Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ha egy ffi nem kivánja...

Torolt_felhasznalo_143076
Torolt_felhasznalo_143076
Létrehozva: 2005. augusztus 10. 11:21
Sziasztok!

A barátnőm pont most kért tanácsot tőlem, de én is teljesen tanácstalan vagyok, hisz még nem voltam hasonló helyzetben.
Pár hónapja vannak együtt a párjával, nagyon harmonikus kapcsolat, csak hiányzik belőle a tűz. A pasi lassan 4O éves, kedves és szereti a barátnőmet, de nem igényli a szexet. Csak néha. Azt mondta, hogy nincs vele semmi problémája, tehát ha a barátnőm kezdeményez, akkor megy neki, de ő nem annyira kezdeményező e téren.

Mit tud tenni? Segitsetek!
  1. 2014. november 17. 16:22101.

    Lassan 10 eves topic de hozzŕszolok. 


    én hozzŕmentem egy ilyen pasihoz, az lett az eredménye, hogy lelkileg is eltŕvolodtunk, egyre kijjebb vagyok a hŕzassŕgbol, a szexet nem élvezem csak ha mŕs pasikra gondolok....Szeretem de ez igy szar....

    előzmény:
    ámornyila (7)
    2005-08-10  11:40
  2. Torolt_felhasznalo_143076
    Torolt_felhasznalo_143076
    2005. augusztus 10. 15:56100.
    Én sem tudom, hogy konkrétan mennyi. . . . szerintem heti egy-kettő, de az is csak a barátnőmnek köszönhető :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_867209 (85)
     
  3. Torolt_felhasznalo_547576
    Torolt_felhasznalo_547576
    2005. augusztus 10. 15:3599.
    hüle!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_867209 (98)
     
  4. Torolt_felhasznalo_867209
    Torolt_felhasznalo_867209
    2005. augusztus 10. 15:3598.
    :-))Még jó, h a közértben veszem a tejet!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_547576 (97)
     
  5. Torolt_felhasznalo_547576
    Torolt_felhasznalo_547576
    2005. augusztus 10. 15:2997.
    vömmmm. . . . nemtom. . . . . semmi. . . . . . majd elmúlik. . . . . most ez van. . . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_867209 (96)
     
  6. Torolt_felhasznalo_867209
    Torolt_felhasznalo_867209
    2005. augusztus 10. 15:2796.
    Mond má meg Édes, mi derítene jobb kedvre???Nem bírom, h ilyen vagy!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_547576 (95)
     
  7. Torolt_felhasznalo_547576
    Torolt_felhasznalo_547576
    2005. augusztus 10. 15:2595.
    ha. ha. ha. :P
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_867209 (94)
     
  8. Torolt_felhasznalo_867209
    Torolt_felhasznalo_867209
    2005. augusztus 10. 15:2294.
    A nyúlfiú megy az erdőben és húzogatja a hozentrogerját,
    Találkozik a rokagyerekkel,
    Ha anyádat meglátom megdugom. . .
    Másnap megint találkoznak,
    Ha anyádat meglátom megdugom. .
    Harmadik nap, ismét. . .
    Negyedik nap a rokamama elkíséri csemetéjét. A nyúlfiú elkezd futni, átugrik két faág között, a róka beszorul. A nyúl hátrasétál, megemeli a róka farkát és azt mondja:Büdös is piszkos is, de ha már a gyereknek megígértem. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_547576 (89)
     
  9. 2005. augusztus 10. 15:2093.
    :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_547576 (91)
     
  10. 2005. augusztus 10. 15:2092.
    Tiszta hülye vagyok!
    Elküldtem szólóban a köszönésemet:-D /ez a téma miatt van/

    Szóval: Ha többet akar, többször kell csábítani. Csak ne feledje a mondást, hogy: "sokat akar a szarka, de. . . . "
    :-DD

