Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Feleség mellé szeretőt

Torolt_felhasznalo_206916
Torolt_felhasznalo_206916
Létrehozva: 2005. Április 6. 07:23
Nem azonos a vérmérsékletünk a feleségemmel, pedig már jó pár éve együtt vagyunk.
Sajnos az anyukája hatása alatt van, és eléggé prüd nevelés eredményét nem sikerült megváltoztatni.
Egyelőre nem akarom elhagyni, de a testi szerelmet máshol keresem.
Szenya vagyok???
  1. Torolt_felhasznalo_248338
    Torolt_felhasznalo_248338
    2006. december 17. 08:45294.

    Az a bizonyos háromszög, mely nem illik bele a karácsonyi harmóniába. Talán a szeretőknek a legnehezebb az ünnep, egyedül, a kedves nélkül.

    Sokan úgy élik meg a párkapcsolatot, hogy osztozkodniuk kell a kedvesükön. A kedvesnek férje/felesége, családja van, s egy szeretője, aki tényleg szereti, s elfogadja, pontosabban beletörődik, hogy nem teljes a kapcsolat, nem kerek, hanem háromszög alakú.

    A szeretői viszony kedvességből, titkos együtt töltött órákból, szenvedélyből és szenvedésből áll. Van egy akadály, egy harmadik személy, aki birtokolja a szeretett lényt.

    A szerelmi háromszögekben az a legrosszabb, hogy nem lehetnek együtt, mikor csak szeretnék. Mert valaki egyszerre nem lehet két helyen, nem lehet a családjával és a kedvesével. Ezért a kedves marad egyedül az ünnepekkor. Hiába a szép ajándék, a titokban elküldött üzenet, a pár percnyi telefonbeszélgetés, az est nagy részét egyedül éli meg.

    Pedig épp karácsony este volna jó, a legjobb odabújni a szeretetthez, kedveskedni, szeretgetni, a harmóniát együtt átélni. Ezzel szemben marad az egyedül lét, a titkolt kapcsolat, a remény, hogy majd egyszer együtt ünnepelhetnek.

    Persze annak sem egyszerű, aki a családjával van, s közben a szeretőjével szeretne lenni. Hiába hangoztatják a megcsalás mívelői, hogy képesek egyszerre két embert is egyformán szeretni, ez nem igaz. Ez azon a puszta tényen is tetten érhető, hogy nem lehet  egyszerre két emberrel együtt lenni.

    Nincs annál rosszabb érzés, mikor az érzések feltámadnak, a szerető keresi a kapcsolatot, de a "hívott szám átmenetileg nem kapcsolatható", szól a géphang, s maradnak a felkorbácsolt érzések, a csalódottság, a másik hiánya.

    A szeretőben felerősödnek ilyenkor az önmarcangoló gondolatok, tettének helyességét mérlegeli. A keserű magány a kapcsolatból való kilépés gondolatát is megerősíti benne. Aztán marad a félelem a magánytól, a szeretett elvesztésétől, s inkább a kényszerhelyzetet választja, s táplálja magában a reményt, hogy majd egyszer teljes és örömteli lesz a kapcsolat.

    A szerető várja, hogy vége legyen az ünnepeknek, hogy újra kapcsolatba léphessenek, hogy újra együtt lehessenek, negédes perceket éljenek át, mikor feledésbe merül a magány és a szenvedés.

    előzmény:
    ninuci (293)
    2005-04-14  07:25
  2. 2005. Április 14. 07:25293.
    Nagyon jó ez a kukis :-)))))
    előzmény:
    emem57 (291)
     
  3. 2005. Április 13. 22:11292.
    . ))))))))))))))))))
    előzmény:
    emem57 (291)
     
  4. 2005. Április 13. 21:34291.
    Drága turó rudi vagy mia szösz .
    Igaza van az előttem szólónak . Ha öregecske a feleséged , Te sem vagy már fiatalka annyira ugye ?Tudod ez úgy van hogy az 5 éves fiúnak a kukija vízmű. A 25 évesé erőmű , majd a kór előrehaladtával átalakul bőrdiszművé és azután szépen emlékművé .
    Mond édes ?Te hová sorolnád magadat ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206916 (288)
     
  5. 2005. Április 13. 14:40290.
    Most olvasgatlak vissza benneteket ,
    Tudod mi t ? Találd meg a fiatal szeretődet , és majd amikor padlón leszel , mert elhagy egy pénzesebb pasiért , rá jössz , hogy jó lenne , még az az öregecske feleség.
    Akkor is gyere ide a fórumra majd vigasztalunk.

