Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rühes lettem :-(

Torolt_felhasznalo_710133
Torolt_felhasznalo_710133
Létrehozva: 2006. október 7. 22:05

A doki szerint rühes lettem.  

Rendszeresen fürdök, mosok, takaritok - mint mondta, ennek ellenére bárki elkaphatja. Elég, ha valaki hozzamér, aki rühes.

Nagyon szenvedek... Elolvastam amit a neten találtam, de jó lenne, ha valaki tudna tanácsot adni, hogy mivel enyhithetném ezt a kint. Persze a dokitól kapott kencével lekezeltem magam és a férjemet is, ahogy kell. (Rajta mellesleg egy pötty sincs, pedig minden este együtt alszunk, és nem pizsiben) Az is érdekelne, hogy meddig tart ez az egész, es mikortól várható némi javulás.

Már azon is törtem a fejem, hogy nem lehet-e, hogy más bajom van, mert pl. az egyik jellemző tünet nem is látható egyáltalan nálam, és az is furcsa, hogy a férjem még a kezelés elött miért nem kapta el tölem. Be is megyek ezért holnap ismét az ügyeletre, de azért addig szeretnék néhány házi gyógymódot megtudni, ha van ilyen.

Tudom enyhén szörnyen hangzik, de mit csináljak, nem tehetek róla, és valahogy át kell vészelnem.    

Köszönök minden segitséget elöre is!

  1. 2022. február 17. 08:42206.

    Sziasztok


    az én kislányom is el kapta ezt a fránya rühet nagy valószínűséggel az oviban mert itthon senkin nincs semmien tünet 


    voltunk vele dokinál ő azt mondta hogy ez rüh se viszont érdekesnek tartja hogy a az ujjai közt meg ahol egyébként szokot leni ott nincs 


    a lányomnak a fel karján a kis popsija és a combja közt van ma már azért terjedt is ahogy néztem neki 


    nagyon tanácstalan vagyok és mérges is mert amit irtak fel az a folyadék nem használ szerintem neki baromira viszked neki már a supraderm krémmel is be kennem északa mert anyira viszked neki hogy sír ugy sajnálom még csak 3 és fél éves 😭  a családban senki mások nincsenek ilyen pötyök


    ha valaki járt már igy azt meg köszöném ha válaszolna nekem mert nagyon tanácstalan vagyok azt sem tudom menyi ideig tart pedig utána néztem a netem es konkrétan nem találtam meg medig kel kenegeti vagy kinek mi vált be minden infót nagyon szivesen fogadok köszi mindenkinek 

  2. 2015. május 21. 19:13205.

    És mielőtt azt hinnéd, hogy valami elmaradott vidéken, tanyán éltek, megjegyezném, hogy az 1900-as évek közepén ez még minden faluban így volt. 

    előzmény:
    dunakanyar (204)
    2015-05-21  19:08
  3. 2015. május 21. 19:08204.

    Kinek a pap, kinek a papné. Attól függ, hol élt az a bizonyos nagymama.   Nem ültek rá a WC-re ? Persze hogy nem, mert legtöbbjüknél WC sem volt. Volt a pottyantós hátul, éjszakára meg az éjjeli edény. Éjszaka nem indultak ki a pottyantóshoz, mert villany sem volt, csak gyertya.  Napközben dolgoztak a földeken, elintézték ott a dolgot. Ilyenkor kézmosás max. a patakban lehetett, otthon pedig (vízvezeték hiányában) a kútból húzott hideg vízben, kézmosáshoz nem melegítettek vizet, csak az esti mosakodáshoz. 


     


    Az én nagyanyámék így éltek, sőt gyermekkorában anyukám, apukám is. Nem voltak betegesebbek mint mi, sőt.....


     


     


     


     

  4. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 21. 07:52203.

    En Veled nem fogok beszelgetni .
    A tuzhalalt halt het artatlan gyerek halalaval kapcsolatos piszok megjegyzeseid miatt rad sem birok nezni hanyinger nelkul.


     "Kopedeknek" neveznek itt engem a "nagyok" .... ugy allj hozzam....


    Ne buszkelkedj a csaladoddal, mert nem igen tanitottak meg normalis, tisztesseges  viselkedre... ketlem a jelesseguket: az alma nem esik messze a fatol

  5. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 20. 23:50202.

    BB-ke , Te hulyeskedsz ?

    előzmény:
    FB#100003634664940 (200)
    2015-05-20  23:28
  6. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 20. 23:47201.

    Nem betegseg : olyan mint a tetü.
    Koszoseknal , hajlektalanoknal sajnos nagyon terjed...es akarki elkaphatja toluk , meg a villamoson is .
    Moss ki mindent , tobbszor is , takarits egy nagyot es ne vakarodzzal. Plusz olvassad el ezt , amit belinkelek


    Elolvashatod azt is , ami az altalad eppen most hasznalt topikban van a rühröl leirva....

    előzmény:
    FB#100003634664940 (200)
    2015-05-20  23:28
  7. 2015. május 20. 23:28200.

