Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Méhsüllyedés

igorka
Létrehozva: 2008. február 6. 09:32

jóreggelt  

a kérdésem azokhoz szól, akiknek a terhességei után tapasztalható volt ez a jelenség. nekem a második után lett érezhetően rosszabb a helyzet és most várunk egy nem tervezett 3. babát, így a helyzetet egy kicsit kétségbeejtőnek látom. a kriston tornát kezdtem el egy ideje, de ugye nem tudom olyan intenzitással csinálni az első 3 hónapban, mint az nem terhesen lehetne. tapasztalatokra lennék kíváncsi, hogy sikerült tornával javítani a helyzeten, vagy műtéti beavatkozásra volt szükség és azzal viszont teljesen korrigálható a helyzet?

   

  1. 2020. június 30. 23:0162.

    Helló! Megkérdezhetem, hogy anyukádat ki műtötte Szegeden? Hasonló cipőben járunk. Köszi!

    előzmény:
    sunshine06 (59)
    2017-07-02  13:01
  2. 2020. március 10. 00:0861.

    Szia! Hálásan megköszönöm, ha megadod annak az orvosnak a nevét, aki Szegeden műtötte anyukádat.


     


     

    előzmény:
    sunshine06 (59)
    2017-07-02  13:01
  3. 2020. január 18. 07:1560.

    Kedves Macibaba!


     


    Engem nagyon érdekelne mit sikerült kiderítened a legjobb dokiknal... Hasonlo helyzetben vagyok ugyanis...

    előzmény:
    macibaba (56)
    2009-04-25  16:57
  4. 2017. július 2. 13:0159.

    Helló!


    A legnagyobb kérdés, hogy hol keresed az orvost? (Bp.?) Anyukámat egy éve műtötték Szegeden, az ő orvosát szívből ajánljuk, de nem írtad hogy te hol keresed. Nála amúgy sima nőgyógyász szűrte ki, adott beutalót ehhez a specialistához és így indult a történet. Ha bármi kérdésed van , írj nyugodtan privit! Anyukámnál amúgy a műtét után visszaállt a rend és béke odalent... teljes mértékben a régi életét élheti.

    előzmény:
    manka (58)
    2017-07-01  22:58
  5. 2017. július 1. 22:5858.

    Sziasztok! Második, 3 nappal ezelőtti szülésemet követően én is bekerültem a szerencsés hüvelysüllyedés érintettek közé  Valahol a másod-és harmadfok között van jelenleg a helyzet. Hát mit mondjak, eléggé kétségbeestem... Sok hasznos hozzászólást láttam itt, így segítségeteket szeretném kérni, mert ahány orvos/internetes oldal/stb, annyiféle véleményt és teljesen különböző tanácsot olvasok  Még azt sem tudom, bár már két orvosnál voltam, hogy hüvelyfal, vagy méh, vagy hólyagsüllyedésem van-e, mert konkrétan mindkettő mást mondott!


    Szóval, első és legfontosabb kérdésem az lenne, hogy tudtok-e olyan dokit ajánlani, aki ebben szakértő, és megbízható véleményt tud mondani.


    Ezenkívül pedig bármi más hasznos tanácsnak is nagyon örülök  Intimtornát csinálom, bár tanfolyamon még nem voltam, de lehet, hogy majd elmegyek.


    Előre is köszi nektek, és remélem, hogy akik korábbi hozzászólásait itt olvastam, nektek már jobb a helyzet!!


     

  6. 2010. május 30. 14:4957.
    Köszi, ki fogom próbálni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
    2010-05-25  10:37
  7. 2009. Április 25. 16:5756.

    Sziasztok,

     

    Nem akarok senkit elkeseríteni, de miután az országból kb tíz-tizenöt legjobbnak mondott dokit kerestem fel méhsüllyedésemmel kapcsolatban, egyértelműen kiderült: magában a hüvelyplasztika"sz...-t sem ér". Ha továbbiakra vagytok kíváncsiak, írjatok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_198319
    Torolt_felhasznalo_198319
    2009. február 9. 07:1055.

    Üdvözlet Mindenkinek!

