Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Jábavaló a visszatérés?

L.Emike
Létrehozva: 2016. május 3. 14:24

Kedves barátaim!


 


Nagyon régen ódorkodtam a nők fórumán. Jábavalóság lenne visszatérnem? Iszen a régi barátaim talán már nyugdíjkorhatárt értek, és mióta angliában élek, nem volt értelme az idejövetelüknek. A fenkla is felbomlasztolódott emiatt.


Ha akarjátok tudni, a vérségi fiam már iskolás kort ért, iszen öt és fél éves. 


A vérségi lányom pedig három éves.


Ha még vannak itt barátaim, akkor induljon újra a FENKLA!

  1. 2016. május 7. 14:3455.

    Lemikeeee!


    Jó újra látni. Én is fenkla voltam még asszonynéven, de az időszakos volt ezért én is megújhódtam. Még én sem vagyok nyugdíjkorhatár, szívesen ódorkodnék a teadélutánon. Elő is keresem a T-s szatyromat. Milyen névvel van illetve az új hódításod?

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2016-05-03  14:24
  2. 2016. május 6. 22:1954.

    Természetesen van kapcsolata. Egy ilyen korabeli férfinak ha nincs kapcsolata az vagy pszihós, vagy az anyja a kapcsolata. Megtanulhattátok volna már. A férfinak van 2 vérségi gyermeke. Én már több vérségit nem akarok, hiába tudtam nagy teherrel is csábittani. Nem vérségi ősmagyar gyermeket még mindig szeretnék importáni.

    előzmény:
    Seta Rossa (51)
    2016-05-06  14:38
  3. 2016. május 6. 16:0453.

    Direkt azt a topicot említed, amelyben én voltam az egyik aki sokat írt oda. No vajon miért is nem egy másik topicot hoztál fel példának? Azért mert behalnak?


    Már megbocsáss, de nem az én hibám hogy a fórumon csak olvasgat a többség, és egy értelmes gondolat nem jön ki a fejükből. Tudtommal senki nem lett tőlünk beteg, még senkiben nem okoztunk semmiféle testi vagy fizikai kárt. Nyugodtan írhat bárki bárhová bármit. Még azt sem mondhatjátok, hogy a helyet vesszük el tőletek.


    Nem csak reménykedni kell, hanem tenni is valamit. Nyiss egy zárt topicot, ahonnan kizárod a nemkívánatos nickeket.

    előzmény:
    ladybird65 (52)
    2016-05-06  15:52
  4. 2016. május 6. 15:5252.

    Egyre inkább hiábavalóság, igen. Pedig vannak jó kis témák, mint pl. ez a Hazudnak-é a gyerkőcök vagy valami hasonló. Végigpörgettem, természetesen ezt is ua. a két ember írta tele. Akár lenyomhatták volna priviben is a dialógot. Na mindegy. Azért még optimista vagyok, hátha egyszer....

    előzmény:
    Seta Rossa (39)
    2016-05-04  08:01
  5. 2016. május 6. 14:3851.

    Na, meséljél erről az újhódó kapcsolatról. Szingöl férfi vagy kapcsolatot áldozott fel egy nemzetközibb létezésért az oltárodon? Vannak-e vérségi szülöttei? Hogy ismerkedtetek meg? Hány kiszült terhet gondoltok? 

    előzmény:
    L.Emike (50)
    2016-05-06  09:14
  6. 2016. május 6. 09:1450.

    Most itthol vagyok iszen! Újhódó kapcsolatom lett tegnapi napon.

    előzmény:
    Nikita 666 (49)
    2016-05-05  19:01
  7. 2016. május 5. 19:0149.

    Férfiak itt is vannak, a vadregényes tájat pedig majd a menekültek kis része fogja biztosítani.


    Járadékot itt is kapnál, gyere haza.

    előzmény:
    L.Emike (47)
    2016-05-05  15:30
  8. 2016. május 5. 15:3148.

    Megházasodott mégpedig. Elvett egy lejjebbi nőt aki már terhet is szült neki.

    előzmény:
    Lapos Elemér (46)
    2016-05-05  14:44
  9. 2016. május 5. 15:3047.

    Én se vagyok, iszen járadékom van, nagyon jól megélek akárha svejcban is! Diszidáni férfiak miatt vagy vadregényes tájak miatt szokunk.

    előzmény:
    Nikita 666 (45)
    2016-05-05  12:04
  10. 2016. május 5. 14:4446.

