Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Csalódás a barátokban

szamoca13
Létrehozva: 2005. május 31. 15:15
Sziasztok!
Így, névtelenül könnyű kiírni magamból a gondolataimat. Ezért gondoltam, hogy megosztom a fórum olvasóival a csalódásom tárgyát, ami nekem hihetetlenül fáj. Akkorát csalódtam most, hogy egyszerűen nem is tudom, hogy leszek túl ezen.
Az életem nem volt mostanában túl rózsás. Több éves kapcsolatom ment majdnem tönkre, egyik rokonom hazudozása miatt elvesztettem a legjobb barátnőmet, aki külföldön van, és ott is akar maradni, a családom is tiszta zizis, és csak a barátaim maradtak. Amíg elvonultam sebeimet nyalogatni a világ elől, egyetlen (!!!) barátnak hitt ember sem hívott fel, hogy mi van velem (két hétig voltam távol). Mikor visszajöttem ide, bejött ugyan egy barátnőmnek hitt nő, de nem szólt hozzám semmit. Kiderült, hogy a hátam mögött szervezkedett, és egy másik barátnőmet "elcsábította" tőlem.
Én mindi mindenkinek segítettem mindenben, önzetlenül. Keresem magamban a hibát, biztos én is tettem valami rosszat. Teljesen összezavarodtam. Úgy érzem, már senki sincs mellettem, és borzasztó érzés rádöbbenni, hogy egyedül vagyok a világban.
Lehet valamit tenni?
  1. 2017. június 5. 18:0940.

    Sziasztok


     


    KECSKEMÉTEN keresem igaz barátnőmet,barátnőimet akik szeretik az életet szeretnek BULIZNI,sétálni,beszélgetni.stb.10 éve lakom itt de sajnos nem sikerült még igaz barátokat találni főleg azért mert ha a csaj bepasizik mindent és mindenkit elhagy ...........Gondolom ismerős.


     


    Kérlek ha te is szeretsz bulizni írj.Én minden hétvégén szeretnék menni.Ha nem szeretnél te is otthon a négy fal között tengődni írj.


    Erika

  2. 2017. február 4. 10:2339.

    Az én tapasztalatom az, hogy vannak ilyen kapcsolatok amik kifújnak egy idő után, egyszerűen nincs bennük több.Ez leginkább fájdalommal jár de nincs mit tenni.


    Érdekes módon nekem volt egy barátságom ami épp az életem egy nehéz időszakában alakult, mindketten váltunk és ezt nagyon jó megtudtuk beszélni, kiöntöttük egymásnak a szívünket és mire rendeződött az életünk ő elköltözött és a kapcsolatunk is megszakadt. Őrá pl csak szeretettel tudok gondolni annak ellenére, hogy már nem beszélünk.


    Elkel fogadni, hogy ennyi volt.

    előzmény:
    Géta87 (38)
    2017-02-04  09:20
  3. 2017. február 4. 09:2038.

    Sziasztok!


     


    Tudom, hogy már ezeréves a topic, de úgy vagyok vele, hogy muszáj kiirnom (bocs az i miatt) magamból. Nagyon csalódott vagyok.


    Akiről szól a történet, 4 éve a barátnőm, pótvizsgán ismerkedtünk össze és sikeresen átmentünk:)


    Egy munkahelyen dolgoztunk, aztán én 2 év után váltottam. Utána mivel nem voltunk sülve főve együtt, nyilván a találkák sem voltak sűrűek. 


    De mikor vele voltam mindig szárnyaltam.


    Ahogy férjhez ment, vmi megváltozott. Rám már csak 3 havonta 1 óra jut....az is olyan, hogy gyorsan menni kell, mert a feleségszerepet be kell tölteni vagy a férjét rendeli oda kivel, kötelező beszélgetni...s akkor már a csajos témát sutba is vághatjuk.


