Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Férjem vagy nem férjem

BryantOna
Létrehozva: 2016. augusztus 22. 17:08

Sziasztok!


 


Segítsetek nekem légyszi, hátha kívülről jobban látjátok a dolgokat, mint én.


Férjemmel 8 éve vagyunk házasok. A gyerek nem jött össze, pedig volt már mesterséges próbálkozásunk is, nem is egy.


Néhány éve eljutottunk oda, hogy úgy élünk, mint a barátok. Vagyis inkább én. Nagyon elhidegültem tőle, mint férfitól, pedig szeretem, de a szexet nem kívánom. Néha rá tudom magam venni, de az nem olyan...és ezt ő is érzi. Tényleg nagyon szeretem egyébként, mindent együtt csinálunk, állandóan jövünk-megyünk, de ez nem az aminek lennie kéne. Szerintem.


Nekem sokkal nagyobbak az igényeim, mint neki, és én ezért teszek is. Otthagytam a régi munkahelyemet és kerestem egy olyat, ahol ugyan sokat kell dolgozni, de meg is fizetnek. Így el tudtunk menni síelni és nyaralni is, ami korábban nem nagyon jött össze.


Sokáig azt hittem, hogy gond van velem szexuálisan, hogy ennyire nem érdekel az együttlét. Aztán azért egyszer-egyszer felbukkant valaki, aki megmozgatott úgy is, de ezekből nem lett semmi, elnyomtam magamban. Éveken át.


Most viszont eljutottam oda, hogy lehet, hogy a férjemnek és nekem is jobb lenne, ha befejeznénk ezt a házasságot, mert csak toporgunk egy helyben, és nem vagyunk boldogok. Ráadásul ez kb. ez az utolsó lehetőségünk, hogy ha új párt találunk, még lehet mindkettőnknek gyereke. El is terveztem, hogy bérelek egy lakást, és elköltözöm egy másik városba, és meglátjuk mi lesz. Már le is van szervezve minden, férjemmel sokat beszélgetünk, érzi ő is, hogy ez így nem jó, de ő nem szeretne kilépni a házasságunkból.


És ami nehezíti az egészet, és szégyenlem is miatta magam:


Közben mindezzel egy időben jött a képbe valaki, akinek nem tudtam ellenállni, és néhány hete alkalmanként találkozunk. Nagyon vonzódom hozzá, de nem lehet ebből hosszútávon semmi, mert sokkal fiatalabb nálam. Lelkiismeret-furdalásom is van ezerrel emiatt a kapcsolat miatt, mert jól érzem magam vele, hogy újra felébredtek az érzéseim, hogy nő vagyok és annyira jó, de közben sokszor eszembe jut a férjem, hogy mégiscsak inkább vele kéne lennem. Őt még el tudnám engedni a férjem miatt.


A kérdésem a következő.


Szerintetek érdemes lehet még a házasságomat megmenteni, mert tényleg ragaszkodom a férjemhez, vagy jobb elengedni egymást, még ha fájdalmas is.


 


Köszi!


 


 


 

  1. 2016. augusztus 27. 23:0542.

    Nem haragszom meg, mert másokban is megfogalmazódott ez a gondolat, és elég sokan írták (a habitusuknak megfelelően), hogy minden bizonnyal valótlant állítok.


    Nos, válaszolok.


    Semmi okom arra, hogy valótlant állítsak, attól én nem leszek sem több, sem pedig kevesebb.


    Minden topicban akad valaki, aki határozottan kijelenti hogy jó házasság nincs, szuper férfi nincs, a jó nők pedig kizárólag butuska plázacicák lehetnek, a hivatás, háztartás, gyereknevelés és a férj szerelmének fenntartása pedig lehetetlen egyidejűleg.


    Nem győzöm cáfolni. Cáfolni pedig példával lehet.


    Határozott vagyok? Igen, hiszen ezt te is láthatod.


    Átlátom az embereket? Igen. Ha valakiről olyasmit állítanék, ami nem fedi a valóságot, az illetőt egyáltalán nem érdekelné a dolog. Ha viszont leírom hogy ki milyen, az mindig telitalálat. És sokszor olyasmire bukkanok, amit az illető a legszívesebben még önmaga előtt is letagadna.


    Jó a házasságom? Majd szólok hogy mikor lehet kárörvendeni, külön topicot nyitok. De mivel a társam és én kéz a kézben, egymást segítve, támogatva és megbecsülve óhajtunk megöregedni, nyugodtan kijelenthetem, a házasságom több mint jó, példaértékű.


