Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kérd és megadatik

naju
Létrehozva: 2007. május 30. 16:09
Sziasztok!

Olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik olvasták vagy már hallottak a következő című könyvet:
Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik! (Bárki lehetsz, bármit megtehetsz, és bármire szert tehetsz!)
És van kedvük a tapasztalatokat megosztani egymással és velem.
Aki nem ismerné röviden leírom, mire számíthat, ha elolvassa. A vonzás törvényéről szól, amire gondolsz, azt vonzod be az életedbe. De ezen tudsz változtatni, ha akarsz és olyan dolgokat vonzol be, amire előtte nem is számítottál, avagy hogyan érjünk el bármit (bármit!), életünk bármely területén, élvezettel és könnyedén.
A könyvben nekem az tetszett a legjobban, hogy különböző gyakorlatokkal megmutatja, hogyan kell a föld fellett járni 5 cm-rel és boldognak lenni a cél eléréséig.
  1. 2016. augusztus 31. 20:2220750.

    Bocs, a forrás megjelölése kimaradt 


    Melodi Beattie 365 nap 365 meditáció könyvéből van 


     

    előzmény:
    Holdvilág (20748)
    2016-08-30  15:40
  2. 2016. augusztus 31. 20:1920749.

    TAGADÁS


    Hosszú évek óta járom a gyógyulás útját. Sokszor alkalmaztam eközben a tagadást. Védekezési mód volt, a túlélést szolgáló eszköz, amely segített, hogy feladataimmal megbirkózzam, néha pedig majdnem a vesztembe sodort. Egyszerre volt barát és ellenség.


    Gyermekként magam és családom védelmében használtam a tagadást. Megóvtam magam attól, hogy észrevegyek bizonyos túl fájdalmas dolgokat, átérezzek olyan érzelmeket, amelyek maguk alá temettek volna. A tagadás sok traumán átsegített, amikor nem volt más eszközöm a túléléshez.


    A tagadás negatív oldala az volt, hogy elvesztettem a kapcsolatot önmagammal és az érzelmeimmel. Képes voltam ártalmas helyzetekben részt venni úgy, hogy nem is tudtam, hogy bántanak. Nagy fájdalmakat és sok-sok bántást tudtam elviselni, és halvány fogalmam sem volt róla, hogy ez nincs rendjén.


    Részese lettem annak, hogy mások bántanak.


    A tagadás megvédett a fájdalomtól, ugyanakkor vakká tett az érzelmeimmel, szükségleteimmel és önmagammal szemben. Mint aki egy vastag pokróc alá bújt, hogy ne lásson, ne érezzen semmit.


    Aztán végre elindultam a gyógyulás útján. Tudatosan érzékeltem a fájdalmaimat, érzelmeimet, viselkedésemet. Olyannak kezdtem látni magamat és a világot, amilyen. Oly sok tagadás volt a múltamban, hogy ha azt a pokrócot hirtelen lerántják rólam, belehalok a lelepleződés sokkjába. Emlékképekre, felismerésekre, bizonyosságra, és fokozatos gyógyulásra volt szükségem.


    Az élet elkísért ezen az úton. Az élet gyöngéd tanító.


    Gyógyulás közben olyan emberekkel találkoztam, akik felismertették velem, mi az, amit még mindig tagadok, s elmondták, miből kell kigyógyulnom. S mindezt szépen sorjában, ahogy képessé váltam a felismerések kezelésére.


    Ma is használom a tagadást, de ki is török belőle, ha erre van szükség. Amikor a változás szelei fújni kezdenek, és elsöpörnek egy régi, ismerős rendszert, hogy felkészítsenek az újra, előveszem pokrócomat s elbújok egy időre. Néha olyankor is pokrócom melegében keresek menedéket, ha olyasvalakinek van problémája, akit szeretek. Régen megtagadott dolgok emlékei bukkannak fel, melyekre emlékeznem kell, és el kell fogadnom őket, hogy meggyógyulhassak, egészséges, és erős lehessek.