    Sziasztok segitsetek nkm lecives en is el kaptam eszt a betegseget es nem ak elmulni kenem magam kenocsel es meg ugyse akar help 

    előzmény:
    silviHemel (101)
    2006-10-07  23:36
  8. 2006. október 11. 06:50199.

    Szia, 3 éve jött ki, mégpedig úgy, hogy fogyóztam, és amikor megkívántam az ételt, egy egy pohár joghurtot megettem (ez napi 1-2 pohárnyi volt....szóval ez nekem sok volt), vigyáznom kell, bár azóta már ha ránézek egy joghurtra egyből kiütést kapok , a többi tejterméket imádom, de ésszel  

    szia

    előzmény:
    silviHemel (192)
    2006-10-09  20:13
  9. 2006. október 10. 06:48198.
    Nem tudok-) Ha csendben maradok, akkor piros kiutesekkel leszek teli, es nem tudok aludni
    Nincs ra gyogyszer, max. egy vodor a fejre
    előzmény:
    SSszonja (190)
    2006-10-09  20:00
  10. Torolt_felhasznalo_710133
    Torolt_felhasznalo_710133
    2006. október 9. 21:12197.

    Most leapolom magam, aztan lepihenek.  

    Holnap ismet jövök.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710133 (196)
    2006-10-09  20:50
  11. Torolt_felhasznalo_710133
    Torolt_felhasznalo_710133
    2006. október 9. 20:50196.

    Igen, en is tapasztaltam, hogy nem minden lesz rendesen tiszta gyorsmosason. En csak a szabadnapjaimon szoktam mosni, igy van idom megvarni amig lejar a gép.

    A munkahelyen munkaruha van, igy nem pazarlok sok ruhat hetközben, leginkabb a fehernemuim vannak.  

    előzmény:
    silviHemel (195)
    2006-10-09  20:35
  12. 2006. október 9. 20:35195.
    Hm.....azt hiszem ezek utan en is inkabb rendes mosasra rakok mindent, akkor is ha sietek. Vegulis pl. a feherekbol nem azik ki a kosz gyorsmosason (pl ingnyakabol a koszcsik).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710133 (194)
    2006-10-09  20:32
  13. Torolt_felhasznalo_710133
    Torolt_felhasznalo_710133
    2006. október 9. 20:32194.

    Az lenne am a muveszet, a polon polo alaku mosoporfolt, a nadragon nadrag alaku.  

    En mar nem nagyon hasznalok gyors mosast, legfeljebb olyan dolgokon, ami nem erintkezik közvetlenül a borrel, lsd. kabat.

    előzmény:
    silviHemel (189)
    2006-10-09  19:58
  14. Torolt_felhasznalo_710133
    Torolt_felhasznalo_710133
    2006. október 9. 20:17193.

    Tejallergia??? Te szegény, én is nagyon szeretem a tejtermékeket, nem csoda, hogy te sem tudod megallni.

    A kollegaid nagyon kedvesek...  

    előzmény:
    mokusmano (191)
    2006-10-09  20:02
  15. 2006. október 9. 20:13192.
    Hogy jott ki nalad ez az allergia? Esetleg korabban tul sok tejes dolgot ettel naponta???
    előzmény:
    mokusmano (191)
    2006-10-09  20:02
  16. 2006. október 9. 20:02191.

    Szia,

    bocs, nem olvastam el az elejétől a hozzászólásokat....szóval nekem tejallergiám van, ami úgy jön ki rajtam, hogy kiütéses vagyok, mostanában megint telítettem a szervezetemet tejes cuccokkal (de hát nagyon nehéz, nem bekapni egy kis sajtot, egy kis tejfölt, stb...), na szóval, mostanság apró pici pöttyök jönnek ki a mellkasomon és a nyakamon, néha elviselhetetlenül viszket ...persze nekem ez az allergia...de azért a helyedben ha nem biztos a feltételezése kivizsgáltatnám.....ja és ez nem velemszületett, hanem szerzett (kb 2 éve jött ki) a legrosszabb amikor a kollegák megjegyzik, hogy mikazok a pöttyök a nyakadon, vagy hogy tudsz róla, hogy kiütéses a nyakad??? kedvesek..... 

    sajnállak, nagyon kellemetlen dolgok ezek, amikor az ember viszket, én már csak tudom...   na de kitartás, ezeket a dolgokat lehet nagyon jól kezelni!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710133 (1)
    2006-10-07  22:05
  17. 2006. október 9. 20:00190.

    BAkker te nem tudod befogni? Tényleg elég hülye hangnemben szólaltál meg, nem csodálom hogy nem esett jól sirok-nak bármit is mondtál. Maradtál volna csöndben.

     

     

    előzmény:
    Prókátor13 (173)
    2006-10-09  18:48
  18. 2006. október 9. 19:58189.
    Hirtelen nem tudtam minek volt poloalakja, azt hittem nem rendesen kioblitett mosopornak a polon poloszeru volt az alakja. Mar leesett hogy a kiutesek.......