    Felnőttem? Igen. Nem csak testileg, de minden téren. Oly annyira, hogy én már merek gyerekként viselkedni, szükségtelen megjátszanom a felnőttséget, és szükségtelen görcsösen ragaszkodnom a felnőtteknek kijáró tiszteletért.


    Tévedtél. És ez is azt bizonyítja, hogy egy elég ritka lény vagyok, és a társam szintén. Amiről itt a fórumon azt gondolják hogy sértés ha leírják, attól az én májam csak hízik. Mások is élhetnének így, boldogan, mégsem teszik. De nem is veszik a fáradságot, hogy legalább azoktól ellessenek valamit, akiknél minden rendben.


     


     

    előzmény:
    BryantOna (41)
    2016-08-27  21:23
  2. 2016. augusztus 27. 21:2341.

    Nem nagyon akartam már hozzászólni, mert kezdett a dolog kicsit más irányba elmenni. De közben megfogalmazódott bennem egy gondolat.


    Miért bizonygatod folyamatosan nekünk, hogy Te mennyire határozott vagy, mennyire jó a házasságod, mennyire átlátod az embereket, mennyire felnőtt vagy.


    Ha így lenne, szerintem nem lenne rá szükséged, hogy minden hozzászólásban leírd. 


    Persze az is lehet, hogy tévedek...

    előzmény:
    Nikita 666 (40)
    2016-08-26  18:00
  3. 2016. augusztus 26. 18:0040.

    Nem hozzám szóltál, mégis megkérdezem, kik azok a "tik"? Te, és még néhányan, akik nem bírnak elviselni? Előfordul, majd megpróbálom észben tartani, hogy akadnak akik nem kedvelnek. Habár... egyáltalán nem érdekel, ezt is tudhatod.


    Azt is megkérdezem, miét használsz olyan szót, amelynek a jelentése nem tisztázott számodra? Nem lehet objektíven szemlélni egy témát akkor, ha adott témáról az érintettekből csak az egyik fél nézőpontját ismered. A teljes információhalmaz hiányában nincs hiteles döntés.


    Egy felnőtt ember miért kérne tanácsot egy komoly döntés előtt, amely az életét érinti? Egy felnőtt ember képtelen dönteni?

    előzmény:
    ladybird65 (39)
    2016-08-26  14:36
  4. 2016. augusztus 26. 14:3639.

    Meg néha jobb egy idegennek elmondani és tanácsot kérni. Sokkal objektívebb, mivel nem ismeri a szereplőket. Nem fogja senkinek a pártját fogni, nem lesz elfogult. Mint egy szakembernél. 

    előzmény:
    Hóbogyó (21)
    2016-08-23  10:11
  5. 2016. augusztus 26. 14:3538.

    Látszik, hogy új vagy még itt.... Különben tudnád, amit mi már rég tudunk. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118526 (17)
    2016-08-22  21:19
  6. 2016. augusztus 25. 14:4437.

    Szükségtelen kekeckedni... jól látod, tartalmazza.


    Rólam jelzők? Kíváncsi vagyok. Nem létezik olyan jelző akár pozitív, akár negatív értelemben, amit még ne mondtak volna rólam. És mind igaz, fedi a valóságot. Teljes az önismeretem, így mindig az adott szituációnak megfelelő skatulyába bújok. Nem esik nehezemre két percen belül többféle személyiséget eljátszani, így mások számára kiismerhetetlen vagyok. Kivéve 4 embert, ők tökéletesen ismernek.


    Ergo, nem tudnál jellemezni.


    Sajnos SOHA nem tévedek. Mivel a személyiségemben minden benne van, az illető verbális, és non-verbális tulajdonságait összevetve képes vagyok hajszálpontosan kielemezni azt, amit az illető direkt, vagy tudat alatt rejteget. Ráadásként érzékelem, és bizonyos esetekben látom is az aurát. Hogy is mondjam, előttem sajnos nincs titok. De. Minden ember rendelkezik ezekkel a képességekkel. Viszont annyira a külsőségek felé irányul a figyelmük, hogy a képességeik elcsökevényesedtek, nem fejlődtek ki. És így talán érthető az, hogy mire gondolok akkor, amikor a házasság szóbakerülésekor arról beszélek, hogy az emberek nem ismerik sem saját magukat, sem pedig egymást. Így talán érted azt, hogy mit is jelent az, amikor két ilyen tulajdonságokkal rendelkező ember kerül össze. Nincs meglepetés, nincs csalódás, pontosan tudják hogy mire számíthatnak.


