Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Férfi és Nő

Torolt_felhasznalo_541863
Torolt_felhasznalo_541863
Létrehozva: 2016. december 17. 09:12

Férfi és Nő közti baráti beszélgetés.Meddig elfogadható?Mikortól számít flörtnek?Mikortól megcsalás?

  1. 2016. december 29. 12:4552.

    Ezt milyen jól leírtad. :) Van egy "barátom", aki magát "csak" barátnak definiálja. Nem történt köztünk semmi, de egy idő után egyértelmű volt számomra, hogy többet akar. És onnantól kerültem, mert van párom és ő is észrevette, hogy nyomul. Aztán  a "barát" elkezdett nyaggatni, hogy de miért...? És pont azt mondtam neki amit írtál. Nem akarom megbántani a párom, aki kezdett féltékeny lenni. Viszont hazudni szintén nem fogok. És nem érti. (bár szerintem csak nem akarja érteni, mert ha bevallaná, hogy igenis érti, onnantól illene leállnia)

    előzmény:
    FullMoon (2)
    2016-12-17  09:54
  2. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. december 28. 18:5751.

    Tetteinkre az idő ad választ, de még olyan is előfordul, hogy az sem. Helyes, nem helyes? Ennek a kérdésnek talán csak utólag van létjogosultsága, mert akkor, amikor a cselekvésnek van ideje, úgy is azt tesszük, ami belőlünk fakad.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186219 (49)
    2016-12-28  14:16
  3. 2016. december 28. 15:3550.

    Ha nincs abszolut fizikai vonzódás a másik nemhez, akkor  elfogadható hosszú távon is. Bár azért nekem egy egészen kicsit szarul esne ha a páromnak nem én lennék az első számú lélekbúvárja, de ha tudnám hogy az a csaj nem vonzó, vagy, illetve/főleg ha van neki is férje, párja, és ő is tud a dologról,  akkor nem foglalkoznék vele.

  4. Torolt_felhasznalo_186219
    Torolt_felhasznalo_186219
    2016. december 28. 14:1649.

    .. és tisztellek ezért, hogy vissza /hátra tudtál lépni, és meg tudtad őrizni a barátságot, nem áldoztad fel egy akármilyen viszonyért.


    szerettem volna ide eljutni én is, de nem sikerült... sem viszonyba bonyolódni, sem megőrizni egy barátságot. Mert nem tudtam, hogy van-e, lenne-e testi vonzódás is... talán igen, talán nem. Szerettem volna megőrizni magamnak a titkot, a vonzódás titkát, de nem sikerült. Egyszerűen rám volt írva, nem volt értelme hazudni. Más kérdés, hogy a párom az első sokk után azért belátta, hogy nincsenek csodák, hosszú távon valamikor valaminek történnie kellett - Velem is, akiről sosem feltételezte volna.


    A titok így is elmagányosít, mert a barátnőimnek sem mertem beszélni róla, pedig ha merek, akkor jobban látom magam kívülről, és nem megyek bele meggondolatlan dolgokba. De talán mégis így volt jó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (33)
    2016-12-22  21:35
  5. Torolt_felhasznalo_186219
    Torolt_felhasznalo_186219
    2016. december 28. 13:3548.

    Most láttam egy filmet Sophie Marceu-val, néhány éves már...  Elemi Szerelem a címe... a téma nagyon jó. A pasi 15 éve boldog házaságban él, a nő elvált 3 gyerekkel - az első pillanatban kialakul valami... utána a fantázia és valóság keveredik, de nagyon jól vázolja a témát, és a felek vívódását. Ez mutatja, hogy bárkivel megeshet akárki akármit mond.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (32)
    2016-12-22  21:29
  6. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. december 24. 01:0547.

    Hát persze, hogy nem hazudott. Ez megnyugtató, mert a hazugságaim nagy részét így én is újraértékelhetem.

    előzmény:
    Nikita 666 (42)
    2016-12-23  23:00
  7. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. december 24. 01:0046.

    Nem bántottál.

    előzmény:
    kekelefant (44)
    2016-12-24  00:49
  8. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. december 24. 00:5645.

    Megbocsátok:-)

    előzmény:
    kekelefant (43)
    2016-12-23  23:20
  9. 2016. december 24. 00:4944.

