Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

No sex

Jenny65
Létrehozva: 2017. július 22. 16:30

Megpróbálom röviden:



51 éves vagyok, 27 éve házas, gyerekek kirepültek.



A férjemmel társként nagyon jól elvagyunk, minden működik, sosem veszekszünk, nagyon rendes. De szex nincs. Legutóbb 11 hónapja voltunk együtt, tavalyi évben összesen 3-szor. Nem beteg, állítja, hogy nincs szervi baja, hiába küldöm orvoshoz. Csak nem kíván, nem tud nőként tekinteni rám. Ha kezdeményezek, lefagy. 



Régebben már eljutottunk idáig, 2 év szex nélkül, akkor kiderült hogy szeretőm van, nagy botrány volt, végül megbocsájtott és szinte rögtön kellettem neki az ágyban! A kezdeti lelkesedés kb 2 év alatt megint a nullára csökkent. (megunta a kisgyerek az autóját, már nem játszik vele, de ha a szomszéd fiú akar játszani vele akkor újból kell?)



Elég rendesen bűntudatom van a régebbi eset miatt, nem szeretnék neki fájdalmat okozni. Viszont szex nélkül sem szeretném leélni az életemet. 



Szerintetek mi zajlik le ilyenkor egy pasi fejében? Tényleg úgy gondolja, hogy ez így rendben van? Ha őt kérdezem, csak azt mondja, hogy nem tudja, miért van ez így, nem tehet róla, sajnálja. (gondoltam, hogy a megcsalás miatt, de ugyanitt tartottunk régebben is, amikor még nem volt képben a harmadik)



Nem, nincs szeretője. 



Vélemény? Hasonló tapasztalat? Egyáltalán ennyi idősen, ennyi év házasság után létezik még kielégítő, jó szex? Mondjuk a házastárssal... Vagy szükségszerű, hogy megunják az embert? Én mondjuk még mindig kívánom őt, bár most már egyre inkább neheztelek a dolog miatt..



Elég rendesen önbizalomromboló is a dolog, hiába mondogatom magamnak, hogy ettől még a nőiességemmel nincs gond.

  1. 2018. november 6. 21:41117.

    A szexuális vágy hiánya mögött nagyon sok tényező állhat, akár olyasmik is, amikre elsőre nem is gondolnál... hormonális, egyéb problémák akár. Ha beszéltetek már a problémáról és tudod, hogy nem azzal van a baj, hogy nem szeretne veled ágyba bújni, egyszerűen csak nem jön meg a hangulat, hiányzik a vágy... ami egyébként más nők iránt sincs meg esetében, akkor érdemes lehet kipróbálnotok vágykeltőket. Nagyon jó gyógynövényes termékek vannak, egy próbát megér, ha egyébként a szándék meglenne és tényleg csak a vágy hiányzik. 

  2. 2018. november 6. 16:23116.

    Hadd nyikkannyak meg férfiként. Az eltérő szexigény problémája (nálunk forditott felállásban) a kapcsolatokban egy komoly nehézség, mint ahogy azt a saját bőrömön volt szerencsétlenségem megtapasztalni.
    Megkockáztatnám a feltevést, hogy kapcsolatok, házzasságok nagy száma megy szét  hasonló okok miatt.
    Vagy három éve olvasok könyveket, tanácsadó írásokat a témában, de kielégítő (...milyen bölcs a nyelv) megoldásra még nem találtam. Talán annyit igen, hogy az intenzív kommunikáció egíthet közelebb kerülni a megolodáshoz (kompromisszumhoz).
    a kommentjeitekben már részben többen leírtátok a gondolatokat, amit ez az előadás szerintem elég jól összefoglal:


    https://www.ted.com/talks/esther_perel_the_secret_to_des ire_in_a_long_term_relationship?language=hu


     

    előzmény:
    Kövesdiági (115)
    2018-07-18  13:58
  3. 2018. július 18. 13:58115.