    Nem vagy határozatlan. Határozatlan ember nem ír egyértelmű gondolatokat. A gyengeséget arra értettem, hogy talán van benned félelem, és emiatt vagy gyenge. És esetleg ebből adódik a te határozatlanság érzeted, noha nem vagy az. Ha azt a bizonyos félelmet átgondolod hogy miből ered, akkor le tudnád győzni, erős lennél te is.


    Topic indító nem fog haragudni. Megpróbálhatja, de azzal csak önmagának okoz kellemetlen érzést. Én is napok óta nézegetem hogy Kekelefánt piócaként tapad rám, próbál sértegetni. Nem jön össze, nem is értem mi készteti arra, hogy állandó haragot érezzen irántam.


     


     

    előzmény:
    Hóbogyó (36)
    2016-08-25  11:53
  7. 2016. augusztus 25. 11:5336.

    "Egyetlen szóval sem írtam hogy    te   szereted a bókokat. Átfogóan fogalmaztam, mindenki annyit vesz magára, amennyi ráillik. "


    Kekeckedhetnék, hogy a "ti" mennyire tartalmazza a "te"-t is....


    " Érzem hogy milyen vagy....Tudod, a szavak mellékesek. Az a lényeg, hogy olvasás közben, nyugodt lelkiállapotban, milyen érzetet kelt benned a másik."


    Tökéletesen egyet tudok érteni! Ez mindenkinél így működik. Az olvasottak alapján kialakul valamilyen kép benned a másikról - ergó: érzi a másikat ... valahogyan. Ki így, ki úgy saját beállításától, érzelemvilágától, érzelmi intelligenciájától függően. Én is tudnék írni pár jelzőt, ami kialakult bennem rólad. De hogy ez mennyire is fedné a valóságot????


    "Elég sok embert jellemeztem már itt, fel voltak háborodva. De az idő engem igazolt minden esetben"


     És azt is el tudom hinni, hogy viszonylag pontosan rá tudsz érezni az emberek valójára. Azt nehezebben tudom elhinni viszont, hogy sosem tévedsz és MINDEN esetben úgy van, ahogy te képzeled, vagy gondolod. Nincs tévedhetetlen ember.  


    "Te határozott vagy, de gyenge."


    Na, ezen elgondolkodtam.:) Első körben ez volt az első reakcióm: hm...., lehet, hogy igaz. Sokszor érzem, hogy gyenge vagyok. Aztán tovább gondolkodtam és arra jutottam, hogy tulajdonképpen minden gyengeségem a határozatlanságomból ered. Meg azon is gondolkodtam, hogy azért voltam már erős életem folyamán bizonyos helyzetekben, meg aztán arra is, hogy mennyire szubjektívek ezek a dolgok! Mert lehet, hogy egészen pontosan érzed a valómat, de szavakkal nehéz kifejezni, mert a szavak skatulyába zárnak és ahogy leírod, máris érzed, hogy nem fedik a teljes valóságot.


    Nagyon eltértünk a topik témájától, remélem, hogy a TI nem veszi zokon, hogy ennyire elmentünk a személyeskedés felé. Elnézést kérek érte! 


     


     

    előzmény:
    Nikita 666 (35)
    2016-08-24  20:49
  8. 2016. augusztus 24. 20:4935.

    Világos, én is így gondoltam. Rossz házasságban két infantilis vegetál.


    Egyetlen szóval sem írtam hogy    te   szereted a bókokat. Átfogóan fogalmaztam, mindenki annyit vesz magára, amennyi ráillik.


    Nem estem abba a hibába hogy 6 hozzászólásodból tudom hogy milyen vagy. Érzem hogy milyen vagy. Elég sok embert jellemeztem már itt, fel voltak háborodva. De az idő engem igazolt minden esetben. Tudod, a szavak mellékesek. Az a lényeg, hogy olvasás közben, nyugodt lelkiállapotban, milyen érzetet kelt benned a másik.


    Te határozott vagy, de gyenge.


     

    előzmény:
    Hóbogyó (34)
    2016-08-24  20:00
  9. 2016. augusztus 24. 20:0034.