    Tisztellek,semmikepp nem akarnalak bantani,de 2 eset van,a ferfit gyavasaga tartja vissza,mert mi lesz,ha nem olyan lesz,ahogy a  holgy  elkepzeli?Es mi lesz ha a feleseg megtudja.....vege egy hosszantarto kapcsolatnak....ami kenyelmes is.A feleseged nyilvan gyanakodik,de mint okos no nem szol semmit,neki a biztonsag a fontos,es ahogy mondtam,neki is  lehet  lelki tarsa,arrol meg te nem tudsz.Megegyszer ,fiuk ne elemezzetek a noket,mert nem mentek vele semmire......


    Egy no ha tudja,hogy lelkizgetsz masokkal,kepes remek vacsorat foz,es oledbe ul,de hogy mire gondol kozben?Hogy nem kell anyagi dolgokkal,alberletben kinlodni,hat hagy higgyen amit akar......a lgtobb no szineszno,csak nem venni eszre,plane ez a generatio igy lett nevelve.......


    Na ennyi volt.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (32)
    2016-12-22  21:29
  10. 2016. december 23. 23:2043.

    Szerettem a topikodat amig szet nem bombaztak....


    De most mar megvaltozott a velemenyem,amikor azt irtad,hogy a feleseged jobban szeret ,mint te ot?Honnantudod?egy no lelekebe senki sem lat bele[ha ferfi],eleg sok disznosagot csinaltal,ahogy irod,bemutatni a felesegnek a rivalist stb,lehet nem hogy szeret teged annyira,de a biztonsagat  vedi.nem kell szamlakkal bajkolodnia,mindig van e zsebeben egy cipore valo penz,es hogy  ki ne  abranditsalak,nem erdekli tulsagosan ,hogy te mit csinalsz a hata mogott,mert lehet hogy neki is van -lelektarsa-


    Bocsass meg ha brutilasan fejeztem magam ki,de egy ferfi se probaljon a nok lelkebe latni,mert lehetetlen......


    Amugy midenkinek boldog unnepeket!!!!!!!!


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (32)
    2016-12-22  21:29
  11. 2016. december 23. 23:0042.


    Most nagyon jót nevettem.


    Ha ismernél, többet olvasnál tőlem, akkor tudnád hogy nem a férfiakat húzom le. Ellenkezőleg, a női nemet szidom állandóan, minden rossz tőlük és miattuk indul.


    Hm. Hazudott volna a társam? Neeeem, nem hazudott. Ismét félreértettél, nem figyeltél. Barátnője volt pár éve, lelki szinten. De az a lelki szint nem volt olyan mély, mint velem. Engem szeretett, belém volt szerelmes nagyon régóta. A barátnőnek csak nem mesélt rólam, és erre én kértem meg. Sőt, senkinek nem mesélt rólam, a kifejezett kérésemre. És mivel a magánéletével nem tartozott számadással senkinek, ezt a kérésemet könnyű volt teljesítenie. A viszony szó felett elmézhetnék, de nem teszem. Nem viszonyunk volt, hanem egy régóta tartó szerelem teljesedett be.


    A barátnő szó a legtöbb embernél kizárólag olyan kapcsolatot takar, amelyet férfi-nő kapcsolatként jellemezhető. Elég nagy melléfogás. Ha két ember testileg nem vonzódik egymáshoz, akkor az ilyen barátság bármeddig eltarthat.


    Nyugodtan menjünk bele a hazugság értelmezésébe.


    Nem nevezhető hazugságnak az olyan titoknak a megtartásra, amelyet senkinek semmi létjogosultsága megtudni. A hölgy a barátnői, haveri pozíciót töltötte be, én pedig egy másikat. A hölgy életében is akadtak olyan férfiak, akik nem a haveri pozícióra pályáztak.


    Háááát, ennél érthetőbben nem tudom elmagyarázni. És nem is akarom, sok részletet kihagytam belőle, direkt.


     


    De hát így bizonyos mélységben magányos vagy. Látod, nekem ez furcsa.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (39)
    2016-12-23  20:46
  12. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. december 23. 21:1341.

    Akkor mi talán ugyanarra gondolunk a kicsinyesség kapcsán? :-)

    előzmény:
    ladybird65 (38)
    2016-12-23  20:28
  13. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. december 23. 21:1240.

    Úgy értem... = Úgy éreztem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (39)
    2016-12-23  20:46
  14. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. december 23. 20:4639.

    Úgy értem, kicsit ledegradáltad a férfiakat, ezért meséltem el ezt a történetet. :-)


    Nem vagyunk szentek, az igaz, de a nők semmivel sem különben nálunk. Minden férfi (köztük én is) tele van történetekkel, de ahhoz, hogy a folytatás más legyen nem pia, nem alkalom, és nem kihívó női viselkedés szükségeltetik, hanem érzelmek kellenek. Persze más a helyzet, amikor valaki "kuplerájba" megy, de itt nem arról volt szó.


