Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Beteg feleségtől elválni?
Létrehozva: 2004. szeptember 10. 21:57
Sziasztok. Sokféle ember véleményére vagyok kíváncsi – a T véleményetekre – ezét írok. Megpróbálom a történetet röviden, lehetőleg a tényekre korlátozva összefoglalni:
A házasság fiatalon köttetett, és nagyon hamar született két gyerek. Mire a harmincas éviket elérték a gyerekek már kisiskolások voltak. Felépült a ház is, és a feleség karrierje igen szépen alakult, s ez az anyagiakban is megmutatkozott. A férj ugyancsak sikeres volt, de hivatásánál fogva lényegesen kevesebbet keresett. A házasság minden látszat ellenére nem volt jó, mégis hosszú ideig működött, igaz, közben a férjnek voltak kisebb kaladjai, sőt egy rövidebb-hosszabb megszakításokkal tarkított, de mégis évekig fennálló titkolt viszonya is.
A feleség ismét teherbe esett, s a férj határozott ellenkezése, tiltakozása ellenére megszületett a harmadik gyerek. Az a kicsi alig múlt három, amikor a mamája megbetegedett, s a betegség sajnos tartósnak és súlyosnak bizonyult. Az asszony időlegesen megbénult, lassacskán már alig tudott járni, deréktól lefelé érzéketlenné vált a teste. A kisgyerek és a papa éjszakára helyet cseréltek, a papa végérvényesen gyerekszoba lakója lett.
Hónapok teltek el így, aztán a férfi kapcsolatba került egy nővel, óvatosan ismerkedtek, de néhány hét után bizony megtörtént az elkerülhetetlen: együtt töltöttek egy teljes éjszakát.
A férfi nem hazudott otthon. A feleség először összeomlott, de hamarosan döntött: válnia akar. Gyűlölködött, a férfi azonnali távozását követelte, aki amint tehette, el is költözött.
Azóta elváltak. A két, immáron felnőtt nagy gyerek és a harmadik, a kicsi is az anyjával lakik. A nő állapota tovább romlott, ma már nem képes járni. Szerencsére a hivatását tovább folytathatja.
A férfi újra nősült. Hónapok teltek el, a volt feleség gyűlölködése azonban nem enyhül, s ezzel sokak életét keseríti, köztük a gyermekeiéit is.
Mit gondoltok a történetről? Szabad-e beteg feleségtől elválni? Esetleg minden körülmények között ki kell tartani mellette?
A házasság fiatalon köttetett, és nagyon hamar született két gyerek. Mire a harmincas éviket elérték a gyerekek már kisiskolások voltak. Felépült a ház is, és a feleség karrierje igen szépen alakult, s ez az anyagiakban is megmutatkozott. A férj ugyancsak sikeres volt, de hivatásánál fogva lényegesen kevesebbet keresett. A házasság minden látszat ellenére nem volt jó, mégis hosszú ideig működött, igaz, közben a férjnek voltak kisebb kaladjai, sőt egy rövidebb-hosszabb megszakításokkal tarkított, de mégis évekig fennálló titkolt viszonya is.
A feleség ismét teherbe esett, s a férj határozott ellenkezése, tiltakozása ellenére megszületett a harmadik gyerek. Az a kicsi alig múlt három, amikor a mamája megbetegedett, s a betegség sajnos tartósnak és súlyosnak bizonyult. Az asszony időlegesen megbénult, lassacskán már alig tudott járni, deréktól lefelé érzéketlenné vált a teste. A kisgyerek és a papa éjszakára helyet cseréltek, a papa végérvényesen gyerekszoba lakója lett.
Hónapok teltek el így, aztán a férfi kapcsolatba került egy nővel, óvatosan ismerkedtek, de néhány hét után bizony megtörtént az elkerülhetetlen: együtt töltöttek egy teljes éjszakát.
A férfi nem hazudott otthon. A feleség először összeomlott, de hamarosan döntött: válnia akar. Gyűlölködött, a férfi azonnali távozását követelte, aki amint tehette, el is költözött.