    Egy házasság minősége nem csak a nőtől függ. Ketten vannak benne. Férfi és nő egyenlően nyomnak a latban. Ha egy házasság nem jó, akkor arról mindkettő tehet, nem csak a nő, vagy nem csak a férfi. A nők semmivel se gyengébbek vagy rosszabbak, mint a férfiak. És fordítva sem igaz. 


    "Tudod, ti vagytok azok a nők, akik örülnek ha egy férfitől bókot hallanak".


    Én speciel nem szeretem annyira a bókokat. De ez is csak azt bizonyítja, hogy azért te is tévedhetsz. Látod, te is beleesel abba a hibába, hogy azt hiszed, hogy hat hozzászólásomból tudod, hogy milyen vagyok. Akkor most mi is van?


    Maradjunk annyiban, hogy sok mindenben nem értünk egyet és nem egyféleképpen nézzük a világot. Ebből kifolyólag nem egy malomban őrlünk, sőt, nem is ugyanazokról a dolgokról beszélünk. Egyszerűbben mondva: elbeszélünk egymás mellett. 


     

    előzmény:
    Nikita 666 (33)
    2016-08-24  18:50
  10. 2016. augusztus 24. 18:5033.

    Erőt vettem magamon és elolvastalak.


    Tömör leszek mert úgy látom, te is csak egy emocionális ember vagy, aki meglehetősen érzelem vezérelt.


    Akár érted, akár nem, leírom ismételten.


    Egy minden téren felnőtt ember képes megbirkózni a problémáival.


    Egy minden téren felnőtt ember nem beszéli ki a házastársával kapcsolatos problémáit. Nincs szüksége házassági tanácsadóra, sem pedig olyan emberekre, akik bólogatnak, és kéretlen tanácsokat adnak.


    Egy minden téren felnőtt ember egyedül dönt, és viseli a döntésének következményeit.


    Testileg kifejlett nők hiszik önmagukat felnőttnek, és fogalmuk sincs az érzelem, értelem összhangjáról. Nem tudják, nem is sejtik mit gondolhat és érezhet egy férfi. Tárgynak tekintik. A házasságot pedig jó mókának, ha nem sikerül legfeljebb válnak. Képtelenek végig gondolni hogy egy házasság mivel jár, miért vállalnak felelősséget.


    A világ fekete és fehér. Olyan nem létezik hogy jó a házasságom, csak..., szeretem a férjem de viszont...


    Ha valakinek jó a házassága, akkor az jó, ennyi. Nincs kevésbé jó, elviselhető és tűrhető. Csak figyelni kell sok-sok nő hogyan vélekedik a házasságról, férfiakról. Férjes asszonyok. Ezek boldogok, az ő szavaik, után kell menni, az ő sajnálkozásukat és életvezetési tippjeiket kell meghallgatni? Miért is? Mert együtt éreznek, mert hasonló langyos pocsolyában fürdenek? Mert ők meg tudják érteni a szerencsétlen sorsú asszonytársaikat?


    Na brávó.


    Tudod, ti vagytok azok a nők, akik örülnek ha egy férfitől bókot hallanak. Én viszont nem örülök annak, amikor engem dicsőítenek. Ennyi rossz nő között könnyű jónak lenni. Emancipáltak... görcsösek... viháncolnak... elveik vannak... idegbetegek... képtelenek élvezni az életet, és nőnek maradni. Kisugárzás zéró. Nos, ez az a 70%, ami neked nem tetszik. Igen, válnak. Nincs az a normális férfi, aki megmarad ilyen nők mellett.


    És te tulajdonképpen mit is akarsz topic indítótól? Buksit simogatni? Együtt érezni? Támogatni? A saját oktondisága miatt nem boldog a házasságában. Nem halálos beteg, csak érzelmileg labilis.


     


     

    előzmény:
    Hóbogyó (32)
    2016-08-24  11:47
  11. 2016. augusztus 24. 11:4732.

    "Miért csak kellene hogy így történjen? Igen, ideális esetben így történik, de ezzel azt is mondtad, hogy a házasságokat megelőző érzelmek nem ideálisak. Nos, pontosan így van."


    A földi életben nincs ideális. 


     


    "Tudsz arra válaszolni, hogy miért házasodik valaki vadidegennel? 


    Ugyanis te erről beszélsz, az esetek többségében egyik fél sem ismeri sem önmagát, sem pedig a választottját. Én úgy gondolom, hogy ilyesmit csak balga emberek tesznek. Az életüket adják a kezébe egy olyan személynek, akiről fogalmuk sincs hogy kicsoda."