    Ők azt szeretnénk, ha járnánk egymáshoz gyakrabban, nekem bőven elég, ha félévente egyszer összeülünk. Mi nem vágyunk a négyes összeülésekre, mert nehézkes a beszélgetés... abba jobban benne szoktunk lenni, hogy menjünk el vhova négyesbe. De miután billiárdba simán nyertünk, több soron, nyilván igy nem élvezhető:D


    Nekem nagyon sok volt a kiadásom, feléje....esküvő, szülinapok, ahol a család mindig inkább pénzt kért, hogy betudják őket fizetni egy luxus hotelbe..., én olyan vagyok ha vkinek lánybúcsúja van, vagy szülinapja, a rendezvényszervezői énem elő jön, s sok mindent megveszek h jó legyen, h jól érezze magát....


    Eközben én, még egy kis cserépvirágot sem kapok.....s most itt nem csak a pénzről van szó, az én ajándékaim személyesek, mindig. S ez fáj a legjobban, hogy én kitárom szivem, ő meg simán áthalad az enyémen meg sem nézi, hova lépet bele.


    Nem soká 30 leszek, s tavaly köszöntött fel, szóba, hogy boldog 30-at.....lövése sincs. Mivel tudtam h ő nem szervezz nekem semmit, sőt rám sem gondol. Én szerveztek meg magamnak a partyit, mert senkitől nem várhatóm el h ismerjen, megakarjon ismerni, s tudná, hogy én mire vágyok.


    Nem nagy durranás lesz, de a lényeg, hogy azzal a 2 emberrel vok akit szeretek,  s tán az egyikről kimerem állitani h a barátom:)


    S ő persze, arra szervezett magának bálos estét, amit nagy lelkesen mesélt el, hogy a szomszédjaikkal mennek akikkel tök jól összbarátkoztak miután oda költöztek....s h nem is bánja, h nem jön a bulimra, mert már annyira vágyott egy báli estére. Ezt rezzenéstelen arccal közölte.....úgy éreztem, hogy a szivembe egy tört nyomtak volna.....magyarán, le vok szarva. Bál, fúj, tatáknak való:D én nem vok ennyire régi módi.... bár nincs bajom az igényes bálokkal, ahol nem üvölt a mulatos zene pl: a csipőjének a mozgaását....


    S mondta, hogy ő most le lép, úgy h gyorsan igyam meg a söröm....amire rábeszélt, nem is szeretem a sört:D


    Bár még felajánlotta h menjek el hozzá, miután mondtam, h inkább itt maradok, ugy is mindjárt megyek koncerte, amire azt hittem h legalább lesz benne annyi h eljön velem, ha már a szülinapomat szarba sem nézi. De hát ne képzelődjek már.


    Ott hagyott egy nagy korsó sörrel....hát mondanom sem kell nagyon jó képet festett úgy rólam, egymagam és a sör....Egy bácsi folyamatosan kacsintott felém és mosolygót.....invitálni akart nagyon:D de ez nem az aminek látszik.


    Csalódtam benne, nem kétség. S nem én már nem igazán akarok vele beszélni, bár igaz, az sem nagyon működik már....szép lassan elmúlik, ahogy a fájdalom is. Pedig olyan jó volt vele....

  4. 2005. június 1. 10:5637.
    Most kezdem belátni, mennyire igaz, hogy az az igazi barát, aki a bajban is melletted van. Mert hiába, csak reménykedünk-legalábbis én-, hogy nem is úgy van, biztos csak nem ér rá, vagy valami baja van, azért ilyen. De ezen túl kell lépni, igaz, maradandó sebet kap az ember, de legalább ez fogja figyelmeztetni a következő hasonló esetnél.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2005. június 1. 10:5336.
    Köszönöm a jótanácsokat, való igaz, hogy túlságosan jóhiszemű vagyok az emberekkel szemben.
    Nem akartam hisztisnek tűnni, egyszerűen jólesett kiírni magamból a problémát, amikor már azt hittem, nem tudom tovább elviselni. És jólesett ennyi tanácsot és megértést kapni tőletek.
    Köszönöm!
    Megpróbálom magam felvértezni az emberekkel szemben, és megkeményíteni magam, hogy ne érjen ennyi csalódás.
    előzmény:
    festiró (34)
     
