Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ez komoly, hogy nincs moderáció?
Gondolom akkor a fórum fejlesztése is megállt. Át kell lessek a modisba úgy látom. 
Anno bezzeg mindenféle végzettséghez kötötték, amikor ide moderátort kerestek...
Nincs értelme.
Ezek szerint nem tudsz róla, elköszönt a moderáció, nincsenek.
Bekukkantottam ide is portörlésre. Már majdnem 3 éve nem írtam be ide...
Tény, hogy ez a három év érdekesen telt, és még nem tudom, mi vár rám, csupán rácsodálkoztam pár topik bejegyzésre szextől függetlenül is.
Mennyire panganak az ilyen "régimódi" közösségi oldalak...
Sikerült pár trollnak szétvernie az itteni közösség utolsó maradékát is, azóta már csak szél fúj erre bárkit is - mint egy kihalt western falu. Kár. Igaz, 11 éve itt még nagy élet volt, és Facebook helyett még jó esetben is iwiw ment, de a közhangulat sem volt ilyen. Most mintha egymással versenyeznénk, ki a gyorsabb, ki a jobb, ki az erősebb, a nyers durvaság mindennapos, a taplóság és a bunkóság a menő, soroljam még?
Na jó, nem sóhajtozom a nosztalgia hullámain merengve. Elteszem magam másnapra és még gondolkodom, mennyire lehetne felrázni ezt az oldalt. Már ha lenne értelme.
Na jó, nem írom le.
De az legalább jó, hogy hasznos dolgokra fordítod a negatív energiáidat.
Az utóbbi időben én is ezt teszem: a sok tomboló gondolatot írásokba öntöm a Sukitore oldalon vagy más hasznos dolgokra fordítom, mint pl. webfejlesztés. Máris közhasznú lettem. 
Akkor mi tenne jót nekem? :-) Le ne írd!:DD
Nem szeretek ordítani, inkább kikreativizálom magam, vagy elkezedek takarítani mint az eszetlen.
Mérges lehetsz bármikor bármire, de utálni az hosszú távú mérget jelent, ami nem tesz jót neked.
Úgyhogy ordítsd ki a mérged és aztán jobb lesz.
Igazából a sima Kiutáltak volt először, aztán egy bohó hangulatomban nyitottam ezt.
Most van némi pihenőidő, ezért tudok itt lenni, de tény: most egy kicsit összeszedettebb vagyok és van időm írni is.
Hallod-e te, mennyi topikban utáltatod magadat?,.DD
De látom azért most már fel vagy pörögve!:-))
Nme is csodálkozom rajtad , én pl. nem szeretem ezt a pörgős világot .
Annyi információ zúdul az emberekre naponta hogy képtelenség feldolgozni.
Annyi mindent szeretnék elvégezni naponta, régen szinte mindenre volt időm. Igaz nem volt internet
Csak ami hasznos és boldogsággal tölt el, én már azt próbálom befogadni.
Meg az olyan embereket is akik nem savanyítanak el!:-)
"Mi lenne akkor, ha nem a külsőségeknek akarnánk megfelelni, hanem elfogadjuk magunkat és harmóniában lennénk önmagunkkal? "
Ez már egy igazi érettséget jelentene.
Még most olvasom amit írtál, valahogy elkerülte a figyelmem.
Lehet nem sokat veszítessz ha kevesebbet jársz emberek közé. Ezt már mástól is hallottam. Mióta nem írogat az illető egy bizonyos fórumba azóta annyira rendben van, igaz hogy szinte csak velem beszélget már a családon kívül.
Vagy pedig nagyon szelektálni kell az ismeretségi körödbe tartozókat hogy csak azokkal kommunikálj akik jó hatással vannak rád.
Mivel az Életíró oldalt pár hónapja bezártam, ezért a kistestvérén, az Életlapokban írom meg a gyors gondolataimat, hétköznapi dolgokat.
Most itt a legfrissebb:
"A látszatnak élünk, a külsőségeknek. Mit lehet ezen csodálkozni, netán meglepődni? A költői kérdés jogos, mert a látványos dolgok mindenkit lenyűgöznek. Hallani néha olyan közhelynek számító mondásokat, hogy "nem a külső számít". Pedig de.
Ennek oka egyértelmű: az emberi mivoltunkból fakad. Az, hogy tökéletességre, szépre törekszünk. Van az a rondaság is, ami már szép. Egy szép ruhában, lakásban jobban érezzük magunkat, mint egy használt ódivatúban. Legalábbis a legtöbbünk így gondolja. De itt lép be a képbe a harmónia. Az, hogy a külsőség mennyire harmonizál a környezettel és mennyire érint meg bennünket. Ez a kulcs, nem a külső, mert ez utóbbi csak egy burok. A harmónia miatt lesz valami szép vagy ronda. Mert a szépséget mindig valamihez viszonyítjuk, még ha legbelül nem is tudjuk. Mi alapján mondjuk valamire, hogy szép? Valamihez képest: a saját ízlésünk, a környezet, a megszokott dolgok és még sorolhatnám.