    Azt, hogy nem ismered teljes mértékben a társad és a vadidegen között megint csak létezik pár fokozat. És igen, van , aki beleugrik   a házasságba jó hamar, beöltözteti választottját a saját elképzeléseivel és későn veszi észre, hogy ő ruházta fel az amúgy szegény emberkét, és van olyan is, aki jól meggondolja, jól kiismeri, és mikor már azt hiszi, hogy akkor nem lehetnek meglepetések, akkor megy a választottjához és persze, jobban ismeri őt, mint az előző leírt esetben. És receptek nincsenek és iszonyatsok faktor közrejátszik még egy házasság milyenségéhez.És, igenis, 50 év után is okozhat meglepetést egyik fél a másiknak, mert folyamatosan változunk. Mi is és a környezetünk is. Így a házasságok is. Más kérdés, hogy ki miért és mennyi ideig marad egy házasságba, ki válik és ki nem. Mostanában a házasságok 70 %-a végződik válással. Megnézném a maradék 30%-at: ezek miért nem váltak el. Mi az, ami összetartja őket. Kíváncsi lennék, hogy ebből a 30 %-ból mennyi az, amit a kölcsönös szeretet, megértés és boldogságérzet tart egymás mellett és mennyit a megszokás és a változástól való félelem. Szóval: semmi nem fehér vagy fekete.


     


    "Ha meg tudnád kérdezni a topic indító férjét, hogy ő miként vélekedik az ilyesfajta kibeszélésről, meglepődnél."


    Ici-pici százalékban sem lehet, hogy esetleg Te lepődnél meg és nem én?


    "Nem mondhatom el senkinek, tehát elmondom mindenkinek? Oh. Tehát ha valaki itt azt találná mondani a férjéről hogy nem hálnak együtt, mert férjeura impotens, az nem kibeszélés? De bizony az."


    Nem az. A férj impotens. Biztos nem egyből lesz az. Ez egy folyamat, amit kezelni kell mindkét fél részéről. És a nőnek (aki kibeszél), nem könnyű, átmegy minden fokozaton, végiggondol mindent és kipróbál mindent, de nehezen engedi el az impotens férjét. És vannak olyan esetek, amikor a férjjel nem lehet megbeszélni, mert az nem hajlandó rá. És ekkor jön el az  a pont, amikor a nő, végelkeseredésében kikiabálja a baját. Név nélkül. És 


    "Azért, mert mi nem tudjuk kiről van szó, ez még nagyon otromba támadás a férj ellen. Családi szennyes kiteregetése idegenek előtt."


    Melyik családé? Ismered a jelenséget, nem? Tudsz ilyenről. BÁRKIVEL megtörténhet. Akkor miért kibeszélés?


     


    "És meg fogsz lepődni, találtam már én itt olyan embert, akit személyesen is ismertem. Az elszórt mondataiból állt össze a kép, megnéztem az email címét, és lőn."


    Nem lepődök meg, "kicsi a világ". Benne van a pakliban. De van olyan súlyos tehetelenségérzés, amikor ez a faktor már nem számít.

    előzmény:
    Nikita 666 (29)
    2016-08-23  19:15
  12. 2016. augusztus 24. 11:3231.

    "Ha mindenki olyan lenne mint én és a társam, és rajtunk kívül még néhányan, akkor nem létezne rossz házasság."


    De nem mindenki olyan mint te, így léteznek a rossz házasságok. Azért ez is kicsit árnyaltabb, nem csak jó és rossz házasság létezik, hanem a kettő között számtalan féle.


     


    "Amiket itt sokan leírtatok, nem viszi előrébb. Tanácsokat adtok neki, hogy ti mit tennétek, mit tettetek a helyében. Egy helyben fog toporogni. Arról egyikőtök sem ejtett szót, hogy gyakoroljon önismeretet, ugyanis féltitek a kis lelkét. "


    A mások tapasztalataiból sok mindent le lehet szűrni. (Okos ember más kárán tanul ----régi magyar mondás). Ki lehet indulni belőlük. Ezért viszi előrébb. Mert elgondolkodik azokon: ha ezt tenném, milyen lenne, ha azt tenném, milyen lenne. Lenne amit egyáltalán nem venne be a gyomra, lenne, amire hajlana, de végül csak azt fogja tenni, amire képes az adott helyzetében. Ez is az önismeret szerves része. 


    Apropó: hogyan kell önismeretet gyakorolni??? Ez most tényleg nagyon érdekel! 


