Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rákszűrés eredménye: P3

Perla.
Létrehozva: 2003. december 12. 12:00
Sziasztok! Sajna ez lett az első rákszűrésem eredménye. Most megismételték, annak kb. 8 nap múlva lesz meg az eredménye. Ha van itt valaki aki járt már hasonló "cipőben", kérlek írj, hogy mégis mire számíthatok, ha újra ez lesz az eredmény. Köszi
  1. 2017. február 4. 08:20174.

    Tisztelt Fórumozók!


    Györffy Enikő vagyok, a Nemzetközi Üzleti Főiskola leigazolható tanára.


    Egy amerikai cégnek, a piacvezető Corporate Translations-nak dolgozom 5 éve.


    Egy projekthez keresünk 30 jelenkezőt, rákos betegségben szenvedők jelentkezését várjuk, kérdőív kitöltéséhez.


    A kitöltésért a cég 150 dollár juttatást utal minden kitöltőnek.  Ha valakit érdekel, kérem jelentkezzen emailben a gyorfek@gmail.com, vagy telefonon a 20-21-55-413-as számon.


    Személyesen történik majd a kitöltés, előre láthatólag Budapesten, vagy Budapest környékén. A hely egyeztetésében rugalmas vagyok, feltéve, hogy nem Debrecenbe kell mennem. A kérdések a kemoterápia és sugárkezelés hatásairól, mellékhatásairól szólnak elsősorban. A kérdőívet még nem láttam, akkor kapom meg, ha a teljes beteglistát leadom. Semmilyen gyógyszert nem kell bevenni, egy angol fordítást tesztelünk nyelvileg, értelmezzük, hogyan lehetne jobban mondani magyarul. Úgynevezett "language validation," melyet a gyógyszergyártó cégek kezdeményeztek, és a Corporate Translations, Inc., hajt végre. 5 éve dolgozom ennek a fordító cégnek (a piacvezető az USA-ban), és nagyon korrektek, a betegekkel, velem, az orvosokkal. A pénzt mindig utalják pontosan, néhány esetben késtek egy keveset, de utána utaltak. Továbbra is várom a betegek jelentkezését a projektre a gyorfek@gmail.com címen. A következő ráktípusokkal diagnosztizált betegeket keresem: 


    gasztroenterológiai 


    nőgyógyászati


    fej és nyak


    limfóma


    leukémia 


    melanóma 


    myelóma 


    mellkasi 


    Köszönöm az eddigi jelentkezéseket, várom a továbbiakat!


    Üdvözlettel:


    Györffy Enikő. 

  2. 2013. július 15. 21:43173.
    Sziasztok. Írna esetleg valaki aki átesett ezeken a dolgokon amin most én, harmadszor lettem P3as, most a doki műtétet javasol amit már sokan írtatok hogy rutin műtét, nem is emiatt aggódok, mert jó hogy mindenki pozítivan fogja fel és mindenki szépen meggyógyult, de jó lenne felkészülni a kevésbé pozitív eredményre is, csak sajnos erről senki nem írt semmit...mi van ha az is negatív eredmény lesz? akkor hogyan tovább..??:S
  3. 2009. október 30. 11:07172.
    Köszi!
    előzmény:
    ppp (171)
    2009-10-30  08:02
  4. ppp
    ppp
    2009. október 30. 08:02171.
    A citológia a méhnyakrák szűrővizsgálatára való, a P1-P2 semmi mást nem zár ki.
    előzmény:
    neverbride (169)
    2009-10-18  20:39
  5. 2009. október 18. 20:40170.
    előzmény:
    neverbride (169)
    2009-10-18  20:39
  6. 2009. október 18. 20:39169.

    Sziasztok!

    Olvasgatom a topikot, és látom, ppp, hogy te tanultál ilyesmit.

    Egy kérdésem lenne....

    Egészen pontosan mit néznek a rákszűrésen?

    Bármilt ki tudnak zárni egy P1-es vagy P2-es eredménnyel, (myoma,ciszta stb.) , vagy kizárólag a rákot?