     

    Tegnap találtam rá erre a fórumra, és eléggé elkeserítő, mennyien szenvednek ezektől a tünetektől. Sajnos nekem is méhsüllyedésem lett a 2. kisfiam megszületése után. Inkontinencia még nem jelentkezett, de érthetően zavart. A nőgyógyászom javasolta a hüvelyplasztikát (hátsó fali), amit egy évvel szülés után meg is csináltattam. Szűkebbre varrták a hüvelyt, és kissé megemelték, hogy tartsa a méhet. És most nem akarok senkit elkeseríteni, de 5 héttel (!) a műtét után ugyanúgy kiújult. Gondoltam, akkor így élem le az életem - annyira azért nem zavart a dolog, inkább csak esztétikailag. Ennek négy és fél éve. De sajnos néhány hete észrevettem, hogy időnként bizony el-el cseppen egy-két csepp vizelet. Úgyhogy azt hiszem, kőkeményen nekifekszem az intim tornának, mert nem pelusban akarom 36 évesen végezni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_816049 (10)
    2008-02-06  10:35
  9. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. Április 1. 15:0054.

    Sziasztok!

     

    Iszom már egy hete a palástfű teát és eszem a homeós szert pms-re. Határozottan állíthatom, hogy mind a pms, mind pedig  a süllyedéses tüneteim javultak. Nekem a süllyedés okozta tünetek igazán mensi előtt kénylemetlenek és jelentősek, biztos hogy hormonális oka van, ezt mondjuk a doki is mondta. Mikor abbahagytam a szoptatást, rögtön jöttek az erős tünetek. Addig fogalmam sem volt róla, hogy süllyedésem van, ill. csak sejtettem, hogy lehet valami hasonló, de nem voltak tüneteim.

     

    A tornát is csinálom, és már nem áramlik annyi levegő be mint régen. Szerintem javulok!

     

    Remélem, veletek is minden rendben, jobban vagytok!

     

    Merinca! Szerintem a terhességi hormonoktól csak javulhat a helyzet! Kérj programcsaszit, mert akkor nem kell fölöslegesen terhelni a gátat a szüléssel. Én is főleg emiatt idegenkedtem a kistesó vállalásától, de próbálom meggyőzni magam, hogy ez nem lehet oka annak, hogy ne vállaljak. A hormonok sok mindent befolyásolnak, és ebben az esetben biztos hogy pozitív irányba. Ráadásul 9 hónap alatt még rengeteget lehet tornázni!!!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2008. március 24. 14:5953.

    Sziasztok.

    Megpróbálom beszerezni ezeket a homeós bogyókat én is. Én a vajudáshoz is szedtem, szerintem segített, mert lerövidítette a tágulási szakaszt.

    Én is csinálom a tornát, sajnos nem elég rendszeresen. Egyedül a masnis gyakorlatot nem értem, hogy kell csinálni? Mintha egy kis változás már én is éreznék. Mi is tervezzük a 2. babát, de félek mi lesz, ha romlik a helyzetem.

    előzmény:
    shaloya (52)
    2008-03-20  21:37
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. március 20. 21:3752.

    Sziasztok! De jó hogy néha írogattok. Én csinálom a gyakorlatokat, minden testhelyzetben, bár nekem 5 éve a hason fekvést javasolták a tanfolyamon, akkor is volt egy picike húgycső előreesésem. Én egy kicsit el vagyok keseredve, mert két hónapja csinálom és bár van változás, mlégsem olyan jelentős. Úgyhogy én áprilisban elmegyek egy újabb tanfolyamra. Sajnos muszáj lesz.

     

    Azt nem tudom, hogy a homeóst lehet-e vagy sem tovább alkalmazni mint néhány hét, de van erre két szer, amit írtam, ebből az egyiket sikerült beszereznem. Érdemes megpróbálni.

    Palástfűt is pont ma sikerült szereznem, úgy tudom ciklus elős felében cickafark, második felében palástfű teát kell inni.

     

    Írjatok csajok, kivel mi van!!!! Minden tapasztalatra kíváncsi vagyok, kinek mi használt, stb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_779205
    Torolt_felhasznalo_779205
    2008. március 16. 10:0151.

    szia igorka, köszi szépen a választ! akkor csinálom háton fekve, úgy megy nekem is a legjobban, azt hittem, hogy terhesen csak oldalt fekve lehet tornázni.

    köszi a teainfót is! minden jót Neked!

    előzmény:
    igorka (50)
    2008-03-14  16:55
  13. 2008. március 14. 16:5550.

    szia, én végigtornáztam az első trimesztert, általában háton fekve, de minden egyéb testhelyzetben csak úgy főzés közben, meg elalvás előtt meg a kádban ülve is csináltam egy két erős izomösszehúzó gyakorlatot. én a palástfű teát reggel iszom, úgy 3 decit csinálok 2 teáskanál teafüvet forralok hozzá. egyébként az valahol jó, ha egyenlőre úgy érzed, hogy nem tudsz olyan erőt kifejteni, mert nyilván így is fejlődik és így nagyon jól mérhető a fejlődésde nekem pl. a legjobban háton fekve megy a dolog, és mivelmég csak a 12. hétben vagyok ezért nem is zavaró.