    Néha szégyellem magam, milyen sokáig tart, mire odáig küzdöm magam, hogy elfogadjam a valóságot. Zavarban jövök, amikor újra beburkol a tagadás köde.


    Aztán történik valami, és látom, hogy megyek tovább. Szükségem volt erre a tapasztalatra, része volt a láncnak. Nem hiba volt, hanem a gyógyulásom fontos része.


    Izgalmas folyamat ez a gyógyulásnak nevezett utazás!


    Nem baj, ha a különösen nehéz szakaszon a tagadást hívom segítségül. Tudom, hogy a tagadás barátom és ellenségem. Résen vagyok, hogy észrevegyem a vészjeleket: azokat a ködös, zavaros érzéseket… azt a lomha energiát… a kényszeres gondolatokat… az olykor túl gyors, túl megerőltető rohanást… a segítő mechanizmusok elutasítását.


    Immár tiszteletben tartom azt a szükségletünket, hogy a tagadást ilyen pokrócként tekerjük magunk köré, amikor túlságosan fázunk. Nem az én dolgom, hogy lerántsam másokról, vagy megszégyenítsem őket azért, mert a pokróc alá bújnak. A szégyentől még jobban fáznának, és még szorosabbra csavarnák maguk köré a pokrócot. Bele is halhatnak a lelepleződésbe, ahogy velem is majdnem megtörtént.


    Megtanultam, hogy a legjobb, amit tehetek, az, ha éreztetem velük, hogy jó melegben, és biztonságban vannak. Minél jobban érzékelik ezt a meleget és biztonságot, annál hamarabb lesznek képesek eldobni a pokrócukat. Tagadásukat nem kell támogatnom vagy bátorítanom. Lehetek őszinte. Ha a tagadásuk rám nézve ártalmas, nem muszáj ott maradnom. Minden jót kívánhatok nekik, és nyugodtan törődhetek saját magammal. Hiszen, ha túl sokáig maradok olyasvalaki mellett, aki bánt, óhatatlanul újra a pokrócom alá bújok.


    A meleget árasztó emberek vonzanak. Ha ilyenek között vagyok, nincs szükségem pokrócra.


    Megtanultam tisztelni azt, aki meleget árasztó környezetet tud teremteni, ahol senkinek sincs szüksége pokrócra, vagy ha néha mégis, nem sokáig. És most már bízom abban, ahogy az emberek gyógyulnak, és a saját életükkel foglalkoznak.


     


    Istenem, segíts, hogy nyitott legyek, és bízzam abban a folyamatban, mely kigyógyít mindabból, amit a múltamban tagadtam. Segíts, hogy tudatosságra és elfogadásra törekedhessem, de abban is, hogy gyöngéden és együtt érzően bánjak magammal – és másokkal – azokat az időszakokat illetően, amikor a tagadást használtam védekezésül.  

  3. 2016. augusztus 30. 15:4020748.

    Valamiért nem tudok privit írni. 

    előzmény:
    szivárvány50 (20746)
    2016-08-28  15:44
  4. 2016. augusztus 28. 19:1720747.

    Jó volna valahol tartani a kapcsolatot veletek, régiekkel. Kicsit beszélgetni. 

    előzmény:
    szivárvány50 (20746)
    2016-08-28  15:44
  5. 2016. augusztus 28. 15:4420746.

    Nem vagy kimaradva semmiből 


    A többiekkel külön-külön tartom a kapcsolatot, de most beugrott egy jó ötlet. 


    Örülök, hogy tetszik a link. Ez egy könyv......az oldal címe maradt a régi, az a tavalyi könyv címe 

    előzmény:
    Holdvilág (20745)
    2016-08-28  15:24
  6. 2016. augusztus 28. 15:2420745.

    Nagyon jó volna veletek lenni, hol vagytok ? 


    Azt olvastam, amit ide tettél, nagyon jó idézetek.


    De, hol beszélgettek ?


    Én miért vagyok kimaradva ?


     

    előzmény:
    Holdvilág (20743)
    2016-08-27  17:26
  7. 2016. augusztus 27. 21:4620744.