    A válaszodat olvasva a hazugságról korábban írottak jutott az eszembe. A férjed előtt mennyire leszerepel az, aki hazudik, de látod ő is csak azt tette. A barátnője mellett veled is viszonyt folytatott, és ő nem tudott az egészről semmit. Itt persze el lehetne beszélgetni arról, hogy mit is tekintünk hazugságnak, de ennyire nem érdemes belemenni a dologba. Ha belemennénk, kiderülne, hogy ez is csak értelmezés kérdése. :-)


    A vonzalmaim mellett még számtalan dologról nem mesélek a nejemnek. Nincs ember a földön, akinek ki teljesen tudnám "adni" magamat. Ha lélek egy nagy óceán, akkor annak különböző helyein különböző mélységekbe sokakkal el lehet jutni, de van az a mélység, ami alá csak egyedül mehet az ember. Én azok közé tartozom, akik ezt vallják.

    előzmény:
    Nikita 666 (36)
    2016-12-22  23:11
  15. 2016. december 23. 20:2838.

    Fú, de jól megfogalmaztad!!!


    Rettenetesen rühellem én is a kicsinyes embereket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (22)
    2016-12-21  22:45
  16. 2016. december 22. 23:1537.

    Nem, nem csaltad meg.


    Nem tudtad önmagad mellé emelni sem érzelmileg, sem testileg. Amit én említettem hogy a férfi nem hál a nővel, de mégis felmegy hozzá, az arról szól, amikor érzelmileg jobban kötődik a nőhöz mint a nejéhez. ez az érzelmi megcsalás. Ti ezzel a hölggyel megmaradtatok baráti szinten. Ami nagyon szép kapcsolat tud lenni, a feleségeknek ezt tisztelniük kellene.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (33)
    2016-12-22  21:35
  17. 2016. december 22. 23:1136.

    Elemezzem?


    Megmondom őszintén, tőled egy ilyen helyzetben (amennyire megismertelek), ezt a fajta viselkedést várnám el.


    Nos, te végig tudtad hogy mi lesz, készültél rá, szereted a nejedet. A lényeget leírtad, élvezted hogy a döntés a te kezedben van, ez már hűti a fejet.


    A hölgy teára invitált, a teában pedig nincs olyan szer, ami hatására megtetted volna azt amit a tested diktált, de az érzelmeid nem akarták.


    Nézd, az én páromnak is volt lelki barátnője, vibrálás, miegymás. Már előttem ismerték egymást. Semmi nem történt közöttük, noha több liter teát megittak együtt. Ahogyan beléptem a képbe, egy Forma1-es autó gyorsaságával húztam el mellette. Szó szerint az első pillanattól tudtam róla, semmi titok nem volt. Már javában szeretők voltunk, amikor a hölgy még mindig nem tudott rólam, eljárkáltak együtt mint barátok, és volt hogy együtt is aludtak. Véletlen műve volt hogy rájött, a párom egyből mondta, a barátnőm hívott, most indulnom kell haza. Jóképű, sármos, szexi, bárkit megkaphatna. De a habitusa olyan mint a tiéd. Bármelyik barátnőjéhez ma is simán felmehet minden lelkiismeret furdalás nélkül, ugyanaz a láthatatlan erő tartja vissza, amiről te írtál. de. Azt már nem garantálja, hogy ha leitatnák, akkor is képes lenne visszafogni magát, hiszen férfi. Viszont. Nem iszik. --- Ama lelki barátnő már nálunk sincs meg, a távolság tönkretett mindent. Néha találkozunk, együtt elmegyünk valahová, nagyon jó fej. Örülök hogy megismerhettem. Intelligensen elfogadta hogy ő a barátnő, én pedig a szerelem.


    Nálatok a feleséged mit szólt hozzá? Elmesélted neki a vonzalmadat?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (32)
    2016-12-22  21:29
  18. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. december 22. 22:5135.

    Igen. Érdekes, és egyben szép. Színesíti a világot. :-)

    előzmény:
    FullMoon (34)
    2016-12-22  22:36
  19. 2016. december 22. 22:3634.