Azóta elváltak. A két, immáron felnőtt nagy gyerek és a harmadik, a kicsi is az anyjával lakik. A nő állapota tovább romlott, ma már nem képes járni. Szerencsére a hivatását tovább folytathatja.
A férfi újra nősült. Hónapok teltek el, a volt feleség gyűlölködése azonban nem enyhül, s ezzel sokak életét keseríti, köztük a gyermekeiéit is.
Mit gondoltok a történetről? Szabad-e beteg feleségtől elválni? Esetleg minden körülmények között ki kell tartani mellette?
i. nora: tudom:) bár még fiatal vagyok, de tudom hogy sok próba van! minden nap keményen meg kell dolgozni a kapcsolatért, hogy jól működjön. És igen, tűrőképesség. . . . . de szerintem akkor jó egykapcsolat, ha a legkevesebbszer van szükség elővenni a toleranciánkat a másik féllel szemben! És ez könnyebben megy, ha igazán szeretjük a társunkat!
de hát. . . . . . . . nem értem miért lovagol mindenki a megcsaláson. . . . . . . . ennek biztos volt oka. . . . . . a szeretet a teljes odafigyelés, nem? ha mindkét fél megkap mindent egy kapcsolatban, nem hiszem, hogy megjelenhet 3. , 4. személy. És ha mégis megjelenik, az a kapcsolat igazi próbája. . . . . ha valami tartós alappal bír a kapcsolt, senki és semmi nem fog közéjük állni. . . . . . . jobb nekik így, hogy szétmentek.
A jelenleg beteg exfeleség szült két gyermeket, emellett karriert csinált, többel járult hozzá a családi kasszához mint a férj. Ezt a nőt a volt férje többször is megcsalta, majd mikor a felesége teherbe esett, azt akarta, hogy kapartassa ki magából a közös magzatot. A volt feleség (akinek egyrészt a saját testéről, másrészt a magzatáról volt szó) megtartotta a gyermeket, ahelyett, hogy alávetette volna magát a férj akaratának. Három évvel később megbetegedett, a férj néhány hónap után pedig megmondta neki, hogy megcsalja. Erre a feleség válni akart, a válás után pedig nem nyilatkozik szeretetteljesen a volt férjéről. Ezek a tények. Én nem látom, hogy miben lett volna a feleség hibás, erről nincs infó. Amit mégis itt többen felrónak neki: megtartotta a gyermeket a férj döntése ellenére. (Most úgy őszintén, ha egy pasi nem akar egyáltalán gyermeket, akkor védekezzen ő - is -, egy másik emberben növekvő életről, egy másik ember testéről nem dönthet szerintem, még akkor sem, ha az a magzat közös. Egy férfinek a foggantatás előtt (!) van erről döntése, nem pedig utólagosan. . . )
A feleség nyilván szerette a férjet, nyilván úgy érzi elárulták, cserbenhagyták, és nyilván igaza is van. Ha mártír is ez a nő, nem a szó pejoratív értelmében. Szerintem jobb férjet érdemelt volna.
minden élőlény egyedül hal meg. és szerintem IGAZÁBÓL mindig egyedül vagyunk. . . . egy társ egy csodálatos ajándék, de miért mindenki mindig mástól várja a boldogságot és a segítséget?
és szerintem meg a férfi egyáltalán nem hagyta cserben a feleségét, mivel előtte is rossz volt a kapcsolatuk. A férfi felesége nem cselekedett jól, amikor a férj akarata ellenére megszülte a gyereket. Szánalomból nem lehet megélni. Miért kellett volna a férjnek mártír-szerepet felvállalni, és tönkretennie a hátralévő életét?!
Most nagyon csúnyát fogok reagálni tade0906 írására, tudom hogy ezért sokan le fognak szólni, de: az ő írásából nekem teljesen az jött le, hogy ő azért maradt annak idején a férjével mert sajnálta. . . . . . nem akarta cserben hagyni. Nem igazán mindegy, hogy egy ilyen helyzetben miért marad valaki a társával! Én csakis azért maradnék vele, mert szívből szeretem az illetőt! Nem pedig azért mert "aljasság cserbenhagyni". Nem szeretem a mártírokat.