    Gondoljátok Ti férfiak , hogy olyan sokat tudtok nyújatni akinek öregecske a felesége az tán maga sem oly fiatal ?

    Na szép napot!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206916 (288)
     
  6. 2005. Április 8. 23:32289.
    Öregecske férj mellé mi való?Fiatal szerető?Röhögtesse ki magát az Apuka ? Ne máááááááá?

    Öregecske férj alszik . Este . Metrt fáradt . Asszony megéri.

    És asszony keres szeretőt ? És gyerek mit szól ?
    Érdekes élethelyzeteket olvastam már az nlc. -n

    Szerintem aki ilyen témába beleszól , az előbb gondolkodjon .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206916 (288)
     
  7. Torolt_felhasznalo_206916
    Torolt_felhasznalo_206916
    2005. Április 8. 22:31288.
    Öregecske feleség mellé fiatal szeretők valók. Már GyF. is megmondta!
    előzmény:
    Jyll (287)
     
  8. 2005. Április 8. 14:00287.
    Gitta, ez tényleg a Te/Ti magánügyetek. Remélem megoldjátok mielőbb.
    előzmény:
    Gitta404 (286)
     
  9. 2005. Április 8. 13:47286.
    Lehet igazad van lehet lelki oka van, de nem akarok pszichológushoz menni, meg tudjuk mi oldani azt a párommal, csak idô kell! Remélem!
    előzmény:
    Jyll (272)
     
  10. Torolt_felhasznalo_771568
    Torolt_felhasznalo_771568
    2005. Április 8. 13:45285.
    Hát pont ez az, ami nagyon gázos szerintem. Kb. utcai kurváknál szoktál ezt méregetni a kedves kuncsaftok, nagy vagy kis első, hátsó dombormű, szőrös, nem és mennyi az ára.
    Már lehiggadtam, ezek után semmin se lepődök meg :-)
    előzmény:
    macskoszka (284)
     
  11. 2005. Április 8. 13:29284.
    Nem is beszélt a külsőről:)CSak a seggméretet és a fanszőrzet milyenségét kötötte ki:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771568 (283)
     
  12. Torolt_felhasznalo_771568
    Torolt_felhasznalo_771568
    2005. Április 8. 13:23283.
    Hát én naiv vagyok, látszik, hogy semmi rutinom nicns pasik terén. Én szörnyen felháborodtam ezen, mert nem keresgélek még évek óta partnert, így minden egyes kívánságlistás bem. oldal olyan nekem, mintha a piacon árulnánk magunkat kis cédulákkal.

    Én a saját lapomra csak annyit írok, amennyit elsőnek fontosnak tartok.
    Én azt szeretném, ha a randevún derülne ki pár perc alatt, hogy vonzóak vagyunk- egymásnak vagy sem.
    Azt meg hogy milyen ember, további talik dönthetik el. Hiába mondja valaki, hogy leírja, milyen okos, szép, helyes stb ő, mikor ez totál szubjektív. Lehet, hogy egyáltalán nem lesz nekem szimpatikus ő, aki sajtá magát istennek képzeli.
    Magyarul önmagunkról ilyen részletes listás írni hibának tartom, mert egyrészt lehet, hogy sokkal normálisabb élőben, mint ami átjön az írásból, másrészt mindenkinek más a szép, a helyes, az objektív.

    Viszont az hamar átjött belőle, hogy csakis bizonyos külső tulajdonságok esetén jöhet be neki valaki, legyen a világ legszexisebb asszonya. A sezxuális vonzerő szerintem messze nem csak az alakból áll, lehet egy tökéletes modell is egy hideg nő, és fordítva.
    Meg se adja magának az esélyt, ha eleve leszűr mindenkit. Na meg hogy mi jelentkezzünk kegyeiért, ez meg nagy lustaságra és kényelemre vall, legyen annyi vér a pucájában, hogy legalább látszólag vadászgat, mint hímhez és nem heverésző heréhez illik :-D
    előzmény:
    nuti33 (282)
     
  13. 2005. Április 7. 18:29282.

