6 hetente áldozni. Tapasztalatból mondom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_784819
    Torolt_felhasznalo_784819
    2008. november 10. 13:4647.

    Köszi!

     

    Azt hiszem, ma este dunsztolok egyet.

    előzmény:
    SÉvi80 (46)
    2008-11-10  13:44
  8. 2008. november 10. 13:4446.

    Ez tényleg segít:

    PARADICSOMOS DUNSZT!!!!

    paradicsom+zsepi+folpakk

    éjszakára bepakolni, reggelre le fog menni a gyulladás!

    (meg betadin tényleg nem árt, nehogy elfertőződjön)

    és ezek után könnyeben be fog nőni a köröm, így inkább járj el mostantül pedikűröshöz9

    Remélem, hamar helyrejön a lábad!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2008. november 10. 13:4245.

    Akkor ezek szerint ez már Neked a végső eset.   :)

    Egyébként szerdáig még rendbe is jöhetsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784819 (44)
    2008-11-10  13:40
  10. Torolt_felhasznalo_784819
    Torolt_felhasznalo_784819
    2008. november 10. 13:4044.
    Jaj, én is. De akkor is..
    előzmény:
    Astra12 (42)
    2008-11-10  13:37
  11. Torolt_felhasznalo_688368
    Torolt_felhasznalo_688368
    2008. november 10. 13:3843.

    Neomagnol recept nélkül kapható, bár én pár hónapja nem kaptam, mert épp hiánycikk volt. Helyette a készséges patikus ajánlott egy jódoldatot és az is használt.

     

    Ja, és majd elfejtettem: a propolisz is szokott használni. (Mézárusoknál lehet kapni a piacon.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784819 (39)
    2008-11-10  13:33
  12. 2008. november 10. 13:3742.
    Te érzed, hogy sokkal rosszabb-e, mint eredetileg. Mondjuk én csak végső esetben szoktam orvoshoz menni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784819 (40)
    2008-11-10  13:35
  13. Torolt_felhasznalo_784819
    Torolt_felhasznalo_784819
    2008. november 10. 13:3641.
    Ja, a másik baj, hogy úgy látom, hogy megint begyűlt a genny. De ha megnyomom sem jön ki. (Amikor kifakadt, az is nekem köszönhető volt... kicsit megműtöttem.)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784819 (1)
    2008-11-10  12:53
  14. Torolt_felhasznalo_784819
    Torolt_felhasznalo_784819
    2008. november 10. 13:3540.
    Nem vagyok az azonnal orvoshoz rohangálós típus.  Már egy hete tart ez a mizéria. És volt, hogy tök rendbejött, csak én majom "megvizsgáltam" újra... És most újra gázos...
    előzmény:
    Astra12 (38)
    2008-11-10  13:32
  15. Torolt_felhasznalo_784819
    Torolt_felhasznalo_784819
    2008. november 10. 13:3339.

    Szóval:

     

    tetran kenőcs, fertőtlenítős vagy kamillás lábáztatás, paradicsom, az a fura nevű fertőtlenítő spray esetleg, pedikűrös, orvosnak megmutatni (szerdán áll módomban elmenni hozzá), tetanusz, ha nagy a gáz (nem hiszem, hogy akkora) és... ja, géz. És jég, dunszt, neomagnol.

     

    Tényleg! Neomagnolt gyógyszertárban simán lehet kapni, ugyi?

    előzmény:
    ezisen (36)
    2008-11-10  13:29
  16. 2008. november 10. 13:3238.

    Szia!

    Ha csak beszakadás miatt lett a gyulladás, ne félj, meggyógyul magától. Nekem már sokszor volt ilyen. Genny ki, Betadine, pár napig. A paradicsom tényleg hasznos. Szerintem ez nem olyan hatalmas probléma, amellyel orvoshoz kellene szaladni, csak ha mondjuk egy hétig sincs javulás. A szervezetünk gyógyítja önmagát.

    Jobbulást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784819 (1)
    2008-11-10  12:53
  17. Torolt_felhasznalo_784819
    Torolt_felhasznalo_784819
    2008. november 10. 13:3137.