    Nem féltjük a lelkét. Hisz nem is ismerjük. Csak erre szocializálódtunk.


     


    "Minden bizonnyal nehéz megérteni azt, hogy egy felnőtt embernek van annyi esze, hogy ilyen szituációban ne szoruljon arra, hogy kibicek vegyék körbe."


    Nem érzem magam kibicnek. Beszélgetek emberekkel életükről, gondjaikról, érzéseikről, gondolataikról. Mert társas lény vagyok és érdekelnek az embertársaim. A gondjuk is, a bajuk is. 

    előzmény:
    Nikita 666 (28)
    2016-08-23  19:03
  13. 2016. augusztus 24. 11:2230.

    Nem értelek :(


    "Miért is lenne szükségünk olyan emberekre hogy meghallgassanak, akik napi szinten küzdenek valami "megoldhatatlan" lelki kínnal?"
     
    Hát pont ezért: mert más is járhat hasonló cipőben, mert más láthatja másként , azt amibe én már beleragadttam, mert jó érezni, hogy más is úgy gondolja, ahogy én, mert egyszerűen csak jó érezni, hogy nem vagyok egyedül....Mert nem vagyunk Istenek. Mert gyarlók vagyunk és gyengék olykor-olykor. És ha Te nem ilyen vagy akkor két lehetőseged van (és nem három!!!!!!, mert az nem obció, hogy jól belerúgok, had ébredjen a kis hülyéje): legyintesz egyet, hátat fordítasz és elmész. A másik: megfogod a kezét. 
     
    " a látó megfogja valamelyik kezét, és megszorítja hogy ne erre menj, majd én vezetlek, a vak inkább a botjára támaszkodik, mert nincs bizalma. Mert fáj neki az, hogy egy olyan képességgel megáldott ember vezetné, amivel ő nem rendelkezik."
     
    Nincs bizalma. Fején találtad  a szöget. Csak az okot nem találtad el, nem az fáj neki, hogy kevesebb, mint a másik. A kézfogás fáj.  Mert lehet, hogy nem a kezét fogják, hanem belenyúlnak a sebe legmélyébe. És akkor a fájdalom fokozódik. És akkor már nem érzi a segítőkészséget sem. 
     
    "Ha úgy gondolod hogy topic indító éretlen, akkor segítségre szorul. Ha viszont felnőttként tekintesz rá, akkor talán kiegyenesedik a gerince, képes felállni."
    Nem attól fog valaki felnőni, mert én felnőttként tekintek rá.  Aki azon az úton halad, hogy felnőjön, az fel is fog előbb-utóbb. Egyébként a fórumokon megkapja mindkét "kezelési módot" és pont felnőttségi szintjétől függően reagálja le ezeket. Szerintem a TI nagyon is felnőtt módjára kezelte e a hozzászólásainkat, annak ellenére, hogy kíváncsi volt arra is, hogy mások hogy látják. 
     
    " Az a nő, aki nem képes élvezni a férjét, elutasítja mint férfit, szexuálisan nem találja vonzónak azt akit valaha szeretett, akit a valamikor a társául fogadott, az hazudott már az igen kimondásakor. Hazudta a szerelmet."
    Felnőttség ide-felnőttség oda, az élet nem ennyire fehér vagy fekete!
     
     
     
    előzmény:
    Nikita 666 (27)
    2016-08-23  18:45
  14. 2016. augusztus 23. 19:1529.

    Miért csak kellene hogy így történjen? Igen, ideális esetben így történik, de ezzel azt is mondtad, hogy a házasságokat megelőző érzelmek nem ideálisak. Nos, pontosan így van.


    Tudsz arra válaszolni, hogy miért házasodik valaki vadidegennel? Ugyanis te erről beszélsz, az esetek többségében egyik fél sem ismeri sem önmagát, sem pedig a választottját. Én úgy gondolom, hogy ilyesmit csak balga emberek tesznek. Az életüket adják a kezébe egy olyan személynek, akiről fogalmuk sincs hogy kicsoda.