    Kár , hogy egy férfi sem mer  ITT SEM   NYIKKANNI   valamit a témáról....

    előzmény:
    eper11 (114)
    2018-07-12  12:09
  4. 2018. július 12. 12:09114.

    Sziasztok, lényegtelen, hogy a topic kamu vagy nem. Ez egy nagyon is létező jelenség. Én is ugyanebben a cipőben járok. Egyszerűen nincs rám igény otthon. Nehéz ezt igy türelemmel viselni.

  5. 2018. július 10. 16:32113.

    Valóban kár volt...

    előzmény:
    Ert (112)
    2018-07-10  09:14
  6. Ert
    Ert
    2018. július 10. 09:14112.

    Szerintem ez a fórumtéma , kamu, vagyis egy cikkíró itt fogja megkapni, megíratni a választ a következő művéhez, statiszták vagytok????


    nagyon átlátszó, egy igazi felhasználnó nem ilyen stílusban ír, és aki van annyira felnőtt, ilyen korban, nem itt fog tanácsot kérni....


     


    Eléggé lebutult már ez a Nőklapja vagy mi..... kár volt újra benéznem...

  7. 2018. július 9. 10:34111.

    Esetleg próbáltál már női taktikákat bevetni? Lehet, hogy 1-2 alkalom után újra tudnátok rendszeresíteni a nemi életet. Mondjuk szép ruhában egy finom vacsora, vannak kifejezetten olyan ételek, amelyek afrodiziákumok, masszírozd meg, fújd be magad parfümmel. Vagy csak próbálj szexi lenni mindennap (neked is jót fog tenni!) és ne közeledj hozzá, legyél olyan, mint mindig, hátha ő teszi meg végül az első lépést :)

  8. 2018. július 8. 09:33110.

    Továbbra sincsenek pasik, akik mondanának valamit????

  9. Pms
    Pms
    2018. június 22. 14:10109.

    Sok betegség járhat a szexuális vágy csökkenésével, eltűnésével, pl. a cukorbetegség is.

    előzmény:
    castaneasativa46 (108)
    2018-06-20  11:36
  10. 2018. június 20. 11:36108.

    Kérdés, hogy a férj hogyan intézi el a szükségleteit?


    Mert, ha nincs szeretője, csak a kézimunka jöhet szóba. Ha az sincs - bármilyen okból - valószinüleg orvosi eset, tehát ilyen irányban kell elindulni.


    Olyan is van persze, hogy lelkileg nincs igénye a szexre, de én nem tudom ezt értelmezni. /Ennél csak az lehetne hajmeresztőbb, ha valaki sohasem éhezik meg./

    előzmény:
    smici (107)
    2018-06-20  10:49
  11. 2018. június 20. 10:49107.

    Egyetértek!
    4 évvel ezelőtt hasonló gondokkal topikot indítottam én is és kb. ugyanezt kaptam:((  
    A "felénk a fakanalat törlik az ilyen menyecskék zsíros kötényébe" és a "napi 12x szenvedélyesen szeretkezünk 65 évesen is" csak a két véglet volt.

    Jenny65 alapvetően ide nem járnak talán pasik, akik segíteni tudnának..anno ez vigasztalt a sok sületlenséget olvasva


    Aztán priviben kaptam mégis jótanácsot: "az elejtett préda már nem korbácsolja fel úgy a férfit"



    Ezzel még nem könnyebb, de legalább nem veszi az ember magár


     

    előzmény:
    Kövesdiági (106)
    2018-06-10  10:52
  12. 2018. június 10. 10:52106.

    Hány pasi írta meg   - mi jár ilyenkor a pasik fejében???????- mert csupa nő puffogtat....

  13. 2018. június 8. 07:46105.

    most lattam csak hogy egy evvel ezelott mar leirtam ugynezt, elnezest erte;-)))


     

  14. 2018. június 8. 07:28104.

    mar megbocsass, de TE neheztelsz? hat ez eleg meresz kijelentes. gondolom kicsit elgaloppiroztad magad. nem kellesz neki mert megcsaltad es arra gondol hogy a masik pasival ugyanugy lihegtel ugyanugy fogdostad es egyebek ahogy most ot akarod. 