    Szamikám nekem tetszik, hogy így szépen leírt mindent magáról. Én is neten keresgéltem és már nagyon untam, hogy olyanokkal találkozgattam feleslegesen, akikről később derült ki, hogy valamiért szóba sem jöhetnek. És itt most nem rossz személyiségjegyekről, vagy külsőségről beszélek, hanem ilyen egyszerű dolgokról, hogy pl. olyan fontos neki a természet, hogy télen-nyáron, szabadideje minden percét legszívesebben túrázással tölti. Hát én meg nem. Nem tudok egy ilyen pasi társa lenni. Szóval inkább írja ezt le, mert akkor nincs miért találkoznunk.

    Egy bemutatkozás a társkeresőben pedig nyilván a bemutatkozó delikvensről szól, ezért szerepel ő maga sokat benne. Azt én is úgy érzem, hogy valóban egy kissé nagyra tartja magát, hogy úgy mondjam el van magától ájulva sok szinten, de legalább ez is kiderül, és ha nem szimpi nem kell vele az időt pocsékolni.

    Tehát szerintem a bemutatkozás - mégha hosszú is - rendben van.

    nuti
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771568 (281)
     
  14. Torolt_felhasznalo_771568
    Torolt_felhasznalo_771568
    2005. Április 7. 16:30281.
    Olvassátok el, amit bemásoltam nyilvános reglapról társkereső pasiról, mit vár el. Nem nekem írta, hanem nyilvános bem. lapra. A topic címe: A pasik igazából. . ??
    Eldobom az agyamat.
    Megyek is haza röhögni meg szomorkdoni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2005. Április 7. 16:03280.
    Már lerágtuk ama bizonyos csontot:)Én befejeztem, unom a hülyéket:)
    Mától újra mehet a hiszti, a hangulatpontozás, meg a panziózás mesélgetése:)Hónapok óta ugyanaz és hónapok múlva is ugyanez lesz:)
    Már nem izgat a téma, ill. az a topik:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_697974 (279)
     
  16. 2005. Április 7. 15:58279.
    Át, norka sötétsége majdnem ráment az én agyamra is:-)
    előzmény:
    macskoszka (276)
     
  17. 2005. Április 7. 15:56278.

    Na úgy látom, hogy itt nem arról van szó, amire először gondoltam, hogy rudi barátunknak néha-néha szüksége van egy kis extrára, esetleg olyasmire az ágyban amire a felesége nem hajlandó.

    Látom már, hogy egyszerűen csibész kategória és kész. Most már arról beszél, hogy ő milyen nagy szám az ágyban és hogy váltana ha lehetne. Ez gusztustalan kedves túró rudi, szégyelld magad. Először is azért mert Macskosznak teljesen igaza van, akkor mi a francért vetted el ezt a nőt ha a lelked sem köt hozzá?? Másodsorban azért, mert itt vársz feloldozást a gazemberségedre. Harmadsorban meg azért mert hazajársz a szerencsétlenhez mintha mi se történt volna, miközben a kapcsolatotokat Te már magadban rég halálraítélted.

    Csak várod az alkalmat, hogy legyen kihez elmenni, mert Te is egy olyan pöcs vagy mint a legtöbb pasi, hogy magukban képtelenek megállni a helyüket. Se OTP csekkbefizetés, se takarítás, se bevásárlás, se vasalás, se főzés, egyáltalán általában az önellátás nem megy. Ezért a legtöbbször a köztudatban egy pasi egy másik nőért hagyja el a párját, pedig azt már rég eldöntötte, hogy kilép a kapcsolatból, csak megvárta míg van kihez költözni.

    Pedig láthattad az előző hozzászólásomban, hogy én nagyon toleráns vagyok a témában, mellette igen család párti. De Te simán szemét vagy és kész.