    Ha meg tudnád kérdezni a topic indító férjét, hogy ő miként vélekedik az ilyesfajta kibeszélésről, meglepődnél. Nem mondhatom el senkinek, tehát elmondom mindenkinek? Oh. Tehát ha valaki itt azt találná mondani a férjéről hogy nem hálnak együtt, mert férjeura impotens, az nem kibeszélés? De bizony az. Azért, mert mi nem tudjuk kiről van szó, ez még nagyon otromba támadás a férj ellen. Családi szennyes kiteregetése idegenek előtt. És meg fogsz lepődni, találtam már én itt olyan embert, akit személyesen is ismertem. Az elszórt mondataiból állt össze a kép, megnéztem az email címét, és lőn.

    előzmény:
    Hóbogyó (23)
    2016-08-23  10:20
  15. 2016. augusztus 23. 19:0328.

    Ha mindenki olyan lenne mint én és a társam, és rajtunk kívül még néhányan, akkor nem létezne rossz házasság.


    Amiket itt sokan leírtatok, nem viszi előrébb. Tanácsokat adtok neki, hogy ti mit tennétek, mit tettetek a helyében. Egy helyben fog toporogni. Arról egyikőtök sem ejtett szót, hogy gyakoroljon önismeretet, ugyanis féltitek a kis lelkét. Ez az első, ez az alap. Saját magába kell néznie, hogy ő milyen ember, hogy ő vajon mindent megtett-e a házassága fenntartására, vagy pedig a könnyebb utat választja, lelép.


    Minden bizonnyal nehéz megérteni azt, hogy egy felnőtt embernek van annyi esze, hogy ilyen szituációban ne szoruljon arra, hogy kibicek vegyék körbe.


     

    előzmény:
    Hóbogyó (22)
    2016-08-23  10:15
  16. 2016. augusztus 23. 18:4527.

    Teljesen mindegy hogy te miben hiszel. A körülötted élő embereket látod, és azt tudod amit érzel. Ettől függetlenül vannak erős emberek, akik képesek egyedül dönteni, és nem rokkannak bele semmilyen döntésükbe. Az alkoholisták, és nyugtatókon élők országa vagyunk.


    Miért is lenne szükségünk olyan emberekre hogy meghallgassanak, akik napi szinten küzdenek valami "megoldhatatlan" lelki kínnal? Vak a világtalant vezeti. Az a szomorú, hogy a mikor a látó megfogja valamelyik kezét, és megszorítja hogy ne erre menj, majd én vezetlek, a vak inkább a botjára támaszkodik, mert nincs bizalma. Mert fáj neki az, hogy egy olyan képességgel megáldott ember vezetné, amivel ő nem rendelkezik.


    Felnőtt emberről beszélünk, vagy gyerekről?


    Ha úgy gondolod hogy topic indító éretlen, akkor segítségre szorul. Ha viszont felnőttként tekintesz rá, akkor talán kiegyenesedik a gerince, képes felállni. Egyetlen ember se kívülről várja a boldogságot, ennek a nőnek önmagában kellene rendet tennie. Mit is vétett a férje? Ha jól sejtem, semmit. Csak éppen a holtomiglan-jóban-rosszban a topic indító fejében más értelmezést nyert. A férj csereszabatos, lejárt a szavatossága, nem képes megadni azt, hogy topic indító kellemesen érezze magát a házasságban. Mit mondjak, kettőn áll a vásár. És most fájni fog többeknek, de akkor is leírom. Az a nő, aki nem képes élvezni a férjét, elutasítja mint férfit, szexuálisan nem találja vonzónak azt akit valaha szeretett, akit a valamikor a társául fogadott, az hazudott már az igen kimondásakor. Hazudta a szerelmet.


    És meg sem lepődök azon hogy haragszotok rám, ugyanis sok ember házasodik úgy mint a topic indító. "Szerelemből... "


     


     

    előzmény:
    Hóbogyó (21)
    2016-08-23  10:11
  17. 2016. augusztus 23. 18:2626.

    No, akkor most válaszolok. Frusztráltan, mivel beletiportál a lelkivilágomba.


    Nők lapja fórumok?


    Egy van. És nem a fórummal van baj, hanem az emberek többségének az életvezetésével. Az életük minősége semmit sem ér. Hajszolnak valamit, ami elérhetetlen álom számukra. Nekik miért nem sikerül, másoknak pedig miért adatik meg? Nem szerencse kérdése.


    Intelligens kérdések a fórumon: Terhes lehetek? - Hogyan tartsam meg a barátom? - Hüvelyfertőzés vagy sem? - Váljak? - Vajon megcsalt? - Megtartsam a gyereket? - Hogy érjem el hogy belém szeressen?


    A felsorolás nem teljes, infantilis kérdések tömkelege.