    Szia Holdvilág!


    Köszönöm kérdésed, napról napra minden tekintetben egyre jobban vagyok  Hálás vagyok érte.


    Örülök, hogy jól vagy. A többiek is jól vannak, Mildo, Bety, Biobio, Jucu....más oldalon tartjuk a kapcsolatot. Hű maradtam szokásomhoz, immár hetedik éve naponta viszem a beírásaim 


     

    előzmény:
    Holdvilág (20743)
    2016-08-27  17:26
  8. 2016. augusztus 27. 17:2620743.

    Szervusz Szivárvány.


    Örülök, hogy látlak.


    Légy szíves írj már magadról, mi van veled.


    Mindennap benézek, de szétszéledtek a csajosok.


     


    Én jól vagyok, még aktív vagyok,dolgozom, de igyekszem bekukkolgatni. 

    előzmény:
    szivárvány50 (20742)
    2016-08-25  21:43
  9. 2016. augusztus 25. 21:4320742.

    Hahóóóóó!!!!!!!!


    Merre vagytok Barátok? 

  10. 2016. június 27. 13:4420741.

    előzmény:
    Holdvilág (20739)
    2016-06-22  18:51
  11. 2016. június 27. 13:4320740.

    Sziasztok!


    "Csak két nap van az évben, amikor semmit sem tehetsz. Az egyik a tegnap, a másik a holnap. Tehát csak a ma a megfelelő nap arra, hogy szeress, hogy higgy és elsősorban, hogy élj!" - Tendzin Gjaco, a dalai láma


     


    További szép napot kívánok Mindenkinek! 

  12. 2016. június 22. 18:5120739.

    Köszönjük.


     


    Üdv.mindenkinek. 

    előzmény:
    Aloha3 (20738)
    2016-06-21  11:39
  13. 2016. június 21. 11:3920738.

    Sziasztok! 


     


    Miért éljünk tudatosan?


    https://www.youtube.com/watch?v=n_YkOCHYjIU&feature=em-subs_digest     


     


    További szép napot kívánok Mindenkinek! 

  14. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. Április 28. 11:0920737.

    Igen, az ismétlő is pénzbe kerül. Azt hiszem a kártyánkkal valami kedvezményt kapunk, de fizetni kell...

    előzmény:
    Holdvilág (20736)
    2016-04-25  17:20
  15. 2016. Április 25. 17:2020736.

    Nagyon javaslom Lacit, Gábornál ismételtem, de amit Laci odavarázsol a tanfolyamon a terembe, az leírhatatlan,és utánozhatatlan. Gábor is jó, de azt a varázst közel sem tudja produkálni.Javaslom, hogy Lacinál ismételj. Amikor én ismételtem, még ingyenes volt az ismétlés.Ma már fizetni kell érte ? 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (20735)
    2016-04-25  12:30
  16. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. Április 25. 12:3020735.

    Én Gábornál végeztem nagyon régen, de ismétlőre még nem jutottam el. Sajna nem tudom kikalkulálni a nem létező béremből ...még.
    Majd május elején kapok bért teljes hónapot, ami netto 55 000 Ft. Ebből sajna még nem tudok ismételni - pedig most nagyon kéne, mert az ottlét is olyan erőt ad, hogy azt leírni nem lehet ...:)
    Van már több Domján, valóban családtagok. Dicsérik Andrást is- olvasom a FB-on azoktól, akik nála végeztek.
    Lacihoz szeretnék menni- remélem, még fog tartani ismétlőt.
    Az Ő hangján van minden meditáció, így nekem jót tenne, ha hpozzá mehetnék.
    Volt egy közönség találkozó, amikor szándékosan hozzá mentem, akkor beszélgettünk elég sokáig az eredményeimről, amiket azelőtt értem el, mielőtt Gábornál végeztem :)
    nagyon jó volt vele beszélni, és hallgatni a javaslatait. :)

    előzmény:
    Holdvilág (20733)
    2016-04-22  15:58
  17. 2016. Április 22. 15:5920734.

    előzmény:
    Aloha3 (20729)
    2016-04-22  08:16
  18. 2016. Április 22. 15:5820733.