Ha valami/valaki harmóniában van önmagával és a környezetével, akkor megfoghatatlanul is vonzónak találjuk, még ha a saját mértékünkkel nézve nem is szép.
Kirakatvilágban élünk, ahol sokan a külsőségek alapján ítélnek és viszonyítanak. Ahol a szépséget nem a harmóniához nézik, hanem az elvárásokhoz és ez csorbulást, ízlésficamot okoz. Sokan pont a környezetükhöz akarnak igazodni, viszonyulni, ezért feladják az önmagukban lévő harmóniát, ezzel diszharmóniát eredményezve. Minél jobban küszködnek a megfelelésért, annál nehezebben megy, mert a külsőségeknek, a környezetük eltorzult ízlésének akarnak megfelelni, amivel a saját torzulásukat is előidézik. Végül ezek vezetnek téves következtetésekhez, csalódásokhoz.
Mi lenne akkor, ha nem a külsőségeknek akarnánk megfelelni, hanem elfogadjuk magunkat és harmóniában lennénk önmagunkkal? "
Elkezdtem írni a dolgokról, ahogy jöttek. Igyekeztem fejezetekre is bontani, de aztán ahogy jött a melankólia, úgy el is ment, azóta sem talált meg. Néha bevillan, mi minden lehetne még benne, de végül ezek is tovaszállnak. Valahogyan nehezebb megfogalmazni ezeket a dolgokat, mint érezni, és ráadásul nem egy olyan pont van, hol térbeli írásra lenne szükség, nem lineárisra. Térbeli írása alatt azt értem, hogy olyan elágazások vannak, ami új gondolatot és vezetést igényel, amellett, ami írásra is kerül.
Persze lehetne ez lapozgatós könyv, de mivel azt nem tudom, hogyan készítik, ezért végül hagytam ezt a módszert, maradtam a hagyományos írási módnál.
Persze az sem lenne jó, ha a depresszióm lenyomatot hagyna a sorokon tárgyilagosság helyett, de az ilyen gondolatok olyankor jönnek, amikor van idő elmélkedni, az pedig nem egy vidám vagy jókedvű esemény szokott lenni.
Talán sosem fejezem be, vagy így marad, de mégis... Annak idején az ebből a topikból származtatott Életlapok oldalamat is ezért zártam be, mert egyrészt tényleg egy komolyabb eszmefuttatások gyűjteménye volt, másrészt nagyon ritkán került bele új bejegyzés. Lehet, hogy több időt kellene amolyan remetevilágban élnem, hogy kiforrottabb végeredményt, műt adhassak ki e témakörben vagy jobban elmélyedjek a mikéntben és az emberi természetben. Bár tény: az utóbbi időben kevesebbet járok emberek közé és a mai világ elrohan mellettem, de szerintem az alapvető emberi mag, viselkedés nem változik.
Meglátjuk még, mert fejben már elkalandoztam több szálon, de ez amíg le nem írom, nem kerül papírra, ráadásul írni lassabb, mint gondolkodni, szóval...
Most úgyis jönnek az ünnepek, talán lesz némi pihenés is.
Halihóóó Mykee-ca!
Csak nem a pincében jártál és nekiláttál a lomtalanításnak?
Ez a könyv dolog.....komoly.
Tényleg írásnak adod a buksid?!
Jön az a pozitív jel csak várj türelemmel.
Nos igen. Azóta is inkább csak fel-felmerülések voltak a mélység hullámai alól, most is hasonlóan gondolom a dolgokat. Talán a kilátástalanság, cél nélküliség, vagy esetleg az, hogy egy helyben történik a toporgás? Vagy mindez együtt? Nem tudom.
Néha gondolkodtam azon is, hogy esetleg depresszió tör rám, ami hosszú távon nem lenne jó, de vajon mi adna okot ez ebből való kitörésre, ha körülöttem is hasonló mélységekben vannak az emberek és sokan elkeseredettek?
Napok óta gondolkodom, hogy írjak egy könyvet az életről. Nem arról, hogy én hogyan élek, hanem arról, hogy vajon mi emberek milyenek vagyunk, milyen okok mozgatnak bennünket, miért gondolunk sok dolgot másképp és sorolhatnám. Még nem tudom, hogy ez csak elhatározás lesz-e vagy tényleg nekiülök és írom. Kiderül, ha tényleg lesz valami. Viszont pont a témna miatt érdekes lenne, mert egy dologból több szál is kiindulhat újabb témák felé és vajon hogyan tudja valaki felvenni a szálat? Lehetnék komolytalan és mondhatnám, hogy amikor elágazás van, akkor a régi, fantasy-s lapozós könyvek mintájára kellene elágaztatni, de akkor meg sok más érdekes dologról maradnánk le, na meg ez nem tanácsadó könyv, hogy egy célt kell elérni.