    Attól, hogy a pasi nem túl kezdeményező, még lehet potenciális férjjelölt és jó szerető. Ha én szeretek valakit, nekem legtöbbször mindegy, hogy ki kezdeményez, csak legyen valami. :-D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_547576
    Torolt_felhasznalo_547576
    2005. augusztus 10. 15:1691.
    szia
    előzmény:
    erzsó31 (90)
     
  12. 2005. augusztus 10. 15:1690.
    Sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_547576
    Torolt_felhasznalo_547576
    2005. augusztus 10. 15:1289.
    miért is? :P
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_867209 (88)
     
  14. Torolt_felhasznalo_867209
    Torolt_felhasznalo_867209
    2005. augusztus 10. 15:1288.
    Egyenesítsd má ki a szádat Te vörös!!:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_867209 (85)
     
  15. 2005. augusztus 10. 15:1187.
    Te most kötözködsz?! Én szoktam mondani hogy uram. Semmi megalázót nem érzek ebben. Én a "párom" kifejezéstől kapok gutaütést. Mert galamb az pláne nem vagyok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351031 (76)
     
  16. Torolt_felhasznalo_547576
    Torolt_felhasznalo_547576
    2005. augusztus 10. 15:1086.
    szerintem meg ne! :P
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_867209 (85)
     
  17. Torolt_felhasznalo_867209
    Torolt_felhasznalo_867209
    2005. augusztus 10. 15:0885.
    Sztem még senki nem tudja SZÁMSZERŰLEG, mennyi is az a sok és mennyi is az a kevés!Topikindítónak már vagy3*feltettem ezt a kérdést!!Ezek után ítélkezzünk , sztem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_143076 (82)
     
  18. Torolt_felhasznalo_547576
    Torolt_felhasznalo_547576
    2005. augusztus 10. 15:0884.
    nem játszom semmit, senkivel, sehol. most ez van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_867209 (81)
     
  19. Torolt_felhasznalo_547576
    Torolt_felhasznalo_547576
    2005. augusztus 10. 15:0283.
    hát ja
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_143076 (82)
     
  20. Torolt_felhasznalo_143076
    Torolt_felhasznalo_143076
    2005. augusztus 10. 15:0182.
    Elmondta neki, rákérdezett. . . az volt a válasz, hogy neki nincsenek nagy igényei e téren. Nomármost azt kellene eldöntenie, hogy igy kell-e neki az amúgy minden más téren tökéletesnek mondható pasi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_547576 (80)
     
  21. Torolt_felhasznalo_867209
    Torolt_felhasznalo_867209
    2005. augusztus 10. 15:0081.
    Pár napja még semmi bajod nem volt. . . nem tom mit játszod az agyad????Azért mert nem küldtem képet??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_547576 (79)
     
  22. Torolt_felhasznalo_547576
    Torolt_felhasznalo_547576
    2005. augusztus 10. 14:5780.
    ma ilyen savas hangulatomban vagyok.
    gátlások, félelmek??? ha az ágyamba beengedem és együtt is élek vele, akkor már ideje túl vagyok a gátlásokon és félelmeken. ha nem, ott tényleg nagy bigyó van, hogy téged idézzelek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351031 (78)
     
  23. Torolt_felhasznalo_547576
    Torolt_felhasznalo_547576
    2005. augusztus 10. 14:5579.
    nem a korom, hanem a nemem miatt kellene. de ahh, mit is magyarázkodom önnek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_867209 (77)
     
  24. Torolt_felhasznalo_351031
    Torolt_felhasznalo_351031
    2005. augusztus 10. 14:5478.
    Bölcs, és egyszerű megoldás, támogatom, csak az minket nem szórakoztat - és ezen a szinten már sértő az irónia. . . másrészt nem lehet mindenkivel megbeszélni, mert lehet, hogy gátlásai félelmei miatt nem meri elmondani. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_547576 (74)
     

Címlap

top