    Mi van Kapcsolatom Ottóval?

  11. 2016. május 5. 12:0445.

    Nem vagyok én csóringer, hogy disszidáljak, sem pedig üldözött.


     

    előzmény:
    L.Emike (44)
    2016-05-05  10:36
  12. 2016. május 5. 10:3644.

    Pedig jobban tennéd, ha megtanulnád a nemzetközibb nyelvet, és a választékos beszédet. Ha diszidáni fogsz, hogy érteted meg magad?!

    előzmény:
    Nikita 666 (43)
    2016-05-04  19:21
  13. 2016. május 4. 19:2143.

    Én se mondtam, hogy zavart.


    De mi ez a nyelv, amit Ti használtok? Honnan való?


     


    Már pusztán csak érdekel... hátha beszélhetném én is.

    idézet:
    aigrene.egap@gmail.com (18)
    2016-05-03 19:19:48

    Engem megtanítottak az épkézláb kommunikációra, isten őrizz hogy így beszéljek.

    előzmény:
    aigrene.egap@gmail.com (18)
    2016-05-03  19:19
  14. 2016. május 4. 19:0742.

    Jobb vagy mint Emike, tisztára mint Tom Hanks a Felhőatlaszból.

    előzmény:
    edoa (36)
    2016-05-03  22:23
  15. 2016. május 4. 16:2441.

    Emikeee!

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2016-05-03  14:24
  16. 2016. május 4. 10:0840.

    Nálá nem vérségi gyermek. Dél-Amerikából fogadtuk örökbe.


    Azért kellett leadni egy birka farmra angliában mert nagyon adrenalin volt. Ódorkodott éjjel a faluban és ez megütközést okozott a békebeli angol hölgyek által.


    Azt hitték hogy egy aberát. Ráadásul egyik nyelvet sem beszélte jól. Nem úgy mint vérségi gyermekeim akik 3 éves korukra angol és magyar anyanyelvvel is bírtak.

    előzmény:
    Seta Rossa (39)
    2016-05-04  08:01
  17. 2016. május 4. 08:0139.

    Szerintem esélyes, hogy jábavalóság, fogyatkozós a fenkla. De azért nézzük, mi lesz belőle nemzetközileg. Hozom a T-s szatyort. Na és mi újság veled, miért kellett leadásra adnod Nálát? Bográncsnak nézték? Jól emlékszem, hogy afrikai kiszült teher volt? 

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2016-05-03  14:24
  18. 2016. május 4. 07:3538.

    New Orleans és Anglia volt az élhetés helyszíne. Mindkét vérségi terhem külföldön szültem ki.  Sajnos mindig férfiak miatt történik a haza diszidáció.

    előzmény:
    edoa (36)
    2016-05-03  22:23
  19. 2016. május 3. 23:3837.

    előzmény:
    Melanna (29)
    2016-05-03  20:35
  20. 2016. május 3. 22:2336.

    Emike, en emlekszem rad, bar soha nem irtam, csak sunyiban kuncogtam. Nem olyan nagy problema az ha megkerdezem, hogy Nala gondozasugyileg volt nalad vagy hogy mi volt a helyzetszituacio vele? Es merre fele is vezetett az utad hova, orszagok tekinteteben? Szivelyes udvozlettel.

  21. 2016. május 3. 21:4835.

    nem, nem én valék Bájjé. Megújhódott az email címem, a másikat törlém, és ezért lettem itt másik néven.

    előzmény:
    L.Emike (32)
    2016-05-03  21:04
  22. 2016. május 3. 21:3834.

    Nem kell. Valaha kellett volna de nem lehetett összeboronáni a fenkla tagokat. Mivel megujhódott az itt lakásom ezért örömmel látnék egy teadélutánt.

    előzmény:
    tsfmvk (33)
    2016-05-03  21:10
  23. 2016. május 3. 21:1033.

    Fenklához kell nylon szatyor? Ollan mobilos?

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2016-05-03  14:24
  24. 2016. május 3. 21:0432.

    Miért ujhódott meg a neved? Nem te voltál Bájéé? Sok kapanyé írt a nők fórumán akkor is.

    előzmény:
    makosbobajka (31)
    2016-05-03  20:59

Címlap

top