Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A körömgomba gyógyítható?

seabound
Létrehozva: 2007. Április 16. 07:23

Sziasztok,

anyukámnak már nagyon régóta van lábkörömgombája, mindig kezelteti ugyan, meg kap lórúgás gyógyszereket méregdrágán, de ahogy abbahagyja ki is újul.

Most, hogy itt a nyár, szegényt nagyon zavarja

Van esetleg valakinek valami tuti bevált ellenszere,vagy gyógyszer, amit szedett,és végleg megszűntette?

Köszönöm szépen előre is a segítséget.

 

 

  1. 2017. július 26. 07:5032.

    A gyógyszertárban méregdrágán kapható körömgomba elleni lakkok helyett, a festékboltban literenként 2500 Ft-ért kapható Xylamon impregnáló alapozó a jó megoldás. Kiürült műanyag flakonból kivágott műanyag lapocskával 2-3 naponként bekened a körmeidet, amit előzőleg vékonyra lecsiszoltál. Nem kell leszedni az előzőt. Mindig rá lehet ecsetelni.Színtelen. Gombaölő azol származékot, biocid anyagot tartalmaz, mint a patikai lakkok. Bőrre kenni tilos! Csak körömre!
    Ez kb. 15 perc alatt szárad, a patikai 5 perc alatt. Összehasonlításul a patikában 2500 Ft-ért 2-3 ml-t kapsz ami ötszázszor !!! drágább. Hidd el, hogy ez hatékonyabb! :)

  2. Torolt_felhasznalo_206683
    Torolt_felhasznalo_206683
    2007. Április 16. 20:3531.
    Nem hülyeség.A körömgomba azért van mert a KÖRMÖD gombás, és nem azért ,mert más. Természetesen ha mellette pl a bőr is gombás a lábadon kezelni kell azt is, de ha csak a köröm akkor azzal hogy eltábvolítják, gombától is megszabadítanak. Sebészeten rutinbeavatkozás.(valami fogalmam csak van róla 5 év sebészeti munka után) És hatásos. Csak hát...nem a legkellemesebb megoldás. ez van.
    előzmény:
    pocka (8)
    2007-04-16  08:05
  3. 2007. Április 16. 15:2330.
    Sziótok!!

    Valóban lehet egy belső gyulladás is nem biztos, hogy csak a lábkörmön keletkezett a gombásodás. Egy kivizsgálás minden képpen ajánlatos.
    1 kezelési lehetőséget és is tudok ajánlani ami bevált, Olajfa kapszula belsőleg és helyi kezelés , Grepfuit maggal fertőtlenitett lábra az alábbi krém Olajfalevél por-Grepfuit maggal elkeverne, a beteg körömre kenve, és bekötve.
    előzmény:
    seabound (1)
    2007-04-16  07:23
  4. Torolt_felhasznalo_392329
    Torolt_felhasznalo_392329
    2007. Április 16. 13:4929.
    Nálunk nem kell átöltözni...
    De én simán mászkáltam ecetes zokniban (csak a lábujjamnál volt nedves  &nbsp és senkinek nem tűnt fel a szag zárt cipőben. Bár én az ilyesmiből nem csinálok nagy gondot, hamár itt tartunk a gombás köröm sokkal cikibb, mint az ecetszag, nem??
    (Én az átható parfüm, és öblitőszerszagot találom gusztustalannak)
    előzmény:
    doo-doo (28)
    2007-04-16  13:07
  5. 2007. Április 16. 13:0728.
    Hát, a zoknival és az ecseteléssel is az a gond, hogy munkahelyen elég hülyén venné ki magát, ha ecetes szagú lábbal közlekedne valaki. Vagy máshol ez normális? Engem pl. tökre zavarna.

    Mondjuk nálunk (melóhelyen) speciel át is kell öltözni, azaz mindenképp érezhető lenne az ecetes zokni... De tudom, ez az átöltözés azért nem mindenhol van így.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392329 (25)
    2007-04-16  09:45
  6. Torolt_felhasznalo_215994
    Torolt_felhasznalo_215994
    2007. Április 16. 09:5427.
    Barátnőmnek azt mondta a doki, hogy min. 6 hónapig kell szedni a gyógyszert, amit felírt neki, mert a lábköröm gombás megbetegedése a legragaszkodóbb. Ja, és a gyógyszerből 6000 Ft egy doboz.
    előzmény:
    seabound (1)
    2007-04-16  07:23
  7. Torolt_felhasznalo_392329
    Torolt_felhasznalo_392329
    2007. Április 16. 09:4626.

    Nejlonharisnya, és műszálas zokni szintén kerülendő.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392329 (25)
    2007-04-16  09:45
  8. Torolt_felhasznalo_392329
    Torolt_felhasznalo_392329
    2007. Április 16. 09:4525.