     Köszi.

    előzmény:
    ppp (69)
    2004-10-02  21:40
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 25. 10:48168.
    Van még itt vki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. december 2. 00:24167.
    Elég egy kis gyulladás a hüvelyben, hogy ne lehessen értékelni a kenetet. Egyszóval férjednek teljesen igaza van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_719418 (166)
    2008-12-01  19:57
  9. Torolt_felhasznalo_719418
    Torolt_felhasznalo_719418
    2008. december 1. 19:57166.

    Sziasztok! Holnap lesz 2 hete, hogy voltam rákszűrésen. Évente járok, eddig nem volt gond, most viszont kiértesítettek, miszerint a Cytologiai vizsgálatom eredménye további vizsgálatot tesz szükségessé. Az eredményt holnap mondja meg a nőgyógyászom. Semmi panaszom nincs, a kolposzkópos vizsgálat nem mutatott semmit, gyulladást nem látott, méhszájsebem sincs, tapintással nem érzett semmit, UH is volt, ott sem látott semmit. (Tudom, tudom a tapintás meg az UH az nem a méhnyakrákot szűri)  Mi az esélye, hogy valami nagy gáz van?? Gondolom ha egyszer küldtek levelet, akkor normál eredményre nem lehet számítani.  Be vagyok tojva. A férjem szerint addig ő nem izgulna, amíg ki nem derült, miért is hívtak vissza. Szerintem ma éjjel már nem fogok aludni az tuti. Főleg, hogy részben a 2. baba vállalásával kapcsolatban voltam a szűrésen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2008. november 16. 18:51165.

    sziasztok!

     

    látom már rég nem írtatok ide, de hátha.. nem olvastam végig a topikot, de láttam, hogy műtétekről beszéltek. vki elmondaná nekem, hogy pontosan mit takar ez a műtét? engem csak visszahívtak, hogy meg kell ismételni a rákszűrést, egyelőre az eredményt sem tudom, csak szeretném tudni, mik a lehetőségek. ahogy látom, többen voltak terhesen rossz eredménnyel. tehát ilyenkor lehet gyerek még utána általában?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_974787
    Torolt_felhasznalo_974787
    2008. február 22. 13:41164.
    Privire válaszoltam  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_518454 (163)
    2008-02-22  13:19
  12. Torolt_felhasznalo_518454
    Torolt_felhasznalo_518454
    2008. február 22. 13:19163.
    Viki, köszi a választ. Nekem még annyi lenne a kérdésem, hogy gyermekvállalásra mikor lehet legkorábban a műtét után vállalkozni? Köszi előre is a választ: Kévi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974787 (159)
    2008-02-21  14:14
  13. 2008. február 22. 09:25162.
    Igen, köszi szépen nagyon jól vagyok már...
    Szia P.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974787 (161)
    2008-02-22  08:05
  14. Torolt_felhasznalo_974787
    Torolt_felhasznalo_974787
    2008. február 22. 08:05161.

    Bocsi, később néztem meg a dátumot, utána esett le, hogy valószínű már nem teljesen aktuális  .

    A műtétek sorozata ellenére remélem jól vagy már.

    Szép napot!!!

    előzmény:
    Perla. (160)
    2008-02-21  19:20
  15. 2008. február 21. 19:20160.

    Kedves Viki!

    Köszi a választ...nagyon kedves tőled..de ha megnézed , akkor már az írásom óta eltelt 5 év..   

    Szóval azóta sok minden változott..megoldódott.. de az biztos, hogy műtétek sorozata volt sajnos, az utolsó lehetőségig. de még élek 

    P.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974787 (159)
    2008-02-21  14:14
  16. Torolt_felhasznalo_974787
    Torolt_felhasznalo_974787
    2008. február 21. 14:14159.

    Szia!

    Nekem tavaly volt egymás után kétszer (3 hónap különbséggel) P3-as eredményem. Az esetek legnagyobb százalékában ilyenkor műtét következik...ahogy nálam is. Konizációt csinálnak, azaz a méhnyakból vágnak ki egy kis kúp alakú részt, amit elküldenek szövettanra. A többi már eme szövettan eredményétől függ.