    Én is Lacinál végeztem, Gábornál ismételtem, és most olvasok olyat, hogy Domján András. 


    Na, ezt fogalmam sincs, hogy ki, majd utánanézek.


    Mostmár ő is tart előadásokat.


    Nyilván valami családtag, a névből adódóan. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (20731)
    2016-04-22  10:13
  19. 2016. Április 22. 15:5720732.

    Semmi veszély nincs benne, ha jól alkalmazod, kisebb praktikákat szoktam magamévá tenni.


    Normális ember nem vonatkoztat el, a Földön marad.


    Én jó dolognak tartom ezeket a könyveket.


    A legkisebb veszély nincs benne,legfeljebb, ha valaki nem érti, nem tudja alkalmazni.


    Annak meg nem való. 


    Az az igazság, hogy ehhez fel kell nőni. 


     

    előzmény:
    eszerintem (20730)
    2016-04-22  09:22
  20. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. Április 22. 10:1320731.

    Köszönöm a kedves üdvözlést, én is üdvözlök mindenkit.  :)


    Iszonyatos jó az AK, sokat alkalmazom.
    Rengeteg pozitív hozzáállást sugározó könyvet olvasok én is...
    Egyre jobban és jobban...
    Egyébként 20-án volt a szülinapja Domján Lacinak. A FB-on van 2 AK csoport. A nagy AK, és a webinár. A webináron köszöntöttük Lacit egy meditációval- szenzációs érzés volt élőben, együtt 3-400 emberrel.... Ott van a videó linkje az oldalukon- bárki másra alkalmazható ez az "üzenet küldés" :)
    Érdemes megnézni :)


     


    Szépséges napot! :)


    Nessy

    előzmény:
    Holdvilág (20726)
    2016-04-21  17:36
  21. 2016. Április 22. 09:2220730.

    Ezzel én is így vagyok, de ez szerintem inkább optimizmus, ami nem a könyvben leírt dolgok követéséből adódik.  A könyv szerint bevonzhatók pozitív dolgok, kérések. Én is olvastam, de nem teljesült ebből semmi. Ettől függetlenül optimista ember vagyok, de veszélyesnek tartom a könyvben leírtakhoz a ragaszkodást. Mert ha nem teljesül - ezt több helyről is hallottam - akkor nagyot csalódnak, hiszen "minden idegszálukkal" ráálltak az óhajtott kérésre és nem sikerült.

    előzmény:
    Holdvilág (20726)
    2016-04-21  17:36
  22. 2016. Április 22. 08:1620729.

    Van egy ima, amit minden embernek ismernie kellene. A szövege egyszerű: hiszek magamban!


    (Manna Owell)

  23. 2016. Április 22. 08:1620728.

    Jó reggelt! 


    Csodás napot kívánok Nektek! 

  24. 2016. Április 21. 17:3720727.

    Pedig nagyon úgy tűnik, kérés nélkül is idetalál.


    Már nem akarok mínuszokat, és igérik.


    Távfűtéses lakásban lakom, vagy 3 hete nem volt már fűtés,most újraindították. 

    előzmény:
    Aloha3 (20722)
    2016-04-19  19:54
  25. 2016. Április 21. 17:3620726.

    Nessy, légy üdvözölve a topikban.


    Agykontrollt végeztem én is, és sok hasonló jellegű könyvet olvastam, olvasok.


    Rég élek hasonló gondolkodással.


    Tényleg csodát művel, és a rosszban is lehet keresni a jót.


    A magad hasznára fordítod.Mit is tanulok most ebből ? Ezzel a kérdéssel.


    Kihozni belőle a pozitívumot.


    Én alapból egy nagyon optimista ember vagyok, szerintem szerencsés alkat., 


    De, ti is hasonlóak vagyok, ha idetaláltatok.


    Csak így tovább.


    Napról napra egyre jobban.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (20725)
    2016-04-21  11:49

Címlap

top