  6. Torolt_felhasznalo_637079
    Torolt_felhasznalo_637079
    2005. június 1. 10:3835.
    Sziasztok! Nekem sincs sok barátnőm, igazából kettő az, akit valóban annak tartok, s mellette "havernők". A gimibeli legjobb barátnőmről tíz évig azt gondoltam, tényleg ő az, akire bármikor számíthatok, akiért én is szinte bármit megtennék. Most mégis ott tartok, hogy nagyot csalódtam benne, rájöttem, hogy az önzősége túlmegy azon a határon, ami nekem egy barátságba még belefér, s most egyszerően nincs kedvem hozzá, hogy akárcsak beszéljek vele. Éveken keresztül hetente többször találkoztunk, ő volt, az, aki mindent tudott rólam, aki a legféltettebb "bőnös" kis titkát is elmondta nekem, s most kb. egy hónap huza-vona után nem is beszélünk egymással. Nehéz ez. Nem csak párra lelni nehéz, hanem igazi barátokra is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2005. május 31. 23:2834.
    Hát látom mindenki elment aludni, hogy álomba rigassa fájó emlékeit. jÓ ÉJSZAKÁT.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. május 31. 18:5233.
    Sajnos a pofonok az élet során jönnek és mennek, és ebből lesz több, mint a simogatásból!!!!
    Sajnos én is azt hittem, hogy az élet egy mese. Mindig az igazság győz!
    De nem így van, és a mostani világ mégúgyse!!!!
    Keményitsétek meg a sziveteket, vértezzétek fel magatokat.
    Én a második féjemmel élek, de ha tehetném és újra kezdhetném, nem mennék férjhez!!! Csak akkor nem lenne egy ekkor fiam! Azt sajnálnám.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114580 (29)
     
  9. 2005. május 31. 18:3232.
    Az már igaz, hogy több a tapasztalatom, de nem jelenti azt hogy tévedhetetlen vagyok. Abból kevésből amit leirtál, olyan -bocs a szóért -nyavajgós volt. DE így már más, ahogy leíirtad. Ez egy egyoldalu dolgo volt. Te beleadtál mindent, és nem azért, hogy visszakapjál valamit, de úgy lenne korrekt, és igazi, ha most melletted lenne.
    Na én erre gondoltam, hogy egy barátság megmérettetése ilyenkor jön felszinre amikor baj van.
    Te nyilt és egyenes ember vagy. Próbálj meg óvatosabb lenni az emberekkel, ne add ki magad teljesen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114580 (27)
     
  10. Torolt_felhasznalo_828005
    Torolt_felhasznalo_828005
    2005. május 31. 17:0731.
    Akkor üsd. Legalább ő nem bánt vissza. . . :o)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114580 (30)
     
  11. 2005. május 31. 16:5030.
    Elnézést az elgépelésekért, de nagyon rossz a klaviatúrám! Akad és nem reagál rendesen a nyomásra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2005. május 31. 16:4829.
    Én is ezt éreztem a párommal kapcsolatban, amíg egy dologban a barátai mellé állt velem szemben. És nem volt igaza, ezt persze később ők is belátták. Csak éppe a legosszabbkor csalódtam most mondenkiben.
    Örülök, hogy te megtaláltad azt, akivel egy életen át társak tudtok lenni! További szép napokat, éveket, évtizedeket!
    előzmény:
    ober (28)
     
  13. 2005. május 31. 16:4228.
    A "legnagyobb pofon"-nak mindig azt érzi az ember, amit olyasvalakitől kap, akit szeret, aki a bizalmasa volt eddig, egyszóval akitől "nem várja". A csalódások erősítik meg, eddzik meg, a pofonok nyitják ki az ember szemét. Sok rosszat "kell"megélni ahhoz, hogy az ember szelektálni tudjon emberek közt, hogy bátran rá merje mondani: -ő a barátom-. Ha az ember házasságban, vagy élettársi kapcsolatban él, a legjobb barátja a társa. Ő a legfőbb bizalmasa, ő akire számíthat a bajban, ő az akivel közös céljaik vannak, stb. Lehetnek barátai-barátnői is, de első helyen már nem ezek a kapcsolatok állnak. Nekem is van barátnőm, még a középiskolából, de legmélyebb, legfontosabb kapcsolatom, szeretőm, a társam már 24éve.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2005. május 31. 16:3227.
    Az én oldalamról megvolt az őszinteség és a bizalom - a másikon nem. Erről én tehetek? Ezért vagyok "kisiskolás"?
    Én voltam ott, amikor nagymamája kórházban volt, én vigyáztam arra a gyerekre, akit az ő gondjaira bíztak egy hétre, de neki elege lett, én voltam ott, amikor elment a gyereke, amikor a párja elhagyta. . . Soroljam még? És ezek után egy árva hívást vagy hogy vagyot sem kaptam.
    Nem akarok most már ezen lovagolni, csak szeretném tudni, miért gondolod, hogy "kisiskolás" vagyok? Persze azt is elhiszem, hogy neked töb tapasztalatod van már az életben, mint nekem, már csak korodnál fogva is.
    előzmény:
    festiró (8)
     