     

    a homeos szereket nem próbáltam, mert totál szkeptikus vagyok velük...

    sok sikert

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_779205 (49)
    2008-03-12  18:20
  14. Torolt_felhasznalo_779205
    Torolt_felhasznalo_779205
    2008. március 12. 18:2049.

    sziasztok!

     

    nem tudom, jártok-e még erre, én csak most leltem a topikra.

     

    sajnos nálam is fennáll ez a probléma. nekem is a kisfiam születése után jöttek elő a tünetek, nagyon mellbevágott a dolog. a dokim intimtornát javasolt.  3 hónappal a szülés után, tavaly januárban mentem el egy KIT tanfolyamra, csináltam is a gyakorlatokat, éreztem is javulást (pl. levegő már nem ment a hüvelyembe, a vizelettartási probléma is javult) de nem voltam elég lelkes és persze abbahagytam.

     

    most viszont megint babát várok (októberre) és újra előjöttek a tünetek, főleg a pisitartási gondok, (már bocs, de pl. amikor épp hányok v. öklendezek).

     

    rögtön betojtam, hogy mi lesz így velem és előszedtem a gyakorlatokat, viszont így az első trimeszterben nem tudom, egyáltalán milyen teshelyzetben kell gyakorolni. igorka Te talán tudsz ebben segíteni. próbáltam oldalt fekve, ahogy a könyv is mondja, de úgy érzem, úgy nem tudok olyan erőt kifejteni, mint hanyatt fekve v. térdkézláb helyzetben.

     

    a másik dolog: kipróbálnám ezt a palástfű teát, hogyan kell ezt inni, napjában hányszor, mennyi füvet forrázni, ilyesmi. na és a homeopátiás szereket? úgy tudom, hogy homeopátiát néhány hétnél tovább nem lehet alkalmazni. tudtok ebben segíteni.

     

    előre is köszönöm!

     

    előzmény:
    igorka (1)
    2008-02-06  09:32
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. március 7. 15:4448.
    Köszi, ezt már hallottam, hogy használ a tea. A homeós bogyóból az egyiket már beszereztem,a másikat már megrendeltem a patikában. Majd referálok segít-e. szerintem azt te is szedheted, mert várandósok is használhatják a homeopátiát.A masnis gyakorlat melyik? Én próbálok visszaemlékezni a személyre szabott gyakorlatsorra, de már nem nagyon sikerül. Azt hiszem muszáj lesz még 1x elvégeznem a KIT-et. Gyors eredményt szeretnék.a dokid szerint lehet most is hüvelyi szülésed? Tud a problémádról? Beszéltetek róla így most a terhességed "fényében"?
    előzmény:
    igorka (47)
    2008-03-06  15:43
  16. 2008. március 6. 15:4347.

    igen szerintem ebben lehetett a titok, mert amíg én sem csináltam napi rendszerességgel és annyira nagy koncentrációval, amivel most csinálom, addig nekem sem hozott javulást. ráadásul szerintem nagyon nehéz a könyvből megfelelően elsajátítani a gyakorlatokat, és nem biztos, hogy szakszerűen csináltam a legelején, idő kellett amíg belejöttem, ráéreztem. pl. valamelyik nap vettem észre, hogy a masnis gyakorlatot mostanra egészen másképpen csinálom, mint az elején elkezdtem, tehát mostanra jöttem rá, hogy hogy kell. és fura, hogy az egyik oldalon sokkal nagyobb javulást értem el mint a másikon. és azon az oldalon van nagyobb javulás, ahol nincs gátmetszésem

     

    a babát szeptemberre várom, úgyhogy az még odébb van, addig elég sok időm van felkészülni, bár, hogy őszinte legyek az első sikereken felbuzdulva a vizsgaidőszakra leeresztettem

    próbáld még ki hozzá a palástfűteát, hátha az is használ.

    előzmény:
    shaloya (46)
    2008-03-05  11:29
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. március 5. 11:2946.

    Szia! De jó hogy benéztél. JÓ lenne ha tartanánk egymásban a lelket. Örülök, hogy neked használ! Ez óriási inspiráció nekem! Mikorra várod a babát?

     

    Én is kb egy hónapja csinálom itthon a KIT-et, amit 4 éve végeztem el, csak sajnos lusta módon egyáltalán nem gyakoroltam. Na de msot belefogtam. És egy kis változást én is észlelek. Már nincs úgy előreesve a húgyvezeték.