Mással nem is próbálkozott. Elmondása szerint a gyerek szinte össze van nőve az anyjával, éjjel-nappal együtt.
Csakhogy a férje másképp viselkedett, mint amire számított. Az ismerősöm bevallja, hogy beleszeretett az új nőbe, abba akivel kimaradt éjszakára. Valószínűleg az is belé.
lja a volt férjet. =
Persze ehhez két ember kell, és az, hogy a feleség ne éljen vissza a helyzettel és ugráltassa ok nélkül a volt férjet.
Arról nem beszélve, hogy a kapcsolatuk elején álltak, és még szerelmesen, gyerek nélkül.
Én, ha a volt feleség helyébe lennék, beledögölnék abba, ha a férjem velem marad, a kapcsolatunk rossz, és ráadásul más nők parfümjét érzem rajta. Akkor inkább menjen.
Ha a férjben van annyi becsület, akkor viszont felajánlja az állandó segítségét, és megy, ha baj van. lja a volt férjet. Na de ez már csak elmélkedés.
Ha a házasság jó vol annak elötte, ahogy a feleség megbetegedett, akkor a férj biztos, hogy vele maradt volna. Hiszen szeretné. Én így látom.
Ha a kapcsolatuk nem javítható, ha nem volt javítható a betegség előtt, ha a betegség elött nem tettek az ügyben lépéseket, hogy javítsák, akkor esetleg tehetnek egy próbát, de én kétlem, hogy már így sikerülne javítani. Az a 3. gyerek csúnya húzás volt.
Miért éljen egy olyan emberrel együtt, akivel nem jó a kapcsolata, és nem javítható ? Éljenek külön, de segítse, mert ezt viszont a becsület diktálja a gyermekei anyjának, annak a nőnek, akit valaha szeretett.
Inkább az a kérdés, hogy miként maradt fenn ez a házasság ennyi ideig. Biztosan fontos körülmény, hogy az első két evben két gyerek született.
Nagyon jól tetted amit tettél. Ha tényleg szeretted, nem is lehetett más út.
Az ismerősöm felesége viszont nem fog meghalni néhány hónapon belül. Az orvosok szerint legalábbis. Könyen lehet, hogy még 20 évig is él ilyen állapotban, sőt fokozatosan tovább romló állapotban.
Vajon akkor is hozzámentél volna, ha nem néhány hónapos, hanem évtizedes szenvedést vállalsz vele együtt?
A szituációtól függtelneül, én magam elítélem, hogy a férje akarata ellenére megszülte a gyereket. Szerintem nincs senkinek joga valakinek a másikat akarata ellenére egy életre elkötelezni. Mert ugye tudjuk, hogy azért egy normális lelkületű férfi mégiscsak godoskodik a gyermekéről, akárhogy született is. De azt hiszem, ezt egy külön topicban kéne megbeszélni.
Nagy szerencsémre kivülálló vagyok. Olyan értelemben nem semleges, hogy én csak a férfi, a volt férj verzióját ismerem. Sok részletet nem írtam le, nem is írhattam a topicindítóban. A lényeg az, hogy sokat beszélgetve vele felmerült bennem, hogy az általános vélekedéssel ellentétben talán mégsem annyira egyértelmű a helyzet.
A korábbi életükről azért írtam, mert ez mutatná, hogy ez a házasság valójában vacak volt már a betegség előtt is. Tudomásom szerint sokan maradnak együtt nehéz, ennél még nehezebb helyzetekben is.
A gyerekszobába azért kényszerült, mert a felesége beköltöztette a kisgyereket a dupla ágyba, középre.
A férfi nem gondolt válásra, de úgy érezte, hogy úgy sem akar tovább élni, ahogy éltek.
Az sosem volt szempont, hogy a betegség miként változtatta meg az ő életét.
Most nagyjából ennyi jutott eszembe, de ha folytatódik atopic, biztosan kikerekedik majd a teljes történet egyik verziója.