  15. Torolt_felhasznalo_571783
    Torolt_felhasznalo_571783
    2005. május 31. 16:3026.
    Ááá-nyugi, az még bőven belefér a naívság korába (szerintem!) :-) Az én pofára esésem 28 éves koromban következett be (két éve) - azóta már más szemmel nézek mindenkit, de talán ez nem is baj! Asszem, ez az, amikor ténylegesen felnő az ember lánya!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114580 (25)
     
  16. 2005. május 31. 16:2625.
    Szia!
    Köszönöm a biztatást!
    Nem vagyok már óvodás korosztály: 25 vagyok. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_571783 (24)
     
  17. Torolt_felhasznalo_571783
    Torolt_felhasznalo_571783
    2005. május 31. 16:2024.
    szia! sajnos ismerős az az helyzet, amikor "mindenki megmondja a frankót", csak én nem veszem a lapot - igaz, velem csak egyszer esett meg ilyen (persze az nagy bukta volt, de már mindegy!) Figyelj, most végy egy nagy levegőt, aztán rendezd az életedet. Örülj, hogy legalább kimutatta az a barátnak hitt ember a foga fehérit! Gondolj arra, hogy még mindig jobb most, mintha esetleg akkor jössz rá mindenre, amikor ez a nő sokkal nagyobb sz@rba ránt! Tudod, egy pohár vagy félig tele, vagy félig üres - rajtad múlik, hogy honnan nézed! szóval tojd le magasról, és többé ne is törődj ezekkel az emberekkel! nem kár értük! szvsz inkább legyen csak egy-két barátom, akik tűzön-vízen kitartanak, mint rengeteg felszínes ismerettségem! sok szerencsét! u. i. : azt még megkérdezhetem, hogy hány éves vagy?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114580 (20)
     
  18. 2005. május 31. 16:2023.
    Szia!
    Nincs annál rondább dolog, mint a köpönyegforgatás. Ha a hátad mögött kibeszélnek. Nehéz dolog ez. Kiben bízhatsz? Nem tudhatod előre.
    Csak nehéz egy ilyen rossz passzban és helyzetben újrakezdeni, elfelejteni a rosszat.
    Akikben megbíztál, csalódni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_828005 (21)
     
  19. 2005. május 31. 16:1622.
    Direkt vigyáztam arra, hgy ne minig az én problémáimról legyen szó.
    Édesanyám gyermekkori barátsága most bomlott fel épp emiatt. A barátnője csak akkor hívta fel, ha valami gondja volt-erreelege lett és megmondta a véleményét.
    Tovább kell lépni, persze, csak hát ez nem könnyű, főleg, hogy egy elrontott párkapcsolatot is helyre szeretnénk tenni közben. . .
    előzmény:
    liat (19)
     