    Nem kell pánikba esni, 10-15 perces műtétről van szó. Van, ahol már a műtétet követő 12 órán belül, vagy másnap hazaengednek, van, ahol még pár napot bent kell lenni a műtét után. Én még 4 napig voltam bent, a műtét után raktak fel egy kis csövet, amit az "eltávozásom" előtt "varázsolt ki a doki. (de olyan is előfordul,  hogy még azelőtt kijön magától, hogy kiengednének a kórházból).

    A műtét után 6 héttel kontroll, aztán 3 hónap múlva új cytológia, majd ismét 3 hónap múlva újabb cytológa...aztán utána minden mehet a normális mederben, persze, ha jó az eredmények.

    Az én esetemben legalábbis így zajlott, de ez tényleg több dologtól is függ!

    A lényeg, hogy ne aggódj (tudom, könnyű mondani...én is halálra voltam rémülve, mikor megtudtam, hogy műteni kell), még ha műteni is kell!!!!!!!!!   

    előzmény:
    Perla. (1)
    2003-12-12  12:00
  17. Torolt_felhasznalo_518454
    Torolt_felhasznalo_518454
    2008. február 21. 13:53158.

    Nálam is hasonló a helyzet. 2 P3-as lelet birtokában vagyok.

    A kérdésem az lenne, hogy nem tudjátok, a konizáció, a kimetszés a végleges műtét vagy az csak egy vizsgálat? Az orvos nekem műtétet javasolt, ami végleg megoldja ezt a problémát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2008. február 7. 12:00157.
    szia!én ugyan nem vagyok orvos de szerintem ha ennyi hormonkezelésen mentél keresztül akkor a csomók meg ezek a ciszták  tuti attól vannak, nem rák.Nyugodj meg szerintem ha novemberben voltál és semmi nem volt akkor tuti hogy nem alakult ki azóta valami. Akkor nézték a melledet is?
    előzmény:
    bazsu75 (156)
    2008-02-06  21:29
  19. 2008. február 6. 21:29156.

    Sziasztok!Lehet,hogy nem ez a lagjobb hely ahova ezt leirhatom de ha tudtok légyszi segitsetek!2 napja voltam onkologusnál,mikor levették a citologiát naboth tüszöket találtak és a vizsgálat közben elkezdtem nagyon vérezniErre a dr nő is én is nagyon megijedtünk.Ezek után a mellemben talált 3 csomot!Most kell mennem hasi és nőgyogy UH ra,mammográfiára,gégészetre,vérvételre olyan vizsgálatra ami kimutatja a rákot((Jövőhét kedden van meg a citologia eredménye és még 3 hét mire minden vizsgálaton tul leszek!Nem alszom kedd ota és sirok folyamatosan,nagyon nagyon félekPedig csak egy rákszűrésre mentem és olyan panasszal hogy honapok ota viszketek,egyebként voltam tavaly novemberében nőgyógynál ugyan ilyen panasszal a kenet neg lett semmi nem tenyészet ki!!!A nőgyogy hülyének nézett hogy biztos bebeszélem magamnak!!!Másfél éve voltam hormon kezelésen és volt egy inseminátiom is ami nem sikerült((((((((((

    Volt esetleg valamelyikötöknek hasonló panasza?Ha tudtok légyszi irjatok nekem mert ugy érzem beleörülök!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_809161
    Torolt_felhasznalo_809161
    2006. szeptember 7. 17:14155.
    fúú, te bénus vok..fordítva kellett volna kettészelnem a storymat..sebaj..A "Látom, május óta" hozzászólással kezdődik, és "Nővérem foglalkozik.." a másdik rész..szóval a kettő egy mese...
  21. Torolt_felhasznalo_809161
    Torolt_felhasznalo_809161
    2006. szeptember 7. 17:05154.

    Sziasztok!