    EZERT  nem kellesz neki. keress ujabb szeretot vagy valj el. de legalabb hagyd beken.

  15. 2018. június 8. 07:24103.

    szerintem szoban megbocsajtotta a csalast de az erzeseiben de foleg az erzekeiben nem. Hogy mi zajlik a fejeben? megkerdeztem a ferjemet, szerinte ilyen esetben (foleg amikor kezdemenyezel)az jar a fejeben hogy teged lat az idegen pasival hogy ugyanazt csinalod mint vele. szerintem ne eroltesd mert ha ennyi ido utan se tudsz ra hatast gyakorolni akkor ez mar nem fog valtozni.


    MOndjuk en no vagyok, de en is igy gondolom.

  16. 2018. június 6. 16:47102.

    Sziasztok, a szexmegvonással kapcsolatban érdekes gondolatok: https://szexvital.hu/blog/miert-nem-jo-a-szexme gvonas

  17. 2017. július 25. 13:52101.

    Hagyd, megint bepiált.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (99)
    2017-07-24  21:21
  18. 2017. július 25. 00:39100.

    Ha a nagynened ferje nem keresett eleget[dolgozott a holgy,es gyereket nevelt]es a sex nem ment,amugy gusztustalan egy peldany volt,miert nem kuldte el?????Ha egy ferfi mar nem jo semmire,minek tartani???

    előzmény:
    ladybird65 (88)
    2017-07-24  16:08
  19. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 24. 21:2199.

    Mire??? :-)


    Na erről beszéltem. :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (98)
    2017-07-24  20:58
  20. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. július 24. 20:5898.

    Sok mindenre emlékeznek az emberek.


    Pl a 400 km -es női ruhás kis kirándulásaidra 1s.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (97)
    2017-07-24  20:54
  21. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 24. 20:5497.

    Vajon ki, és vajon kit árult el? Egy ismeretlen nicknév egy ismeretlen nicknév férjét! No és kinek? Néhány ismeretlen nicknévnek! Ja hogy emberek vannak mögöttük! Vajon kicsodák??? Holnap már a nicknév is csak "valaki" lesz. Már arra sem emlékszünk. :-)


    "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek."

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (96)
    2017-07-24  20:44
  22. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. július 24. 20:4496.

    Hülyén érzem magam, hogy kiteregettem a dolgokat itt, olyan árulásféle.


     


    Bár későn, de rájöttél...

    előzmény:
    Jenny65 (94)
    2017-07-24  20:30
  23. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 24. 20:3995.

    Egyáltalán nem vagy szánalmas! Beszélsz a problémádról, és azt hiszem az segített a legtöbbet, hogy leírhattad. Itt így mennek a dolgok, de ha nem reagálsz, néhány hét alatt már nem is fognak emlékezni rád. :-)

    előzmény:
    Jenny65 (94)
    2017-07-24  20:30
  24. 2017. július 24. 20:3094.
     

    Mint írtam már, életemben nem csináltam ilyet (topiknyitás), és most nagyon szánalmasnak érzem ezt az egészet. (hüjepicsaklimaxos nemdugjamegaférje oszt rinyál)


    Egyetértek, nem lehet megoldani, tanácsot adni, ahhoz sokkal jobban ismerni kellene a helyzetet. De köszönöm, hogy energiát fordítottatok rá! 


    Csak tapasztalatokat véleményeket akartam, de nem számítottam rá, hogy ez élveboncolás lesz, még ha normális hangvételű hsz-ok is voltak. 


    Hülyén érzem magam, hogy kiteregettem a dolgokat itt, olyan árulásféle. 


    Mindennek ellenére kaptam egy kis lendületet, új ötleteket, iránymutatást, ami segíthet. De ezt már nem szeretném nyilvánosan. 


    Privátban szívesen levelezek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (93)
    2017-07-24  19:33

Címlap

top