    En is neha gyorsmosasra teszem, ha sok cuccot kell mosnom (szines, feher, sotet)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710133 (186)
    2006-10-09  19:41
  19. Torolt_felhasznalo_710133
    Torolt_felhasznalo_710133
    2006. október 9. 19:55188.
    Egyebkent mar masodjara voltam a korhazban, es mindig kedvesek voltak velem, nem mondtak azt, hogy minek jöttem, menjek máshova.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710133 (187)
    2006-10-09  19:54
  20. Torolt_felhasznalo_710133
    Torolt_felhasznalo_710133
    2006. október 9. 19:54187.

    Nekem a derekamtol kezdodik, es az oldalamon a honomaljan keresztül a csuklomig lefut. A hasam es a hátam tiszta. A bikinivonal kornyeke szinten csunya, es az egyik bokam nagyon. A ket labam apro pottyos, az nem nagy foltban kiutéses.

    A doki egy nagy taplo volt. Tegnap a korhazba mentem, mert mar nagyon szenvedtem, es kapni akartam ra valami gyogyszert. Ezen a haziorvos teljesen kiakadt, hogy miert odamentem, hisz van a haziorvosoknak is ugyelete oda kellett volna menjek. En penteken voltam nala, akkor valasztottam haziorvosnak, es bar volt az ugyeletrol szorolap az asztalan, akkor nem adott belole. Igazabol az zavarta gondolom, hogy megkérdojeleztem az o diagnozisat, es mashol is megnezettem magam, ahol persze mondtak, hogy felrekezelt, mindezt megirtak neki egy levelben. Ezert o jol lecseszett, en elbogtem magam, mert ez mar sok volt. Nem hiszem, hogy a ruhesseg elleni szer hasznalt volna az allergias kiutesemnek. Hogy jobban ertheto legyen, mindez nem Magyarorszagon tortent, es idegen nyelven kell megertessem magam.

    Egyebkent egy erosebb gyogyszert adott mint amit a korhazban adtak, az is allergiara van. Adott meg egy masik kremet, es egy testapolo szerut, ami huti a borom.

    előzmény:
    Prókátor13 (183)
    2006-10-09  19:26
  21. Torolt_felhasznalo_710133
    Torolt_felhasznalo_710133
    2006. október 9. 19:41186.

    Amikor gond volt a mosogepemmel jartunk ugy, hogy nem oblitette ki rendesen a ruhabol a mosoport. Az okozott kis piros pottyoket, de rögtön tudni lehetett, hogy mi lehet a bönös, mert szabalyos polo alakja volt.  En azota nagyon ovatosan banok a mosopor adagokkal, es mindig hosszu mosasra teszek mindent.

    előzmény:
    silviHemel (185)
    2006-10-09  19:34
  22. 2006. október 9. 19:34185.
    Nektek nem szokott pirosfoltos lenni a borotok neha? Neha melo utan, vagy legtobbszor telen a ruha alatt tok foltos lesz a mellkasom, de volt olyan hogy a hasam is. Egyszer annyira durvan kijott, epp tel volt, meleg volt az etteremben, meloztam stb, hogy kikuldtek a hidegre levegozni 5 percet. Akkor nagy nehezen elmult. Valamelyik nap is foltos lett a mellkasom,de nem olyan durvan. Telen viszont meg a labaim is neha ,de az a hidegtol tutira.
    előzmény:
    Prókátor13 (183)
    2006-10-09  19:26
  23. 2006. október 9. 19:31184.
    En meg nem birok semmilyen bedugos fulbevalot, mert begyulladnak a fulcimpaim, tok mindegy arany, ezust, bizsu, ha bedugos, azt nem birom!!!! De neha lusta vagyok ejszakara kivenni.

    Viszont nehany oranak a muanyag szijatol kipattogzik a borom es viszket, pl. a hagyomanyos fekete Casio ora muanyag szijatol, meg volt egyszer egy delfines oram, muanyag, festett szijjal, attol is, mikor epp rutin palyan gyakoroltam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710133 (182)
    2006-10-09  19:26
  24. 2006. október 9. 19:26183.
    Elmeletileg. Aposomnak viszont egy az egyben a hona alatt volt, ami mar csak azert is kenyes terulet, mert folyamatosan surlodik. Az egyik fele belogott egesz a hataig, a masik fele pedig a mellkasaig. Kb. egy honapig jartam hozza hetente haromszor lekezelni, meg atkotozni, mert sem a felesege sem a lanya nem volt kepes megcsinalni. (ez nem egy negativ felhang, nagyon szeretem oket, egyszeruen csak vannak emberek, akik keptelenek ra, vagy akik elajulnak pl a vertol.) Maga a seb nem is volt annyira nagyon csunya, csak az osszhatas, mert korbe kentek egy voroses lila fertotlenito szerrel, es valoban sokkolo volt a latvany eloszor.

    Kerdezd meg a dokit mi ez, ne csak ugy kezelgessen a nagyvilagba es adogassa a kremeket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710133 (179)
    2006-10-09  19:08

Címlap

top