    Látom, május óta nem nagyon írt ide senki, de gondolom, hogy még sokan járnak hasonló cipőben..sajnos.. Arra gondoltam, megosztom az "élményemet" másokkal is, hátha tudok segíteni valakinek.

    Nos, rendszeresen járok nőgyógyászati vizsgálatra, évente legalább egyszer. Ez pozitív, és mindenkinek ajánlom, mert ha estleg valami gond van, kezdődő stádiumban kiderül. Tavaly szeptemberben így is tettem. Rutin vizsgálat volt, rákszűrés. Kiderült, hogy P3-as eredményem van. Hirtelen nem is tudtam miről is van szó, egyből utána néztem a dolgoknak. Következő lépés, a vizsgálat megismétlése volt, mert ugye a P3as eredményt okozhatja gyulladás is.

    Antibiotikum megvolt, újra vizsgálat (persze ez a folyamat nem megy 1ik napról a másikra, hetekben beszélek). Az újabb vizsgálat eredménye szintén változatlan volt, ráadásul még egy kezdetleges polipot is találtak nálam. Nem örültem neki természetesen, de valahogy furcsa mód, nem zuhantam meg..Az orvos műtétet javasolt, mondta is, mikor menjek be egy műtét előtti vizitre stbstb..de ugye, iylenkor mit csinál az ember, legalább is én, elmegy egy másik orvoshoz (azóta oda járok)

    Mutattam e leleteimet, kértem, h újra csináljuk meg a vizsgálatot, biztos ami biztos. Újra pozitív lett, harmadjára. Ráadásul kiderült, hogy HPV vírusom is van. Nagyon örültem neki, mondom mi jöhet még...az orvos műtétet javasolt szintúgy, el is magyarázta mit hogyan, hogy kivágnak egy kúp alakú részt, meg iylesfajta finomságok..kérdeztem meddig tolhatom ki a műtétet, azt mondta egy hónapnál tovább semmiképp, mert nem szeretné, hogy rosszabb legyen a helyzet. Megegyeztünk, hogy egy hónap múlva jelentkezem, de addig is írt fel antibiotikumot, hogy harcoljunk a HPV ellen.Természetesen nem szerettem volna, ha megműtenek, mert mégiscsak kivágnak belőlem egy darabot...és itt jön a lényeg! (folyt. köv. csak nem tudom egyszerre elküldeni..túl sokat írtam:Ð )

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_157140
    Torolt_felhasznalo_157140
    2006. május 3. 19:59153.

    Sziasztok!

    Megtörtént a márciusi vizsgálatom, ami sajnos rosszabb lett, mint a decemberi. Ismét P3. A lelet kimutatta, hogy nem találtak rákos sejteket, viszont HPV vírusom van, és jövő héten műteni kell. Nagyon megijedtem, de most már várom, hogy túl legyek rajta, és megszabaduljak tőle. Az orvosom azt mondta, nem kell olyan nagy darabot kivágni, ami csonkolná a méhszájat, hanem olyan területet távolítanak el, ami fél év után visszanő. A műtét után megvizsgálják a vágás vonalában, hogy van e még mélyebben is vírus, és ha igen, akkor még egyszer vágnak, mélyebbről. Itt Pesten végzik ambulánsan is, de én inkább befekszem a kórházba, jó ha pár napig megfigyelnek. Ez elvileg nem befolyásolja a későbbi gyerekvállalást (még csak 20 éves vagyok). Hétfőn megyek konzultálni az orvossal, aki műteni fog, szurkoljatok nekem!! Akit már műtöttek, az biztos átérzi, hogy mennyire félek...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2006. január 26. 17:57152.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2006. január 24. 10:11151.

    Sziasztok,

    nekem HPV nélkül is simán P3 lett és a kontoll még szarabb   pedig soha egy szűrést sem hagytam ki!

    De ne aggódjatok, mert szerencsére az esetek nagy részében a kontroll már jobb eredményt mutat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_157140 (150)
    2006-01-23  17:49

Címlap

top