    Én is sajnos itthonműtős típus vagyok... Ebből lett a baj. Köszi a tippet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_688368 (34)
    2008-11-10  13:28
  18. 2008. november 10. 13:2936.
    A jegelés nekem nagyon bejött szinte azonnal lehúzza a gyulladást., De szerintem csak attól, hogy letépted nem lett volna szabad így begyulladnia. A paradicsom meg tényleg jó rá :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784819 (1)
    2008-11-10  12:53
  19. Torolt_felhasznalo_784819
    Torolt_felhasznalo_784819
    2008. november 10. 13:2935.
    Dunsztkötés!!! Köszi! Na, ezt is kipróbálom. Tesztelem magamon az összeset. Kivéve a tetanuszt.
    előzmény:
    Lily (31)
    2008-11-10  13:25
  20. Torolt_felhasznalo_688368
    Torolt_felhasznalo_688368
    2008. november 10. 13:2834.

    Szia!

     

    Nálam ez állandóan visszatérő probléma. Ha nem vágom le időben, benő a köröm. Ha levágom, akkor meg azért. :) Nekem a körmöm csücske nagyon a hús alatt végződik, ezért gyakori. (Meg mert nem mindig áztatom be vágás előtt.)

     

    Nálam a Neomagnolos fertőtlenítő vált be, bár ha benne maradt egy kis darab köröm, akkor az nem segít, csak ha eltávolítják/eltávolítod. (Anyukámnál a paradicsomos dunszt vált be.)

    Én nem bíztatok senkit házi sebészetre, bár magamnak már számtalanszor megcsináltam. De először nekem is doki vágta ki és érzéstelenítés mellett tényleg nem érzel semmit. A szuri kellemetlenebb, mint maga a "műtét". Csak én utálok dokihoz járni, ezért inkább magam szoktam megoldani a problémát.

     

    Egyébként azt olvastam valahol, hogy az immunrendszer gyengesége esetén gyakori a körömágy-gyulladás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784819 (1)
    2008-11-10  12:53
  21. 2008. november 10. 13:2833.

    A kislányomnak rendszeresen begyullad a körme (én is hajlamos voltam rá anno). Bekenem Bactorban kenőccsel, utána dunsztkötés rá egész éjszakára (akár nappal is, ha nagyon csúnya) és semmi szoros cipő. Max. 3-4 nap alatt el is múlik.

     

    Egyébként az orvosok is dunsztkötést fognak javasolni első körben szerintem... Ráadásul ha jól értettem, nálad szó sincs körömbenövésről.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784819 (1)
    2008-11-10  12:53
  22. Torolt_felhasznalo_784819
    Torolt_felhasznalo_784819
    2008. november 10. 13:2732.

    Na, akkor összegzésként...

     

    Tetran kenőcs, fertőtlenítős vagy kamillás lábáztatás, paradicsom, az a fura nevű fertőtlenítő spray esetleg, pedikűrös, orvosnak megmutatni (szerdán áll módomban elmenni hozzá), tetanusz, ha nagy a gáz (nem hiszem, hogy akkora) és... ja, géz.

     

    Nem semmi! Köszi még egyszer mindnekinek.

     

    Még tudtok mást is?

    előzmény:
    moncsikám (30)
    2008-11-10  13:24
  23. 2008. november 10. 13:2531.

    Szia babhaj,

     

    Nekem is sokszor elofordult, mar kiskoromban is(meg orvos is kivagta, rendes mutet volt) ezert sok megoldast kiprobaltunk.

     

    Az egyik hazi trukk....anyukam mindig tett ra Tetrant es dunsztkotetst(egy kis gezdarab majd egy kis neylon zacsidarab amivel bekotod, estere.meglatod sokat hasznal. Max harmadnapra elmulik. Legalabbis megnyugszik a gyulladas.

     

    Meg egy kisfej paradicsom is megnyugtatja csak azzal nehezebb mozogni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784819 (1)
    2008-11-10  12:53
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 10. 13:2430.
    Kérdezz meg ismerősöket, hogy kit ajánlanak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784819 (29)
    2008-11-10  13:23

Címlap

top