  20. Torolt_felhasznalo_828005
    Torolt_felhasznalo_828005
    2005. május 31. 16:1521.
    Sziasztok!
    Én is most csalódtam hatalmasat egy "barátnőmben". Addig voltam csak a barátja, amíg nem volt munkája. Mióta megint van, azóta fel sem hív. Amikor felhívtam, akkor is mindig azt mondta, hogy hív majd és találkozzunk. Persze nem lett ebből semmi. Sosem hívott, mindig én kerestem (ja, ez nem igaz, egyszer fel tudott hívni, amikor szóvá tettem neki, hogy ha fontos lennék neki, akkor ő is felemelhetné a telefont, hogy mi van velem. )
    Mindebben az volt a fura, hogy szinte a s*ggét kinyaltam, a rossz időszakban, csakhogy ne legyen depis és én tényleg azt hittem, hogy a barátnőm. Mindig azt mondogatta akkor, hogy a legjobb barátnője lekoptatta amikor kirúgták a melóból és szerinte csak érdekből volt vele. Amikor újra lett melója, hopp, visszatért a favorit és megint sülve-főve együtt vannak. Ne értsétek félre, nem vagyok féltékeny, mert amikor megismerkedtünk, akkor is megvolt ez a leányzó. De kibeszélte nekem a lányt a háta mögött, én meg vígasztaltam. Ráadásul nemrég derült ki számomra, hogy engem is jóízűen kibeszélt a hátam mögött. Sztem ez a legundorítóbb dolog a világon! És most az van, hogy baromira le vagyok ejtve. Megbízhatatlan. És én még hittem neki. Az ilyen nem barátnő, inkább, hogy ellenség. Azok szokták egymást kibeszélni. Sosem volt barátnőm, valahogy a fiúkkal jobban kijövök. . . Ez a nő egy energia vámpír vagy nem is tudom minek hívjam. Amikor rossz passzban volt, az én erőmből táplálkozott és csak addig voltam jó.
    De nem bánkódom, az ilyen ne legyen barát. Nincs is rá szükségem. Csak fájdalmat tud okozni, örömet nem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2005. május 31. 16:1320.
    Most már én is rájöttem. Azt hittem, működhet a dolog. Bár többen mondták, nem lesz jó vége ezzel a nővel, mert felelőtlen. . .
    Csak rossz érzés, hogy megbíztál valakiben, akármilyen slamasztikában volt, mellette álltál. És ezt kapod vissza.
    Az édesanyám mindig azt mondja, egyszer a jóhiszeműségembe és a naivságomba halok bele. . . :) Talán igaza van, de ez olyan, mintha azt mondanád egy vaknak, hogy nézd már! Hát nem látod?
    előzmény:
    Dike (17)
     
  22. 2005. május 31. 16:1319.
    elhiszem neked, hogy nagyon sok bajod volt mostanaban. ez megesik mindenkivel. nem lehet, hogy tul sokat panaszkodtal?
    hogy minden mondat rolad szolt?
    mert bizony akkor elofordul, hogy nem eletre szolo baratok fellegeznek es inkabb nem kerdeznek. .
    nekem osszesen 1!! azaz egyetlen baratnom van, de az mar inkabb testver. 30 eve vagyunk baratok.
    a tobbieket csak haveroknak neveznem.
    tedd tul magad a serelmeden. legy megint olyan, mint regen es meglatod vagy ezek visszajonnek hozzad. . vagy ha ok mar nem kellenek, akkor jon mas. de ne keverd a haversagot a baratsaggal. . . ahhoz azert tobb kell. .
    :-))
    fel a fejjel!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114580 (13)
     
  23. 2005. május 31. 16:0918.
    A pénz már nem is érdekel, pedig nem kicsi veszteséget termelt. . . Nem szóltam egy szót sem emiatt, csakhogy ne menjen rá a barátságunk. Nem hiszem egyébként, hogy aki a segítségedet kéri, azt le kellene szólnod, csak mert sikerült az, amit ő esetleg elrontott! Mert nem állítom, hogy én nem hibáztam semmiben. Csak annyira aljas módon viszonyul a dolgohoz! Ja, és a legszebb: a csaj a főnökével azén csapatomnak a felét áthívta egy másik munkához! Nem elég az anyagi és erkölcsi veszteség, még át is vág!
    Csak abban reménykedem, hogy észreveszik, milyen ember valójában.

    Legalább sikerült kiírnom magamból ezekez a dolgokat.
    Igen, a barátság valóban felhígult mostanában. Nekem két ember volt az életemben, akik közül az egyik a mai napig igaz barátnő, de ritkán találkozunk, mert másik városban élek. A másik barátnőmet a saját testvérem űzte el, akivel szintén óriási botrányok voltak (ital, kábítózás. . . ).
    Vele szerencsére sikerült tisztáznunk a dolgokat, de már nem fog hazajönni a világ másik végéről.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. május 31. 16:0517.
    Alapszabály (szvsz), hogy barátokkal nem üzletelünk, soha nem lesz jó vége :(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114580 (13)
     

Címlap

top