    Ecettel, vattával bármikor be lehet otthon kenni, szerintem áztatni nem muszáj állandóan, de a zokni ecetezésével meg nem tudom mi a gond, azt reggel a körmödnél benedvesíted, és amíg nem veszed le a (zárt) cipőd, addig abban van.
    (Ha beleizzadok valamelyik cipómbe, én mindig benne hagyok egy ecetes vattát éjszakára, pedig semmilyen lábgombán nincsen - bőrgombám már volt a lábamon régebben - és erősen ajánlott, hogy egymást követő két napon lehetőleg ne hordd ugyanazt a cipőt egész nap)

    előzmény:
    doo-doo (23)
    2007-04-16  09:36
  9. 2007. Április 16. 09:3924.
    szia

    fontos hogy a gombásodást ne csak külsőleg kenőccsel meg ecsetelővel próbálja eltünetni, hanem nagyon fontos, hogy belülről is kiüzze a gombásodásra való hajlamot. Ez lehet étrendváltozás is.

    ha elmegy a bőrgyógyászhoz, kérjen erre is valami kezelést.

    különböző természetgyógyászati, meg gyógynövényes (aloa vera - kívül, belül) dolgokkal is lehet segíteni a kezelést.

    anyukám is sokat szenved vele, úgy hogy sejtem miken ment már vele át az anyukád.

    remélem sikerülni fog neki!

    szép napot!
    előzmény:
    seabound (1)
    2007-04-16  07:23
  10. 2007. Április 16. 09:3623.
    Elárulná valaki, hogy ezt az ecetes lábáztatást, vagy ecsetelést meg a zokni ecetezését mégis hogyan lehet kivitelezni, ha valaki dolgozni jár??? Otthon még ok, ahol nem érzi más a borzasztó ecetszagot, na de a munkahelyen...???

    Egyébként nem hiszek abban, hogy egy tisztítókúra megfelelő hatású lenne a körömgomba ellen.

    A lábbeli (cipők, papucsok, stb.) fertőtlenítése viszont tényleg fontos lehet, sokan erről elfeldkeznek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_340178
    Torolt_felhasznalo_340178
    2007. Április 16. 09:3222.

    Szia!

    Igen szerintem is meg kéne nézni, nincsen -e belső oka. Én ugy tudom a cukorbetegség is okozhat ilyent. Érdemes azt is kizárni...

    Szia: Barbi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201765 (19)
    2007-04-16  09:04
  12. 2007. Április 16. 09:1921.
    Canesten krémmel kenje be - pár nap alatt elmúlassza..ill. most van valami új krém is amit reklámoznak és azt hirdeti hogy 1 alkalom alatt elmúlik a gombásodás..hát erre mondjuk befizetek!..
    előzmény:
    seabound (1)
    2007-04-16  07:23
  13. Torolt_felhasznalo_392329
    Torolt_felhasznalo_392329
    2007. Április 16. 09:0620.
    Mindenestre akár a gyógyszerre szavaztok, akár az ecsetelésre, nagyon fontos, hogy kihagyás nélkül kell alkalmazni (ami persze a gyógyszer esetében könnyebb, csakhát a mellékhatások...), és ha nem akarja, hogy visszajöjjön, akkor a rendszeres fertőtlenítése azoknak a  dolgoknak, amihez a láb hozzáér (körömolló is!), különben pillanatok alatt visszafertőződik.
    előzmény:
    seabound (1)
    2007-04-16  07:23
  14. Torolt_felhasznalo_201765
    Torolt_felhasznalo_201765
    2007. Április 16. 09:0419.

    Szia. Ha nincs más probléma, például a szervezetben túlszaporodott candida gomba, akkor a következő dolog segít.

    Ecsetelni a grapefruit-mag kivonat nevű szerrel (higítatlanul) kell úgy hogy a körömágy és a köröm alatti rész is kapjon belőle. Azon kívül, az összes cipőt fertőtleníteni kell, a gyógyszertárban kapható hozzá egyesével csomagolt kendő, ennek a nevét nem tudom.  EGy kendőt egyik pár cipőbe kell tenni, lezárni, és 1 napig úgy hagyni. Majd kiszellőztetni a cipőt. Ezt a teljes gyógyuláskor is meg kell csinálni.

    Mondjuk sok esetben belső probléma is van, első körben immunerősítő tud segíteni, és kivizsgálás candidával kapcsolatosan. Mert ha belső baj van, sajnos helyileg hiába kezeli az ember, mindig visszatér a probléma.

    előzmény:
    seabound (1)
    2007-04-16  07:23
  15. 2007. Április 16. 09:0318.
    Szia, rossz hírem van ezzel kapcsoltaban, általában a szervezetben megbúja parazitákat nem nagyon lehet kíirtani,a bőr felszínén lévő gomba könnyen gyógyítható mert szellőzik,és csak a felszinen tanyázik, a köröm gombánál általában az egész köröm ágy érintett a mély részek is,ráadásul az izzadság,fülledés adott,a baktériumok is segítenek a gombáknak. Ált.tünetmentessé tehető rövidebb-hosszabb időre.
    előzmény:
    seabound (1)
    2007-04-16  07:23
  16. 2007. Április 16. 08:5617.
    szia, én a Canestenre szavazok. Eddig akármi gombás izé/nk/ volt, rendbehozta  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_410747 (16)
    2007-04-16  08:46
  17. Torolt_felhasznalo_410747
    Torolt_felhasznalo_410747
    2007. Április 16. 08:4616.