    Az igazat megvallva látok magam körül házasságokat, ahol mindkét félnek megvan a saját különbejáratú szeretője, de a család szentségét soha nem bontanák meg. Hallgatólagosan tud mind a kettő a másik dolgairól, és erről egyszerűen nem beszélnek. Tehát egyik sem rendez jelenetet ha véletlenül gyanús telefonja volt a másiknak, vagy valami jó akaró megsúgta, hogy látta párját valakivel valahol, vagy netán késve ér haza és egy egy nap furcsa kiküldetésbe megy. Gazdasági, lelki, baráti és felelős gyereknevelő közösségnek tekintik magukat. Így is lehet a legnagyobb tisztelettel.

    Sőt olyat is hallottam már, hogy mind a kettőnek van a nyáron egy hete, amikor szabadságra megy a családjától, és senki nem kérdezi meg, hogy hová, kivel ment. És az általam ismert családban ez már akkor is így volt, amikor a gyerekek még csak 2 és 4 évesek voltak, és az apuka igenis gondot viselt rájuk abban az egy hétben. Na akkor még a mamának sem volt szeretője, barátnőjével utazott el pihenni egyet. De ez nekem akkor is tetszik.

    De Te rudi erre sem vagy alkalmas, ahogy a beszólásaidból kiderült!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2005. Április 7. 15:52277.
    Hát muszáj lenne minden követ megmozgatnia, hogy rendbejöjjön a szexuális élete. Ha nem fizikai, akkor lelki ok. Néha a lelki ok lehet annyira úgymond elásott, hogy esetleg nincs is tisztában vele az illető. Bár, ahogy elgondolkodtam a dolgon, lehet akár az is, hogy a férfi viselkedése megváltozott irányába, és annyira érzékeny lelkileg, hogy ez okozza a problémát. Mert ha tökéletesen megbízik az ember a párjában, aki igazán figyelmes, oda-vissza megvan a szerelem/szeretet stb. , stb. és nincs betegség a háttérben, akkor működnie kellene a dolognak. Most jut eszembe, hogy láttam még a jómúltkor egy krimit, ahol az egyik megerőszakolt nő az eset után képtelen volt szexuális életet élni. Szóval itt valaminek kell lennie a háttérben, amit jól lenne megoldani.

    (Egyébként örülök, hogy egyetértünk. )
    előzmény:
    csippi*** (275)
     
  19. 2005. Április 7. 15:47276.
    Átjöttél?:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_697974 (274)
     
  20. 2005. Április 7. 15:45275.
    off: szia Jyll!:) egyetértünk:)
    előzmény:
    Jyll (272)
     
  21. 2005. Április 7. 15:45274.
    Mi történt Veled, annyira rendben volt nálatok minden? Nincs valami fertőzésed?
    előzmény:
    Gitta404 (262)
     
  22. 2005. Április 7. 15:44273.
    ??????????????????????????????????????????
    :(((((( írsz nekem?
    előzmény:
    Gitta404 (262)
     
  23. 2005. Április 7. 15:41272.
    Ha fizikailag egészséges vagy, akkor a fájdalomnak lelki oda lehet, amire jól lenne szakember segítségével mielőbb rájönni és utána megoldani. Egyszer olvastam valahol, hogy szülés után sok nőnek fájdalmas a szexuális együttlét, és nem a szülés szövődményeként, hanem lelki okok miatt nem képes az ilyen problémával küszködő nő ellazulni. Nem is értem, hogy a nőgyógyászod, ha mindent rendben talált, miért nem javasolt pszichológust neked. Mert ezt a problémát nem kellene hordozni, ha meg is lehetne oldani. Természetesen a párod részéről is nyilván hatalmas türelemre, megértésre és valószínűleg hosszú előjátékra is szükség lesz, mert a piszichológus mellett természetesen az ő megértésére, figyelmére és szeretete is kell - szerintem -.
    előzmény:
    Gitta404 (265)
     
  24. 2005. Április 7. 15:33271.
    Nem egy ilyen pasival találkoztam már, aki ki is jelentette, hogy ő nem bírja ki másik punci nélkül, sőt több punci nélkül, de amikor kérdeztem, ha a párja tenné ezt, akkor mit szólna. Na azt nem bírná elviselni. Ilyenektől én is hányok.
    előzmény:
    macskoszka (270)
     

Címlap

top