Úgyhogy még nem tudom, de most abszolút úgy érzem magam, mint aki ül és vár egy pozitív (nem HIV pozitív!
) jelre. Csak nem jön. Az életem meg telik.
Még egy dolog így alvás előtt eszembe jutott és elgondolkodtatott. Mennyire megváltoztak és bizalmatlanok lettek az emberek itt az nlc-n is. Anno még ha megnéztem valakinek az adatlapját, akkor ott képek voltak az illetőről, pár dolgot megtudhattunk róla. Most viszont az emberek többségének az adatlapján csak a neme látható, nem több.
Félnek magukat felvállalni, hogy ne legyenek támadásnak kitéve? Vagy nem látnak a jövőbe, hogy olyan infókat osszanak meg, ami alapján később támadhatóak lennének? Netán attól félnek, hogy visszaélnek az adataikkal?
Inkább az a szomorú, hogy ennyire be kell zárkózni ahhoz, hogy normális, személytől mentes beszélgetéseket lehessen folytatni, és ne kelljen tartani a fentiektől. Vagy csak én vagyok ilyen konzervatív, hogy felvállalom magam?
No ez a pár nap ittlét kicsit felrázott. Bár tény: a beszélgető partnereket két kézen meg tudom számolni, szinte ugyanazokkal futok össze a legtöbb (főleg új) topikban. Ilyen kevés lett a "kemény mag"? Igaz, legtöbbjük érdembeli partner, bár újabb dolgokra nem nagyon derült fény a beszélgetések során. Összefoglalva annyi csupán: kinek szexre, kinek partnerre kell valami gyógyír, tipp, és e kettő igény találkozása érdekes keveredéseket hoz. De legalább van miről beszélgetni, még ha éves kliséket is hozunk fel.
Mindenesetre felrázásnak jó volt. Most úgyis kis levegőhöz jutottam, rám fér a töltődés, amiért köszönet illeti őket, még ha nem is ezért tették amit, hanem csak beszélgettek.
Aztán majd meglátjuk, hogy áprilisban ki kíváncsi a többiekre, egy személyes találkozás során.
No megyek aludni, meglátjuk, mit hoz a jövő hét...
Némi merengés így hosszú hetek után felbukkanva és vasárnap estefelé...
Végül azt a két weboldalt, amit az nlc-s topikok alapján nyitottam anno, pár hete bezártam: az Életírót, amit ebből a topikból alakítottam ki és a Tankönyvet, amit a számtechesekből készítettem. Mivel senki nem járt fel a keresőkön kívül, feleslegesnek tartottam. Lezártam, elmentettem, töröltem. Az nlc-s önmagam is pihenőre küldtem, nem jöttem fel pár hete, hónapja. Kerülöm a társaságokat, magamnak való lettem mostanában. Tudom, ideje lenne a felrázásnak, de egyelőre nem látom értelmét. Nem azt mondom, hogy "kitomboltam" magam, inkább kicsit rámtelepedett a depresszió. Nőzés meg...
Áh, nem. Legalábbis maximum az emlékek jutnak eszembe, veszem elő ama dobozból a szikrát, de ennyi. Talán várom a tavaszt? Nem tudom. Most kicsit jó egy kis nyugalom.
Gondolkodtam a szokásos évi két fórumtalálkozón is. Legutóbb is voltunk páran, de nem is tudom, újra lenne-e rá igény?
Mert ilyenkor már tervezni szoktam március környékére, legkésőbb áprilisra. Nem tudom, addig mi lesz.
Viszont úgy meg nem jövök fel sehova sem beszélgetni, ha én is morogni, szomorkodni tenném, mert épp mi más élmény élne? Tényleg nem sok. Itt az nlc-n is már csak a kevés régi mag maradt a csapatokból, mindenkinek más-más dolga lett. Tudom, hogy kik maradtak meg most is jó barátként, ismerősként, ott a távolban, vagy az időben, de remélem, ők is így gondolják, nem elhanyagolásnak. Igen, a kapcsolatokat ápolni kell, még ha azok átalakulnak is. Most némi magyány esik jól, de nem azt mondom, hogy ez kell. Csak egyelőre ez van, viszont azért sme járnék fel, hogy elmondjam mi van velem, mert épp sehol senki, és csak üzenetet hagyjak. Ha meg órákat nem tudok a kedves ismerősökre szánni, akkor meg nem is érdemlik meg, ha csak pár percre jövök fel.
Szóval ez van. Vagyok még, nem törlöm magam, nem vesztem el. Itt vagytok a szívemben, még ha nem is adok olyan sűrűn életjelet.
A linket meg kivette az NLC. Biztos szégyelli magát.
Akkor katt ide!