    Szia!

     

    Nekem egyszer volt a lábamon körömgomba,. le is szakadt az egész körmöm- de elmentem egy bőrgyógyász-kozmetológus nőhöz, aki tök hamar és tartósan rendbehozta.

    Ha érdekel, megkeresem az elérhetőségét (a Madách térnél rendel.) Nagyon drága, 2-3 éve kb 5000 Ft volt az egyszeri (kb. 20 perces) vizit+ vagy 10ezer a felírt gyógyszerek, de hamar elmúlt!!!

     

    előzmény:
    seabound (1)
    2007-04-16  07:23
  18. Torolt_felhasznalo_875752
    Torolt_felhasznalo_875752
    2007. Április 16. 08:4015.
    Valóban  
    Nagyanyáink jóól bevált, klasszikus gyógymódja sokszor meglehetősen hatékonyabb, mint a mesterségesen előállított, mellékhatásokkat teli méreg drága gyógyszerek.
    előzmény:
    ironia (13)
    2007-04-16  08:25
  19. 2007. Április 16. 08:3514.
    Szia!

    Nálunk is volt a családban körömgomba, és elég sokáig szedte rá a gyógyszert, amitől állandóan rosszul volt, mert nagyon megterheli a májat. Végül egy pedikűrös segített. Érdemes felkeresni egyet. Van egy ecsetelőjök gombára. Reszelővel elvékonyítják a körmöt, és ecsetelni kell ezzel a szerrel. Nálunk bevált. És a szervezetet sem terheli.
    előzmény:
    seabound (1)
    2007-04-16  07:23
  20. 2007. Április 16. 08:2513.

    érdemes elővenni a gyógyszergyári biznisz által elhanyagolt gyógymódokat, mint a sima ecet.

    a lábáztató vízbe nyugodtan lehet csurgatni ételecetet, majd azzal is lehet ecsetelni a gombás körmöt.

    jó drága gyógyszerek helyett 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_875752 (10)
    2007-04-16  08:10
  21. Torolt_felhasznalo_875752
    Torolt_felhasznalo_875752
    2007. Április 16. 08:1712.
    Ebben is Grapefruitmag kivonat van, úgyhogy lehet, hogy ugyanarról beszélünk  
    De akkor ezek szerint valóban jó!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_234597 (11)
    2007-04-16  08:12
  22. Torolt_felhasznalo_234597
    Torolt_felhasznalo_234597
    2007. Április 16. 08:1211.
    Ugyanilyen jó rá a grapefruitmag csepp is, ugyanis kitűnően fertőtlenít, és megöli a gombákat. A körömgombára úgy tudom töményen kell ecsetelést csinálni.  Egyidőben inni is lehet higítva, kitűnő immunerősítő! Herbáriában lehet kapni. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_875752 (10)
    2007-04-16  08:10
  23. Torolt_felhasznalo_875752
    Torolt_felhasznalo_875752
    2007. Április 16. 08:1010.

    Nekem 1,5 éve volt körömgombám, de mivel terhes voltam, nem szedhettem semmit.   Bármelyik dokit megkérdeztem, azt mondták, ezt csak belsőleg, baromi erős gyógyszerekkel lehet megszüntetni. Egy gyógyszerész ismerősöm véleményét is kikértem, azt mondta, ecseteljem Citro cseppel. És 2-3 hét alatt elmúlt. Sajnos nagyon kevesen ismerik, pedig tényleg nagyon jó és nincs mellékhatása.
    Gyógyszertárban, recept nélkül kapható.

    előzmény:
    seabound (1)
    2007-04-16  07:23
  24. Torolt_felhasznalo_716629
    Torolt_felhasznalo_716629
    2007. Április 16. 08:089.
    Én úgy gondolom, hogy nem külsőleg és gyógyszereket bevéve kellene ez ellen harcolnia. Ha a gombának már külső jelei is mutatkoznak, mint a körömgomba, akkor odabennt már elég gázos a helyzet. Tisztítókúrákkal kéne kipucolnia a szervezetét. Találnia kell egy olyan kúrát, amit megtud csinálni, azonosulni tud vele, száműzni tudja a cukrot, fehérlisztet, kevés húst egyen, adalékanyag és színezőmentes étel kerüljön az asztalra, cukros löttyök elfelejtve.
    Hiszem, hogy egy ilyen pucolással rendbe teszi magát
    előzmény:
    seabound (1)
    2007-04-16  07:23

Címlap

top