    Hmm hmm nem egészen, egy embernek - sőt, minden embernek - vannak nárcisztikus vonásai, több-kevesebb. Ez valóban ártatlan és néha mosolyognivaló. A nárcisztikus személyiségzavarra gondoltam én inkább ami durva kompenzálás és pont amiket leírtál, kimeríti, hogy azáltal lesz több, hogy a környezetét lefele húzza. De a kicsinyes az nekem abszolút a nagyvonalú ellentéteként jelenik meg. Érdekes :) Már csak azért is mert tényleg milyen fura hogy alap, hétköznapi szavakon mennyire mást értenek emberek - ez esetben mi. Hát hogy a péklapátba ne csúszna félre olyan könnyen a kommunikáció...? Érdekes érdekes no. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (30)
    2016-12-22  20:43
  20. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. december 22. 21:3533.

    Még annyit: Soha nem éreztem azt, hogy akkor én megcsaltam a nejemet.

    előzmény:
    Nikita 666 (29)
    2016-12-22  11:52
  21. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. december 22. 21:2932.

    Elmesélek az életemből egy kis történetet:


    Évekkel ezelőtt a munkám miatt hosszabb időt Budapesten töltöttem. A körülmények nem érdekesek, de megismerkedtem egy nővel. Sokat beszélgettünk, szabadidőnk egy részét együtt töltöttük. Szerettem a társaságát, élveztem a beszélgetéseket. Nagyon művelt, intelligens nő volt. Hol én hívtam meg őt, hol ő engem hívott meg vacsorára, mígnem egy este felvetette, mi lenne, ha elmennénk Solymárra. Ismert ott egy kiváló éttermet, amihez családi emlékek kötötték. Egy kellemes estét töltöttünk el Solymáron.


    Annak ellenére, hogy a barátság mellett mindig vibrált közöttünk valami más is, a kötelező, udvariassági puszikon kívül még csak meg sem érintettük egymást. Egy láthatatlan erő engem szinte fizikálisan megakadályozott ebben.


    Solymárról jó későn indultunk vissza Pestre. Már a városban voltunk, amikor váratlanul felvetette, hogy megihatnánk még egy teát nála. (Ő elváltként, egyedül élt.) Néhány másodperc hezitálás után elfogadtam a meghívást. A hátralevő utat arra használtam fel, hogy lélekben felkészüljek az előttem álló szituációra. Tudtam, hogy mi rejlik ebben a meghívásban, és ez némi zavart okozott bennem. Ma is képes vagyok felidézni azt az érzést.


    Megérkeztünk, felmentünk, én leültem a konyhában, ő nekiállt teát főzni.Tudtam, hogy a folytatás rajtam múlik, de a feszültséget, amit ez az érzés bennem okozott sikerült jól álcáznom. Lazaságot erőltetve magamra sokat beszéltem, ő a megszokottnál szótlanabb volt. Egy idő után éreztem, hogy uralom magamat és uralom a helyzetet, a feszültség oldódik, és jó volt ezt érezni. Megittam a teát, és elköszöntem.


    Nagyon vonzó nő volt, és nem a tisztesség, nem erkölcsi gátak akadályoztak meg abban, hogy másként folytassam azt az éjszakát. Kíváncsi lennék értő elemzésedre, hogy akkor mégis mi? :-)


    (Segítségként: A barátság még néhány évig folytatódott, egyszer később hozzánk is eljött, a nejemnek is bemutattam, aztán a távolság lassan eltávolított minket egymástól.)

    előzmény:
    Nikita 666 (28)
    2016-12-22  11:46
  22. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. december 22. 20:4431.

    Ennek örülök! :-)

    előzmény:
    Nikita 666 (27)
    2016-12-22  11:19
  23. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. december 22. 20:4330.

    Ez is csak a sokszínűségünket igazolja. :-) A nárcizmus számomra egészen más, alig van köze a kicsinyességhez. A nárcistikus ember megmosolyogtat, a kicsinyes bosszant. A nárcisztikus emberben nincs rosszindulat. A nárcizmusnak egy bizonyos formája (szintje) még egészségesnek is nevezhető, de a kicsinyesség mellőz minden pozitívumot. Én így érzem, bennem így jelennek meg ezek a jellemvonások.

    előzmény:
    FullMoon (24)
    2016-12-21  23:31
  24. 2016. december 22. 11:5229.

    És akkor most forduljunk vissza a topic indító kérdéséhez.


    Amikor a férj még csak kétértelműen jelzi hogy tetszik neki a nő, onnan még van visszaút. De ha felmegy a lakásra, onnantól még akkor is megcsalás, ha visszakozik. Ugyanis feltételezhető, hogy a férfi nem hülye, tehát pontosan tisztában van azzal, hogy egy nő miért invitálja fel a lakására. Kivételt képeznek ez alól a valóban segítségkérő lakásra invitálások.

    előzmény:
    cabron (26)
    2016-12-22  09:49

Címlap

top