     

    A KIT honalpján Andrea azt írja, hogy nincs lehetetlen és hogy kivétel nélkül mindenkin segít ez a torna. Cska azt nem értem, akiknek nem segített azoknak miért nem? Nem csinálták kellő intenzitással, és rendszeresen?

    előzmény:
    igorka (45)
    2008-03-05  11:04
  18. 2008. március 5. 11:0445.

    hellopont ma néztem be én is

    én még akkor elkezdtem a kriston tornát intenzívebben csinálni és szépen lassan elkezdett javulni a dolog, plusz vettem a palástfű teát és azt is iszomhátha még egyszer az életben megacélosodom

    előzmény:
    shaloya (44)
    2008-03-05  10:33
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. március 5. 10:3344.

    Hahó, jár erre még valaki?

    Hogy vagytok? Csináljátok a tornát? Javultak a panaszok?

    Két homeós bogyóról olvastam, hogy segíthet a méh tartóizmainak a megerősítésében.

    Ezeket egyidőben kell szedni.

    SEPIA

    9CH napi 1x5 golyó

    (A támasztószövetek és az izom megerősítésére javasolt)

    CALCIUM FLUORATUM

    15 CH 1x10 golyó

    (A laza kötőszövetek megerősítésére adható)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2008. február 7. 13:0343.
    Vizelési ingerem nekem is gyakrabban van, előfordul, hogy azthiszem tele a hólyagom, és akkor alig sikerül produkálni. Ha ideges vagyok főleg így van. Nekem szerencsére aranyerem nem volt, de a végbél záróizmom az a terhesség óta nem olyan feszes gyűrű, hanem petyhüdtebb. És külsőleg látványra is mintha az egész gátam meglenne süllyedve, puha már nem izmos.
    előzmény:
    shaloya (42)
    2008-02-06  21:56
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. február 6. 21:5642.

    Szerintem ezen nemcsak a szülés ronthat, hanem a terhesség is. Hiszen a baba 9 hónapig egyre nagyobb súllyal nehezedik az amúgy is renyhe izmokra. Nekem pl, nem a szülés után, hanem a terhesség alatt jött ki az aranyerem. Annyira jó, hogy legalább ez elmúlt nyomtalanul. Nem úgy a többi. 

    Ti nem éreztek gyakoribb vizelési ingert? Pl. amikor idegesebb, feszültebb vagyok, vagy mensi előőtti hormonváltozás miatt, erősödnek ezek a tünetek, főleg a pisilési inger.

    Egyébként nekem a tünetek erőseödtek, amikor abbahagytam a szoptatást.

    előzmény:
    merinca (41)
    2008-02-06  21:08
  22. 2008. február 6. 21:0841.
    Hát sajnos ezzel én is így vagyok. Kisfiam is elég nagy súllyal 3900 gr, 35 cm fejkörf. született. Én mindig császárellenes voltam, de most bevállalnám a 2. gyereket, ha császároznának tutira. Ehhez még orvost kell találnom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. február 6. 20:4740.
    De hát ez elkeserítő!!! Hogy szüljön így az ember gyereket? Semmi kedvem plasztikai műtétek sorozatához, inkább nem szülök még egyet. Durva, de ez van. 
    előzmény:
    merinca (39)
    2008-02-06  20:22
  24. 2008. február 6. 20:2239.

    Sziasztok.

    29 éves vagyok, 2 éves kisfiam van. Nekem a terhesség 20. hetétől alakult ki hüvelyfalsüllyedés, ezután intenzíven végeztem a KIT- et, nem éreztem változást, de romlást sem. A torna nélkül akár rosszabb is lehetett volna. A szülés oxitocinnal 3 óra alatt, megyei kórházban futószalagon, tolófájás nélkül, siettetve, könyöklősen, de rövid kitolási szakkal lezajlott. Gátmetszés nagy heggel kb. 7 cm. Ráadásul az orvosom nem varrt normálisan, kb.3 cm-t kifelejtett.  Most merészkedtem el csak egy másik orvoshoz, eléggé elkeserített, gátrepedés, hüvelyfalsüllydés. A méhszájam nekem is érezhetően süllyedt egy kicsit, de ezt az orvos fekve nem érezhette, mert állva szokás a méhsüllyedést vizsgálni. Vizeletcsepegésem nincs, fájdalmas sex sincs, ami van az a levegőáramlás. Most megint elkezdem a tornát, ebben reménykedem már. Az orvos szerint 2. gyerek után javasolt a plasztikai műtét.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top