    Intelligens segítség az, amikor valakit akit nem ismersz, a válás felé taszigálsz csak azért hogy megmutasd, te túlélted a sajátodat?


    ... továbbá...


    Én nem húzok le senkit, ezt legfeljebb az érintett(ek) érzik úgy. És ha már így éreznek, akkor minden bizonnyal van némi alapja is.


    ... továbbá...


    Azért, mert te azt mondod, és a saját érzéseiden nem tudsz túllépni, nem biztos hogy mások élete szar, és frusztráltak.


    Szerencséd van, belebotlottál a fórum egyik trolljába, így némelyik hozzászólásomból kikövetkeztetheted hogy mekkora szarban vagyok frusztrált. Lehet tehénlepény méretű, lehet csak galambfos, de még az is megeshet hogy én tojok mások fejére.


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118526 (17)
    2016-08-22  21:19
  18. 2016. augusztus 23. 12:0325.

    Ki ne vonzódna egy sokkal fiatalabbhoz? Különben is, ez a trend.

    előzmény:
    John Connor (24)
    2016-08-23  11:42
  19. 2016. augusztus 23. 11:4224.

    vajon miért vonzódsz egy sokkal fiatalabbhoz ? talán azért mert magas és nagy a farka ???

    előzmény:
    BryantOna (1)
    2016-08-22  17:08
  20. 2016. augusztus 23. 10:2023.

    Nagyon idealisztikus vagy! Lehet, hogy így kellene történnie egy egybekelésnél, de nem így történik. Mert az ember maga magát sem ismeri eléggé, nemhogy a másikat!


    A kibeszélés meg nem ez, hogy névtelenül elmondja, ami nyomasztja. Ebből az ég világon senki nem tudja meg, hogy ki és és ki a férje. Ez nem kibeszélés. A kibeszélés az, ha mondjuk olyan emberekkel beszél, akik nem feltétlen a barátai és ismerik mindkettőjüket..

    előzmény:
    Nikita 666 (16)
    2016-08-22  21:01
  21. 2016. augusztus 23. 10:1522.

    De itt most nem rólad van szó! Te így működsz, más meg másként. Nem kell mindenkinek olyannak lennie, mint neked. Ha jó lenne a házasságuk, nem ücsörögne itt. Nem jó  a házasságuk. Így férhet be harmadik, így ücsörög az nlc-n, égbe kiáltva bánatát. És ettől még nem fog megjavulni  a házasságuk, de kaphat olyan infókat, tapasztalatokat, bármit, ami elgondolkodtatja és előrébb lépteti. vagy erre, vagy arra. És akkor már jó.

    előzmény:
    Nikita 666 (15)
    2016-08-22  20:51
  22. 2016. augusztus 23. 10:1121.

    Emberek vagyunk és így szükségünk van egymásra, társaságra, meghallgatásra, kibeszélésre. Teljesen normális, hogy ha valaki nehéz döntést hoz meg, akkor azon eltépelődik, kétségek gyötrik, fél, időnként bizonytalan. És még természetesebb, hogy könnyebb, ha ezt valakivel megbeszélheti. Persze, nem mindegy, hogy kivel: olyanokkal, akik meghallgatják, még akkor is, ha nem ismerik. Mert nem a házasságán kell segíteni, hanem neki, személy szerint. És ő azt írja le, ami neki fáj, ahogy ő látja, ahogy benne ez működik. Mert mit ér, ha rendes a férje, ha ő ettől még boldogtalan??? Nem bűn az, ha égbe kiáltja a bánatát és jól esik erről beszélnie idegenekkel. Attól még a maga döntését ő fogja meghozni, mert nem úgy nézem, hogy azt fogja "teljesíteni", amit mi itt neki szajkózunk. Mi csak elgondolkoztatjuk. És akkor máris érdemes volt elmondania.


    Nem hiszek a "csak én tudom a magam problémáját  megoldani, egyedül, senki nélkül, bezárkózva, mert én erős és F@sz@ csaj vagyok"! 


     

    előzmény:
    Nikita 666 (12)
    2016-08-22  20:30
  23. 2016. augusztus 23. 09:5420.

    Hány éves vagy ? és a szeretőd ?

    előzmény:
    BryantOna (1)
    2016-08-22  17:08
  24. 2016. augusztus 23. 09:4019.

    Te már válaszoltál is anyitód utolsó sorában.

    előzmény:
    BryantOna (1)
    2016-08-22  17:08

Címlap

top